Rondo 102 szovjet tuner
(érdekes darab)

Íme a pincei asztal, ahová már hónapokkal ezelőtt oda lettek készítve a szétszedésre
váró kacatok. Illetve a hőmérséklet és légnedvesség regisztráló masinát, valamint
a TTL szintjelzőket már be is mutattam, azonban a Siemens club 722-es, és a
Videoton magnós rádiót még nem. Mivel most épp azt a projectet futtatom
- természetesen a többivel párhuzamosan - hogy járhatóvá, vagy mondjuk
inkább úgy, hogy élhetővé teszem a pincét, ezért ezeknek innen mindenképp
menniük kell. Hogy aztán melyiket bontom el, s melyik kerül vissza a polcra, az
majd csak akkor dől el, miután belenéztem. Ezt a dolgot azért említettem meg,
mert ennek a rádiós cikknek az volt az eredeti alcíme, hogy "mégsem dobtam
ki", ami elég egyértelműen utal arra, hogy egyszer bizony már rezgett a léc.

Szegénykém, hogy elrejtőzött már a kályha melletti sutban. Mintha tudná, hogy
komoly esélye van rá, miszerint elbontom. A mellette álló, illetve most épp
a cserépkályhának támaszkodó másik fekete csík egy BRG MK-29-es
magnó, ami akkor került elő (pontosabban szólva inkább csak ki a
szekrényből), mikor az irattartókat rendeztem el, illetve át.

Na most ez nem annyira szép, mint mondjuk inkább egy kissé csúnya. Ezt el kell
ismerni! Mese nincs! Illetve van mese, mert majd én mindjárt mondok egyet.
Ezt a rádiót olyan régen vettem, hogy a kukáspiac akkoriban még a Teleki
téren volt, egy beépítésre váró üres telken, amit az önkormányzat biztosított
a rászorulóknak, hogy inkább ott szemeteljenek, mint a téren mindenfelé elszórva.
Na most ez egyáltalán nem volt valami jó hírű intézmény! Már eleve a belépéshez
kellett némi bátorság, majd a sorok közt sétálva pláne! Olyan arcok ácsorogtak,
vagy épp ültek a földön a gyékényre terített árukészletük mögött, akikkel még
a nyílt utcán összefutva is rossz érzés fogta el az embert. Ellenben lehetett
velük alkudni, illetve csuda dolgokat lehetett tőlük vásárolni. Itt vettem
például a fadobozos Riga 103-as rádiót, ezt a tunert, meg egy leginkább
Junoszty tévére emlékeztető valamit, mely szerkezetbe egy C64-hez hasonló
computer volt beépítve. Amúgy ennek a rádiónak az a neve, hogy Rondo 102,
mely információ menten felteteti velem a kérdést: Milyen lehet a 101-es változat?

Nos ilyen. Mondjuk ettől a látványtól sem olvadok el, de ez azért egyértelműen
szebbre sikerült, mint az utódverzió. Amúgy a dokumentációjukat elnézve erősen
hasonlítanak egymásra. Amivel a 102-es többet tud a 101-esnél, az a hangolásjelző
műszer, illetve a valami érthetetlen okból kifolyólag nem az elő, hanem a hátlapra
szerelt fejhallgató csatlakoztatására szolgáló tuchel aljzat. A 102-es előlapjáról
- gondolom az olcsósítás jegyében - sajnos lekerültek az alumíniumcsíkok.

Komolyan mondom, hogy ezen előlap bámulása tisztára olyan érzéseket ébresztett
bennem, mintha mondjuk magam esetlenkedtem volna össze. Kissé szomorkás
tekintet, egy csipetnyi "azért nem lettél olyan csúnya" érzéssel fűszerezve.

Ha sokat ugyan nem is, de azért valamicskét mégiscsak javít az
előlap megítélésén a bekapcsolás után láthatóvá váló skála.

Ez a fotó nem az én készülékemet ábrázolja, hanem egy olyan példányt, melyről
még nem koptak le a feliratok. Na most azt elismerem, hogy így valamivel
szebb, csak én az előbb mondjuk nem a feliratokat, hanem
úgy általában hiányoltam a szépséget.

