Telefonkulcs
(ami tulajdonképpen egy kapcsoló)

Múltkor (mikor belenéztünk a vizsgálóasztalba) megemlítettem a telefonkulcsot.
Íme a telefonkulcs. Alapjaiban véve semmi különös, csak egy háromállású kapcsoló.

 

 

Még műszaki rajzot is találtam hozzá az egyik könyvemben.

 

 

   Telefonos dolgokban, központban, műszerben, s mint az a képen látható, telefonkészülékben alkalmazták. Ennek a telefonnak az is a hivatalos neve, hogy kulcsos. Vagyis magáról a kapcsolóról kapta a nevét.
  
Illenék megadnom a képek forrását, de azt sajnos az idők folyamán elkevertem. Ez van, mikor akár éveket is áll egy képsor. Az biztos, hogy rengeteg telefon témájú kép volt az oldalon, de mintha a képek beszerzési helyén is idegen forrás lett volna megjelölve. Pedig az ilyesmiket mindig el szoktam tenni. Úgy látszik, hogy ezt most túl mélyre sikerült...

 

 

A fent látható készülék belseje. Nem ez a mai szétszedés tárgya, nem vesézem ki.
Legyen elég annyi, hogy ez egy elég nagy tudású telefon, csak még analóg.
Vagyis a mindenféle funkciók kapcsolókkal, relékkel, zümmerekkel
(négy is van benne), drótozáson keresztül vannak megvalósítva.

 

 

Működtető szoftver drótokra és érintkezőkre komponálva,
még erősen a processzorok uralta előtti időkből.

 

 

A készülékzsinór végén nem konnektor volt, hanem csak ez a valami, amit kulcsos
tasaknak hívtak. Ujjnyi vastagságú, rengeteg erű kábellel voltak összekötve
a készülékek. Szép sorjában kellett őket felfűzni az összekötő kábelre.

 

 

De térjek csak vissza a kapcsolóhoz. Kulcsos készüléket elég sokat selejteztünk,
vagyis hozzáfértem a belső alkatrészeihez, mégsem hoztam haza belőle semmit.
Na jó, esetleg néha egykét csengető tápegységet a trafó, és a négy tranyó miatt.

 

 

Hiába szép a maga módján, nekem (újrahasznosítás szempontjából) nem tetszik.

 

 

Mert mégis ki a csuda akar beépíteni egy ilyen lehetetlen felfüggesztésű kapcsolót?
Négy lyuk az előlapra, meg egy egyenes rés a kapcsoló karjának.
Reszeljen neki kivágást, akinek nincs jobb dolga!
Például Wallner Ferenc kollégám megtette.

 

 

   Ennek a kulcsnak három stabil állása van (CB kulcs). Volt olyan is, ami felfelé nyomva nem maradt úgy, hanem visszaugrott középre (személyhívó kulcs). A CB kulcs lecsukva mintha letettük volna a telefont. Középállásban mintha felvettük volna. Felcsapva pedig tartóba tettük a vonalat. A személyhívó kulcs felfelé tolva megcsengette a vonalvégén a készüléket. A személyhívó kulcshoz tartozott egy csengető tápegység is. A titkári kulcs (mivel az egy másik kulcsos készülékben végződik) zümmert, vagyis harang nélküli csengőt működtetett. A karocska megbillenti a fekete görgőt, az meg odébb tolja az érintkezőket.

 

 

 

   Íme egy videó a működésről, ha valaki nem értette volna, hogy miről regéltem az előbb. Ez egy úgymond örök darab, hiszen nem súrlódik benne semmi. Ha egyszer kijött a gyárból, onnantól fogva évtizedekig minden hiba nélkül kitartott!
  
Ha lecseréltünk egy kulcsos készüléket, akkor az nem elektromos, mint inkább esztétikai hiba miatt történt, a kulcsos készülékeknek ugyanis igen érdekes volt a házuk. A készülék felsőrésze átlátszó plexiből volt, belülről fényezve. Hiába volt öt milliméter vastag, könnyen tört, és még karcolódott is.

 

 

Érintkezők rugóbronzból az örökkévalóságnak. A műanyagkor beköszöntével
úgy múlt el ez a világ, hogy mára már szinte nyoma sem maradt.

 

 

   Ezt magam termeltem ki valamiből. Még a régiféle (vagyis a vastag szürke) 1x2-es telefonvonalhoz való vezetékkel volt bekötve, de a forrásra sajnos már nem emlékszem. Éveket hányódott szegény az öltözőszekrényemben. Nem dobtam ki, mondván hátha kell még valamire. Erre fel nem igazam lett? De! Most hogy merjek így kidobni bármit is?

 

 

A rugócsoport rendesen oda van csavarozva, mind keresztben, mind pedig hosszában.
Fura egy érzés ilyesmit kézbe venni a manapság megszokott tárgyak után.
Például ha ezt leejtem, nem történik vele semmi. Nem törik el,
nem reped meg, nem pattan le a széle. Legfeljebb ha némi
nyomot hagy maga után a parkettán. (a súlyánál fogva)

 

 

A kapcsoló váza az illesztéseknél saját anyagából kiképezve szegecselt.

 

 

Ez a csavar fogta a kétoldali rugócsoportot a tartókerethez.
Csak ebben a csavarban több a fém, mint 10 mai kapcsolóban!

 

 

Ennél jobban is szétszedhetném, de nem akarom megölni.
(mert összerakni már biztosan nem volna kedvem)

 

 

Ezek azért elég csúnya forrasztások...

 

 

Nem tudom, hogy lesz-e kedvem beépíteni valaha is valamibe, de hátha felkiáltással
lepucoltam a lábait. Már csak azért, hogy használható állapotban legyen eltéve.

 

 

Természetesen nem csak fekete kupakos volt, léteztek hozzá más színű gombocskák is.

 

 

Ezt kérem nyugodtan súrolhatom a körömkefémmel, ennek ugyan nem árt!
Nem is tudom mit kéne ellene elkövetnem, hogy elállítódjanak az érintkezői.

 

 

Kicsit talán tisztább lett, de ez nem igazán látszik, mert már eleve nem volt koszos.

 

 

Ebben az IKEA fiókban tartom, a rádióépítős oldalamhoz előkészített alkatrészeimet.
Ha a hajcsavaró megfér a banándugó mellett, akkor a telefonkulcsnak pláne itt
a helye! De az, hogy mégis hogyan lesz ezekből rádió, az egy jó kérdés!
Pláne mikor? Talán ha elég sokat rázogatom ezt a fiókot, a káosz
idővel rendé, akarom mondani, illetve remélni, rádióvá fajul.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.