Kiborítottam egy zsákot, hátha van benne valami érdekes. Persze sajnos (vagy nem) az van, hogy nekem minden szemetesben van valami érdekes. Most például egy CB811-es készülék a Mechanikai Művektől. Már régebben is gondoltam, hogy bemutatom ezt a szörnyszülöttet, csak nem akadt belőle példányom. Mondjuk egy nyomógombost (CB855) azt találtam a pincében, de az igazi rom ez a tárcsás, ebből ugyanis már nem véletlenül nem találni. Ez kérlek annyira hulladék, hogy az idők folyamán nem maradt belőle túlélő.

   Ez egy egészen jó kép. Még magam is elgondolkodtam rajta, hogy mégis mit ábrázol. A cserépkályha mellől fotóztam fentről lefelé, mégpedig az édesanyám éjjeliszekrénye előtti helyet. Itt is szoktak lomok állomásozni, mikor már végleg megtelt az előszoba, illetve a lakás összes eldugott sarka. Most például a szemetes dobozon, valamint egy alközponton kívül itt ül a CB811-es is. No nem azért van becsomagolva, hogy baja ne essen, hanem azért, mert koszos.

   Nem tudom, hogy mégis mi a csudát ettek ezen annyira az emberek, de az biztos, hogy nagyon odavoltak érte. Persze tudom én... Egy foltnyi modernséget jelentett a lakásban, mondjuk egy kerekded CB76-os készülékhez képest.

   Azért akadnak emberek, akik nagyon érdekesen beszélnek. Nekem például nem sok híja, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány fogam van elől, mégsem köpöm tele a telefont!

   Férfi létemre valószínűleg túl sokat mosok kezet. Talán ettől lehet, hogy nekem nem szokott ilyen koszos holmim lenni. Mondjuk esetleg a robogóm motorblokkja, de még az is csak alulról.

   Ha az ember a szocializmusban feltette magának a kérdést, hogy hol készül a telefon, akkor nem a telefongyár volt a helyes válasz. A Telefongyárban (Terta) ugyanis rádiókat és magnetofonokat gyártottak. Persze telefonközpontokat is, már persze ami épp nem a BHG-ban készült.

   Egy igencsak érdekes megoldás, hogy a készülékzsinór nem a telefon szélén jön ki a készülékből, hanem mint az jól látható, valahol a fenéklemez közepén. Persze ha benyomkodtuk a fülecskék közé a gömbzsinórt, akkor mégiscsak a szélén, de csak addig, míg meg nem húztuk a zsinórt, mert akkor megint csak a közepén. Mindeközben a fehér gomb a csengő hangjának beállítására szolgál, felette a fekete pedig a tárcsát mozgatja. (erről majd egy kicsit később)
   A készüléket három csavar tarja össze. Míg kettőnek hagyományos slicce van, addig a harmadiknak csillag. Ez a telefon a 80-as évek készüléke. Akkoriban még nem volt szokás (úri huncutságnak számított), hogy egy csillagcsavarhúzó is legyen a melós zsebében. Szóval mindig a kisebbik (már akinek volt két csavarhúzója) sarkával nyitottuk a csillag fejű (tudom, hogy kereszthornyosnak hívják) csavart.

   Első ránézésre semmi hiba sincs benne. Tárcsa, csengő, panel. Akár még jó is lehetne, de sajnos nem az. Például elsőre is jól látszik a drótok rendezetlensége. Persze ez a készülék már volt kinyitva (újabb keletű a lapos készülékzsinór), de sajnos ezek a telefonok gyárilag is ilyenek voltak.
   Felsoroljam, hogy mire gondolok? A csengő felső harangja azért szól tompán, mert megfogja a készülékzsinór. (kunkori fehér kábel) A csengő alsó harangjára meg az összes többi zsinór fekszik rá. A tárcsától jövő drótok (barna, fehér, zöld) nincsenek betéve a helyükre. Majd később megmutatom, hogy hová valók eredetileg. A rögzítő műanyag csövecskék pedig (két fekete pötty kb. az alsó harang csavarja alatt) abszolút rossz helyen vannak.