Mondjuk ez a skála azért sokkal szebb, mint amit én követtem el.
Hogy miről beszélek? Megmutassam? Na jó. De Te akartad!

A középvonaltól balra, az a teljesen csupasz valami, az skála, míg a kissé jobbra
látható apró ablak mögött egy Tesla B4-ből kitermelt műszer lapul. A skála alatti
három oszlopból álló más színű fólia alumíniumból van. Eredeti szerepe szerint ő
volt az érintőszenzor. Mert ugye ebben a rádióba motor vitte a mutatót! Na most
az, hogy ezt az amúgy az előlappal együtt szintén általam kreált műszaki csodát
már nem tudom megmutatni, azt részemről nem érzem akkora problémának.

A rádió egy szem forgatógombja ugyan nem
nevezhető csúnyának, de szépnek sem!

Íme a műszer és a három nyomógomb. Utóbbiak sorjában a power, az AFC, és
a mono / sztereó átkapcsoló. Na most a szocialista kereskedelemből leginkább
két szorosan összefüggő dolog hiányzott. Az egyik a konkurencia, míg a másik
a választék. Egy olyan országban, ahol a boltokban ezek így ketten egyszerre
megvoltak, ott egy csúnya terméket nem nagyon lehetett eladni. Vagy
legalábbis nem olyan áron, mint a tetszetős változatát.
Hogy ezt miért említettem meg?

Nos ezért. Na most őszintén! Hogy néz már ki ez a műszer? Az ember, ahogy ránéz,
egyből azt mondja magában, hogy ennél még én is szebbet rajzolok! No meg ugye
itt vannak ezek az orosz színek. Már úgy értem, hogy a műszer mutatója ugyan
már kevés híján pirosnak nevezhető, de a skála rajzolata még a kéknek
egy megnevezhetetlen árnyalatában tündököl. Ez borzasztó...

A rádió eredetileg famintás (amúgy azért, merthogy fából van) dobozát egy
korábbi tulajdonos - a téglalap alakú rész kivételével - átfestette feketére.

Az oroszok nem szaroznak! Hi-Fi tunerre gumiláb? Eszednél vagy?
Jó lesz az a parasztnak fából is! És már enyvezte is fel a két
csíknyi fadarabot rutinosan az asztalos a doboz aljára.

Hát neked meg minek van ennyi lyuk a seggeden? Tette fel az anális jellegű
kérdést a szerző a rádiónak, természetesen pusztán analitikai jelleggel.

Nos azért, merthogy van egy tuchel a magnónak, egy másik az erősítőnek, míg egy
harmadik a fejhallgatónak. Azt kell mondjam, hogy ez bizony így van jól! Ha csak
egy kimenete lenne a rádiónak, akkor mindenképp az erősítőn átfuttatva kellene
intézni a felvételt, vagy cserélgetni kéne a kábelt az erősítő és a magnó között.
A dupla antennacsatlakozó egyike a közel, míg a másik a távolsági vételhez
szükséges. Míg az utóbbi antennabemenet érzékeny, az előbbi leosztja
a jelet, mégpedig arra az esetre, ha túl közel laknánk az adóhoz.

A magnetofon feliratot magamtól is sikerült elolvasnom, de az erősítő és a fejhallgató
betűkombinációja már bőven meghaladta az értelmi képességeimet. Amúgy a tuner
mint termék a magyarországi kereskedelemből teljesen hiányzott. Nálunk ha az
ember vett egy rádiót, egy magnót, és még egy lemezjátszót is, akkor kapott
hozzájuk két végfokot, mondhatni teljesen feleslegesen. Amennyiben az
átlagnál hangosabban szeretett zenét hallgatni, akkor vett egy erősítőt
is, mellyel egyből háromra emelkedett a boltban feleslegesen kifizetett
végerősítők száma. Cserébe természetesen megkapta az egyes eszközök
teljesen önálló működtetésének lehetőségét, amire viszont nem mindig volt
igény. Én például nagyon is tudtam volna örülni egy ilyen végerősítő nélküli
rádiónak, ha nem így utólag, hanem még akkor jut el hozzám, mikor még
éppen nagyban magnóztam. Ez annyira igaz, hogy még építettem is
valami hasonlót, csak azt sajnos már nem tudom megmutatni,
ugyanis valami érthetetlen okból kifolyólag szétszedtem.
Mondjuk az Apukám által épített verzió még megvan.
Később persze, mikor már nálunk is megjelentek a Hi-Fi
tornyok, idővel meg lehetett vásárolni a rádióikat külön is.
Részemről a Videoton tuner mellett tettem le a voksom,
mert fele annyiba se került, mint az Orion ST 240-es.

