Székem karfája
(meg egyéb állatfajták)

Itt a nyár! Már ha ezt annak lehet nevezni... Írnám a szövegeket, de nem tudom,
mert a székem nem ereszt. Arról van szó, hogy a karfát burkoló anyagon
egyszerűen nem csúszik el a bőröm. Ha nem izzadok, akkor persze
 nem tapad a bőröm, vagy ha hűvösebb van, akkor
hosszú ujjú ing van rajtam.

Három hatalmas csavar tartja az amúgy súlytalan karfát.

A huzat pedig hozzá volt szegelve az amúgy műanyagból készült karfához.
És ez nem egy Tesco gazdaságos szék! KIKA-ban vettem, jó drágán.

Tisztára olyan, mint egy kígyó levedlett bőre.

Amúgy jó masszív egy anyag ez, csak sajnos melegben ráragadok.

Ez meg olyan mint a pókháló.

Később (mikor ezen sorokat róttam, még nem gondoltam, hogy ennyire elhúzódik)
meg lesz oldva a probléma rendesen, de addig is kell valami anyag a karfára.
Ez itt az asszony lábtyűje. Finom puha flanel. Ideiglenesen megteszi.
Télig úgy sem kell a lábmelegítő, addig meg csak elkészül
a karfa új huzata. Na ez az ami nem jött össze!

Hopp! Már ott is van a helyén a két lábtyű.

Persze nem csak úgy magától ugrott oda, hanem Manócska volt a varázsló.
Persze én mondtam a varázslónak, hogy: Ugorjál már oda!

Szerintem aranyos. Olyan mintha épp menne valahova.

No persze nem megy sehova, mert racsnis szalaggal jól oda van tépve.

Ha már úgyis szoba, akkor jöjjön az ágyam rendbetétele

Persze nem arról van szó, hogy beágyazok, hanem...

...hanem arról, hogy recseg az ágyam. Még csak ugrálnom sem kell rajta
mint ezen a felvételen, elég egy apró moccanás is a recsegéshez.

Párszor már mondtam, hogy az ágyneműtartónak csak viccből ez a neve.
Ágynemű részemről sosem volt benne. Nem is alszom jól idegen helyen.
Biztosan hiányzik alólam a megszokott 20 centis rétegelt elektronika...

Nem most kezdte az ágy a recsegést. Korábban azt a megoldást gondoltam ki,
hogy a sarkokba (és középre is) apró farostlemez darabokat szegelek.
A farostlemez felülete fényes, csúszós, így nem fog recsegni.
Tévedtem. Recseg.

Pedig milyen jó volt az ötlet, s mily precíz a kivitelezés...

Újabb ötletem támadt!
Filcszerű padlószőnyeg darabokat szegelek a farostlemez feltétekre.
A filcet Zsuzsi kolléganőmtől kértem, még a Terta811-es magnó felújításához.
Már úgy értem, a kuplungból kikopott filceket gondoltam ezzel az anyaggal pótolni.

Persze a Terta811-es azóta sincs kész.
Most például a Hi-Fi torony aljába van eldugva.

Mondjuk rajzolhattam volna a filcre filctollal is, az legalább látszana.
Mindegy... Majd kitapogatom a vonalakat az ollóval.

Így ni!

Kell még néhány un. kékfejű szeg. A kékfejű szeg fejlődéstani szempontból az
optocsatolókhoz áll legközelebb (vagy nem), ezért kerültek közös dobozba.

A két kisebb darabot az ágykeretre szegeltem fel, mert így a filc
biztosan találkozni fog a felette elterülő farostlemezzel.

Látszik az ágykeret kifényesedett részén, hogy hol is súrlódik pontosan.
Megpróbálom belőni, hogy az ellenoldalon hová kell szegezni
a filcdarabokat. Azt meg ne kérdezd (hiszen utólag
már én sem értem), hogy miért nem ide szegeltem
fel a filcet. Meglehet azért nem, mert ez keményfa.

Vagy azért, mert a fejfelőli sarkokhoz nem fértem oda. Illetve odafértem volna,
de akkor a Hi-Fi tornyot is ki kellett volna tolnom a szobából.
Szerintem már így is épp elég nagy a kupi!

Mi lenne, ha azt a régóta fennálló problémát is orvosolnám, hogy az ágykeret alja
betolódik egészen a falig, miközben az ágybetét épp a faltól nem tud beljebb
menni. Mindössze az ágykeret belső oldalára kéne felcsavaroznom pár
fakockát. Ekkor beugrik az a Hi-Fi torony, amit már az előbb sem
volt kedvem kiszedni. Gondoltam talán fentről is oda tudom
csavarozni a fadarabokat, mégpedig a képen látható módon.

Már majdnem elkezdtem fűrészelni, mikor eszembe jutott, hogy már így is szakad
rólam a víz! No meg ha jól belegondolok, nem is olyan nagy baj, hogy az ágykeret
beljebb van, mint az ágybetét. Inkább gyorsan összepakolok és összeporszívózok.

Azt tudtátok, hogy végszükség esetén, apróbb kapcsolási rajzokat fel
lehet skiccelni porszívóval akár egy poros ágybetétre is?

A puding próbája, hogy kevés! Végre abbamaradt az eresztékek recsegése.

Azt hiszem nyugodtan elmondhatom, hogy ma
reggel ritka nagyon lassan ágyaztam be.

Illenék már nekiállni a karfakárpitozásnak,
csakhogy én illetlenül viselkedem

Szóval itt ez a szék. Ennek a karfája volna az alany.

