Tungsram Cosilux LM2 megvilágításmérő
(épp kellett valamire, s ha már úgyis elöl volt...)

Ülök az asztalomnál, s közben megelégedéssel nézegetem a polcaimat. Illetve ez nem
pontosan így van. Valójában sandán tekintgetek a sarokba, miközben érzem, hogy
van ott valami, amit csúful félbehagytam. Mindet talán most nem sorolnám fel...
Persze azért akad olyan is, ami tervemmel már elkészültem. Például már rég
meghallgattam az UHER Variocord magnóval a szalagokat, azonban a
tőle balra található fülesnek még mindig nincs kész a tartója. A füleshez
készülő (?) erősítőről nem is beszélve! A legkilógóbb polcon a négy foglalat
viszont már csatlakozik a mai témához. Persze mielőtt nekiállnék őket befaragni
az asztali lámpába, el kellene végeznem egy egyszerű kísérletet. A kérdés tárgya,
hogy jó lesz-e az úgy, ahogyan én azt elterveztem. A kísérlethez viszont
szükségem lenne egy fénymérőre. No de nekem ne lenne itthon?

Annyira tipp-topp, hogy még a gyári műbőr rucija is megvan!

Szerintem - az enyémet kivéve - még ujjlenyomat sincs rajta!

Ha mindenféle fényforrásokat gyártott a Tungsram, akkor
ugyan miért ne gyárthatott volna akár fénymérőt is?

Magyar Tudományos Akadémia - Műszaki Fizikai Kutató Intézet
A sorozatszám megfejtését viszont mindenki intézze el maga!
Akarom mondani, a jobbra látható lyukban ép a plomba.

A műszer tudása leolvasható, illetve visszafejthető a kapcsolósor felirataiból.
20-tól 20.000 luxig tud fényerőt mérni. A fehér gomb a ki-be kapcsoló.
A "single" illetve a "start" gomb viszont nem csinálnak semmit.

A műszernek 3,5 digites kijelzője van.
Remélem, hogy az a pötty nem befolyásolja a kijelző működését.

Mivel a leírása nincs meg, ezért fogalmam sincs, hogy mit lehet ide csatlakoztatni.
Mivel az ide bedugható valami nélkül is működik, ezért e hiány nem hat meg.

A hordozható rádiók, valamint a kéziműszerek tipikus hibája, a teleptartó
fedelének hiánya. Pláne akkor szomorít el az ilyen látvány,
mikor amúgy minden más megvan a készüléken.

Jelen esetben szerencsére a teleptartó fedele is.

Nézegettem egy darabig, hogy mégis hogyan juthat át
a fény azon a teljesen feketének látszó korongon.

Kisvártatva úgy döntöttem, hogy lepattintom az érzékelőről a kupakot.

No nem azért áll itt újra az érzékelő képe, mintha az előző fotón nem látszott volna
rendesen, hanem azért, mert meglepő módon igencsak hasonlít valamire.
Hogy mire hasonlít? Fura módon éppen arra, amit szeretnék vele
megmérni! Mondjuk csak utólag szúrtam ki, de ez mindegy.

Ez egy sötétebb kerek izében, egy világosabb kerek valami,
mely tárgy a lámpám, amit fényerejéről szeretnék vallatni.

Eredetileg még az volt a terv, hogy mind az izzót, mind pedig a fénymérőt rögzítem,
mely elképzelésemet egyáltalán nem lett volna bonyolult feladat kiviteleznem,
azonban lemondtam róla. Ugyanis szó sincs róla, hogy néhány luxon akarnék
lovagolni. Részemről egyszerűen csak összehasonlító méréseket szeretnék
végezni. Szóval a mérés pontossága nem igazán játszik szerepet. Az asztali
lámpámban jelenleg egy a doboza felirata szerint 806 lumen fényerejű (amúgy
az ALDI-ban kapható), E27-es LED-es fényforrás van betekerve. Ahogy a lámpa
állni szokott (ez aztán egy pontos mérési összeállítás), az asztal lapjára helyezett
fénymérővel mérve (ez is kifejezetten egzakt), úgy valahol 1000 lux
felett teljesít. De a mérésekről majd kicsit később...

