SONY ICF-C317 órásrádió
(leégett)
Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a
szokásos semmittevés helyett, mondhatni
átfogó támadást indítottam minden
elmaradt, vagy ha
azt azért nem is, de legalább
a már előkészített projectjeim ellen. Mivel másképp
nem igazán akart beindulni
a dolog, ezért megtiltottam magamnak a semmittevést. Nem lehet olyan
nap,
hogy nem csinálok semmit. Nem és kész! Ordított magára a szerző, majd
az
ijedtségtől átaludta az egész napot. Persze aludni is kell, de az azért
mégsem járja,
hogy megesik, hogy akár egész hétre visszamenőleg
sem tudok róla számot
adni, hogy mégis mi a csudát csináltam.
Ugyan a szoba kitakarítása, a szétszednivalók
nyomása alól történő felszabadítása
még távol, telve a polcok kacatokkal, de én azért már le-le
járogatok a pincébe,
felkutatni valami boncolni való érdekességet. Ennek a
doboznak például azért
álltam neki, mert ha ez kifogy, nem lesz már benne semmi,
akkor kivágom,
mely tettemért cserébe azonnal elnyerem a polcon a doboz által eddig
elfoglalt helyet. Ez persze csak egy szép álom, hiszen a valóságtartalma
-
közvetlenül a lelkesedés elmúltával - máris erőst megkérdőjelezhető, hiszen
nem elfogynak az
alanyok a dobozból, hanem csak kikerülnek innen a polcra.
Vagy mint a jelen képen látható, kezdetnek a
pincei folyosóra. Bevallom őszintén,
azon cselekedetemben, miszerint ezeket ide
kipakoltam (illetve egyeseket már
eleve be se vittem innen a pincébe), abban
bizony el volt rejtve némi hátsó
szándék. De persze nem. Nem lopta el innen ezeket senki.
Ilyen vackokat
csak én, meg a többi tárgygyűjtő kolléga őrizget, hiszen egy
normális ember
számára egy rozzant ventilátor, egy hálózat nélküli
elosztó, vagy egy hozzávaló
gép nélküli akku és töltője, fél szovjet lemezjátszó, az
már egyszerűen csak szemét.
Ez a rádió is az volt, csak éppen elcsíptem a
kidobási folyamat közben. Már össze
volt készítve a korábban mutatott
papírdobozba, és éppen indult volna a kuka
felé a többi leégett kacattal együtt, mikor részemről megragadtam
mind
a kínálkozó alkalmat, mind pedig magát a dobozt. Amúgy egy ügyféltől
kaptam
(idős néni a Pipa utcából), akihez az ELMÜ szakemberei a nulla
helyett is fázist
kötöttek be. Természetesen az összes cucc ami csak be volt
dugva a hálózatba, és persze készenléti
állapotban
is ette az áramot, az mind
leégett! Ebből az eresztésből származik például a
Toshiba
IC-777 táskarádió,
és a SONY CD játszós szörnyeteg is. Ennek a rádiónak, azon
kívül persze, hogy
SONY, vagyis márkás holmi, a formája az érdekessége. Mondjuk
szedtem
már szét furcsa külalakú órásrádiót, de ez akkor is egy másik, amit
természetesen képtelen lennék megállni, hogy be ne mutassak.
Nem merném rá azt mondani, hogy tetszik, de az
én ízlésemnek történő nem
megfelelésén túl azért látom, hogy ez bizony igenis szép, csak számomra
valahogy túl puritán. Persze úgy is lehet mondani, hogy letisztult.
Ezek itt hárman a rádióhoz tartozó gombok.
Szerintem nem a doboz kinyitása, hanem az ELMÜ
embere volt életveszélyes.
Már úgy értem, hogy tiszta csoda, hogy nem égett le a néni lakása.
A rádió hangja a fenéklemezen elhelyezett rács
mögül jön. Amennyiben
sikerülni fog feltámasztanom a készüléket, természetesen
meg
fogjuk hallgatni, hogy milyen minőségben.
A márkától eltekintve semmi különös.
Áramszünet esetén éppen ugyanúgy egy
9 voltos
elemről jár
tovább az óra, mint teszi azt az összes névtelen társánál.
A készülék teteje még finoman szólva is fura.
Persze ha az esti murin becsavarodott,
minek hatására egy kör mentén elhelyezett
gombsorozatot álmodott meg a dizájner
(magyarul, illetve régiesen szólva formatervező), akkor
azt nincs az az erő, ami
őt
meg tudná állítani! Részemről értékelem a gombok értelmes
sorrendbe,
vagy mint jelen esetben látjuk fazonba rendezését, de ehhez szorosan
hozzátartozik az a tény is, hogy eddig még egyetlen órásrádió
gombelrendezésének sem sikerült elnyernie a tetszésemet.
Szerintem mindegyiken
összevissza vannak a gombok!
Na ugye, hogy eltaláltam! Mondom én, hogy ez
meg lett álmodva!
