Farigcsálok -39- lejjebb szerelem az akasztókat
(hogyha mást nem is, de legalább a törölközőt elérjem)

Íme a probléma forrása. Hogy mi vele a gond? Nos mindössze az, hogy a törülközőket
tartó akasztósor egy kissé magasan van. Első lépésként anyám kapta azt a krómozott
virágforma bigyót toldónak, mert öreg korára egyre nehezebbre esett az ajtó tetejéig
emelnie a kezét. Most a második nekifutás jön, ami már rólam szól, mert a minap
nekem sem sikerült leakasztanom a kampóról a törülközőt. Na jó. Nekem azért
általában sikerül. Most is csak az volt az ok, hogy sikerült megtekintenem egy
egetverően blőd filmet, konkrétan a halálos iramban akárhányadik részét, amit
csak stabil oldalfekvésben heverve sikerült átvészelnem, különben még levetettem
volna magam az ágyról. Mivel sajnos ez a pozíció - mint ahogy maga a film is -
meglehetősen zsibbasztó volt, sikerült mindkét karomat úgy elfeküdnöm,
hogy jó ha a vállamig fel tudtam őket emelni. Attól azért pedig még
nagyon messze van az ajtó felső szélére szerelt akasztósor.

Néhány éve ezzel a "darab deszka két lyukkal" közbeiktatásával sikerült
megoldanom az ajtóra simuló törülközők okozta gondokat. Szerintem
a jelen probléma megoldása sem lesz ennél bonyolultabb. Részemről
legalábbis nem kívánok a megoldásba ennél több energiát befektetni.

Mivel fehérre van festve, ezért fel sem tűnik, hogy ott van.
Ebből kifolyólag majd az új toldás is fehér kell legyen.

Mivel a megoldás bevált, hiszen a törülközők teljes hosszukban
elállnak az ajtótól, így a korábban beépített fadarabot nem
lecserélni, hanem szerintem csak meghosszabbítani kell.

Vagyis az a cél, hogy az akasztók ne ott fent legyenek,
hanem úgy 10, vagy esetleg akár 20 centivel lentebb.

Kezdetben még úgy volt, hogy fogok egy papírt, tollat és centit, majd leveszem
velük a szükséges fadarab méretét, de végül - természetesen az egyszerűség
jegyében - úgy döntöttem, hogy magát a fogast veszem le. Ez két okból
is nagyszerű ötlet volt! Egyrészt így szinte képtelenség elb*szni (bár
azért tudnék mesélni), másrészt pedig mivel le van véve a fogas,
amit estére részemről szeretnék a helyén látni, így nem nagyon
engedhetem meg magamnak, az amúgy szokásos halogatást.

Na most az úgy volt, hogy először azt a helyet készítem elő, ahol a nemsokára
leszabandó fadarabot fogom fehérre festeni, csak ugye nem számoltam
azzal, hogy az asztalt már megint sikerült teljesen eltorlaszolnom.

Ez az NDK lemezjátszó, ha szólni ugyan már nem is szól a beteg pickupje okán,
de mivel amúgy egyben van, ráadásul még el is mosogattam, így tekertem
rá egy kis folpackot, majd ezt is bevágtam a sarokba a többi mellé.

Idekészítettem az asztalra a festékes és a hígítós dobozt.

Majd átfáradtam a másik pince előterébe, az immáron koncentráltan elhelyezett
fadarabkészletemig. Hogy ezeknek az összehozását is meddig halogattam...

A szükséges szélességi méret már napokkal ezelőtt ki lett tűzve. Konkrétan annyira
napokkal ezelőtt, hogy már nem is emlékeztem rá! Mert ha emlékeztem volna?
Akkor azért csak nem hozom már magammal a leszerelt fogast!
Illetve talán már eleve le sem szereltem volna.

Amúgy erről a pinceajtóra szerelt csíptetőről ugrott be
a múltkori terítőrögzítős project megoldása.

Először bevonalaztam, majd természetesen le is fűrészeltem körben a szélét, hogy
mindenütt egyenes legyen. Ez ugyanis egy darabka laminált padló, aminek ugye
összepattintósak az oldalai. Mivel a múltkor beszereltem a régi fűrészgépet
ebbe a szintén nem mai darab munkapadba, ezért most egyszerűen
csak tologatnom kellett rajta az anyagot. Ez olyan jó volt...