A párom télire vissza szeretné kapni a lábtyűjét, hozott hát helyette más anyagokat.
A fekete ugyan jól megy a feketéhez, de én mégis inkább a foltos
anyagot választom, mert az megy az ágytakaróhoz.

Aztán inkább keresek egy másik problémát. Van belőle itthon bőven! Itt van mindjárt
az előszobaajtó, ami jelenleg anyukám papucsával van kitámasztva. Gondoltam csak
korrektebb megoldás már ennél, egy direkt ajtókitámasztási célra kitalált eszköz.
Gondoltam veszek egyet boltban. Vagy nincs, vagy nem tetszik ami van.
Gondoltam majd veszek egyet a piacon. Ez egy alaposan
kidolgozott, több éve bennem érő gondolat.
Végül a mai nap kaptam egyet.

Pontosan ilyet szerettem volna, csak nem tudtam róla.

Mint ahogy arról sem tudtam, hogy a kiégett villanykörte
lelkileg leginkább a lódarázzsal áll rokoni kapcsolatban.

Az ajtó alsó részére kell felcsavarozni.

Mióta vettem ezt a szortimentes dobozt, azóta szép rendben vannak a csavarjaim.
Persze most meg nem ott vannak, ahol évtizedek alatt megszoktam őket.
Szóval először mindig meglepődök, hogy hová lettek a csavarjaim.

Találtam három épp méretes facsavart. Van lemezcsavar is, de én azt tapasztalom,
hogy a facsavarokkal ellentétben a lemezcsavarok hajlamosak kitekeredni a fából.
No persze csak úgy maguktól nem, de ahol valami mozgás van, például ajtókilincs
vagy zár, tehát tipikusan az ajtók a munkahelyemen, szóval amerre
csak járok, hullanak kifelé a lemezcsavarok.

Ez apukám régi kopott tolómérője. Van valahol egy szép új is, amit még apukámtól
kaptam, hogy legyen egy sajátom is. Aztán egy selejtezéskor is beszereztem egy
egészen újszerű darabot. Mindezek ellenére vettem egyet nemrégen a Lidl-ben,
mert az ugye mégiscsak digitális. Viszont mikor mérni akarok valamit, mindig
ez a rozsdás kerül elő. Hja kérem! Békebeli szerszám. Ez még szeret dolgozni!

Tesco gazdaságos fúrókészlet. Annyira nem gazdaságos, mert fúrni azt nem igazán
lehet vele. Illetve lehetni lehet, de az egyik már eltörött, a másik
meg a szemem láttára váltott csavarodási irányt.

Bejelöltem az ajtón, hogy hová kellenek a lyukak. Nem egyszerű a helyzet,
ugyanis egyrészt ott a szőnyeg, másrészt befelé lejt a parketta.

Alig termeltem valami koszt. Persze mindezt azért most csinálom,
mert nincs fél órája, hogy Andi összeporszívózta az egész lakást.

Bekapattam a csavarokat.
Mielőtt meghúznám őket, jön még egy gyors ellenőrzés.

Éppen csak súrolja a gumibogyó a szőnyeget. Kénytelen vagyok ilyen
szorosra illeszteni, különben majd nem ér le, ha kinyitom az ajtót.

A fúrószár kint felejtődött az előszobában.

Egyáltalán nem volt feltűnő a sarokban ücsörgő, tetején
UHER riportermagnót viselő néprádióhoz képest.

Még apukám mondta úgy negyven évvel ezelőtt, hogy kéne erre az ajtóra egy
kitámasztó. Egyszer minden kiteljesül. Ha nem is előbb, de utóbb biztosan.

Majd elfelejtettem bemutatni, hogy hogyan működik. Tökéletesen! A történethez
szorosan hozzátartozik, hogy miután a zárat felszereltem, rá egy hétre bementem
az OBI-ba. Véletlenül épp a zárak soron kószáltam, mert zsanért kerestem az
előszobapolchoz. Erre fel nem ott vigyorog rám ezerötért egy éppen
ugyanilyen zár? De! Mondjuk most már mindegy...

Téblábolok, tekergetek, kísérletezem,
visszajutok oda, ahonnan indultam

Szemét dolog ez a mindent árul típusú közért! Postáztam az M531-es magnót
az új tulajdonosának, beugrottam a szemközti közértbe kenyeret venni.
Aztán vettem hozzá még tejet is, meg mosogatószert, meg tea filtert,
kolbászt, és ha már úgy is ott megyek el az elektromos dolgok
mellett, vettem hát egy szép nagy energiatakarékos izzót is
a csillárba. Persze nem csak ezt a nagyot, hanem vettem
egy kicsit is. No de arról majd kicsit később ejtek szót.

Levettem a csillárról a középső burát. Kitekertem az izzót.
Persze az izzó hozta magával a fele foglalatot is. A foglalat egyik
fele rajta maradt az izzón, de a villanyszerelés már csak egy ilyen szakma.

A csillár burája igen poros. Persze, hogy az, hiszen nem sűrűn járok a plafonon!
Na jó, sokszor van, hogy felhúzom magam, és a plafonon vagyok, már ahogy
ezt mondani szokás, de ezekben az esetekben igen ritkán fordul elő, hogy
portörlő rongy lenne a kezemben. Meg jobb is, ha ebben a felajzott
állapotban nem megyek semmiféle üveg holmi közelébe!

Míg az ember nem piszkálja, szinte nem is látszik, hogy mennyire koszos.
Tehát a hangsúly azon van, hogy nem szabad piszkálni!

Ez is mániám. Mármint az, hogy mindenféle tárgyakat fényképezek a csapban.