Amúgy hülyeség a neve, mert bár van benne altató funkció,
ez a készülék akkor is inkább áloműző, mint álomhozó.
Mivel a rádióban az ébresztő funkció miatt
eleve van egy elektronikus kapcsoló
elem (magyarul nem relé (és nem is valami más) érintkező kontaktus kapcsolja
reggelente a rádiót), ezért értelemszerűen adódik rá a lehetőség, hogy a rádiót
(mikor hallgatni akarjuk) ne kapcsolóval, hanem egy nyomógombbal
kapcsoljuk be. Csak el ne felejtsem ezt a tényt, mikor
majd be akarom kapcsolni a rádiót.
Riasztás ki, rádióval ébreszt, zörgéssel
ébreszt, egyszerre ébreszt rádióval
és zörgéssel. Ha lett volna ennél több variációs lehetőség, az
én kapcsolóról szőtt mesém is tovább tartott volna.
A gombok funkcióinak felderítéséhez két dologra
lenne szükség. Vagylagos alapon
az egyik a leírásuk, a másik a szerkezet működőképessége. Mikor ezt így leírtam,
menten eszembe is jutott beírni a keresőbe, hogy:
SONY ICF-C317 user manual
Nem lőttem mellé azon elgondolásommal, miszerint itt az ébresztőóra funkció
kettőssége (úgymint rádió és buzzer), eltérő időpontokra időzíthető. Először
a rádió szólal meg, aztán ha nem sikerült rá felébrednünk, akkor idővel
megszólal
a csengő is. Már persze csak akkor, ha odakapcsoltuk,
és beprogramoztuk. Meg kell hagyni, ügyes kis szerkezet!
A leemelt tető a hátára (ami amúgy a teteje)
fordítva tisztára
úgy néz ki, mint valami LEGO alkatrész egy űrjárműhöz.
Ki szerettem volna venni a helyéről a nagy
kerek szundi gombot, ami amúgy
a készülék tetején az a hatalmas domború rész, de hiába akasztottam ki
a kékkel jelölt pöcköket, mert a pirossal jelölt részeknél fogva a gomb
anyaga össze van olvasztva a dobozzal. A doboz anyagából kiképzett
íves rész, az tulajdonképpen egy rugó, ami kifelé tolja a gombot. Ugyan
beleköthetnék ebbe a megoldásba, de nem fogok, mert jelen
szerkezet esetében valahogy nincs rá valódi okom.
Modern készülék, mert alig van benne KF és más
egyéb alkatrész. A szerelés
minősége első osztályú! Szóval ez nem a megszokott (?) távol-keleti ratyi,
az összevissza dőlingélő alkatrészeivel. Vezeték is csak ott van benne,
ahol az egyes részegységeket kellett összekötni. A ferritrúdról jövő
vezetékekkel például nem is találkoztam, mert annyira logikusan
valahol a ferritrúd alatt vannak bekötve, ahogy máshol is kéne.
SONY órában SONY IC lakik.
A készülékben nem csak, hogy katonás rend
uralkodik, de valahogy még
a forgókondenzátora is szögletesebbnek látszik a megszokottnál.
Ez a részletmegoldás nem nyerte el a
tetszésemet. Trimmer potméterbe
tengelyt dugni, majd azt mondani neki, hogy márpedig ezentúl te vagy
a hangerő szabályzó potméter, az számomra valahogy olyan snassz.
A trafó sokkal kisebbnek látszik a szokásosnál.
Ez persze alapjaiban véve még nem
lenne akkora baj, csak ugye ha leégett, akkor a mássága okán nehéz lesz pótolni.
No nem mintha meg szeretném javítani ezt az órát, hanem csak úgy mondtam.
Primer tekercs leégve, a szekunder (illetve
szekunderek, merthogy ketten vannak)
az jó. Valószínűleg az egyik tekercsről jár az óra, a másikról pedig a rádió.
Szóval
ha találnék is akkorka trafót, ami belefér a dobozba, hogy a leadott
feszültségek
is stimmeljenek, annak meglehetősen kicsi az esélye. Míg eldöntöm, hogy mi
legyen vele, addig is tovább nézegetem. Miután már mindennel végeztem,
csak akkor jutott eszembe, hogy nem csak a felhasználói kézikönyv,
hanem mondjuk a service manual
is letölthető az Internetről.
Még ilyen pöttöm trafót...
Az a feketeség, az bizony égésnyom.
A képen a felmelegedett trafótól elolvadt
műanyag házat látjuk. Vagyis szegény
trafócskával nem az történt, hogy egyből elfröccsent rajta a tekercselőhuzal,
hanem a 230 helyett bejövő 400 volttal is tenni akarta a dolgát, csak nem
tudta hová tenni a beérkező többletenergiát, mint a hattyúdalként
előadott túlmelegedésbe.
Mondjuk rá van írva a trafóra a rendelési
száma, de annyit azért
nem ér az egész szerkezet, mint amennyibe a trafó, illetve
amennyi energiámba annak lelevelezése kerülne.
