Hewlett Packard 970A kéziműszer
(öregecske digitális műszerecske)

Na most a korábbi terveim szerint még úgy volt, hogy a barna papírdobozba rejtett
szovjet tévéfoci következik, csak nem volt kedvem felmászni a polc legtetejére,
illetve az asztalra, ahonnan elérem a polcot. Hogy miért nem? Nos azért, mert
megláttam a kupac tetején a még be nem mutatott gerjesztett hangszórót, meg
a kék dobozos mértani hasábkészletet. A Philips magnóról már nem is beszélve!

 

 

Ha már magnó, akkor lehetne a balra látható UHER 4000, vagy a felül megbúvó
SANYO, illetve a papírdoboz alatt porosodó BRG MK-29 is. A két lehetetlen
színű valami egymáson, az meg radioaktív sugárzásmérő. A szkenneren
az a lapos valami pedig egy olyan doboz, melyben egy darabka
magnószalag van, mégpedig a szalagragasztó
készülék bemutatásához.

 

 

Mivel a fentebb felsoroltakra már annyiszor legyintettem, hogy az azért már tényleg
tűrhetetlen, így a lelki nyugalmam helyreállítandó, igencsak sebesen elmenekültem
a helyszínről. Az adott pillanatban a számomra elérhető legtávolabbi hely - mivel
szakadt odakint az eső - a pince volt, így végül ott kötöttem ki. Miután végeztem
a tűzifa felaprításával, s épp nagyban a művemben gyönyörködve támasztottam
a falat, egyszer csak elnéztem balra. Ott egy olyan szekrény található, amit
még valamikor évtizedekkel ezelőtt barkácsoltam, hogy legyen mibe
betenni a lakásból lehordott alkatrészes dobozaimat. Na ebben
van egy a szekrény teljes szélességében végigvonuló hosszúkás
rés. Ezt azért hagytam benne, hogy legyen hova letenni az olyan
hosszúkás dolgokat, mint például a bádogos páka, az amerikáner,
vagy a lengyel fúrógép. Mint az gondolom sejthető, az említett
zugban épp csak az említettek számára nem jutott hely.
Mivel ezen az állapoton változtatni szeretnék, így
gondoltam kihúzok valami elbonthatót, vagy
legalább az adott helyről elrakhatót. Első
nekifutásra egy ősi PDA-hoz való
töltőtalp akadt a kezembe.

 

 

Másodikra viszont ez. Ezt a csodát - így ahogy látod - olyan régen kaptam Regina
raktárostól, mégpedig a szokásos "van itt neked Géza valami" felkiáltással, hogy
akkor még nemcsak, hogy létezett a József telefonközpont, de a műszaki
részlege még a József utca 13-ban volt. Szóval 90-es évek...

 

 

Ebben azért vagyok teljesen biztos, mert ez a valami sokáig hevert az íróasztalom
fiókjában, mondván majd mindjárt ránézek, illetve csinálok vele valamit.
Hát ja, mindjárt... Mondjuk ez a harminc év ripsz-ropsz elrepült.

 

 

Természetesen nemcsak a zacskó Hewlett Packard, hanem a zacskó tartalma is az.

 

 

Ez itt a műszerről (megjegyzem valaha általam) letépett matrica. Az Internet szerint
ez a műszer 1973-ból való, ami azért már meglehetősen régen volt. Bár már csak
utólag, vagyis napokkal a szétszedés után, de találtam róla az interneten egy
katalóguslapot, meg egy darabkát a HP újságból, ami éppen erről
a műszerről szól. Aki nem az én marhaságaimra
kíváncsi, az olvassa ezeket.

 

 

Amiket balra látunk, azok töltők, míg a jobbra eső valami maga az akkumulátor.

 

 

A HP egy olyan rendes cég, hogy minden gyártmányuk be van számozva. A felirat
arra szólít fel, hogy ne használjam másra. Mondjuk így hírtelen ötletem sincs,
hogy mi másra lenne jó ez a speciális formájú akkucsomaghoz készült töltő.

