Analóg műszeres sárga hőmérő
(illetve kettő)

Mikor itt a pincében múltkoriban felpakoltam a földre szórt kacatjaimat a polcokra,
pontosabban szólva mikor kiürítettem egy polcot, ahová a már korábban
szétszedett kincseimet pakoltam be, akkor találtam egy piros
műbőrtokot, majd kisvártatva előkerült a párja is.

Olyan lelkesen raktam ki a két piros valamit az előtérbe, mintha nem lett volna ott
semmi szétszednivaló. A HUB, a SONY órás rádió, és a Bosch akkutöltő azóta
már át is esett a boncoláson, míg a kellene valamire státuszú ventilátor, és
a szekrénykén legnagyobb helyet foglaló fél lemezjátszó szétszedése
még hátravan, mint ahogy a villanyborotva és a pengeélező is.

Mielőtt felhoztam volna őket a pincéből, alaposan leporoltam őket.
Ez ha nem is volt hiába, de használni azt nem sokat használt.

Mivel a múltkor meglehetős mennyiségű mocskot sikerült az asztalomra varázsolni
néhány kulcsos tápegység boncolásával, pedig ránézésre nem is voltak koszosak,
így a két hőmérőt most előrelátó módon, még a szétszedés előtt mosogattam el.

Miután biztosan megszáradtak (ez most mindössze néhány hetet jelentett),
letettem őket az asztalra, hogy akkor most jött el a beléjük tekintés napja.

Aztán ahogy itt billegtem az asztal előtt a székkel, egyszer csak feltűnt a szőnyeg
szélén ücsörgő két hatalmas pormacska. Ezek meg hogy kerültek oda, mikor
az előbb porszívóztam össze a szobát? A porszívó fújta ki őket a heverő
alól. Miután újfent nekiálltam porszívózni, vége is szakadt mára
a szétszedésnek. No nem mintha belefogtam volna...

Gondoltam ha nem szedek szét semmit, akkor legalább rakjak össze. A két darabból
összerendezett szobai telefon doboza nyeklik-nyaklik. Először vagy úgy egy éve
érzékeltem ezt a jelenséget. Kicsit nem figyeltem oda? Egyből megfordítottam!
Aztán kereshettem is meg a hiányzó csavarjait, mert valami érthetetlen okból
kifolyólag csak a középső volt a helyén. Nem csoda, hogy lógtak a sarkai.

Ezzel a táblázattal csak azt szerettem volna megmutatni, hogy megdupláztam a még
az idei évben kötelezően szétszedendő tárgyak listáját. Az első három tétellel már
végeztem is, ezért kaptak azok az ikszek egy-egy piros karikát. Erre azért volt
szükség (mármint nem a karikázásra, hanem a mennyiség duplázására),
mert kezdtem úgy érezni, hogy mint már annyi más nagy hadvezér,
én is bele fogok bukni a felhalmozott kacatjaim ellen
indított többfrontos háborúba.

Az előbb láttuk a pincei folyosó szekrénykéjére odakészített készletet, míg ezzel
a képpel a hasonlóan aljas célzattal összegyűjtött, azonban a szobámban tárolt
szétszednivalókat mutatom meg. És akkor akad még ezeken kívül egy-egy
gócpont a szekrény mélyén, az előszobában, és persze a fáspincében is.
Erre azt találtam ki, hogy innen is egy kicsit, meg onnan is egy kicsit.

Jelen pillanatban innen, vagyis a szobai asztalról veszem el ezt a két kicsit.
A ventilátort már mutattam korábban, szóval ő csak azért van
itt, mert mivel már jó, ezért szoktam is használni.

