Fiam számítógépének alaplapja
(hátha nem kell újat venni)

Részemről egyértelműen nem szeretem a rendetlenséget a szobámban. Ennek ellenére mindig rendetlenség van, csak nem szeretem. Mikor ekkora a tumultus az asztalomon, na az ellen pedig pláne tiltakozom! A fiam számítógépe megadta magát, és ugye az ember a kölkéért mindent. Az LCD monitorba - mint az látható - az előbb már sikerült némi életet lehelnem, a PC azonban még mindig beteg. Apa pukkant valami a gépben, mondta Gergő, mire fel magam is mondtam valamit, amit most inkább nem részleteznék.
Először csak az XP nem indult be, de a Vista még járt, majd már a Vista is belefagyott a bootolásba. Kipróbáltam egy CD-ről futó miniPE-XT-vel, de már erről sem tudott felállni a gép, azaz nem a merevlemezre telepített operációs rendszerekkel van a hiba.
Igaza volt a gyereknek, mert tényleg pukkant valami a gépében. Ezt onnan tudom, hogy egy jó hónapja belenéztem a dobozba, s szörnyülködve konstatáltam, hogy az alaplapi szűrőkondenzátorok - mint a rózsa - ki vannak nyílva. Hiába no, itt a tavasz. A bal oldali kondin az látszik, hogy kézzel visszanyomtam a kinyílt tetejét, a jobb oldali kondi pedig már ezen akcióm óta puffadt fel.
Egyszer volt, hol nem volt, volt három szűrőkondenzátor. Jól érezték magukat, meleg helyen voltak, végezték a dolgukat becsülettel. Egyszer csak úgy gondolták, hogy márpedig ők elindulnak. Ahogy mentek mendegéltek, odaértek egy kerekerdőhöz. Haladtak befelé az erdőbe, s hogy, hogy nem, egyszer csak odaértek egy kivágott fához. Nem volt kedvük megkerülni, ezért átmásztak rajta. Na így történt, hogy a három kondenzátor tönkrement.
Íme két újabb kinyílt kondi a PCI buszcsatlakozók között.
Ez a kép csak azért készült, hogy ne kelljen keresgélnem melyik drót hová való. Mert ugye kiszedtem az alaplapot, gondolom megjavítom, majd visszaszerelem a helyére. Merész vállalkozás, de egy próbát azért mindenképp megér.
Azt húzd cigány!
Hogy elhagyott a babám!
Kondenzátor nyílásának ideeején!

(tervbe volt véve, hogy ezt fel is éneklem, de ennyire még én sem vagyok gonosz)

Még három hibás kondi.
Csak ismételni tudnám magamat...
Ezt is megérintette a tavasz...
Na végre egy igazán jól sikerült fotó! Még a kondenzátorból kitüremkedő papírszigetelés is látszik. 24 darab kondit szedtem ki az alaplapból. Persze nem mind volt hibás. No de merjek benne hagyni egyet is ebből a típusból?
1000 mikrofarád 6,3 voltos kondiból kéne 25 darab. Az előbb 24-et írtam, mert annyi kondit szedtem ki, de 25-nek volt helye az alaplapban. Persze sejtettem, hogy nem fogok találni ennyit az elkós dobozomban. Tulajdonképpen egyet sem találtam! Akkor ennyit mára az alkatrészgyűjteményem hasznosságáról...
Íme az alaplap kondik nélkül. Rohadt nehéz volt kiszedni őket! Nyolcas csúcsot tettem a Wellerbe, de így is kb. fél percig kellett nyomni a pákát a panelnak, mire az ón annyira felmelegedett, hogy kijöjjön a kondi mindkét lába. Közben persze végig úgy éreztem, hogy szénné égetem az alaplapot! Már tűzforró volt a kondi, már nem tudtam kézzel fogni, de még meg sem mozdult! Ha meg sikerült felmelegednie az ónnak, akkor simán kiesett a kondi a súlyánál fogva. Kivéve azt az egyet, amihez nem fértem hozzá kézzel, mert az csak harmadik melegítésre jött ki, de még akkor is csak úgy, hogy fogóval húztam.
Itt vannak a kiszedett kondik. Pusztán kíváncsiságból lemértem őket a kapacitásmérőmmel. Volt amire ezer mikrofarádot mutatott a műszer, voszont volt amire már csak egyet. Mondjuk egyre megy, illetve mind a szemétbe. Vagyis nem, mert az asszony elkérte a hibás kondikat. Azt mondta szép zöld döndöcske, fűz belőle valamit.
Bementem a legközelebbi boltba, amit amúgy Elektro Kontha-nak hívnak, és Budapesten található az Üllői út 68. szám alatt. Szórj elém gyöngyöket szóltam esdeklőn az eladóhoz, s imám meghallgattatott.
Ugyan nem 1000 mikorósak a kondik, hanem 1.200, de a több az semmiképp sem baj. Remélem tartósabbak lesznek, mint az eredeti eresztés. Alant már az új kondik hosszú lábai kandikálnak ki a panelből.
Persze az nem úgy van, hogy csak úgy egyszerűen bedugom őket a régiek helyére, a régi kondi kiforrasztásakor ugyanis nem keletkezik lyuk! Ónszippantó nem játszik, mert egyszerűen képtelenség annyira felmelegíteni a panelt a mélyben meghúzódó rengeteg viától (melyek amúgy a panel belső rétegei), hogy a szippantó kirántsa az ónt. Egy kiváló barátom az injekciós tűt javasolta, csakhogy abból egyetlen darabot sem találtam! Végül a Miniplex fúrógép tokmányába fogott gombostűvel oldottam meg a dolgot. Az egyik oldalról a pákát nyomtam, a másik oldalról pedig a tűt. Mikor a tű átjött, akkor elvettem a pákát, s közben forgattam a tokmányt, hogy ne szoruljon bele a tű a lyukba.
Mindeközben varázsszavakat mormoltam, de azok a szavak súlyos szakmai titoknak minősülnek. Ha elárulnám őket, meg kellene, hogy öljelek! Mindenki használja csak bátran a saját megszokott és jól bevált káromkodásait. Ez a négy kondi megmaradt. Illetve nem is volt több a boltban, mert mindet elhoztam a dobozból.
A panel lyukai immáron bevannak töltve a friss kondenzátorokkal. Amúgy nem volt 1.000 forint a 25 darab kondi. Vagyis egy próbát mindenképpen megér, mielőtt új alaplapot vennék, leginkább öt számjegyű összegért. Persze a gyerek egy új gépnek is tudott volna örülni...
Beszereltem az alaplapot, de a memóriamodulokat és a meghajtókat nem nyomtam a helyükre. Mert ugye lehet, hogy valamit elkövettem, amitől aztán minden elolvad, szóval jobb az úgy, ha legalább valami megmarad a gépből. Bekapcsoltam a masinát, ami egyből sípolt, mert nem látta a RAM modulokat. Ha ezt megtette, akkor van, akarom mondani maradt, pontosabban szólva újra lett benne élet.
Visszatettem a videókártyát, bedugtam a maradék kábeleket, majd megnyomtam a power gombot, mire fel elindult a gép. Szépen bootol, majd fel is áll mind az XP, mind pedig a Vista. Vagyis malacom volt! A malac azt mondta, hogy totál befog pörögni, ha be merem kapcsolni alatta a gépet, miközben épp nagyban a ventilátoron áll.
Gyerek örül, apa örül, pénztárca örül.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.