 

 

Így való bele az akku. Amúgy benne is van. Már úgy értem, hogy a korábban
látott példányon felül, mind a két töltőben volt egy-egy csomag akku.

 

 

A lyuk mélyén aranyló színű érintkezőket kellene látnunk. Arról mondjuk nem
a HP tehet, hogy a felhasználó hagyta belerohadni az akkukat a töltőikbe.
Emlékeim szerint ez nem csak én voltam (már úgy értem, hogy én is
így tároltam), hanem már eleve így kaptam, kissé szétrohadva.

 

 

Ha oda belülre, arra a két lábra rácsíptetném a műszerzsinórjaim krokodilcsipeszeit,
majd a zsinórok másik végén található banándugókat bedöfném a konnektorba,
akkor mindjárt kiderülne, hogy lecsapja-e a kísérletem a kismegszakítót. No
meg az is, hogy 30 év állás után feltöltődnek-e még a HP akkuk. Bár ez
a tény még számomra is meglepő, ezt egészen egyszerűen elfelejtettem
kipróbálni. Jobb lett volna azt mondani, hogy nem mertem, csakhogy
az eddigi konnektorba bármit dugdosós előéletem kapcsán ki hinné el?

 

 

Bár nem vagyok különösebben kényes, de mivel ez a műszer valamitől rémesen
ragadt, így nekiálltam és letörölgettem az alkatrészeit egy alkoholos ronggyal.

 

 

Mindössze 5 percembe került, hogy éppen ugyanúgy nézzenek ki
az alkatrészek, mint amilyen színűek a pucolás előtt is voltak.

 

 

Ez maga a műszer. Bár nagyon nem úgy néz ki,
de attól ez még egy digitális multiméter.

 

 

Ezzel a kapcsolóval azt lehet beállítani, hogy a talpunkon állunk-e.

 

 

Avagy fejen. Természetesen nem a felhasználóról van szó, hanem
magáról a műszerről. Vagyis ezt tarthatjuk akár fordítva is,
a műszer kijelzőjéről akkor is leolvashatók a számok.

 

 

Már úgy értem, hogy erről az 5 darab 7 szegmenses LED kijelzőről.

 

 

Ez itt az üzemmód választó kapcsoló. Eredetileg volt rajta egy az egész műszeren
körbefutó bordás valami, amivel a jelenlegi állapotánál jobban lehetett kezelni.

 

 

Ez itt a multiméter hátulja.

 

 

Ez pedig a mérőcsúcs, csak most épp vissza van csukva a helyére.

 

 

Így van kinyitva.

 

 

Vagy így.

 

 

Bár elsőre nem úgy néznek ki, de attól még ezek is a műszer tartozékai.

 

 

Így kell feltolni a kijelző elé, hogy annak számait akár a legerősebb napsütésben
is lássuk. Amúgy abból, hogy ebből a feltétből, valamint töltőből kettő van,
arra következtetek, hogy valaha magából a műszerből is kettő lehetett.

 

 

Ráadásul nem csak az eddig látott multiméterről van szó, hiszen ezek a tartozékok
egyértelműen nem ehhez a műszerhez tartoznak. Már úgy értem, hogy de,
csak nem közvetlenül, hanem volt hozzájuk valami köztes doboz,
melynek segedelmével kibővültek a mérési lehetőségek,
illetve asztali műszerként is lehetett használni.

 

 

Már úgy értem, hogy eredetileg így nézett ki a csomag.

 

 

Szerencsére a HP mindent beszámozott, így könnyen eldönthetők az
olyan kérdések, hogy melyik kiegészítő melyik műszerhez való.

 

 

Szemből nézve igen apró hegye van.

 

 

Így hátulról nézve pedig mintha egy banánhüvelyhez illeszkedne.

 

 

Ennek a valaminek a használata számomra mondjuk nem jött át. Később
persze rájöttem, hogy a két lyukba a krokodilcsipesz hegye való.

 

 

Ezek itt mindenféle mérőcsúcsok.

 

 

Az egyik hegyes, míg a másik kampós.

 

 

Így mondjuk még nem áll össze, ugyanis innen
még hiányzik valami közbetét, illetve kábel.