Mivel ott volt velem mintának a fogas, ezért a lyukak helyének átjelölésével
is kifejezetten könnyű dolgom volt. Csak odafogtam a méretre szabott
anyag mindkét széléhez, majd belefirkáltam a lyukakba. Aztán ki
is fúrtam őket. Közben persze végig morogtam, hogy ugyan
mi a francért nem cseréltem már le a Makita fúrógép
rettenetesen merev kábelét. Majd legközelebb...

Miután a fúrással végeztem, egyszerűen odasétáltam a múltkoriban felszabadított
polchoz, kihúztam belőle ezt a keretbe szerelt szalagcsiszolót, majd megtologattam
rajta az éppen aktuális munkadarabot. Na most komolyan mondom, hogy részemről
kifejezetten tudom élvezni, mikor ennyire flottul megy a munka! Olyan jóleső érzés,
hogy minden ott van a kezem ügyében, hogy ilyenkor érzem csak igazán, hogy
érdemes volt nekiállni a rendcsinálásnak, meg az ilyen apró (ez mondjuk
azért elég nagydarab valami) kiegészítő szerszámok legyártásának.

Mekkora project már ez a darab deszka négy lyukkal? Mondjuk a múltkori, az még
csak két lyukkal volt, szóval igenis, hogy szembeötlő a fejlődés! Aztán ahogy itt
bambultam, egyszer csak tovább fejlesztettem az ötletem, úgymint deszka hat
lyukkal, esetleg páratlan számú lyukakkal. Végül a már igencsak perverznek
nevezhető, két deszka egy lyukkal nevű változatnál adtam fel a merengést.

Átsétáltam a művemmel a másik pincébe, majd letettem a festékcseppek elleni
védelmül leterített reklámújságokra. Na most ez így tuti, hogy le fog ragadni!

Ezért tettem alá ezt a dobozt.

Az ecset nyeléből levágtam a felesleges centiket.

Tettem mindezt azért, hogy ilyen szépen beleférjen a festékes dobozba.

Ez most a hátulja. Azért ezzel kezdtem, mert úgy gondoltam, hogy egyrészt ide elég
lesz egyetlen réteg festék is, másrészt pedig inkább az elejéről folyjon át a festék
az anyag szélénél hátulra, mintsem tegye ezt fordítva. Mikor a festékes doboz
tetejének felnyitására használt csavarhúzót bedobtam a többihez, akkor jutott
eszembe, hogy az ide tervezett szerszámtartóval még mindig nem készültem el.

Mondjuk nem ilyen lesz, mint ez a rekeszes, hanem ennél jóval egyszerűbb.
Kb. olyan, mint a bal szélen látható BIT tartó, csak persze jóval nagyobb.

Mikor néhány nap elteltével le szerettem volna menni a pincébe lefesteni az anyag
másik oldalát is, nemhogy én, de még a melóskabátom is szabotálta a munkát!
Konkrétan odavetetette magát az ajtó elé keresztbe, mint aki mindenáron
meg akar állítani. Amilyen elszánt vagyok, majdnem sikerült is neki!

Mivel a festék száradtsági szintjével nem voltam elégedett, a másik oldal festése
közben ezen a négy csavaron fog állni. Fogni ugyan már nem fogott, de nem
mertem volna lapjával napokra rátenni az alátétnek használt papírdobozra.

Hiába mondtam a fényképezőnek, hogy hova fókuszáljon, csak azért is a tuneres
doboz feliratára koncentrált! A csavarokat meg lötyögni éreztem a lyukakban.

Ezért vágtam rájuk kábelköpenyből távtartónak gyűrűket.

Na most jöhet a festék!

Ez már a második réteg, ami amekkora állat vagyok, illetve antifestész, kicsit sok,
akarom mondani vastag lett. Konkrétan egy kissé (na persze) megráncosodott.