Na most azt, hogy az egyik antenna bemeneti csatlakozó érzékenysége 1:1, míg
a másik 1:30 osztásviszonyú, azt azonnal felfogtam. Ellenben ahhoz, hogy
az URH 750M feliratot visszakódoljam URH 75 ohmra, ahhoz
rá kellett aludnom a talányra három napot.

Na most (illetve nem most, hanem még valamikor 1976-ban) ez a 120 rubel
(természetesen a korabeli 17-es szorzóval számolva) 2040 forintot ért.
Ahhoz képest, hogy bár szovjet, de ez azért mégiscsak egy Hi-Fi
tuner, részemről egyáltalán nem nevezném túl drágának.

Az a cirill betűs tuner felirat, az azért nagyon ott van!

A készülék korábbi gazdájának valószínűleg nem akadt ideillő csatlakozója.
Mondjuk lehet, hogy nekem van, de le nem megyek a pincébe megnézni!

Mivel ez a tuner keleti normás, így mifelénk már nincs adó amit vehetne.
Hogy mégiscsak ki tudjam próbálni, bevetettem műadónak a woblert.

A gombok nyomkodásának hatására ugyan egy kissé recseg a rádió, de ennyi állás
után ez egy teljesen elfogadható jelenség. A hang pedig azért olyan tompa, fakó,
hiszen a műadónak használt woblerből hiányzik a preemfázis, vagyis a magas
hangok előkiemelése. Állomásról eltekerve pedig azért nem susog a rádió,
merthogy az oroszok kitaláltak valami trükköt az FM zaj eltűntetésére,
ami szerintem nem egy folyamatosan bekapcsolt zajzárt, ugyanis
az FM zaj még az állomásról félrehangolva sem kerül elő.

A hátlap levétele után, egy kissé csálé belső látványa fogad.

Azt kell mondjam, hogy a külsejét ért kritikákkal
ellentétben, a belsejét semmi panasz sem érheti!

Ez itt a 101-es típus belseje. No nem mintha lényeges lenne,
de ha egyszer megtaláltam a képét, akkor ugyan miért ne.

A kapcsolási rajz példás felépítésről árulkodik.

Balra a hálózati trafót, míg jobbra a három nyomógomb mögött megbújó
Isostat kapcsolót látjuk. A balra kilógó két hajlított lemezdarabra
csatlakozik rá a hálózati kábel villásdugóval átellenes vége.

Ez itt a tápegység, illetve a műszer és a hangfrekvenciás fokozatok panelja.

Ez pedig az előbb látott panel beültetési rajza.

Ez a sztereó dekóder panelja.

Na most ezzel a kapcsolási rajzzal, illetve magával az áramkörrel az a baj, hogy ez a
sztereó dekóder nem az általánosan elterjedt pilotjeles multiplex elven működik,
hanem a mondhatni külön utas szovjet elképzelés szerinti, úgynevezett
részlegesen elnyomott vivőjű polár modulációs eljárás szerint.

Ez a sztereó dekóder paneljának alkatrész beültetési vázlata, melyről nem
csak az alkatrészek pozíciószámai, de rengeteg - természetesen csak
helyes működés esetén - mérhető feszültségszint is leolvasható.

Ez itt a középfrekvenciás erősítő panelja, ami
felett a skálaizzók vezetékezése vonul át.

Íme a KF erősítő kapcsolási rajza. Ezt az egészet szokás a mai rádiókban
összecsapni egy IC-vel, meg egy (esetleg két) felületi hullámszűrővel.