Mint ahogy mindennek, természetesen ezeknek is van történetük. Mert ugye ezeket
elnézve felmerül a kérdés, hogy mégis mi a csudát kerestek egy telefonos cég,
konkrétan a Matáv raktárában hőmérők. Szóval az úgy volt, hogy miután
a cég elkezdett leépülni, leépítésre kerültek a mindenféle helyi raktárosok,
akiknél leltárba voltak véve a dolgozók anyagai, illetve szerszámai, miközben
a dolgozók ezért még maradtak. Később, mikor maguk a dolgozók is leépítésre
kerültek, majd le kellett adniuk ami csak a nevükön volt, akkor nem lévén kinek,
márpedig kellett a raktárból a pecsét a kilépőcédulára, a legközelebbi raktárban
adták le a motyójukat. Sok esetben ez a József központ hálózatos raktára volt.

Az egyik műbőrtok mára már egy kissé hiányos.

Innen pedig az egyik hőérzékelő kupakja veszett el.

Amúgy nemhogy teljesen egyformák, de mindketten 1980-ban készültek,
s míg az egyiknek 1363, addig a másiknak 1412 a sorozatszáma.

Fogalmazzunk úgy, hogy a doboz nem kifejezetten formás. A szocializmusban ha
valami belefért egy szappantartóba, akkor erős volt rá az esélye, hogy abba is
lesz beépítve. Példa erre a mágneses teret érzékelő doboz, meg a sípoló.

Mint az a skálából könnyen kitalálható, nulla és harminc fok közötti hőmérsékletet
lehetett vele mérni. Ami alkalmazását én konkrétan láttam, ott iroda helyiségek
hőmérsékletét ellenőrizték vele az ingatlanos kollégák. Egyszer majdnem el
is küldtem az egyiküket a p*csába. Bejelentettem az ingatlan igazgatóság
helpdeskjének, hogy huzat van az irodámban. Kijött egy ember, megállt
a szobám közepén a most bemutatásra kerülő műszerrel, mért egyet, majd
azt találta mondani: Hát itt bizony huzat van! Mindeközben csukott ajtó
és ablakok mellett, látványosan lebegtek az asztalokon a papírosok...

A valószínűtlen mennyiségű általam látott teleptartó fedelek közül,
eddig talán még ennek van a leglehetetlenebb formája.

A műszer alján mindjárt két érdekesség is akad.

Az egyik ez a lyukból kikandikáló zéner dióda.

A másik pedig az apró fekete pötty, amiről kismillió elektromos dolgot
látva sem gondolná az ember, hogy ez a műszer bekapcsoló gombja.
Azt kell mondjam, hogy ezt a gombot, ezt nagyon aládizájnolták!

Íme a hőérzékelő, ami konkrétan dróthurokra tekert huzal. A lézercélzós infravörös
hőmérők korában, ez meglehetősen anakronisztikusan hat, de 1980-ban ez volt
a legkönnyebben előállítható olyan valami, ami gyorsan reagál a hőmérséklet
változásaira. Már úgy értem, hogy hőmérsékletet lehet mérni akár egy szem
diódával is, de mivel annak a tömegéhez képest kicsi a felülete, lassan reagál.

Úgy emlékszem, hogy egyszer volt egy olyan pákám,
aminek épp így volt megoldva a kábelrögzítése.

Álmodjuk vissza magunkat a múltba, és gondoljunk bele, amint megérkezett
a gépműhelybe a rendelés. 270 darab, átmérő nyolcas hernyócsavar,
20 milliméter hosszban, 45 fokos kúpos véggel. Piros jó lesz B+?

Elvoltam egy darabig a keménypapír piszkálásával, de mivel se bentebb
nem ment, se kintebb nem jött, mielőtt még valami kárt tettem
volna benne, belenéztem inkább a másik műszerbe is.

Mint az látható nem tévedtem, vagyis valóban ez a teleptartó.

Az elem ki-be helyezésére szolgáló kivágást kifejezetten alulméretezték. Miközben
én a szűkre szabott résen keresztül próbáltam kicibálni a lyukból az elemet,
tőből kiszakadt a fekete színű vezeték, valamint az elemcsatlakozó
papucsról is leszakadt a negatív érintkező. Remélem, hogy
ennél nagyobb baja azért már nem lesz. Sajnos tévedtem.