Mert ha már itt tartok a barkácsolásban? Akkor nehogy már ne nyissam ki!
Jó hobby ez a szétszedtem project! Valószínűleg már gyermekként is arról
álmodtam, hogy mindent kinyitok, és persze alaposan meg is vizsgálok.
Mondjuk ezt igencsak sokszor meg is tettem, csak ifjabb koromban
a mainál még sokkalta rosszabb volt az alanyok túlélési aránya.

Ezen a képen azt az ünnepélyes pillanatot örökítettem meg, mikor is átdöftem
a csavarhúzómmal a gyári plombát. Itt aztán egy kicsit meg is torpantam.
Ebbe a résztevékenységbe az utóbbi időben sajnos nagyon belejöttem!
Az a kérdés merült fel bennem, hogy nem kéne inkább úgy rendeznem
a dolgokat, hogy előbb mérjek, és csak aztán tegyem tönkre a műszert?

Éppen itt tartottam, mire észbe kaptam.
Szóval most már olyan mindegy...

Szép zöld lap...

Kellemesen színes alkatrészkészlet, az elmaradhatatlan Isostat kapcsolósorral.

Az ICL7650-es IC egy chopper stabilizált műveleti erősítő. Akit közelebbről
érdekel, hogy ez mit jelent pontosan, az böngéssze át a belinkelt adatlapot.

A V4030D CMOS IC-ben négy darab vagy kapu van.

Viszont azt, hogy ebben pontosan mi van (mi a fényérzékelő elem), azt nem tudom
megmondani, ugyanis nem tudtam szétszedni, merthogy össze van ragasztva.
Mivel ezt a műszert eszem ágában sem volt tönkretenni, pláne úgy, hogy
tulajdonképpen még meg sem mértem vele amit akartam, így szóba
sem került, hogy kettéfűrészeljem. Na jó, azért eszembe jutott...

Megható részlet a panel sarkán a kézírás, mely rögzítette,
hogy a sorban ez a százkilencvenötödik példány.
Amúgy ez az adat a gyári szám vége is.

Egy kicsit mintha csálén állna a panelban a kijelző, de nemhogy megigazítani,
még kiszedni sem mertem! Még csak az kéne, hogy eltörjem! Hogy nem
látszik az alatta megbúvó integrált áramkör felirata? És akkor
mi van? Ki ne tudná, hogy az egy ICL7106-os.

Mivel rá van írva, hogy ez a LED-es fényforrás annyit teljesít, mint egy hatvan
wattos izzó, így szó sincs róla, hogy meg lennék lepődve, miszerint nem világít
annyira, mint a 100 wattos hagyományos. Hogy akkor miért ez van betekerve,
és nem egy hagyományos izzó? Azért, mert a LED-es szinte nem is melegszik.
Az izzószálas izzótól viszont annyira felmelegedett a lámpa burája, hogy télen
ugyan kellemesen melegítette a pocakomat, nyáron azonban lesült tőle a bőr
a képemről. Pedig nekem aztán elhihetitek, hogy van ott vastagság bőven!
Szóval tennem kéne valamit, hogy újra világos legyen az asztalomon.

A 100 luxos értéket úgy sikerült produkálnom, hogy lekapcsoltam az asztali lámpát.
Vagyis a csillár okozta háttérfény aligha fogja érdemben meghamisítani a mérést.

Az asztali lámpa továbbra is 1000 lux környékén produkál.

Kicseréltem a fényforrásokat. (mert ugye a LED, az azért nem izzó)
Na most ugrik a majom a vízbe! Nem... Nem megyek el fürödni...

A százas izzó fénye 2000 luxot teljesít.

