Ahhoz képest, hogy a meteorológia egész napos országos esőt jósolt, nemhogy egy csepp eső nem sok, reggel óta annyi sem esett, de egyenesen olyan száraz volt a levegő, hogy az már bántotta az orromat. (lásd a műszeren a 24 százalékot) Ahogy álltam az ablakban, s épp nagyban szipogva a kiszáradt nyálkahártyáim okozta nyűgön merengtem, az jutott eszembe, hogy ehhez, mármint a száraz levegőhöz hasonló érzés volt, mikor anyám kiskoromban szárította a hajamat. Vajon hol lehet az a régi családi hajszárító, ami amúgy már máshol is meg lett említve, ezért eleve szerepel a bemutatandó tárgyaim nem éppen rövid listáján.

   Miután a szobai ténfergéseim közepette idővel rájöttem, hogy a hajszárító legvalószínűbb fellelési helye valamelyik éjjeliszekrényben van, gondoltam sorban odaülök eléjük, s átnézem a tartalmukat.

   Míg a felső polcon az a projekt van félbehagyva, melynek keretében keresek végre a porszívóhoz a pincei kupiban egy olyan feltétet, ami leginkább a tilitolira hasonlít, addig a középső polcon a gyanús tartalmú kávésüveg képében az, hogy ki kell kennem a cserépkályha tűzterét agyaggal. Utóbbihoz ott az agyag a pincében a polcon (csak már valószínűleg keményre száradt), míg ahhoz, hogy lássam amit csinálok (mármint a kályha mélyén), ahhoz van a polcon egy világítós webkamera, meg egy gömb formájú is, csak utóbbi valahogy elkeveredett a pince és a lakás közötti hosszú úton. Mindeközben az alsó polcon összehajtogatott kárpitok várják, hogy áthúzzam velük a székeket. Mondjuk a pincében is vannak szép kárpitjaim, melyek ráadásul még jobban is illenek egy székre, mint ezek, csak azokat előbb majd még ki kell is mosnom, mert az odalentiek lomtalanításkor találódtak.

   Ez itt már az a másik éjjeliszekrény, aminek korábban levágtam néhány centit a hátuljából. A balra látható mélyszekrénynek pedig megjavítottam a zárját. A jobbra látható rekamiénak meg távtartókat szereltem a hátára. Az apukám építette éjjeli lámpa új kábelt kapott, a telefont pedig két darabból raktam össze, és idővel még az alul látható parkettát is kifúgáztam. Részemről az ilyen helyszíneket szeretem, nem az olyanokat, mint az előbbi, amivel még rengeteg munkám lesz. A keresett hajszárító amúgy ott leselkedik az éjjeliszekrény jobb alsó sarkában.

   Különösek ezek a régi családi történetek, hiszen az nem úgy volt, hogy nekünk ne telt volna hajszárítóra, hiszen az a hetvenes években már minden családban volt, hanem úgy, hogy apukám azt mondta a bolti műanyag vackokra, hogy azok sz*rt sem érnek, mire fel valamelyik kollégájától megszerezte ezt. Ebben persze nemcsak az volt az okosság, hogy ez kisebb részt bakelitből, nagyobb részt fémből van, vagyis masszív, hanem az is, hogy a használhatatlansága okán olcsó volt. Mármint azért volt használhatatlan, mert ez a hajszárító eredetileg 110 voltos.

   Ez a forma nekem valószínűleg nemcsak azért tetszik, mert ugye már eleve szép, hanem egyben azért is, mert gyermekkoromban ez égett bele a tudatomba, mint hajszárító.

   Egy kicsit ugyan már zörög a motorja (pláne olyankor, mikor épp vízszintesen áll a tengelye), de ennyi hiba egy ennyire öreg szerszámtól szerintem elfogadható. Hogy pontosan mennyire öreg, azt ugyan csak sejtem (valamikor az 50-es években készülhetett), azt azonban biztosan tudom, hogy nekünk ez már 50 éve megvan, s időközben rendben kiszolgálta két felnőtt és két gyerek hajszárítási igényeit.
   Anyámat megkérdezve, mikor kicsik voltunk, nem volt olyan hét, hogy ne lett volna megmosva a hajunk, mert az öcsémmel együtt - játék címszóval - szerettünk mindenhova bemászni.

