Gramofon motor
(elektromos)

A mai téma ez az elektromos gramofon motor. Van némi hangsúly az elektromoson,
hiszen a gramofon eredetileg teljesen mechanikus szerkezet lévén, még nem
villanymotoros, hanem felhúzós meghajtású volt. Aki esetleg nem tudná,
hogy mi a gramofon, annak elárulom, hogy ez a lemezjátszó ősi neve.
Vagy lehet úgy kéne fogalmaznom, hogy a lemezjátszó ősének neve.

 

 

Annyira nem haladtam az idehalmozott boncolnivalók feldolgozásával, hogy szinte
már kezdtem sajnálni egyrészt magam, hogy mennyi dolgom van (tulajdonképpen
szinte semmi, de ezt most hagyjuk), másrészt a rendcsinálásra (ez de durva volt)
pazarolt időt. Gondoltam megnyitom ezt a sort a múltkori telefonhangosítóval,
aztán csak belelendülök valahogy. Ugyan a cikkek hétről hétre sorjáznak, ezért
úgy néz ki, mintha haladnék, de a valóság sajnos az, hogy már hosszú hetek óta
nem nyúltam semmihez. Mikor ide felnézek, ahelyett, hogy csak úgy egyszerűen
lekapnék innen valamit, majd mindenféle tárgy és önsajnálat nélkül felboncolnám,
mindig az történik, hogy belegondolok a dolgokba. A joystick bemutatásához kell
valami amire rádugom. Mivel ez (valójában persze ezek, merthogy hárman is
vannak) nem analóg eszközök, nem potméteresek, hanem kapcsolósak,
ezért nem jók a PC-hez, hanem valami játékgép kell hozzájuk. Persze
van játékgép több is, csakhogy a múltkor berágtam rájuk, s azóta lent
laknak a pincében. Nekem meg ennyi már elég is hozzá, hogy feladjam.
Amúgy a piros gömböcvégű gyári, a jópofa markolatos egy általam átépített,
a kerek meg egy szenzoros típus. Az a CCD kamera meg? Kéne hozzá egy tévé,
vagy mondjuk videó monitor, amire rádugnám. Természetesen mindkét eszközzel
rendelkezem, és a tévé még nincs is messze! Persze ezzel a vonallal is van némi
bajom, hiszen ha már a kamerát szétszedem, akkor a többi hozzávalót is meg
kellene mutatnom. És akkor még nem is szóltam a vidikonos kameráról,
meg a nagyon lassú színesről. Pláne a Panasonic M7-ről! Szóval ezen
gondolatsor mentén jutottam ma el a képen látható fehér csomagig.

 

 

Beugrottam valamiért a volt melóhelyre, mely botor tettem következményeként
egy kiváló kollégám megajándékozott ezzel a csodával. Apuka hagyatéka volt,
egy nagy rakat egyéb villanymotorral együtt. A régiféle telefoninduktort
elhoztam, azonban a többi kincsre már rá sem mertem nézni!

 

 

Ezt viszont egyszerűen nem hagyhattam ott! Szép hosszú hatos menetes szárak.
Ugyan már több éve is megvan a hozzám kerülésüknek, és azóta sem jöttem
rá, hogy mivégre, de ahogy Apukám mondta mindig, nem kér kenyeret!

 

 

Azon fura helyzet állt elő, hogy ezt a szerkezetet nem lehet, akarom mondani nem
érdemes szétszedni, merthogy ennek minden említésre méltó alkatrésze kívül van.
Ezt tulajdonképpen nem is kell szétszednem, hiszen annyi is elég, ha egyszerűen
körbefényképezem. Ha valaki nem ismerné fel a képen az egyes alkatrészeket,
azoknak elmondom, hogy mi micsoda. Balra egy villanymotor látható, aztán
egy röpsúlyos fordulatszám stabilizátor következik, amit egy csigahajtás
(lassító áttétel) követ. A felfelé kilógó tengelyre való a lemeztányér,
amire a gramofonlemezt kellett ráhelyezni. No de, hogy ment rá
a lemeztányér, illetve maga a lemez a tengelyre? Már úgy
értem, hogy a tengely végén látható excentrikus
műanyag valamitől. Mondhatni bogarat
ültettem a fülembe!