Először még úgy volt, hogy ehhez a méréshez ki kell tekernem a nagyszobai csillárból
az elektronikus meghajtású fénycsövet (népnevén energiatakarékos izzót), azonban
találtam a fiókban egy vadonat újat. A dobozára azt írták, hogy a fénye megfelel
egy 115 wattos hagyományos izzóénak. Na erre a mérésre kíváncsi leszek!
No nem mintha a többi eredmény ne érdekelt volna...

A feliratnak jelen esetben komoly valóságalapja van, amit a fénymérőn megjelenő
számok - stílszerűen szólva - fényesen igazolnak. Hogy akkor miért nem
tekerem be (illetve most épp hagyom benn) az asztali lámpába?

Egyrészt azért, mert zavaróan lassan indul be, bár ez a kisebbik ok. Az igazi baj az,
hogy az energiatakarékos nemcsak, hogy kilóg, de ráadásul még kifejezetten
sérülékeny is! Ezen az asztalon viszont időnként azért elrepül valami,
és amilyen szerencsém nekem van, vagy a monitoromban (van
már rá védőhuzatom), vagy a lámpámban végzi. Viszont ha
valami olyasmi repül el, ami mondjuk puha, vagyis semmiben
sem tesz kárt, akkor az természetesen mindig a kávémban landol.

Az ebédpénz mellé már hónapok óta oda van készítve a négy foglalat.
Aztán idővel került melléjük egy a kísérlethez szükséges kábel is.

Meg mernék rá esküdni, hogy nekünk tanították az általános iskolában a hálózati
kábel foglalatba történő bekötését. Persze Kázmér bácsi mindent alaposan
ellenőrzött, mielőtt bedughattuk volna a kreációnkat a konnektorba.
Aztán mikor már mindenkinek világított a lámpája, szedhettük
szét az egészet, hogy a következő évfolyamnak
is legyen min gyakorolnia.

Ez a nagy terv! Mivel jelen pillanatban (a cikk írásakor ez konkrétan 2015-öt jelent)
vagy nem lehet több mint ezer lumenes LED-es fényforrást kapni (a dobozra lumen
van írva, a műszer ellenben luxban mér), vagy olyan drága, vagy olyan nagy,
hogy valamely tulajdonsága miatt sehogyan sem áll össze a kép.
Szóval azt gondoltam ki, hogy beduplázom.

A két LED-es körte párhuzamos üzeme teljesen papírforma szerint teljesít.

A hálózati vezeték végén található villásdugót használva kapcsolónak,
a saját szememmel próbálok meggyőződni az eredményről.
Igen. A két izzó fényesebben világít mint az egy.

Amit az előszobai kulcstartón lógni látunk, az már nem a kenyérpirítóra
való hosszabb hálózati kábel, hanem a már róla leszerelt rövid.
Az a project is vagy legalább fél évig húzódott...

Egy LED-es az eredeti helyén, vagyis az asztali lámpa foglalatában,
a két másik példány meg csak úgy egyszerűen alulról bedugva.

Ez az érték talán egy kissé túlzás, de a tendencia mindenképp jó irányba mutat.

A próbálgatások közepette sikerült magamat annyira elvakítanom, hogy kénytelen
voltam néhány percre abbahagyni a munkát. Már ha ezt annak lehet nevezni...

Ide kellene valami úton-módon beszuszakolni az izzókat.
(jó, tudom, LED, de sosem fogom megszokni)

Tulajdonképpen nemhogy három, de mindjárt négy is belefér!
Mondjuk foglalattal együtt sajnos már nem.
No de, hogy ezzel a lámpával
mindig csak a baj van...

A múltkor például azt csinálta, hogy a képen látható módon, vagyis egyre gyanúsabban
ferdén állt a tartójában. A tartó amúgy egy ékszíjtárcsa, mely a feladatra (lámpatartás)
alkalmas eszközt még a Verseny utcai piacon vettem, mikor az eredeti sajna összetört.
Konkrétan lerúgtam az asztalról, de ez most mindegy. Annak a piros vonalnak amit
odarajzoltam, annak függőlegesen kellene állnia. Vagyis ott valami nagyon
nem kerek! Illetve nem egyenes, csak ugye így szól a mondás.