   A még csak egyszer szigetelt hálózati kábel végén egy mára már teljesen szabványtalan hálózati dugó fityeg. Nálunk mondjuk még van egy csomó ehhez a dugóhoz szabott konnektor, de egy friss villanyszerelésű lakásban már nem volna hová bedugni.

   A nyélen található kapcsolóhoz nem tartozik semmiféle felirat. Amúgy ebben az állapotában van kikapcsolva, középen csak fúj, míg innen nézve teljesen balra (amúgy persze lefelé) elhúzva már fűt is.

   A manapság divatos hajszárítókkal ellentétben, ennek a típusnak még szó szerint gyerekjáték a szétszedése. És ezt nem úgy kell ám érteni, hogy én egy nagy gyerek vagyok (amúgy persze az), aki azzal játszik, hogy mindent szétszed.

   Hogy az izzószál ne 110 voltos legyen, hanem 220, azt apukám úgy oldotta meg, hogy vett a boltban egy 220 voltos fűtőbetétet, valószínűleg az épp legolcsóbb alkatrészt a kaphatók közül, régen ugyanis ilyesmiket is lehetett kapni a boltban, majd áttekerte róla a fűtőhuzalt ide.

   A motorral viszont nem tudom, hogy mit csinált, mert azt a soros / párhuzamos kapcsolású motorok működési különbözősége miatt nem biztos, hogy elég volt csak párhuzamos üzeműről átkötni sorosra.

   Hogy egy alapos nagytakarítás már nagyon is ráfér, az a ventilátor egyik lapátjáról csak úgy egyszerűen az ujjammal lesodort kosz mennyiségét elnézve teljesen egyértelmű.

   A villanymotor forgórésze még nincs beöntve a manapság szokásos lakkba, hanem egyszerűen csak olajos papírral van szigetelve, aztán meg lekötve cérnával, mégsem esett szét elemi darabjaira, mint mondjuk a Vital center motorja, utóbbi pláne már az első bekapcsolásra.

   Hogy a jobbra látható vékonyabb vezeték (ami amúgy a motorhoz tartozik) nem a rózsaszín papírszigetelésen belül fut, hanem közvetlenül az azt rögzítő fémlemez fülecske alatt, az konkrétan életveszélyes. Mert ugye ha a fémfül kissé sorjás széle átvágja a vezeték viszonylag vékony szigetelését, akkor 50 százalékos esély van rá, hogy a fázis a fémházra kerül.

   Ez a kapcsoló (az általam javítgatott modern típussal ellentétben) már biztosan több mint 50 éve kapcsol hibátlanul. Ami még említésre méltó ebben a nyélben, az az a tény, hogy apukám lazán kihagyta belőle a hálózati kábel tehermentesítőjét. Vagyis a hálózati kábelt a géphez csak az elektromos bekötése rögzíti.

   Hogy mi van? Kérdeztem rá a mért értékre értetlenül rácsodálkozva, mikor a szigetelési ellenállás ellenőrzésekor a multiméter 86 ohmot mutatott. Persze én tettem oda hibásan a csipeszeket...

   Ez a hajszárító nemcsak azért nem csap agyon, mert a szigetelési ellenállása nagyobb mint 20 megohm, hanem azért sem, mert a dugóját nem lehet bedugni a fürdőszobai védőföldes konnektorba.

   Ez a lámpa akkor került elő, mikor a hajszárítót visszatettem az éjjeliszekrény alsó polcára, s kíváncsiságból megnyomtam rajta a gombot. (mármint a lámpán) Hogy nem jött belőle fény, az még csak hagyján...