A múltkor meg egy olyan érdekes jelenséget tapasztaltam, hogy a laminált padlóból
készített dobozok egyikének szélén, egy nyílegyenes vonalat mint választóhatárt
követve, egyszerűen nem akart megszáradni a festék. A piros nyilak a határra
mutatnak. Ami úgy középtájon látszik, az nem holmi árnyék, vagy mondjuk
tükröződés, hanem egy látványos különbség a két felület között. A nyilaktól
jobbra eső rész csontszáraz, már körömmel sem lehet rajta nyomot hagyni, míg
a balra eső még mindig fog! Fogalmam sincs mi okozhatta ezt a furcsa jelenséget.

Mondjuk igaz ami igaz, a dobozok használt laminált padlóból készültek.
No persze az idő mindent megold. Eltelt egy hónap, és megszáradt.

Ez konkrétan ugyanaz a doboz festék, de szerencsére most még egy hét sem kellett
neki a száradáshoz. Mondjuk annyira nem volt lényeges, hogy mikorra szárad meg,
hiszen a fogast addig is visszacsavaroztam. Az előszobaszekrényről lelógó panel
a múltkoriban boncolt mélyládából származik, míg a szétesett zöld dobozka
egy érpárkereső, melynek házába az univerzális jeladómat tervezem
beépíteni. Szerintem már erre az összeállításra is bátran
kijelenthetjük, hogy igen nagy itt a rend!

Erre aztán meg pláne! Ekkor berágtam és elkezdtem összevissza szaladgálni
a "majd mindjárt a helyedre kerülsz" státuszú lomjaimmal. Az akkutöltőből
bontott leégett trafót a fáspincében helyeztem el, míg a bőrönd fazonú
számtárcsa vizsgáló műszer a Salgó polcos pincébe került. A két
hangfalacska pedig a hangszórós szekrényembe.

Tenmagam pedig a gutaütés határára, mikor a konyhába benyitva megláttam
ezeket a kiürült dobozokat. Cipő vissza, kabát vissza, futólépés a kukákig.

Aztán mikor kiderült, hogy a palántázó tálca sarka kirepedt, és
csoronkázik belőle a víz, újra le kellett mennem a pincébe.

Végül annyira kifulladtam, hogy engedélyeztem
az anyagnak egy újabb napot a száradásra.

Másnap délelőtt pedig még meg is napoztattam!
Egyszer csak furcsa zajra lettem figyelmes.

Emberek álltak a ház előtti kátyú mellett, majd szépen körberajzolták.
Tudom, hogy szexista vagyok, de az szerintem akkor is egy pina!

Kisvártatva lábmosás következett egy kiskádnyi vízben, de volt népi tánc, és még
egy kevéske gitározás is. Ezek az emberek, illetve a tetteik, a lyukra persze
semmi hatással sem voltak. Mondjuk én mindjárt láttam rajtuk,
hogy ezek közül aztán egyik se fog aszfaltozni...

Én viszont - lett légyen az bármily csodálatos terv is - nekiállok
és felszerelem végre a helyére ezt a nyomorult fadarabot.

A csavarok ugyan festékesek lettek, de ettől még bőven használhatók.
Mondjuk nem most, mert ide most ezeknél jóval kisebbek kellenek.

Újra leszereltem a fürdőszoba ajtajáról az akasztósort, de immáron
azért, hogy végre átszerelhessem a toldásnak szánt fadarabra.

Annyira rámentem a megfelelő csavar kiválasztására,
hogy teljesen kiborultak tőle a csavaros dobozaim.

Még a pincébe is képes voltam leszaladni, hogy
megtaláljam a célnak legmegfelelőbb csavart.

Eddig jó! Mondjuk mekkora szégyen lett volna, ha elrontom...

Na most az aprócsavaros dobozban valóban csak apró csavarokat találtam.
Ebben a szortimentben ellenben csak a kelleténél jóval hosszabbakat.

Két ekkora csavarra még akár engem is fel lehetne
akasztani, nemhogy néhány törölközőt!

Mondjuk szerencsére elég vastag az anyag, szóval van mibe betekerni.

Ez annyira tökéletes lett...

...hogy csak abba sikerült belekötnöm, hogy ide hátra azért elkelt volna két nagyobb
alátét, meg persze egy-egy önzárós, de inkább zártvégű anya. De ez persze már
csak holmi kukacoskodás, hiszen ide azért már nem is olyan egyszerű benézni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.