Olyan szép tiszta lett a csillár burája, hogy szinte nem is látszik!
Kénytelen vagyok olyan gyorsan dolgozni, hogy el ne felejtsem hova
tettem le, mert még a végén leverem. Valamiért tényleg gyorsabban mozgok
a szokottnál. Mintha sietnék valahova. Megállok, elgondolkodom. Péntek délután
van, így nem sietek sehova. Már a szunyókáláson is túl vagyok. Semmi dolgom.

Ezt a csillárt apukám építette. Mikor ezt a lakást kaptuk, épp nyaralni indult a család.
Apukám azt találta ki, gyerekek rajzolják le, hogy ő milyen csillárt épített míg anyám
meg a két gyerek nyaraltunk. Ezelőtt a lakás előtt egy pincében laktunk, túl közel
volt a mennyezet. Nekem nem dereng, hogy csillár lett volna. Margitnénémnél
Kunmadarason (ahol vakációztunk) meg petróleumlámpa volt. Emlékszem
az érzésre. Ceruzával kezemben egy irka előtt a csillár szót ízlelgettem.

Középen az előbb bemutatott nagy bura van E27-es izzóval. Körben öt kisebb bura
E14-es izzókkal. Ezeknek a buráknak a szája kicsi, energiatakarékos izzók általában
nem is férnek bele. Párszor már beugrottam, hogy "jé milyen kicsi", de eddig még
egyik változat sem fért bele. Mint az a képen látszik, a ma vásárolt darab sem
fér bele. Persze tudom, hogy létezik beleférő típus is. Láttam is a múltkor.
Meg is örültem, de amint ránéztem az árcímkére, kicsit meg is őrültem.
Vagy a gyártó őrült meg az árképzés közben?

Itt az a szép kövér energiatakarékos izzó. Kénytelen vagyok csinálni valamit,
mert már majd 20.000 forintra rúg a havi villanyszámla. A folyton morgó
hűtőgépeket kell kicserélni, meg ezzel a csillárral kell kezdeni valamit.
 

Gondoltam belepróbálom az izzót. Az van ráírva, hogy meleg fehér fénye van.
Lássuk hát, mennyire üt el a fénye a hagyományos izzóktól.

Persze nem fogjuk látni, csak ha majd visszaszerelem a foglalat hiányzó részeit.
Olyan, mintha élet lenne bennem. Szokatlanul sebesen szaladgálok a szobában.

A három benyomás tartja kitekeredés ellen a menetes fém részt a foglalatban.
Az a benyomásom, illetve mint azt láthatjuk, nem tartja.

Van egy állaga ennek a foglalatnak. No de 40 évesen már szabad neki ilyennek lenni.

Kiegyenesítettem a három benyomást, majd betekertem a fém részt a bakelitbe.
Apróbb probléma, hogy most nem tudom hol kell benyomni.
Ott biztos nem, ahol eddig. Ezt kipróbáltam.

Kitekertem, majd a benyomás helyét sötétzöld filctollal bejelöltem.
Tudom, hogy a feketén a zöld nem látszik. Én is egyből rájöttem...

A kombinált fogó pont beleszorul a foglalatba.
Jól meghúztam vele a menetes fém részt.

Azért csak látszik egy kicsit a zöld jelölés. Vagy csak kitapogattam?

Cefetül világít ez az izzó! Ránézésre nem lóg ki a fénye a hagyományos izzók közül.

Még mindig szokatlanul gyorsan mozgok. A fényképezőre mindig visszateszem az
optikát védő kupakot, mintha már abbahagynám a fotózást, de aztán
folytatom. A kupakot meg mindig lelöki az előbújó optika.
Szegénykét hol innen, hol meg onnan szedem össze.

Ez az izzó nem most lesz kicserélve, mert ez még csak egy próba volt.
A hagyományoz izzó - amit kiszedtem a csillárból - megsértődött és kiégett.

Először itt keresek másikat, de nem találok. Itt tartom az én csilláromba való E14-es
izzókat. A ma vásárolt darab is itt végzi. Van egy kisebb gyűjteményem, mert
eleinte sűrűn kiégtek az energiatakarékos izzók. Valahogy sikerült az
utóbbi időben normálisabb darabokat kifogni. Már nem is tudom
mióta nem kellett izzót cserélnem. Na szóval azért van itt
ennyi izzó, mert hozzászoktam, hogy ha olcsón látok,
akkor venni kell, mert úgy is kiég. Ugyan egy ideje
már nem ég ki, de engem vitt tovább a megszokás.

Apukám szekrénye. Kincsek vannak benne!
De én most csak egy izzót szeretnék.

Végül találtam egyet, bár ez inkább az asztali lámpámba való.

Gratuláltam magamnak. Mintegy tíz perccel ezelőtt pontosan innen indultam.
Persze annyival okosabb lettem, hogy a vásárolt izzó jó lesz a csillárba.
Illetve csak az egyik.

Azért nem most lesznek az izzók cserélve, mert jelenleg nem kapcsoló van, hanem
ez az infra távirányítós fényerő szabályozós típus. Sehol nem lehetett ilyet kapni
a szocializmusban! A Sugár Keravillban volt kitéve vitrinbe, de megvenni azt
már ott sem lehetett. Aztán egyszer betévedtem a Keravillba a Nagyvárad
téren. Tele volt vele a bolt! Ráadásul le volt értékelve 1.500 forintra,
mert nem vitte senki. No de nem is lehetett kapni! Na kérem,
ilyen volt a szocialista kereskedelem a 80-as években.