 

 

Ezekkel végképp nem tudtam mit kezdeni.

 

 

Ezzel meg pláne nem!

 

 

Tán még soha semmit sem láttam, amibe ez illene.

 

 

Ez az elektromos kivezetésű csuklópánt valahogy nem illik a multiméterhez.
Egy antisztatikus munkahelyhez mondjuk igen.

 

 

Milyen szép patinás címke...

 

 

Most így hirtelen nem tudok rá okot, hogy ugyan miért kellett volna bárkinek is
földelnie magát a hetvenes években egy mérés közben. Már úgy értem, hogy
egy távközlés technikai mérés közben. Ugyan hol voltak akkoriban még az
erre érzékeny áramkörök? Pláne nálunk! Pláne egy telefonközpontban!

 

 

Az ott úgy nagyjából középen, az bizony egy törés. Ez az előbb
még egészen biztosan nem volt ott, hiszen hallottam amint
kihajtáskor kattog a mérőcsúcs. Most már nem kattog.

 

 

Azt a barna valamit kellett megnyomni, hogy lecsusszanjon a doboz elejéről a vége.

 

 

Innen még nem sok minden látszik a lényegből.

 

 

Épp mint ahogy innen se.

 

 

A bal oldali érintkező állagát megtekintve, azt kell mondjam,
hogy dughattam volna én ebbe bármiféle akkut...

 

 

Ha nem árulnám el, sose jönnél rá, hogy mit kell nézni ezen a képen. Nos azt, hogy
a megszokott állapottól eltérően, mennyire csillog az asztal lapja. Ezt úgy sikerült
elérnem, hogy felborítottam a jelen képen a bal sarokban látható alkoholos
üvegcsét, majd ha már úgyis ott volt az asztalon a lötyi, akkor
gyorsan szétkentem. Minek iszik aki nem bírja...

 

 

Ezek ketten nem jönnek velünk tovább. A görbe valami az előbb szemből már
mutatott érintkező volt, míg a fekete csík a műszer eddig még nem látott
másik érintkezője. Ez innentől egy rugós zsinórban haladt tovább,
majd egy krokodilcsipeszben végződött. Ezt szerintem láttam
is a múltkor, mikor a kábeleket rendezgettem a pincében.

 

 

Jelen esetben nem pusztán kíváncsiságból nyitottam ki az akkupakkot, hanem azért,
mert képtelen voltam eldönteni, hogy hány voltról jár a műszer. Már úgy értem,
hogy hiába adtam neki a tápegységemből kezdetben két, majd idővel négy
Ni-Cd cellának megfelelő feszültséget, a műszer semmit sem mutatott.
Ezt meg úgy kell érteni, hogy sem a tápegység árammérője,
sem magának a multiméternek a kijelzője.

 

 

Ami mondjuk nem is csoda, hiszen ebben az akkuban
- őszinte meglepetésemre - nyolc darab cella van.

 

 

9,6 voltról már vígan mutatja a számokat.

 

 

Ha áttolom a kapcsolót, akkor nem azt mutatja, hogy OEI,
hanem azt, hogy 130, csak most ugye épp fejjel lefelé áll.

 

 

Mivel ráuntam a koszra, valamint nekiállt szóródni, kénytelen voltam
összetakarítani. Bár alapvetően úgy szoktam, ezek most mégsem
a középső fiókban, hanem egyből a szemetesben landoltak.

 

 

Ettől függetlenül persze kihúztam a középső fiókot, majd meglepetéssel vettem
tudomásul, hogy egy szem órás apró szerszám nem sok, annyi sincs benne.
Kisvártatva pedig azt, hogy amiket az asztalomra kihelyezett tartóban
találtam, na azok közül sajnos egyik sem stimmelt ebbe a lyukba.

 

 

Még tiszta szerencse, hogy a múltkor vettem egy olyan készletet, melyben az
ilyen hülye köztes, akarom mondani amerikai méretek is benne vannak.

 

 

A sárga címkére az van írva, hogy a panel fogdosása
helyett inkább olvassam el a kézikönyvet.