   Ez ugyanaz a panel, ami a CB76-os készülékben is van. Persze a 76-osban nem a panelen van az automata kapcsolója, hanem a készülékház felső részében, de ez, mondhatnánk lényegtelen. Persze nem az. A panelen az a kék mikrokapcsoló, az kérem egyáltalán nem való arra (teljességgel alkalmatlan), hogy telefonvonalat szakítsunk meg vele. Viszonylag rövid időn belül kontakthibás lesz. Ha mégsem, akkor meg egyszerűen leesik róla a rátákolt mozgató lemezdarab.

   Amíg nem esik le magától (mert ugye szokta ám), addig nekem még tetszett is ez a csúszósarus megoldás. Persze a csúszósaru nem olyan trehány eszköz, hogy csak úgy magától lecsússzon a helyéről! Legalábbis eredetileg nem. Csakhogy ezek a saruk nagyon nem úgy néznek ki, mint ahogy az eredetiek!

   Soha, ismétlem soha egyetlen kollégámnál sem láttam olyan fogót, amivel egy ilyen sarut szakszerűen rá lehetett volna nyomni a vezeték végére! Mint az a fotó mértani közepén látható, kínunkban igen érdekes módon kerültük meg a problémát. A megblankolt drótvéget odafogattuk az eredeti zsinórról levágott saruval. Á nem, ez kicsit sem volt kontakthibás...

   A tárcsát most nem szedem szét, csak az ujjkorongot veszem le róla, és még azt is csak a fürdetés idejére. Amúgy a tárcsa ugyanaz, mint a CB76-os készülékben, ott pedig már felboncoltam.

   Tulajdonképp azt mondanám, hogy nem is rossz ötlet. Már persze ha stabilan a helyén maradna. Mert ugye ha valami egyszer rögzítésre szolgál, akkor annyit azért csak el lehetne tőle várni, hogy míg nem piszkálják, addig a helyén marad.

   Nekem erről (ez amúgy a földelő gomb érintkezője) az a jelenet jut eszembe, mikor Sándor György egy bóvli Zsiguli kardán boxot akar rásózni valakire egy nyugati autó kiállításon. És ez nem ám egy utólag belegányolt valami. Ez kérem gyárilag ilyen!

   Pozitív előrelépés a CB76-os készülékhez képest, hogy a panel felfogatása kicsit jobban sikerült (több a műanyag pöcök), ezért a panel nehezebben törik el, mikor földhöz vágjuk a készüléket. No de miért vágnánk földhöz? Azok a régi szép idők (amúgy a maiak is), azok kérem olyanok voltak, hogy időnként egyszerűen földhöz kellett vágni valamit!

   A kézibeszélő belsejéhez sem kell szerszám. Már persze annak nem, kinek elég erős a fogása. Mind a hallgató, mind pedig a mikrofon megegyezik a CB76-os típusú telefonéval.

   Kiválogathatnám, hogy a fotón látható alkatrészek közül mit kell kimosni, és mi az amit nem, de már ki van válogatva. Csak a hallgatót, a két hungarocell tömítést, és a számtárcsa közepi papírt raktam félre.

   Miután rájuk találtam (hozta őket magukkal a kádba a törölköző) felraktam száradni az alkatrészeket a cserépkályha tetejére. Ami a jobb sarokban látható, az a fogótartóm. Illetve kettő is van. A másik az asszonyé. Ő találta ki. Már úgy értem azt mondta, kell neki egy olyan fogótartó, mint amilyet az ecsetjeinek készítettem. Persze ezek is a meleg miatt vannak idetéve. Szárad rajtuk a lakk. Gondoltam már eléggé megszáradt, már biztosan nem ragad, ezért át tettem őket a kályha bal hátsó sarkára. (ott a legmelegebb a teteje)

   Szóval úgy volt, hogy nem akart lejönni, hiába húztam. Aztán egyszer csak mégis lejött, de hozta magával a kályha tetejéről a csempét is. Ilyen apróságok (valamint a lustaság) hátráltatják a szerencsétlen sorsú CB811-es készülék összeszerelését. Összesöpörtem a kályha tetejéről a felvált agyagmaradványokat, majd betettem őket a fogmosó pohárba. (lásd jobbra hátul) Másnapra szépen elrendeződtek az agyagszemcsék. Mindeközben Andinak már eszébe sem jut megkérdezni, hogy vajon miért a fogmosó pohárban agyagozom.

