Telefon trükk

Ezt a dobozt a pincében találtam a polcon. Valaha egy Extrafon fantázianevű
vivőfrekvenciás vonalkétszerező lakott benne, amit már korábban bemutattam.
Jelenleg egy trükkös telefonáramkört tartalmaz, amit magam építettem, még
vagy úgy 20 éve. Mivel használati tárgyként okafogyott, s mint emlék
sem képvisel számomra semmiféle értéket, ezért el fogom bontani.

Mondjuk akkora helyet azért nem nyerek vele a polcon, mint az ISDN routerrel,
de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot sem dobhatja ki! Mert ugye ez a terv.

Pontosan tudom, hogy milyen célra szolgált, ellenben arról, hogy mi van benne,
arról nem tudok számot adni. Egyszerűen semmire sem emlékszem a doboz
tartalmával kapcsolatban. Ez mondjuk nem csoda, hiszen megépítettem,
bevágtam az asztal mögé, majd hosszú évtizedek óta nem néztem bele.

A kábel végére biggyesztett piros LED az áramkör
aktiválódását jelezte vissza. Gondolom...

Ez az Extrafon doboz olyan esetlen, hogy hiába volt belőle, a formátlansága okán
nem igazán építgettem bele semmit. Mondjuk jelen célra, asztal mögé bedugott,
soha többé rá sem nézett elektronikának azért megfelelt, de letenni
az asztalra, mint valami műszert, arra sajnos már nem.

A fizikai vonal száma 342-366, a vivősé pedig 339-966, de ez persze még
olyan régen volt, hogy a budapesti számok még csak hatjegyűek voltak.

Amit a képen látunk, az a szerző megoldása. Az elektronika által elvégzett
feladat miben állóságát majd egy kicsit később vázolom fel.

Ez egy kiváló barátom valóban fekete doboza, konkrétan ugyanarra a feladatra.
A két megoldás között "mindössze" annyi a működésbeli különbség, hogy míg
az én elektronikám teljesen automatikus lett, vagyis rá sem kellett nézni, mert
magától elvégezte a dolgát, addig ez a változat kapcsolós. (lásd középen alul)

   Ez az elektronika a kézi vezérlés okán természetesen sokkalta egyszerűbb lett, mint az általam kidolgozott teljesen automatikusan működő verzió. Na! Akkor most jön az, hogy elmesélem, hogy mi ez.
   Az analóg telefonközpont úgy működik, hogy mikor felhívunk valakit, annak a telefonkészülékére kiküldi a 90 volt körüli csengető feszültséget. Mikor a hívott fél felemeli a kagylót, egyenáramú hurok jön létre, leáll a csengetés, kapcsol a beszédáramkör, s mivel innentől kezdve élő a kapcsolat, elindul a számlálás.
   Ez így olyan szépen sorba van rakva logikailag, vagyis függvénye egyik esemény a másiknak, hogy képtelenség vele trükközni. Kivéve természetesen akkor, ha a fejlesztők hagytak a rendszerben valami hibát. Mint az a fentebb látott tartalmú két doboz létéből sejthető, az ARF központ esetében hagytak. Mivel az ARF rendszerű telefonközpontokat már rég leszerelték, így nyugodt szívvel mesélhetem el az alábbi történetet.
   Tehát ott tartottunk, hogy felhívtunk valakit, akinek a vonalára kimegy a csengető feszültség. Csörög a készülék. Ha felveszi, akkor létrejön az egyenáramú hurok, egyből beszélhetünk, indul a számlázás. No de mi van abban az esetben, ha nem jön létre az egyenáramú hurok?
   Tegyük fel ráhallgatunk a vonalra egy telefonhallgatóval, mellyel 1 mikrofarád körüli értékű kondenzátort kötöttünk sorba. Ekkor hallani fogjuk a hallgatóban a csengető feszültséget. Na most jön a trükk! Mi van akkor, ha úgy állítjuk le a csengető feszültséget, úgy vesszük fel a telefont, hogy mindeközben nem jön létre egyenáramú hurok?
   Az áramkörök megépítése előtt elvégzett tesztek alapján az derült ki, hogy az adott viszonylatban (ez konkrétan a Zugló ARF központot jelentette), a csengetés leáll, a beszélgetéshez szükséges áramköri kapcsolat létrejön, de mivel egyenáramú hurok nincs, így a tarifaszámlálás nem indul el.
   Sajnos beszélgetni azt így még nem lehet a vonalon, hiszen ha nincs egyenáramú hurok, akkor nincs ami táplálja a telefonkészülék beszédáramkörét. Tehát a feladat, illetve a feladatok a következők:
- a csengető feszültség megfogása 48 volt felett
- az egyenáramú hurok kialakulásának megakadályozása
- energia (tápfeszültség) biztosítása a beszédáramkörnek (vagyis a telefonnak)
- a vonal és a készülék között váltóáramú (hangfrekvenciás) kapcsolat biztosítása
- átkapcsolási lehetőség az eredeti és a módosított működési elv között
   Ezek annyira egyszerű, mondhatni rutinfeladatok, hogy alig valamivel több elektronikai tudásra van szükség a megoldásukhoz, mint amit az általános iskolai fizika órán próbáltak a fejünkbe plántálni, nagy általánosságban véve sajnos abszolút hatástalanul.

