Induktor
(nagyon régi telefonhoz)

Ugyan már mutattam korábban telefoninduktort, azonban ez egy annyira
látványosan régebbi konstrukció, hogy egyszerűen nem hagyhattam ki
a bemutatását. Krisztián kollégám öröksége volt amúgy. Jött vele egy
röpsúlyos fordulatszám szabályzóval szerelt gramofon motor is,
de arról majd egy elkövetkező alkalommal ejtek szót.

Ha ez a rajz nem is pontosan az éppen bemutatott típust ábrázolja, merthogy ezen
a rajzon négy patkómágnes van, de attól még a lényeges részek egyeznek.
Megtekerjük a kurblit, és a két malacfarka kivezetésből dől a delej.

Az úgy volt, hogy a kolléga rákérdezett, hogy kell-e nekem valami a sok lomból.
Már eleve nem hagytam, hogy felsorolja őket, mert ahogy magamat ismerem,
úgysem vagyok képes megállni, hogy be ne fogadjak valami érdekességet.
Lemondtam mindenről. Erre fel néhány hét múlva bementem a volt
melóhelyre, leadni valami papírt, a két alany (induktor, motor)
meg ott vigyorgott rám az ablakpárkányon. Hogy földrengés
volt? Vagy csak úgy magamtól inogtam meg? Elhoztam őket...
Persze mindezt a szokásos módon, vagyis megígértem magamnak,
hogy nincs mellébeszélés! Hazajönnek. Szétszedődnek! Nincs kifogás!
Az a két fehér csomagocska rejti az alanyokat. Hetek óta.
Beszélhetek én magamnak...

Nemrég itt a csengők és reduktoraik laktak, most meg ez a két fehér csomag.
Ha úgy haladok, hogy ide is belekapok, meg oda is, innen is egy kicsit,
meg onnan is, akkor olyannyira nem látszik a fejlődés, ami jelen
esetben az egyre kevesebb feldolgozatlan lomot jelentené,
hogy annak rám nézve már erősen frusztráló hatása van.

Nem azért van fehér papírba tekerve, merthogy olyan tiszta, hanem azért,
merthogy ritka nagyon koszos, csak hirtelen nem találtam
az irodában semmi más csomagolóanyagot.

Éppen olyan, mint a múltkoriban bemutatott induktor, csak mikor ez készült,
akkor még a patkómágnes volt a legkönnyebben elérhető formájú mágnes.
Most nézem csak, hogy ez bizony hiányos! Hová lett róla a kurbli?
A bemutató erejéig majdcsak kitalálok helyette valamit...

Ha megtekerem a nagyobbik fogaskereket, meglepő hang jön az induktorból.
Ez azért van, mert ki van kopva a forgórész perselye,
s ettől prellezik benne a tengely.

Innen nézve is ugyanolyan, mint a későbbi konstrukciójú példány,
csak itt még valamivel vaskosabbak a felhasznált alkatrészek.

Elsőre azt gondolná az ember, hogy hiányzik róla a fedőlemez,
de valószínűleg nem, mert felülről is ugyanilyen nyitott.
Amit épp nem látunk a vastag portól, az a tekercs.

Ez pedig a forgórész fém része.

Mindkét oldalról két két csavar tartja a helyén a mágneseket.

A test kivezetés értelemszerűen az induktor testére van csavarozva.

Meglepően nehéz volt leszedni a vázról a mágneseket. Először annyira nem
akartak megmozdulni, hogy azt hittem, hogy összerozsdásodtak, vagy
hogy oda vannak ragasztva. Aztán egy kis csavarhúzós feszegetés,
meg az összes egyéb csavar meglazítása megoldotta a problémát,
akarom mondani a mágneseket.

Rendes dolog a gyártótól, hogy bejelölte a mágnes északi pólusát.
Pirosra kékre festve jobban mutatna, csakhogy mikor ez
az eszköz készült, akkor még technikailag voltak
szépek a tárgyak, nem pedig a színes festéktől.

Ez egy kissé mintha poros lenne.

Jó. Akkor nem kissé, hanem nagyon!
Ha nekimegyek a porecsettel, valószínűleg meg fogok fulladni.

Akkor már inkább jöjjön a mosogatás!
Ennek legalább nincsenek veszélyei.

Fenti állításom alól kivételt képez az (ez) az eset, mikor az ember vakon
forgat egy fogaskereket, erősen csúszós Ultrás víz alatt.
Úgy megharapott a fogaskerék, hogy csak na!

A cserépkályha tetején száradnak az alkatrészek, míg én helyettük is alszom.
Hogy én milyen önzetlen tudok lenni...

Mivel rászóltam a családomra, hogy kérek egy kis csendet, ezért azonnal megindult
a háttérben a beszélgetés, kuncogás, ajtócsapkodás. Mindeközben
a fiam jól elvan a két patkó formájú mágnessel.

Amennyiben ez az állapot néhány hétnél tovább áll fenn, akkor Andi rákérdez,
hogy mégis mik azok a piszkos kis alkatrészek a hajkeféje mellett.

Ennek a fehér háttérnek ezennel annyi.

Most veszek elő egy nagyobb papírt? Mikor már tiszta a boncalany!
Már úgy értem, hogy már hiába teszem a papír mellé
az alkatrészeket, már nem koszolják össze
az asztalomat. Bezzeg az előbb...

Érdekes, de miután az induktort - ahogy volt - megfürdettem, megszűnt a szörnyű zaj.
Persze meglehet, hogy miután kiszáradt a persely, újra fogja kezdeni a zizegést.
Ez persze nem akkora baj, mert szerintem addigra már rég a pincében lesz,
valami rejtekdoboz mélyére temetve. Amúgy igen, kiszáradva újra zörög.

Ez az alkatrész szedi le az elektromosságot
a forgórészen található tekercsről.

Ezen a képen jól látható, hogy hová való,
és az is, hogy hogyan teszi a dolgát.

Ez az a tekercselés, amit az előbb nem láttunk a portól.
Úgy nézem, hogy a menetek spárgával
és viasszal vannak lezárva.

Mint motor természetesen nem működik, csak meg-megindul benne
a forgórész, mikor épp sikerül megfelelő pozícióba állítanom.

Ezt az összeállítást eszeltem ki a hiányzó kurbli helyett.

A fúrógéppel rettenetesen megtekerve, akár
150 voltig is felmegy az indukált feszültség.

Ha nem voltmérőt kötök az induktorra, hanem egy lámpát,
akkor ha az örök világosság nem is, de a 60 volt
5 wattos izzó fényeskedik nekünk egy kicsit.

Pont olyan mint volt, csak kevésbé poros.

Gondoltam hátha hiányzik neki a megszokott lepel,
ezért visszatettem egy kicsit a polcra porosodni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...