Az elem feszültsége ugyan első ránézésre rendben van, ellenben
áram már annyi sincs benne, hogy a nyelvemet megcsípje.

Természetesen annak tükrében, hogy az elem már rég elmúlt harminc
éves, nem lehet neki felróni, hogy már nem csíp, ellenben az
valóságos csoda, hogy a feszültsége még rendben van.

A változatosság kedvéért a másik műszerből a piros vezeték szakadt ki.
Belőlem pedig néhány csúnya szó, miután nem találtam a fiókban
az óráscsavarhúzóimat. Mondjuk én pakoltam ki őket onnan
az asztalomra, hogy mindig kéznél legyenek, szóval
ezért most csakis magamat szidhatom.

Mondjuk terveztem én ezen névjegykártyatartó helyett valami
alkalmasabbat az óráscsavarhúzóknak, csak mint ahogy
annyi más farigcsálós project, úgy ez is elmaradt.

Most nem csavarhúzóra, hanem erre a hegyes valamire támadt
szükségem, mert a plomba úgy belekövesedett a lyukba,
hogy nem tudtam a csavarhúzóval kipiszkálni.

Ez már majdnem lemezcsavar, de azért még nem az.

Érdekes egy felépítmény, annyi szent!

Mert ugye egy Deprez rendszerű mérőművet ennyire szabadon szerelni, ráadásul
úgy, hogy a doboz alja lyukas, az egészen biztosan nem jelent örök életet.

Ez a világoskékre eloxált szálcsiszolt alumínium, ez viszont telitalálat!
Az ffv annyit tesz, mint Fővárosi Finommechanikai vállat.
Gyártottak ők mindent, a Pajtás fényképezőgéptől
kezdve, a csöves Sonett zsebrádióig bezárólag.

Ezek a trimmerek mondjuk nagyon nem valók egy műszerbe, de mindegy.

Szerintem nagyon rossz ötlet ennyire szabadon szerelve beépíteni egy ilyen műszert.

Az UA725-ös egy a 741-esnél precízebb műveleti erősítő, kifejezetten
műszerekben történő alkalmazásra kihegyezve.

Azért nem mozog a műszer mutatója, mert felfekszik az illesztése a skálára.

Pontosabban szólva annyira lóg a felfüggesztés,
hogy majd kiesik a tengely vége a furatból.

Na most műszer közelébe csakis réz csipesszel szabad menni, mert a vasból készült
szerszámot egyből odarántja magához a mágnes, és olyan szerencséje senkinek
sincs, hogy ilyenkor ne tegyen kárt semmiben. Ha más nem is, de
az önbizalom egészen biztosan sérül.

Most például - réz csipesz ide vagy oda - ez úgy maradt a kezemben, hogy
csak néztem, hogy akkor ezt most mégis mivel sikerült kiérdemelnem?

A szanaszéjjel repedezett anyag neve spiáter. Alacsony olvadáspontú,
könnyen önthető anyag, bonyolult formájú alkatrészekhez. Csak szar.

Na most ne már, hogy a fekete vezetékben még a rézszálak is feketék...

A jobb felső sarokban látható lehetetlen színű kupak a műszer piros
színű LED-je, amint éppen világít, de csak alig. Amúgy nem
a bekapcsoltságot jelzi, hanem azt, hogy kimerült az elem.

A jobbra látható valamit, ami amúgy a 9 voltos elemről leszakadt csatlakozó, azt
csak a csavar apróságának szemléltetése okán tettem oda. Le kellene tekernem
az anyát a csavarról, hogy bentebb tudjam hajtani. Illetve meg kellene rajta
tisztítani a meneteket a festéktől. Ehhez persze kellene egy menetmetsző.
Ha ez a művelet sikerülne, akkor a másik műszer némi óvatos
utánállítással talán még megmenthető lenne.

Sajnos a kettes menetmetszőm nem finom menetes.
Bocsánat...