   Tessék! Ennyi az egész. Alapesetben (ahogy most áll a kapcsoló) az egész áramkör mintha ott sem lenne, vagyis közvetlenül a telefonvonalra van kapcsolva a készülék. Felkapjuk a beszélőt, és ahogy szoktunk, minden változás nélkül telefonálhatunk.
   Amennyiben azonban bejövő hívás érkezik, akkor választhatunk az eredeti és a módosított működési elv között. Ha nem kapcsolunk át, akkor mintha ott sem lenne az áramkör, hiszen ott sincs. Na most jön a trükk!
   Érkezik egy bejövő hívás, nekiáll csörögni a készülék. Elektronikai szempontból eddig minden a régi, csakhogy mielőtt felvennénk a telefon beszélőjét, most előtte átkapcsoljuk a kapcsolót. A Graetz hídba helyezett 48 voltos zéner dióda megfogja a csengető feszültséget, amit a telefonközpont érzékel, leállítja a csengetést, majd összekapcsolja a hívót a hívottal. (vagyis létrejön a beszélgetésre használható áramkör)
   Csakhogy mivel a telefonközpont tápfeszültsége 48 volt, a zéner pedig csak ezen feszültség felett (konkrétan a 90 voltos csengető feszültség hatására) nyit ki, ezért egyenáramú hurok nem jön létre, minek okából kifolyólag nem indul meg a kapcsolat számlázása.
   A Zugló ARF központ ilyenkor csak állt és várt, hogy majdcsak történik valami. Csakhogy nem történt! Nem időzített le, nem bontotta el a felépített kapcsolatot, hanem akár hosszú órákra így maradt, ahogy azt épp most olvastad.
   No de nézzük csak tovább az áramkört. Mert ugye amit eddig szóban felvázoltam, attól még nem tudnánk a létrehozott kapcsolaton keresztül beszélgetni. Itt jön képbe a rajzon látható 4,7 mikrofarádos kondenzátor, amin az egyenfeszültség nem, azonban a hangfrekvenciák (az adott impedancia viszonyok mellett) minden különösebb veszteség nélkül átjutnak.
   Persze ettől még mindig nem tudnánk beszélgetni, hiszen a telefonkészüléknek, akár hagyományos szénmikrofonos, akár modern electret betétes, mindenképp szüksége van a működéséhez egyenfeszültségre. Ezt biztosítja a jobbról látható alkatrész, ami tulajdonképpen egy tápegység.
   A 4.700 mikrós elkó csak azt szimbolizálja, hogy a tápegység jól szűrt, vagyis konkrétan nem brummos, amit (mivel a telefon hallgatója, illetve a fülünk elég érzékeny) zúgásként érzékelnénk.
   A 10 henry induktivitású fojtótekercse szerepe az, hogy az egyenfeszültség és a 4,7 mikrós kondenzátoron keresztül érkező hangfrekvenciák is eljussanak a telefonhoz. A tekercsen ugyanis az egyenfeszültség átjut, azonban a hangfrekvenciák már nem (vagy csak kevésbé), így a tápegység hangfrekvenciás szempontból nem zárja rövidre a telefont.
   A tekercs helyett amúgy minden különösebb működésbeli változás nélkül megteszi egy olyan értékű ellenállás (ránézésre 1 kiloohhm körüli érték), amin keresztül a telefonkészülék elektronikája kap annyi áramot, hogy feléledjen benne a beszédáramkör.
   A tápfeszültség értékére sem kényes a kapcsolás, hiszen az elektronikus készülékek úgy valahol 9 voltos vonalfeszültségtől kezdve már működőképesek. Az egyedüli betartandó érték a zéner dióda 48 volt körüli nyitófeszültsége, mely alkatrészt minden fennakadás nélkül összeállíthatunk akár több darabból is.
   A zéner diódával (vagy diódákkal) szembeni teljesítményigény mindössze annyi, hogy képesek legyenek eldisszipálni a telefonközpont csengető áramköréből érkező energiát. Az 1N4000 diódához hasonló méretű zéner már bőven megteszi.