   Végül visszanyomtam a helyére a csempét. Az úgy volt, hogy ennek a kályhának a tetejéről hiányzott a csempe. Vagyis felülről nézve nem csempéből volt, hanem puszta agyagból. Így hozta a cserépkályhás mester. Évekig jól elvoltunk vele, bár ha az ember egy kicsit vizes dolgot dobott fel a kályha tetejére száradni, akkor számíthatott némi agyagcsíkra az éleknél.

   Miután hirtelen felindulásból lecsempéztem, többé már nem fogott a kályha teteje. Ellenben most meg minden lecsúszik róla! A telefon mondjuk nem olvadt rá, és még csak a törölközővel sem lett róla lerántva. Francba! Pedig bekalkuláltam a projectbe valami váratlan balesetet. Hátha majd az okoz valamit alapon, még egy bugyi is fel volt dobva a kupac tetejére, de nem...

   Most rakhatom össze. Hányszor eljátszottam ezt korábban... Szóval az úgy volt, hogy mivel ez a típusú telefon enyhén szólva nem volt tartós, így igencsak sok volt belőle a típus és a hibacsere. Vagyis a raktár telve volt selejt 811-es készülékekkel. Na most én egy annyira rendes ember voltam, hogy selejtezéskor mindig mentem segíteni kihordani a szemetes zsákokat a teherautóhoz. Persze néhány zsák annyira nehéz volt, hogy egyszerűen nem tudtam velük egyenesen menni, ezért kénytelen voltam velük a pince (vagyis melóhelyi pincém) felé fordulni. Mivel a CB811-es készüléknek fél évnyi használattól tulajdonképpen még semmi baja sem lett, már persze azon kívül, hogy kívülről bekoszolódott (az érdes felületre minden kötődik), belülről meg szétesett, így olyan sok dolgom azért nem volt velük. Kimostam őket, majd szépen összeszereltem. A felújított példány ment mondjuk valami gyárba (mint igénytelenebb hely), aminek eredetileg kellett volna, az pedig megmaradt. Persze nem sokáig. Az emberek egy ilyen készülékért boldogan kifizettek 1.000 - 1.500 forintot. Akkoriban ez úgy félhavi fizetés volt! Ráadásul kénytelenek voltak tőlem venni készüléket, mert boltban akkoriban (80-as évek) még nem lehetett telefont kapni. Szóval ment a bolt rendesen. Én lelkesen javítottam és pucoltam a telefonokat, a kollégám (én ugyanis nem vagyok egy üzletember típus) meg nem győzte őket eladni.

   Mire észbe kaptam, addigra már össze is szereltem a kézibeszélőt. Nem is néztem, mi hová való. Egyrészt egyértelmű, másrészt (gondolom) valószínűleg megmaradt a rutin.

   Azért akadnak ebben a szerencsétlen készülékben jópofa ötletek is. Itt van például ez a részlet. Az ember csak benyomja a drótot a vájatba, mire fel az mindjárt nem kóricál összevissza a dobozban.

   A hungarocell az tömítés. Mivel a hallgató hátulján lyukak vannak, ott is kijön belőle a hang. A piezo betétes mikrofon meg van olyan érzékeny, hogy hátulról is felszedje. A beszélő belülről meg ugye egy alagút, jól megy benne a hang. Szóval ha kiszedem őket innen, akkor képes begerjedni a készülék.

   Most (hogy már ilyen szép tiszta) azért jobban látszik, hogy pontosan mi is tartja a helyén a csengőt. A csengő másik vége és a panel közt van egy ugyanilyen bigyó, csak ott már feszítő nélkül. Szóval ez úgy van összerakva, hogy panel, bigyó, csengő, feszítős bigyó. Vagyis ha amit a képen látunk, tegyük fel kiesik a helyéről, akkor nemes egyszerűséggel alkotóelemeire hullik a készülék. Hiába nem esik sokfelé (panel, csengő, két bigyó), a belsejében elszabadult alkatrészektől instabillá válik. Mondjuk például nem cseng, mert egyrészt kiesett a csengő a helyéről, másrészt valamelyik bigyó épp ráült a csengő kalapácsára. Vagy mondjuk (mivel már nem tartja semmi) az elszabadult panel kicsit odébb megy a helyéről, ettől nem kapcsol a mikrokapcsoló. Vagy hiába vesszük fel, nem ad vonalat. Vagy hiába tesszük le, nem bontja el.