Gondoltam kidobom a kiégett izzót, azonban a szemetes dobozkám
sértődötten nemet mondott. Ez persze nem is csoda, hiszen
már egy hete ígérgetem neki, hogy ki fogom üríteni.

Megvan miért szaladgáltam a szokásosnál sebesebben! Vécére készültem.
Ki is tettem az 1964-es RT évfolyamot az előszobába, hogy majd olvasgatom.
De aztán belebotlottam a ma vásárolt, sebtében az előszobában lepakolt izzókba.
Volt itt mindenféle más is, amit a héten gyűjtöttem be, s most nagy sebesen kezdtem
az egész heti termést a helyére pakolni. Jó kis kupi szokott itt lenni. A lényeg, hogy
nem mondhatják rám, hogy szarok rá. Illetve most, hogy eszembe jutott, már de.

Kapcsolók először, de nem utoljára

A jobbra látható sötét árnyalatú kábel, csak a konyhában eltöltött időtől ilyen.
De most nem róla van szó, hanem a lefelé tartó kábelről, illetve a végén a dugóról.
Jó az a dugó ott kérem, csakhogy nem kapcsolós. Márpedig ide az kéne.
Ezt úgy öt éve döntöttem el. Mitagadás, megfontoltan haladok.

Kell egy fehér kapcsolós dugó, raktároztam el az agyamban sok évvel ezelőtt.
Még beugranak a dolgok, minap is eszembe jutott a piacon, mikor megláttam.
Mondjuk nem fehér, pedig olyan kellett volna, de azért elhoztam mindkettőt.

Majd én jól megkombinálom a dolgokat! A képen látható fehér kapcsolós megy
ki a konyhába, a barna dugó pedig felkerül ide. Ez egyébként a nyomtatóm
kapcsolója, amire azért kell, hogy ne egye standby állásban az áramot.

A bánatosan lógó fehér dugó a hifitorony aljában található elosztó vége.
A Technics deck akkor is fogyasztja az áramot ha kikapcsolom.
Pár gyártót azért, akarom mondani ezért, tarkón kéne lőni!

Leszedem a dugót a kábel végéről. Ezt én szereltem fel még a melóban, valamikor a
90-es évek elején, mikor az első PC (ami egy 386-os volt) megérkezett az irodámba.
Bele volt írva a tűzvédelmi utasításba, hogy a munkaidő végén az összes elektromos
fogyasztót ki kell húzni a konnektorból. Pontosabban szólva ki kell kapcsolni, illetve
áramtalanítani kell. Akkoriban az ilyesmit még nagyon komolyan vették. Létezett
egy úgynevezett "üzemi bejárás" elnevezésű cselekménysor, mikor is egy csapat
hozzáértő (meg a slepp) végigvonult az egész cégen, és mindenbe belekötött.
Ez nem volt egy olyan nagyon értelmetlen tevékenység, bár akkoriban nem
szerettük, mert ugye mindenkire rászóltak valamiért. Hol fél tonna gyúlékony
papír volt tűzveszélyes helyen, máskor meg bútorok voltak dobálva a tűz esetén
menekülésre kijelölt útvonalra. Persze nem csak ilyeneket intéztek el, hanem
ilyenkor lett pótolva a hiányzó világítás, lett kibontva a beázás, vagy
visszabetonozva a törött lépcső. Na most a jelenleg uralkodó
állapotokról részemről inkább nem nyilatkoznék...

Ezek majdnem egyformák. Vajon nem lett volna elég csak a kupakot lecserélni?
Nem, mert a fehér kupakot négy csavar tartja, a barnát meg már csak kettő.
Ez az eltérés annak eredménye lehet, hogy racionalizálták a gyártást.
Mondjuk van benne valami, hiszen a képen látható négy csavar
nemhogy egy ekkorka súlytalan fehér kupakot, de Kínában
akár egy egész gyárat összetart! Persze csak ideig óráig.

Ilyenkor mindig felébred bennem a kisördög. Már úgy értem, hogy így hagyom.
Aztán rájövök, hogy ez hülyeség. Semmi értelme. Nincs is a drótban áram.

A kapcsolók viszont valóban egyformák, ezért semmi értelme sincs kicserélni
őket, de én azért megteszem. Ma valahogy nincs kedvem kockáztatni...

Leharaptam a régit, majd felszereltem a drót végére a másik barna kapcsolós dugót.
Érdekes, hogy a kék drótot elsőre megblankoltam csípőfogóval, ellenben a feketét
csak ötödikre sikerült. Ezek együtt rohadtak a duplaszigetelésben negyven éve.
Mégis hogyan sikerülhetett nekik ennyire elkülönbözniük egymástól?

Mennyivel jobb lesz a kép, ha nem a kezemben van a kamera... Nem úgy értem!
Ha rávakuzok, jó lesz a kép, de nem látszik, hogy világítanak a kapcsolók.
Ha nem vakuzok, akkor tovább exponál a gép, annyi idő alatt bőven
bemozdul a kezem, olyan mosott lesz a kép, hogy szemüvegben
is láthatóan sikertelen, még a gép apró LCD kijelzőjén nézve is.
Ej de nehezen sikerült kikavarodnom ebből a hülye mondatból...

Ez meg koszos. Mondjuk a fekete kábel mellett lehet nem is volna feltűnő.

Így lemosva meg az látszik, hogy az alsó része poros.
Az már nem érdekel, az bele van dugva a konnektorba, az nem látszik.
Hülye egy dolog ez a takarítás! Ha az ember igazából nekilát, abba sem lehet hagyni.
Na ezért nem állok neki egy igazi takarításnak!

Nem ér oda a dugó az asztalhoz.