 

 

Nagyon szépek ezek a kijelzők, amint tükröződnek
bennük a betriplázott asztali lámpám körtéi.

 

 

Mai szemmel nézve, mondhatni különösnek hat, hogy egy ennyire pici
műszerben normális méretű (értsd nem SMD) alkatrészek vannak.

 

 

Jobbra lent az a hengeres, az a legnagyobb valami, az az üzemmódváltó kapcsoló.

 

 

Ez pedig a panel másik oldala.

 

 

A fehér karikák porcelánból készült szigetelők.

 

 

Ami a képen középen átvonul az az alkatrészeket hordozó nyáklap.
Felül az IC van, míg alul az alkatrészek. Na ezt nem szedem szét!

 

 

Ezzel a sehová sem tartó drótdarabbal viszont kezdenem kell valamit.

 

 

Meg a rumlival és a fényképezőgéppel is. Utóbbival pláne, ugyanis azzal szórakoztat,
hogy mikor épp rájön a dilihopp, na olyankor valami egészen lehetetlen tónusú
képeket készít. Na most ebben az a csúcs, hogy ezt a sárgaságot a beégett
részekkel nemcsak így magától, de még vakuval is tudja! Én meg ugye
nem tudom mi baja, csak egyre inkább érzem, hogy ebből előbb vagy
utóbb, de egészen biztosan egy másik fényképezőgép vásárlása lesz.

 

 

Ennek a képnek meg azért lett világosabb a közepe, mert ez meg vakuval készült.
Ebben speciel az a pláne, hogy úgy 15 centiről, de mégsem csapta szét a képet.
Mindeközben a dióda a fordított polaritás elleni védelmül került a vezetékbe.

 

 

Na most az úgy volt, hogy még a műszer szétszedésekor kipattintottam a helyéről
a fejenállás kapcsolót, aztán persze nem tudtam visszatenni, ami a felépítését így
belülről nézve persze nem is csoda. Mert ugye a rugója maga a kapcsolást végző
lemez, míg a gombot a helyén tartó feszítés is ugyaninnen származik. Ez ügyes!

 

 

Szó se róla, elismerem, hogy ez így nagyon nem gyári, ellenben működik.

 

 

Már úgy értem, hogy rendben mér a műszer. Azért nem 9 voltot mutat, merthogy az
a kezemben nem 9 voltos elem, hanem egy már korántsem 9 voltos akkumulátor.

 

 

A sárga ellenállásra mondott 5,34 kiloohm sem téves érték.

 

 

Ez ugyanis egy ilyen lehetetlen értékű ellenállás.

 

 

Így néz ki, mikor ráteszem a kijelzőre a napellenzőt.

 

 

Azt még nem is mutattam, hogy a műszer mérés közben 40 milliampert fogyaszt.

 

 

Mivel már csak ez volt hátra, letekertem a mérőcsúcs kupakját.

 

 

Na most ezt a másik kampósat nem volt valami egyszerű rátekerni.

 

 

Ugyanis ki kellett hozzá húzni a házból ezt a panelt. Ilyenkor persze semmi
sem vezeti a panel helyett az áramot, szóval ez így biztosan nem jó.

 

 

Ez viszont igen, vagyis a korábban látott apró zsinórdarabkát (ami egy nagy
kampóban végződik), így kell felszerelni a mérőcsúcsra, mint testvezetéket.

 

 

A piros rudacska ugyan tökéletesen illik a mérőcsúcsba, azonban
a vége nem ér el a hegyig, szóval innen is hiányzik még valami.

 

 

Ezeket a kiegészítőket nem a műszerrel együtt teszem el, mert ezek logikailag nem
mellé, hanem abba a dobozba illenek, amire azt írtam, hogy mérőkábelek. Az
persze igaz, hogy ez a doboz - az újra elharapódzott pincei rumli okán -
épp valahova elkeveredett (képzelheted azt a rendet), de meglesz.

 

 

Mivel nem találtam rá okot, hogy mégis minek venném újra elő (ha egyszer
harminc évig nem volt rá igényem), így ezt most úgy, de úgy elteszem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.