   A 811-es kicsit olyan, mint a BRG Koncert magnója. A szerelőszalagon cseszték el. A konstrukciós hibáktól eltekintve, a hibák másik fele a trehány szerelésből adódott. Például ez a készülék azért így néz ki, mert még nem nyomtam a helyükre a drótokat. Már úgy értem, hogy nem a drótok végét, hanem magukat a kóricáló vezetékeket. Sajnos sok készülék úgy jött ki a gyárból, hogy eleve így nézett ki.

   A tárcsától jövő vezeték kötegre (három szál különálló drót) rá van húzva egy (amúgy három) apró műanyag csövecske. Úgy kell összerakni a készüléket, hogy először a kézibeszélőtől jövő drótokat kell benyomni a résbe, majd a tárcsától jövőket. Ráadásul úgy, mint ahogy azt a fotón láthatjuk. A műanyagcsövecske beszorul a résbe, és szépen megtartja a drótokat. Ezt az apró műszaki részletet a szerelőszalag dolgozóinak nagy része sajnos nem fogta fel...

   A tárcsa billenthető. Ez a lehetőség azért van, hogy mikor épp falra van szerelve a készülék, akkor ne álljon olyan furán a tárcsa. Az ügyfelek egy része valahonnan megtudta (mintha rá lett volna írva a készülék dobozára), hogy ezt a készüléktípust falra is lehet szerelni. Kezdetben ugyan néhányszor megtettem, idővel azonban simán letagadtam ezt a lehetőséget. Ha visszalapozunk és megnézzük a készülék alját, akkor láthatjuk, hogy semmiféle rögzítésre szolgáló elem sincs rajta. Szóval könnyű volt letagadni a falra való felszerelhetőséget. Persze fel lehet rakni, de nem egyszerű eset. Szét kell kapni a készüléket, és a gumilábainak közepén keresztül ki kell jelölni a négy lyuk helyét a falon. Lyuk, tipli, csavar. A csavarokat épp csak annyira kell betekerni, hogy úgy egy centi kilógjon belőlük. A készüléket össze kell szerelni, át kell billenteni a tárcsát függőlegesbe, majd egy erőteljes mozdulattal rá kell nyomni a falból kilógó csavarokra. Cupp! A csavarok feje átmegy a gumilábak közepén található lyukon, és már fent is van a készülék a falon. Amennyiben elég ügyesek voltunk, vagyis jól tartanak a falban a csavarjaink, akkor a készülék leszedésekor (egyszerűen csak le kell feszíteni a falról), a tiplik a csavarokkal a falban maradnak. No de ha csak kicsit is lazább a vakolat...

   Nekem valahogy nem igazán tetszik a csörgése. Nekem egy csengő hangja az kérem csengjen bongjon! Ez meg olyan tompa. Pedig még nem is találkoztak belül a drótok a harangokkal!

   Korábban említettem, hogy majd megmutatom, miért volt koszos a készülék belseje. Nos ezért. A tárcsa és a készülékház között akkora a rés, hogy befér rajta a csavarhúzóm. És nem azért ám, mert feszegettem! Ehhez képest az összes eddig boncolt telefonkészülék szinte légmentesen zárt volt. Most, hogy visszagondolok, a 811-esen kívül talán soha nem is láttam belülről is koszos telefont.

   Eredetileg azt terveztem, hogy mivel annyit szidtam, megdicsérem a készüléket. Mondjuk azt mondom, hogy jók az aerodinamikai tulajdonságai. A videón az lett volna látható, amint sétálok az utcán, és fel felrúgom a készüléket a levegőbe. Aztán az jutott eszembe, hogy jobb ha nem visznek el a fehérköpenyes emberek. Vagyis maradtam inkább ennél a zárthelyi (esetleg osztályi) videónál.