Még az a csoda, hogy egyáltalán megállt a tartójában! A másik csoda meg az, hogy
lementem a pincébe, és találtam a szekrényben egy azonos felépítésű lámpát,
amiről leszerelhettem a hiányzó alkatrészt. Hogy a fehér tartójú lámpa
nemrég lett felújítva, és még csak be sem vetettem? Hát igen...
Bizony megesik a tárgyakkal, hogy pórul járnak. Persze azt is
megtehetem, hogy keresek valami alkalmas vastagságú anyagot,
amibe fúrok két lyukat, és akkor újra feltámaszthatom vele (a szó
mindkét értelmében) a fehér asztali lámpát. De hagyjuk ezt most...

Ahogy írtam, hagytam is.
Kicseréltem és kész!

Aztán még hetekig nézegettem ezt a törött valamit, hogy mi legyen vele.
Kidobjam? Vagy patkoljam meg? Végül egy gyenge pillanatomban
felkaptam, majd levittem a pincébe. Majd később
eldöntöm, hogy mi lesz vele.

Amúgy ez a szétesés - mint ami történet az asztali a lámpámmal is megesett -
eddigi tapasztalataim szerint hullámokban jön. Például miközben a lámpát
szereltem, hallottam valami csörrenést a másik szobából. Gondoltam
biztosan a huzat sodort le a polcról valamit. De persze nem...

Meg ne kérdezd, hogy mégis minek van két rádió a nagyszobában!
Pláne úgy, hogy se a Technics, se a Videoton nincs bekötve!

Annyira csúfos volt a ragacsos előlap, hogy nem volt szívem
csak úgy egyszerűen melléhajítani a leesett díszlemezt.
De persze nem csak így romlik el nálunk egy rádió.
No de akkor hogyan? Mikor nem is használunk!
Természetesen a legkellemetlenebb módon...

Befeküdtem a kádba, úgy egy jó órára. Gondoltam kiáztatom magam. Ez nem csak
a bőrömnek használ (kitisztulnak a pórusok), hanem agyilag is jót tesz, ugyanis
a kádnyi forró vízben heverve nem tudok úgy dönteni, hogy akkor az éppen
aktuális tevékenységen, vagyis a heverésen kívül valami mást is csináljak.
Nincs semmi ugrabugrálás, hanem heverés van és kész! Legfeljebb annyit
szoktam lazítani a semmittevésen, hogy beviszem magammal valamely rádióm.
Ez kezdetben egy magam összerakta szovjet kisrádió volt, amit később lecseréltem
a kifejezetten jó hangú Schneiderre. Erre fel ez meg azt játszotta, hogy bár eddig
teljesen rendben működött, egyszer csak nem lehetett rendesen lehalkítani.
Hiába szedtem elemeire a hangerőszabályzó potmétert, nem bírtam vele.

Még tiszta szerencse, hogy találtam itthon bele való másikat. Ráadásul teljesen újat!
Persze ez már mit sem változtat azon a tényen, hogy a tegnap esti mesét akkora
hangerővel sikerült meghallgatnom, hogy valószínűleg még a szomszéd is
sikeresen tájékozódott Rapsonné várának aktuális helyzetéről.

Először még úgy volt, hogy folyatódik a cikk, de aztán félretettem a foglalatokat.
A fénymérő bemutatása, meg a lámpa átalakítása ugyan logikailag összefügg,
de a gyakorlatban ez két teljesen különálló feladat. A lámpa átalakításból
szerintem írni fogok egy újabb farigcsálok cikket. No nem mintha az
eddig betervezettekkel elkészültem volna, de talán majd most!

A fénymérőt fentebb tettem egy polccal, ami annak a jele, hogy ő is bekerült
a bármikor bevethető, rendben működő, használható tárgyaim közé.
A fehér dobozban egy ultrahangos távolságmérő bújik, amit
idővel természetesen szintén be fogok mutatni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.