Ez itt a KF erősítő és az FM demodulátor paneljának beültetési rajza.

Ez a tuner doboz annyira ismerős, hogy rájöttem, miszerint más
szovjet rádiókban, például a VEGA 326-ban is ilyen, vagy
legalábbis ehhez hasonló külső megjelenésű található.

Balra a rádiófrekvenciás előerősítő, lent az oszcillátor, jobbra a keverő fokozat.
Ugyan egyszerű mint a balta, de ettől még mondhatni példás felépítésű.

Mivel minden adata megvan, akár át is hangolhatnám
a nyugati URH sávra. Csak ugye most már minek?

A skálát hátulról megvilágító izzók rendre be lettek számozva.
A hiányzó egyes számú izzó a sztereó felirat mögött lakik.

Ellenben a műszer (amúgy ez az, csak most épp hátulról mutatom) nincs külön
megvilágítva, minek okán sötétben természetesen semmi sem látszik belőle.
Ezt azért mondjuk nem nevezném apró konstrukciós hibának, hiszen ez
még a működést is akadályozza. Mert ugye az a kitétel, miszerint
ezt a rádiót csak világosban lehet pontosan ráhangolni
az adóra, az azért elég hülyén hangzik.

Ez épp mint az előző képen, csak kissé távolabbról nézve. Hogy mit akarok
ezzel megmutatni? Nos az átlós sarkokban megbúvó csavarfejeket.

Ez úgy néz ki, ahogy egy csavarfejnek ki kell néznie!

Ez viszont úgy, mintha egy elsüllyedt tengeralattjáróról származna. Vajon milyen
kémiai folyamatot felejtettek ki a gyártás során, ami ezt a rémséges korróziót
eredményezte? Gondolom nem mostak le róla valami maró hatású anyagot.

Ebben a panelban már valamilyen sárga (a valamilyen itt nem a tranzisztor típusára,
hanem a színére vonatkozik) tokozású szilícium alapanyagú tranzisztorok laknak.

Ebben a másikban pedig még vaskalapos germánium alapúak.

Ez pedig egy P214B típusú teljesítménytranzisztor a tápegységből.
Mivel a tranyón ott virít a gyártás dátuma, már ebből könnyedén
visszakövetkeztethető, hogy ezt a rádiót 1979 után gyártották.

A három fehér pogácsa illeszti az előlapi nyomógombokat az Isostat kapcsolókhoz.
Na most mondhatnánk rá, hogy milyen ügyes megoldás, csak ugye ezt máshol
úgy oldották meg, hogy a doboz külseje és belseje illeszkedik egymáshoz.

Olyan szép ez a tuner, hogy az embernek szinte kedve támad áthangolni.
Mondjuk nem támadt, mert azért csak ott van a mondatban az a szinte.

Ez a légforgó annyira szép, hogy van is belőle félretéve néhány
példány, hátha egyszer URH rádiót találna kedvem építeni.

Ez a forgatógomb szépnek ugyan nem szép, de legalább nem is csúnya.
Mivel ezt egyszer már leírtam, így biztos vagyok a véleményemben.

Ezek itt négyen az előlapot tartó, amúgy M5-ös csavarok. Részemről az utolsó
tippem lett volna, hogy ezek tartották egy Hi-Fi tunerben, a 4,2 dekagramm
súlyú előlapot. Azok a brutális rugós alátétek, azok nagyon ott vannak!

Íme a tuner előlap nélkül.

Aki a rádió dobozát feketére fújta, valamit elronthatott, mert
a festékből jutott egy kevéske a műszer peremére is.

A kép közepén látható fekete pöttyre jön a gomb,
míg a nagy fehér karika mögött lakik a forgó.

Az összeszerelő elvtárs (vagy elvtársnő) rutinosan oldotta meg a rugó egyik végéről
hiányzó akasztószem okozta problémát. A szocialista ipar már csak ilyen kalandos
működésű volt. Főnök! Ezen a csavaron nincs menet! Akkor az nem csavar,
hanem szegecs. Ne csodálkozz, ne nézzed, ne tekerd. Verd be!
Ez mondjuk a román Dacia szerelési utasítása volt,
ami a lényeget tekintve persze mindegy.