 

 

Szerencsére nem ezt, ez csak úgy ott hevert a csomagolásban.

 

 

Íme a villanymotor kimenete.

 

 

 

Ez egy külső forgórészes villanymotor, mint mondjuk a Tesla B4
magnóban, csak rá van húzva védelmül egy burkolat.

 

 

Ez itt már a röpsúlyos fordulatszám-stabilizátor.

 

 

 

A röpsúly forgás közben a centrifugális erő hatására szétnyílik, amitől lelassul
a tengely forgása. Teljesen úgy működik, mint mikor a balerinák pörögnek.

 

 

A csigaáttételnek azért ez a neve, mert csiga formája van.
Természetesen nem kakaós, hanem ilyen spirális.

 

 

Ez a fogaskerék már közvetlenül a lemeztányért meghajtó tengelyen van.

 

 

Ez itt egy érdekes, bár számomra teljesen ismeretlen részlet. Mivel nekünk sosem
volt gramofonunk, ezért nem sok fogalmam van a kezelőszerveiről. Ugyan
Apám javítgatta párszor a nagypapa gramofonját, de a kurblin kívül
akkoriból nekem nem maradt meg semmi. Amit mutatni akarok,
az valamiféle fék, vagy talán sebességszabályozó. A tengely
körül elterülő apró vasfazekat egy kicsit el lehet fordítani.

 

 

A jobb sarokban látható filctömböt lehet a tekeréssel nekitolni a motor tengelyén
található fényes tárcsának. Abból gondolom, hogy finomszabályzó lehetett
a sebességhez, mert megállítani nem igazán tudta a motort, még akkor
sem, mikor kikapcsoltam. Persze az is lehet, hogy csak kopott a filc.

 

 

A tengely végén található excentrikus valamit idegen anyagnak minősítettem.
Valamiféle puha műanyagból van, ami ide korban semmiképp sem illik.

 

 

Itt (a két szélső csavaron) kell beküldeni az áramot.

 

 

Először azt gondoltam, hogy a karocska valamiféle szorító, de mikor elkezdtem a kart
tologatni, akkor kiderült, hogy tartozik hozzá valahol belül egy arretáló szerkezet.
Végül az derült ki, hogy ez a kar a motor feszültségválasztó kapcsolója. Erre
a kapcsolóra azért volt szükség, mert mikor a gramofonok fénykorukat
élték, akkor nem volt egységes a hálózati feszültség. Akár lehetett
volna ez a cikk ekkorka is, de úgy éreztem, hogy így annyira
kevés, hogy valamit még mindenképp hozzá kell tennem.
Például ha már egyszer gramofon motor, akkor igazán
feldobhatnék arra a tengelyre mondjuk egy lemezt.

 

 

Hogy mire nekem itthon egy gramofonlemez? Mikor se gramofonom, se más egyéb
78-as fordulatszámú lemezjátszóm nincs! Erre a kérdésre nincs értelmes válasz...

 

 

A lényeg, hogyha kell, akkor van! Gondoltam még valamikor negyven éve, mikor
nem dobtam ki, ezt a valószínűleg lomtalanításkor megkaparintott példányt.

 

 

Komolyan mondom, hogy még a szám címére is emlékeztem!
Mondjuk arról, hogy mi van a lemez másik oldalán
(tudom, barázdák), arról fogalmam sincs.

 

 

Azt viszont pontosan tudom, hogy a gumialkatrészes doboz az idők folyamán
a polcos legtetejére került. Már többször is gondoltam rá, hogy átrendezem
a sort, és valami olyan dobozt rakok fentre, ami ritkábban kell a gumisnál.
Eddig csak azért nem tettem meg, mert akkor meg mindig az lenne, hogy
idehozok egy széket, felmászok rá, aztán csak nézek, hogy hová lett a
polcról a gumisdoboz. Ha meg már úgyis idehoztam a széket, akkor
tulajdonképpen miért is ne lehetne az a doboz felül? Na ugye!