Ahogy mindenki más, úgy a SONY is beragasztja a hangszórót a dobozba.
A skálamutató meghajtása olyan zseniálisan
egyszerű, hogy még
csak a máshol megszokott hajlékonyságra sem volt szükség.
Nagyon kedves szokás, hogy kettőzött nyíllal
jelölik meg a ki,
illetve jelen esetben már betekerendő csavarok helyét.
Letörtem a kábel végéről a döglött trafót, majd
a kábelcsonkra csatlakozva
megpróbáltam beindítani a készüléket. Jelen állapotban, illetve polaritással
(merthogy egyenfeszültséget kötöttem rá a labortápomról) csak
a rádió bekapcsolt állapotát visszajelző LED világít.
A két dugót az egyszerűség jegyében a
tápegységemen megcserélve, az óra
két középső LED-je kezdett el világítani. Ennyi maradt a tudásából.
Végül úgy sikerült beindítanom a rádió részét, hogy a
pákatrafóról
adtam neki 6 volt
váltófeszültséget. Az óra részt sajnos még így sem sikerült elindítanom. Vagy
kéne a szerkezetnek egyszerre az összes váltófeszültség, vagy a miniatűr
trafócska, illetve a kétbalkezes villanyszerelő szolgáltatta túlfeszültség
kivégezte az óraáramkört. Mivel nem áll szándékomban megjavítani
(pedig nagyon aranyos kis szerkezet), nem kísérleteztem vele tovább.
A rádió részének rendben van mind a vételkészsége, mind a hangminősége,
azonban a felvétel végén hallható recsegést a forgókondenzátor rövidzárja
okozza.
Hogy ne lógjon ki a dobozból, az antenna vezetékét begyűrtem a trafó helyére.
További időmúlatásként leforrasztottam a trafóról a panelt.
Majd a piros szalagot letépve, szomorúan vettem
tudomásul, hogy amit
a trafólemezek szélén látunk, az nem aranyozás, hanem lakk, minek
okán a szétszedését illetően mondhatni teljesen esélytelen vagyok.
A képen a pincében található munkapadomra
erősített satut látjuk, amibe befogtam
a trafót, majd az immáron
felújított porzsákú szalagcsiszolóval letoltam a
trafóról
a csatlakozó lábakkal átellenben kiálló részt. Itt kell megragadjam az alkalmat,
hogy elmeséljem azt a kedves történetet, minek okán épp az előbb vettem fel
tiszta ruhát, melyet természetesen egy alapos fürdés előzött meg. A fene se
akart délután fürdeni, csak úgy adódott, hogy mosogatás közben egyszer
csak arra lettem figyelmes, hogy az előbb még a fazékban állomásozó
pörköltszaftos mosogatóléből eltűnt valahová fél liter. Először még
hümmögtem, de kicsivel később, mikor valami amúgy kellemes
melegséget éreztem a papucsomban, dühödten felhagytam
a hümmögéssel, s átálltam káromkodós üzemmódba.
Fürdés után természetesen a frissen felvett tiszta
ruhámban jöttem le a pincébe trafót csiszolni,
miközben ott lóg az előszobában a melósgönc.
Felül a primer tekercset láthatjuk, ami olyan
vékony huzalból lett tekercselve, hogy
már-már egy egységes réztömbnek látszik. Alul a tőle osztott csévével alaposan
elszigetelt szekunder tekercsek láthatóak. Valószínűleg a belső (vékonyabb)
menetekre volt kötve a rádió, míg a külső (vastagabb) huzalból tekercselt
rész táplálhatta a viszonylag nagyobb, illetve állandóan fogyasztó órát.
A hálózati kábel egyrészt meglepően hosszú,
konkrétan több mint két méteres!
Másrészt pedig (a néni lakásához képest) meglehetősen koszos volt, minek
okán - ahogy azt tőlem megszokhattuk - azon nyomban megfürdettem.
A rádió megy a többi közé, míg a hálózati
kábelt félretettem, mert a pincében
fellelt régi magyar ventilátor gumikábeléről cafatokban pereg a szigetelés.
Még egy jó darabig gyönyörködtem a trafóban,
amit félre is tettem egy hétre, hogy
majd megmutatom a fiamnak. Mindeközben az jutott eszembe, hogy ha működne
az óra is, nem csak a rádió, akkor meg lehetne kerülni az apró trafó problémáját
úgy is, hogy fogok egy alkalmas méretű dobozt, beleteszek egy az adott célnak
megfelelően áttekercselt csengőreduktort, amit egy négy erű kábellel kötök
össze az órával. Persze ha találok, akkor használhatnék például egy olyan
dugasztápot, amit szét lehet szerelni, és persze össze is, illetve ugyanezt
meg lehet tenni a trafójával is, vagyis át lehet tekercselni. Ha ez lenne
itthon az egyetlen ébresztős rádióm, illetve nem lehetne millió szám
kapni a boltban, akkor talán lenne értelme nekiállni. No de így...
Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a
hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.