Épp csak hozzáértem, máris letörött! Mondjuk az igaz, hogy sosem
volt érzékem a mérőműszerekhez, pedig apukám milyen
lelkesen hordta őket haza a gyárból a gyereknek...

Szinte hozzá sem kellett érnem, máris elhagyta magát! A repedésekből
és a tört felületekből jól látható, hogy most nem én voltam a
hibás, hanem idővel maga az anyag repedezett szét.

Nem kellett szerszám az elpusztításához, mert ez a fém már annyira
elgyengült, hogy puszta kézzel fogdosva is morzsálódik.

Csak ha az életem múlna rajta, akkor állnék neki innen visszahozni. Na jó. Lehet,
hogy akkor se. Amúgy nem lett volna lehetetlen feladat, ha nem gubancolom
össze a rugókat. Manapság persze már nem kellene nekiállnom kireszelni
a lehetetlen formájú alkatrészeket valami alkalmas anyagból, hanem
"csak" újra meg kellene őket tervezni, majd 3D-ben kinyomtatni.

Szétnéztem a szobában, hátha akad valamerre, egy a nemes célra alkalmas
csereműszer. A pincében persze biztosan van, csak nem volt kedvem
lemenni érte. Az a nagydarab sajnos annyira érzéketlen, hogy
a hőmérő még csak meg sem röccentette a mutatóját.

Próbából a multimétert akasztottam rá a hőmérőre, mégpedig árammérés állásban,
majd addig tekertem a nagy kék trimmert, míg csak pontos értéket nem mutattak
a számok. Működni biztosan működik a műszer, mert mérte amint ráfogtam,
vagy ráleheltem az érzékelőjére, de mivel ennél többre nem igazán
voltam kíváncsi, ezért nem kínoztam tovább.

Az "add a neved a munkádhoz" mozgalom harcosának neve sajnos olvashatatlan.

Miközben ez a mérőmű minden különösebb erőltetés nélkül kettéjött, a párjából
még tiszta erőből sem tudtam kitolni a belsejét, úgy beledagadt az anyag!

Ez annyira vékony huzalból van tekercselve, ráadásul sztaniolpapírból formázott
csévére, hogy nekem meg sem lenne szabadna fognom a krumpli ujjaimmal!

Mivel még erőltetve sem találtam számára célt,
ezért úgy döntöttem, hogy elbontom.

A 80-as években volt rendszeresítve ez a mondhatni különös minőségű nyáklap,
ami ugyan már üvegszálas hordozójú volt, de még úgy köpködte fel magáról
a rézfóliát a páka hőjétől, mint a tíz évvel korábbi bakelit alapú lemezek.

Hiába csaptam szét ennyire, mert ez így sajnos több
helyet fog elfoglalni, mint tette azt még egyben.

Az érzékelő ellenállása szobahőmérsékleten 109,6 ohm.

Összefogattam a dobozt a csavarjaival, majd az elemtartót fedelét is
visszaszereltem. Ki tudja? Talán egyszer még nekem is szükségem
lesz szappantartó forma dobozra, és akkor milyen jól fog jönni!

Mivel már megint ebéd után voltam, álmatagon
tologattam szét típusonként az alkatrészeket.

A párom szerint ez egy angyalka.
Szerintem meg a párom az.

Ezt a szortimentet akkor találtam a hátam mögötti szekrényben, mikor egyáltalán
nem ezt kerestem. Konkrétan annyira meglepett a léte, hogy percekig ültem
előtte, rá-rá csodálkozva a tartalmára. Most már persze, így mindössze
néhány hónap távlatából, már könnyű volt emlékeznem rá,
hogy ebbe valók a körbe lábú IC-k.

A piros szütyő megy vissza a pincében a polcra, míg a hőmérséklet érzékelőket
valahova külön fogom tenni, mert tetszik a formájuk. A meglévő kupakosba
leginkább egy tekercs illik, míg a hiányosba lehetne szerelni mondjuk
valami hegyeset, mint mérőcsúcs. Na ezekből se lesz semmi...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.