 

 

Ugyan lemeztányér az konkrétan nincs, pedig mindenképp kellene
a lemez alá tömegnek, illetve támasztéknak, de egy próba
erejéig ez a gumis leszorítós megoldás is megteszi.

 

 

 

Persze a tökéletességtől messze van, hiszen láthatóan kóvályog a lemez mint gólyafos
a levegőben, de legalább már nem esik le a helyéről. Persze egy lemeztányér szebb,
illetve műszakilag elfogadhatóbb megoldás lett volna, de arra a néhány
percre míg eljátszódom vele, még így is bőven megteszi.

 

 

 

Addig-addig igazgattam, míg a végén abbahagyta a lemez a kóválygást.

 

 

Ez így tulajdonképpen már egy fél gramofon, hiszen a lemez már forog.
Már csak arra a célra kellene találnom valami alkalmatosságot,
hogy ki tudjam szabadítani a hangokat a barázdákból.
Valami hegyes kéne, ami például a bonctűm.

 

 

 

Én már hallom is, hogy szól! Na jó. Akkor nem szól, csak halkan
cicereg, de majd ezt a problémát is mindjárt megoldom.

 

 

Kihúztam az asztalom középső fiókját, hátha találok benne
valami hangszórásra alkalmas felületű tárgyat.

 

 

A gyantás tégely teteje első ránézésre teljesen alkalmatlannak látszik.

 

 

 

Azonban bármily furán is hangzik (és tényleg elég furán hangzik), most, hogy
már van némi felület ami lesugározza a hangot, már valósággal bömböl
a gramofon! A tű eredetileg egy membránhoz csatlakozik, ami egy
akusztikai illesztő dobozt követően egy tölcsérben folytatódik.

 

 

Persze nem volt olyan egyszerű megszólaltatni, hiszen a lemez alulról nem volt
megtámasztva, mert ugye nem volt alatta lemeztányér. Mikor rátettem
a bonctűm hegyét a lemezre, azonnal félrebillent! Végül berágtam,
majd túrtam egy újabb gumitücsköt, amit betettem a lemez alá.
Ettől már úgy-ahogy masszívan állt a lemez a lejátszáshoz.

 

 

Gondoltam leveszem a karocskát, kitekerem a csavarokat, és akkor majd le tudom
húzni a motorról a burkolatot. Ezen tett elkövetésétől mindössze három dolog
tartott vissza. Egyrészt az, hogy az eddigi álló palást helyett ezentúl már nem
azt, hanem a motor forgórészét látnánk, ami egy éppen ugyan olyan palást.
Másrészt pedig természetesen lusta voltam. Ha van itt egyáltalán
valami érdekesség, akkor az a harmadik ok.

 

 

Valószínűleg nem állt megfelelő állásban a feszültségválasztó
kapcsoló, mert a motor annyira felmelegedett, hogy még
tíz perc múlva sem tudtam ráfogni, annyira égetett!

 

 

Mire kihűlt a motor, sajnos már csak annyira futotta
a lelkesedésemből, hogy elcsomagoljam.

 

 

Valahol itt tartottam, mikor is ráébredtem, hogy a következő boncalanynak
kiszemelt mp3 lejátszóval van egy kis bibi. Miket nem szeretek boncolni?
A nagyon kicsiket. Mit nem szeretek fényképezni? Ami nagyon fényes.
Az mp3 lejátszó pedig richtig kicsi, ráadásul nagyon fényes is, de most
már akkor is ő lesz a következő! Az előbb már odatettem a hatalmas
fehér papíros közepére, de olyan esetlenül mutatott, hogy inkább
visszatettem a polc sarkára. Miért ne? Holnap is van nap...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.