Odébb rúgtam a hokedlit. Nem tehetek róla, ma ilyen zseniális vagyok.

Ez a fehér dugó egyik csavarja. Ha úgy 15 évig jó volt.
miért pont most kellett neki elveszíteni a meneteit?

Na kérem szépen... Erről van szó!
Ripsz ropsz öt év eltelik? És már meg is oldottam a problémát!

A hokedli aljában egy hősugárzó ül. Ezentúl nem kell télen lehajolni, mikor be
akarom kapcsolni. Eredetileg a hősugárzó a földön hevert, de mintegy két
éves előkészület után, feszített munkatempóban, mintegy húsz
egész perc alatt, fűrészeltem egy polcot a hokedliba.

Eddig nem tartottam elektromos dolgokat a konyhai edényszárítón,
azonban lehet, hogy rá fogok szokni, hiszen olyan jól mutat.

Ez meg nem mutat olyan jól, de le van ssssz, szóval le van szorítva kábelkötegelővel.

Teszek egy újabb próbát

Az Auchan-ban egészen véletlenül belebotlottam egy olyan izzóba (illetve
fénycsőbe), ami első ránézésre bele kell férjen a csillár burájába.

Dobok felpörögnek!

Nem megy bele. Gondoltam erőltetem egy kicsit.

Ez használt. Benn az izzó. De most meg az van, hogy hogyan fogom onnan kiszedni?
Vagy nem kéne hozzányúlnom a csillárhoz, vagy az alapoktól kellene kezdenem.

Amúgy jó lenne, hiszen nem különösebben tér el a fénye a hagyományos izzóétól.

Tudom, tudom, a karfa, de előbb még pakolok egy kicsit

A Rádiótechnika újságok ezen a helyen nagyon útban vannak. No nem mintha
a polc tetején szoktam volna szaladgálni, tehát nem úgy vannak útban, hanem
a pince felé vannak útban. Bedobozolom őket, aztán el lesznek a sarokban.

Brumcájsz meg akár tetszik neki, akár nem, fürdeni fog!

Kerítettem egy dobozt, amibe ránézésre beleférnek az újságok. Aztán hazahoztam
a dobozt, aztán a pincében volt egy évig, aztán felhoztam, majd a kályha
tetején is hevert néhány hónapot. Szikkadjon ki nekem rendesen!

Rádiótechnika újságokat levinni a pincébe?
Szégyen gyalázat...

1980-tól kezdtem el vásárolni ezt az újságot, azóta dolgozom, azóta van pénzem.
Persze a lapot egy barátom jóvoltából már régebb óta ismertem, csak ugye
a pénz... 1980-ban 8 forint 50 fillérbe került az újság. Aki olyan fiatal,
hogy nem emlékezhet rá, annak elárulom, hogy a fillér
valaha a forint váltópénze volt.

Nem szokott nekem ennyire jó szemmértékem lenni... Az összekészített
újságok ugyanis épp belefértek a beszerzett Dlink modemes dobozba.

Hogy a zöld szemeteszsák és a régiféle telefonzsinór miért volt a dobozban? Na ezt
nem tudom. Gondoltam csak volt valami oka a dolognak, ezért visszatettem őket.

Leragasztottam a dobozt, és nyomtattam rá egy címkét.
Úgy jártam ezzel a dobozzal, mint Robinson az első hajójával.
Robinson Péntekkel együtt is csütörtököt mondott. Ketten sem tudták
megmozdítani a sziget partjaitól távol, valahol az erdő mélyén kifaragott hajót.
Bevallom, hogy nem gondoltam át, hogyan fogok 13 évfolyamnyi
Rádiótechnikával a kezemben lesétálni a pincébe...

Addig is, míg erőimet koncentrálom, jól el lesz itt ez a doboz...

És akkor szétesett a csillár
(mert miért is maradna egyben bármi)

Egyszer csak csörömpölés hallatszik a szobából. Szól a fiam, hogy szétesett a csillár.
Pontosabban szólva leesett a burája. Elsőre nem is értettem mi történt, de figyeljük
csak meg a pirossal bekeretezett részt a képen. A foglalat pereme átcsúszott a burán.
A csillár középső burája csak azért nem esett le, mert megakadt magában az izzóban.

Szerencsére van itthon cseredarab. Leloptam
a készülődő halacskás lámpa fele foglalatát.

Mint az jól látható, a régi foglalat pereme az idők folyamán a melegtől elporlott,
ettől a külső átmérő lecsökkent, és egyszer csak átesett a bura a foglalaton.
Lehet, ha más mesélné... De így, hogy itt történik meg az orrom előtt...

Közbejött egy távirányító
(a dolgok már csak ilyenek, közben jönnek, mennek)

Két dolog is látszik. Egyrészt "véletlenül" megint vettem három tekercs szalagot,
másrészt újabb gyógyítani való távirányító hever az asztalomon.

Tipikus hiba, hogy a rezonátor letörik a lábairól,
és még az összetartó csavar is hiányzik.

Nem csoda, hogy letörik, hiszen nem drótból van a lába, hanem vékony lemezből.
Rugózik, rugózik, aztán egyszer csak nem bírja tovább. Dögöljek meg, ha
nem direkt van így! Ezentúl viszont nem így lesz, mert a jobb
szélen átvonuló drótból készítek számára új lábakat.

Na most az lehet, hogy nem lett szép, de ez a drót sosem fog eltörni!

Pláne nem, hogy melegtakonnyal odaragasztottam a rezonátort a panelhez.
Nem azért rezonátor, hogy a lábain rezegjen! Szerintem...
Megfelelő csavart is találtam a dobozomban.