Ennyit sikerült nála elérnem. Ha megnyomom a nagy relét, akkor behúz a kicsi is,
majd mikor elengedem, akkor ő is elenged. Mivel már évekkel ezelőtt kiváltották
az ARF központot, más rendszerekben pedig nem, vagy valószínűsíthetően nem
volt benne az áramkör által kihasznált telefonközpont szerkesztési hiba, így
további kísérleteket nem volt értelme végeznem a dobozzal. Na most
az áramkor általam szerkesztett verziójában azért van ez a töméntelen
alkatrész, hogy ne kelljen átkapcsolni semmiféle kapcsolót. Vagyis az én
elektronikám érzékelte, hogy bejövő hívás van, s mikor felveszem a beszélőt
akkor nem szabad a vonal felé egyenáramú hurkot létrehoznia. Vagy a másik
esetben, mikor ugye én akarok felhívni valakit, vagyis nincs bejövő hívás,
akkor viselkedjen úgy, mintha ott sem lenne. Ezzel az áramkörrel amit
ez idáig leírtam, én természetesen nem tudtam ingyen telefonálni,
ellenben engem ingyen hívhattak. Bevallom őszintén, hogy miután
megépítettem az áramkört, majd betoltam az íróasztal mögé, kisvártatva
kihúzásra került a konnektorból, vagyis nem igazán volt üzemben. Mert ugye
minek? Inkább csak érdekesség, illetve szakmai kíváncsiság miatt építettem, illetve
építettük meg, mintsem használati értéke lett volna. Persze ha valami cég lettem
volna, akinek jól jön, hogy ingyen hívhatják az ügyfelek, kvázi zöldszámon,
és az áramkör segítségével természetesen nem kellett volna kifizetnem
az ügyfelek helyett a hívásaikat, akkor lehetett volna vele csalni.
Magántelefonszámra, havi néhány hívás erejéig alkalmazva,
a felesleges áramfogyasztást elkerülendő hamarost kihúzva
a konnektorból, megmaradt pusztán műszaki érdekességnek.

Nálam ez a trafó képezte a tápegység alapját, ami amúgy egy Legafon nevű,
(pont mint az Extrafon) szintén vivőfrekvenciás vonalkétszerező volt.

Íme a hatalmas puffer kondi, az agyonszűrt tápfeszültség előállításához.

Az mondjuk egy dolog, hogy nem álltam neki visszafejteni a kapcsolási rajzát,
no de az, hogy ezt azért kellett volna megtennem, merthogy nem találtam
meg, az azért csúnya! Már ugye eleve azért is, mert ha már egyszer
megrajzoltam, akkor vajon miért nem tettem bele a rajzot
a dobozba? No de ki emlékszik már ilyenekre...

Az egyik tranyó erre, a másik meg arra hajlik. Én meg arra, hogy ezzel a szerelési
technológiával, bár nem volt vele semmi baj, nem igazán van mit dicsekednem.

Balra egy relé, míg jobbra egy csak úgy egyszerűen cakk-pakk dobozba szerkesztett,
amúgy falra való telefon aljzat. Gondolom ez akadt a kezem ügyébe, illetve ezt
így sokkalta kényelmesebb volt beépíteni, mint felfüggesztést, ég ne
adja panelt gyártani, egy amúgy beforrasztós apró aljzathoz.

Ez a relé valószínűleg KIL, esetleg ikerjelfogó szerelvényből származik.

Miután széttekergettem a kábeleket, sikerült rájönnöm, hogy a LED a telefonzsinór
jack dugóval felszerelt átellenes végén van. Vagyis a kábel végén fityegő piros
LED valószínűleg az áramkör aktiválódását jelezte vissza. Bevallom őszintén,
hogy egyáltalán nem dereng, hogy ez kilátszott volna valahol az asztalomból.

S egy maroknyi alkatrész. Ennyi csak mi megmaradt belőle.
Persze a többi bigyókat sem dobtam ki.

Ha soha semmire sem fog kelleni ez a jelfogó, akkor sem dobom ki,
hiszen nagyszerűen újrahasznosítható tekercselőhuzal van rajta.

Ez meg már ugye egyszer kellett, vagyis marad. Amúgy van is a számára
egy dobozom a pincében, amin "nyáklapok és sorkapcsok" a felirat.
Hogy mikor fogok odáig eljutni, hogy a vegyes dobozokból
minden a helyére kerüljön, az persze jó kérdés.

Ezeket mondjuk igencsak csúnyán mentettem ki. Mit lehessen azt tudni?
Hátha egyszer még kelleni fog egy drótocska végén fityegő LED...

Tettem egy próbát, hogy oldja-e a doboz anyagát a toluol.
Mivel nem oldja, rezeg a léc, hogy kidobom a dobozt.

Majd még eldöntöm, hogy mi legyen vele. Addig is jól ellesz a többi oda nem illő
kacatommal az előszobában. Mikor ezeket meglátom, sosem tudom eldönteni,
hogy a fogasról lógó mikrofonos BEAG füles, a Terta 811-es magnó, vagy
a papucsokon elhelyezett BRG MK-43-as van-e lehetetlenebb helyen.

Mondjuk a Cisco ISDN router sincs éppen jó helyen, de
ezt már viszem is be innen az asztalra felboncolni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.