A tuner részeit a hálózati transzformátor szórásától árnyékoló lemez hátoldalának
igen furcsa mintázata van, ami leginkább az üvegszálas panelekre emlékeztet.

Ez amúgy az. Vagyis ez egy üvegszálas hordozójú nyáklap, csak ez ilyen vékony.
Na most a jobb széle igencsak vészes közelségben van a hálózati feszültséghez.

Ezt a műveleti erősítőt a műszer meghajtására vetették be.

Ami ebben a három gombban érdekes, hogy bár eredetileg szép fényesek, mondhatni
kifejezetten jól mutatnak a fekete előlapon, mégis le lettek festve feketére. No nem
utólag, mert akkor meg sem említettem volna, hanem még gyárilag! A feliratok
nyomát meg csak akkor lehet észrevenni, ha szólok róla, hogy ott vannak.

Skálaizzó kockafoglalatban.

Ez pedig a hálózati vezeték végét a rádióhoz illesztő különös formájú csatlakozó.

Bár a szétszedtem rovattól messze áll a pornográfia, ennek
ellenére ezen a képen a szerző látható, amint épp kefél.

Míg a rádió kimosott elemei száradnak, a többi
része széjjel lett hagyva az asztalomon.

Ugyan a friss tavaszi szellő, valamint természetesen a napocska is erőst rásegít
a száradásra, de mivel a doboz az azért mégiscsak fából van, szerintem jobb
lesz ha nem ma, hanem majd inkább csak holnap szerelem össze. Már
csak ebből az egészen rövidke magyarázatból is kiderül, hogy a
szerző micsoda óriási rutinnal rendelkezik a halogatás terén.

Mivel a múltkor - megjegyzem éveket rákészülve - sikerült elrámolnom az asztalom
felső pultjáról a tulajdonképpen soha többet nem kellő papírgyűjteményem,
szerencsémre nem igazán kellett messzire vinnem a tuner belsejét.

Na most az igaz, hogy a cikk elején szerepelt egy olyan kép, amin ez a felirat
normálisan látszik, csakhogy az is igaz, hogy azt a képet csak utólag, már
napokkal a tuner összeszerelése után túrtam elő. No de mit is akartam?
Azt mondani, hogy ezt a feliratot csak egészen véletlenül szúrtam ki.

Mint ahogy ezt a doboz sarkában tapasztalható illesztetlenséget is. No persze a néhai
szovjetunió volt akkora ország, hogy az a plusz mínusz néhány milliméter, ide vagy
oda, az nem igazán számított. Legalábbis szerintük. Ha meg rákérdezett az ember?
Akkor egyből megkapta a magáét! Nem értesz hozzá! Ez kérlek dilatációs hézag.

Mivel a műadóm egyrészt nem sztereó, másrészt ezzel a készülékkel csak az oroszok
sugározta sztereó adás kompatibilis, ezért a kultúráltan foltos piros felirat mögötti
lámpácska kigyújtásához segítségül hívtam a hangfrekvenciás jelgenerátorom.

Vagyis jól megküldtem a sztereó dekóder bemenetét 31.250 hertzes jellel.

Mivel épp ebéd után voltam, kellett hozzá némi idő, hogy a leesett várnyomásom
ellenére rájöjjek, hogyan képes világítani a skála. Mármint a félretett
hálózati kábel ellenére. A megfejtés az asztali lámpám.

A hálózati kábelt amúgy nem félre, hanem beletettem.
Erre - ha esetleg valaha keresném - sosem jövök rá!

Ez a kép annyiban tér el a korábban mutatottól, hogy itt már tiszta az előlap.
Hogy ez nem igazán segített a készülék megítélésén, arról nem én tehetek.

Na most az orosz tuner annyira nem akart mutatkozni a távol-keleti társával (vagy
fordítva), hogy egy tucatnyi sikertelen kép után feladtam a további kísérletezést.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.