Nagyon informatív videó... De tényleg az! A videókamerák és a fényképezőgépek
látnak valamicskét az infravörös tartományban is, ezért ellenőrizni lehet velük,
hogy működik-e a távirányító. A lilás villogás azt mutatja, hogy igen.

Visszaadtam az asszonynak a ragasztópisztolyomat, pedig a székem karfája
helyett mindenféle anyagokból egy kalózt igyekszik megformázni.

Már megint a csillárról van szó, pedig a székem karfája...

Mivel már többször is mellényúltam, így mielőtt újra vennék a burába bele nem férő
energiatakarékos kompakt fénycsövet (innentől izzó), gondoltam mérek egyet.
Ha 38 milliméternél vastagabb az izzó, akkor nem szabad megvenni.
Irány a LIDL akciós izzóért.

Tök jó, hogy a minap végre létrehoztam egy dobozt, amin 230 a felirat.
Egyrészt nem látszik, másrészt már szedhetem is ki amit beletettem.
Az M8-as magnó szétszedése jövőre van betervezve, viszont a
sarokba dobált villanyborotva és hajnyíró még... De igen!
Van már tervem ezekkel is, de az még nagyon távoli...
Most, hogy így mondom, nyitok nekik is egy dobozt.

A doboz helyén ez a polcból kilógó fadarab volt, ami hol nehezéknek, máskor meg
támasztéknak volt használva a régi szkenneremhez. Azt hittem kidobtam,
vagy rásütöttem valakire, de nem! Minap megtaláltam a pincében.
Persze majd ezt is jól felboncolom, csak érjek egyszer oda...

A lényeg a lényeg, a LIDL-ben vett izzó végre belefért a burába. Már éppen valami
vonalzó szerű dolgot kerestem a boltban, mikor annak ellenére, hogy magyar
ember használati utasítást nem olvas, szóval szégyen, de ránéztem az
izzó dobozára. Rá van írva az átmérő a dobozra, ami 37 milliméter!

Annál is inkább szerencse, hogy jó izzót vettem, mert vettem belőle mindjárt tizet.

De most meg az izzó hosszára nem figyeltem. Ha nem fér bele...

De belefért. Mondjuk látszik, hogy a fénye kicsit halványabb mint
a 40 wattos hagyományosnak, de ez nem egy akkora probléma,
mert szerintem a nagyszobában úgyis mindig fényár volt...

A kapcsoló fényerőszabályzós. Ezek az energiatakarékos lámpák viszont nem
dimmelhetőek. A fiam zord tekintettel őrzi a kapcsolóhoz vezető utat, de
nem tud megfékezni, ha egyszer dolgozni akarok!
No de akarok én dolgozni?

Keresek valami más elfoglaltságot. Ez a szétszedtem úgyis a szétszórtságról szól.
Ezt az akasztót is a LIDL-ben vettem. Nem szeretem ezt a boltot,
mindig veszek valamit! Ráadásul általában bejön.
Ettől meg még jobban elkapatom magam!

A fürdőszoba felújításakor lemaradt a falról két akasztó. Gondoltam épp itt az ideje,
hogy pótoljam őket. Nem a szokásos rácuppantós, hanem tekerős.
Hogy erre rájöjjek, egy mozdulat volt csupán, pedig
még sosem találkoztam ezzel a megoldással.
Persze nem azért történt, mintha olyan okos volnék, csak egyből azzal nyitottam,
hogy szét akartam szedni. Innen meg már egyenesen adódott, hogy: Jé, ez forog!

Aki nem jönne rá magától, hogy hogyan is kell felrakni a falra, annak adnak egy kis
segédletet. Az MK-27-es magnót azért tettem rá a leírásra, hogy érzékeltessem
 a méretet. Van amihez semmi papírt sem adnak. Na ez meg a másik véglet!

Kitekergettem a csillárból az izzókat. Sajnos néhányuk nem élte túl a procedúrát.
Nekem nem gond. Laposfogóval kitekertem a bent maradt részt a foglalatból.
Egy hölgy mesélte nem is oly rég, hogy ő ezt először ollóval próbálta,
de nem jött be, viszont a süteményes villával sikert aratott.

Andi mindeközben igen előrehaladott állapotba jutott a készülő elefánttal.
Ha nem a székem karfáját kárpitozza, gondoltam ráoltom a villanyt...

Lehet, hogy nem is kell ennyire szétszedni a kapcsolót a felszereléséhez?
Csak az a k*rva megszokás ugye...

A szigetelőszalag azért volt ott, hogy ne vakítson el éjjel a glimmlámpa.

Még nem jutottam el ideáig a lakás elektromos felújításával, pedig előbb utóbb
vagy utóbb, de kénytelen leszek kicserélni a maradék drótokat. Innen még
a doboz is kimállott, illetve jórészt én szedtem ki, mert nem
akart beleférni a távirányítós kapcsoló.

Szerencsére az új kapcsoló körmei nagyra nyithatóak, ezért jól belekapaszkodnak
a már nem is létező dobozba. Úgyis kell majd új doboz is a falba, mert ide eleve
két kapcsolót terveztem be. Jelenleg úgy van, hogy a csillár közepe az egyik,
a másik meg körben az izzók. Én viszont szeretnék egy plafonvilágítást is.
Ez olyankor kell, mikor az embernek csak annyi fény kell, ami mondjuk
a tévénézéshez szükséges. Meg a kapcsoló felett a plafonnál van egy
doboz, oda is terveztem egy lámpát, amolyan hangulatfénynek.
Majd beszúrom ide ezen projectek linkjeit. No de vajon
mikor fogok összerakni valamit, mikor még
szétszedni is lusta vagyok?

Ezek legalább nem fognak hányódni, mert már
teszem is őket a "230" feliratú dobozomba.

Már csak ilyenek vannak hátra, mint mondjuk a multiméter begyűjtése.
Azért van itt, mert ezzel ellenőriztem a kapcsolót.
Már mint azt, hogy felfelé kapcsoljon.

Már majdnem nekiálltam visszarakni a burákat, mikor észrevettem milyen koszosak.
Jól látszik, hogy a bal szélen lévő volt az, amelyikbe az izzókat eddig próbáltam.

Óvatosan mosogatok, bár azt hiszem akad valahol elrejtve néhány tartalék búra.

Érdekes ez a sárga árnyalat.
Vajon mitől van, mikor már vagy tíz éve nem is dohányzom?

Még mindig nem a karfa, hanem csak egy gomb

Összemelegítettem a zsinór elvágott végeit.
Jelentem alássan, ez annyira műanyagból van, hogy sikerült.

Mielőtt a zsinórt végtelenné varázsoltam volna, átfűztem a cipőkanálon.
Újabb évek óta fennálló problémát oldottam meg.

Ráadásul jól is mutat a szekrényke oldalán ez a szép porcelán gomb.
Már csak a székem karfájának kellene párducmintássá alakulnia...

Nagyon akarom én a karfát, csak mindig közbejön valami

Most például újabb púpos kondenzátorok jöttek közbe. Illetve nem
jöttek, hanem én mentem. Már úgy értem, hogy helybe a hibához.

Ez a kép csak azért készült, hátha nem találnék vissza a kábelekkel a helyükre.
Végül nem volt rá szükség, mert az az egyszerű megoldás jutott eszembe,
hogy kötöző dróttal körbe bandázsoltam a csatlakozókat kihúzás
előtt, amitől sikeresen egyben maradtak az amúgy elemeire
széteső aprócska csatlakozó dugók.

Szóval az úgy volt, hogy míg a PC Újpesten volt, az asztalom Zuglóban. Mivel az
asztal nem megy át a szomszéd kerületbe, így kénytelen voltam én magam. Így
viszont a PC-nek kell velem jönnie. Mivel a PC nem fér fel a biciklire, ezért
csak az amúgy is kiszerelhető alaplap jöhetett velem haza. Kondikat majd
kicserélem, javított alaplapot visszaviszem, beszerelem. Ez a dolog már
csak gondolatilag is annyira lefárasztott, hogy látszik is a képen,
mennyire nincs kedvem ehhez a feladathoz. No de ha
nem kezdem el, akkor sosem lesz vége!

Nekiálltam, s mint az a kép elmosódottságából látható, igen sebesen dolgoztam.

A maradvány PC-t összeraktam. Mert ugye ki tudja mikor kerülök vissza
a kipofozott alaplappal? Én úgy gondoltam, hogy majd egyszer.
Ellenben a fiam ennél korábbi dátumban reménykedett.

Bedobtam a szobába pakkot. Alaplap, szivacsok, papírdoboz, szatyor,
törölköző, szatyor. Ebben a sorrendben volt becsomagolva.
Ha most nem kezdek neki, elfelejtem mi hogy volt.

Legyen. Úgy sincs más dolgom. Úgy általában semmi dolgom sincs. Talán épp ezért
is állok neki bárminek olyan nehezen, legalábbis az utóbbi időkben. Régen ez úgy
történt, hogy a gondolatot azonnal tett követte. Manapság meg belefáradok
már csak a gondolkodásba is, majd elalszom. Persze nem véletlen
a népi bölcselet, miszerint: Aludjunk rá egyet!

Mivel a processzor környéki elkók feküdtek ki, ezért kénytelen vagyok leszedni
a hűtőbordát. Ez amúgy sem ártott, mert ki volt száradva a hővezető paszta.

Hogy ennek mennyi lába van, oszt még sem megy sehova...

Azt szerettem volna ábrázolni, hogy a feszítve beszerelt (így kell) hűtőborda
mennyire meggörbítette az alaplapot. Ha nem látszik, akkor nem látszik...

Ez viszont látszik.
Hogy miért nem cseréltem ki egyszerre az összes elkót a múltkori esetnél...

Most viszont kicserélem. Már úgy értem, hogy ezt a maradék néhány,
még fel sem púposodott példányt is áthelyezem a vödörbe.

RAM papapa RAM pam, RAM papapa RAM pam... Most akkor az van, hogy majd
valamikor el kell mennem a boltba kondikért. Ha csak egy kicsit is halogatom,
akkor ugyanis nem lesz belőle semmi. Ezért úgy döntöttem, már indulok is.

Azért nem szeretem a Lomex nevű boltot, mert mindig veszek valamit a túrkáló
részlegen. Most például két koax kábelre köthető nagyfrekvenciás potméter
jött velem. Hogy mikor? Pláne mibe építeném be őket?
Na ez még számomra is rejtély...

Egy kondit már ki is cseréltem.

Majd a panelszéli (amúgy épnek látszó) sor következett.

Nem egy komplett PC, de ha a BIOS ilyen szépen bejön, akkor tovább is jó lesz.

Már csak vissza kell vele biciklizni, be kell szerelni, haza kell jönni, és akkor
a kölök PC-je és mai nap tekerés szempontjából kész. Ez éppen így is lett.

Gondoltam mi lenne, ha magam állnék neki a karfának?

Vagy legalább átmehetnék az asszonyhoz felfúrni valami polcot. Túl meleg van ma
a bicajozáshoz, fúráshoz, ezért úgy döntöttem, hogy inkább az időközben beesett
rámpagyártási fűrészelős feladatnak állok neki. A pincében legalább hűvös van.
Tudtam mit keresek, csak nem tudtam hol találom. (ezért keresem) A keresett
vaslemez majdnem ott volt, ahol évtizedeken át tartottam. Mindössze úgy
fél méterrel tettem odébb a polcon. Kb. egy óra alatt találtam meg...

A munkapad is nehezen került elő, mert fekete tetejű valamit kerestem.
Lehet, hogy már a fáspincében is túl meleg van?

A feladat az, hogy a közértes hölgy könnyedén tudja behúzni a fagylaltos kocsit
záráskor a kisközértbe. A küszöb 40x40-es zártszelvényből van, és kissé kilóg
a földből. Vagyis a rámpa magassága valamivel több kell legyen 4 centinél.
A méretek (hogy meglepetés legyen a rámpa) szemrevételezéssel lettek
a helyszínről levéve, úgy két méteres távolságból. Az meg, hogy hol
centiméterbe, hol meg milliméterbe feliratozok, ne is zavarjon...

Munkapadba hanyatt befogott dekopirgép, egy lábkapcsolóval kombinálva.
Van rendes tárcsás körfűrészem is, csak azt valamiért félek használni.

Ezeket a fadarabokat álmodtam meg.

Ide lesznek felcsavarozva. Mint az a vonalazásból látható, a rámpa leendő felhajtó
részét menet közben kettőről három centisre módosítottam. Ez az apró változtatás
abból a jól átgondolt mechanikai megfontolásból ered, hogy sikerült
elszabnom egy centivel a fadarabokat.

Szerencsére viszonylag könnyen hajlítható a feladathoz fellelt vaslemez,
így mindössze kétszer borultam fel erőlködés közben a munkapaddal.

Íme az eredmény. Természetesen nem a pincében lesz bevetve, azonban éppen így
lesz alkalmazva. A faékek nem azért vannak, hogy megtartsák a rámpa formáját,
hanem csak azért, hogy masszívan kitámasszák a rámpát a küszöbhöz.
A lényeg, hogy bevált.

És akkor jöjjön végre a karfa

Elég gyermetegen néz ki a székem, és akkor a mackókról még szót sem ejtettem!

Lábtyű mint huzat. Persze eredetileg nem így nézett ki.

Az egyik lábtyű rá volt húzva a karfára, a másik meg csak rá volt bandázsolva.

Eredetileg így néz ki, illetve így néz ki leszedve.
A karfát csavarok, a karfán a huzatot tűzőgép kapcsok tartották.
Szerencsére megtaláltam a korábban leszedett karfa elrejtett tartócsavarjait is.

Ezzel kezdeni kell valamit, mert erre az anyagra ráragad a bőröm. Ez azért baj,
mert nem tudok tőle gépelni. Nem tudom előretolni a karom, ezért nem
érem el a billentyűk egy részét. Persze ezt már meséltem a
cikk elején. No de ki emlékszik már arra...

Azért hívják huzatnak, mert rá van húzva.
Mondjuk mivel be van vele vonva, hívhatnák éppen vonatnak is...

Leszedtem az eredeti kárpitot. Az egyiket most, a másikat még pár éve.
Erről lehet levenni a szabásmintát. Vagyis egy ilyen formájú anyag kell.

Szabni a földön a legegyszerűbb.
No meg a parkettát csak nem tudja felszántani Andi az ollóval.

Akkor most nézzük meg, tiszta-e az asszony lelkiismerete.

Sajnos csak utólag jutott eszembe, hogy elkelt
volna erre a képre néhány plusz kéz és láb.

Ha a leeső anyaggal bevonnám a csípőfogóm nyelét, akkor
elmehetnék szerelő statisztának valami ősemberes filmbe.

Az asszony annyira földhözragadt, hogy abszolút
feleslegesen tombol bennem a konstruktivitás.

Ha így kell lennie, akkor legyen így!

Varr az asszony, miközben véletlenül megígérem a polcot. Szerencsére ott
volt a mondatban a hirtelen elkövetéstől mentesítő "egyszer" szócska.

Családiasan megosszuk a feladatokat. Az asszony dolgozik,
míg én a partszélről (döglök az ágyon) belepofázok.

Mint bármely más szakmában, a varrásnál is fő a pontosság!

Az egyik karfa már készen is van. Hogy elrepült az a néhány év...

Lehet, hogy nem lesznek egyformák?

Még szerencse, hogy ez a minta szinte bármiféle hibát képes eltakarni.
A leszedett eredeti anyagot és az ideiglenesen alkalmazott
elkoszolódott lábtyűt ki kell mosni. Egyrészt
piszkosak lettek, másrészt jók
lesznek még valamire.

Andi átéléssel nyalogatja a cérnát. Ez biztosan valami varrónős huncutság.

De persze az is lehet, csak a meleg ment (vagy én) az asszony agyára. (persze
tudom én, hogy a nyáltól összeállnak a cérna elemi szálai, még ha műszálas is)

Hmm... Most meg nem megy a függöny a karfához.

Ráadásul a szék műbőr részei is kezdik feladni a kontinuitást. Szerintem elég
volt ebből a székből. Ez a project már így is túlhúzódott a tűréshatáron.

Inkább beleülök, mert akkor legalább nem látom, hogy mi minden baj van még vele.
Az ingemet pedig ebben a melegben ennél jobban nem vagyok hajlandó felvenni!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.