A mai nap úgy kezdődött, hogy behoztam a konyhából a még tegnap vásárolt folpackot, mondván beletekerem végre azt az UHER kazettás riportermagnót, ami amúgy már rég nem itt volt, hanem valahol odalent a pincében.

   Aztán visszamentem a konyhába, hoztam egy hatalmas bögre kávét, hátha segít felébrednem, de csak annyit sikerült vele elérnem, hogy ezentúl nem keresztben lesz a folpack a Rádiótechnikák tetején. Bár ez nem egy nagy eredmény, de azért ez is valami.

   És akkor egyszer csak hopp! Idekerült ez a magnó. Innen persze rengeteg kép hiányzik, melyek kezdetben arról szóltak, amint a szobában található magnóimat tekintem meg, majd kisvártatva már odalent a pincében teszem ugyanezt.
   Na most a legértelmesebb döntés mindenképp az lett volna, ha mondjuk leveszek a polcról, vagy akár kiveszek a szekrényből egy hatalmas orsós magnót, amit aztán apróra elbontok, így teremtve a lomos pincében egy kevéske helyet. Bár magam is meglepődtem rajta, de képes voltam elcibálni a pincei magnós szekrény elől az embermagasságnyi szemetet (más vélekedés szerint kincseket), majd megtekinteni a tartalmát, hátha akad benne valami szabadon elbontható. Mivel a jó magnóim idefent vannak a lakásban, ezért a pincei társaikkal tulajdonképpen azt csinálok, amit csak akarok. Most (megjegyzem még a magam számára is meglepő módon) nem sorolom fel az odalent található magnók típusát, mindössze azt említem meg, hogy majdnem egy videómagnó nyerte a versenyt. Végül azért nem, mert mikor az immáron folpackba tekert UHER magnót akartam bedugni a polcba, arról az derült ki (mármint a magáról polcról), hogy nincs rajta szabad hely, pedig az a magnó még 10 centis széles sincs. Na ekkor döntöttem úgy, hogy egye fene, kiveszek a sorból egy olyan készüléket, amit aztán szívfájdalom nélkül elbonthatok, csak előbb még kivégzem a mikuláscsomag maradékát.

   Igazándiból azért jön most egy magnó, mert a 2020-as évi retrofit terv listáján sikerült elérnem az első megmaradt résig, ami természetesen egy még szét nem szedett magnónak lett kihagyva. Már úgy értem, hogy ezt a rést nem léphetem át csak úgy, mert akkor ha később bármiért megemlítem ezt a magnót (amúgy nem, de tehetném), akkor nem tudnám beszúrni a rá mutató linket, hiszen még el sem készült a cikk. Lehet, hogy ez a magyarázat egy kissé zavaros volt, no de én sem vagyok teljesen tiszta.

   Például a minap végigmentem a polcok szélein, ahonnan begyűjtöttem az összes apróságot. Már úgy értem, hogy az "ugyan ne legyetek már szem előtt" elvből kiindulva, egy szép nagy dobozba. Erre fel kimaradt a körből a hétzenés kvarcóra, meg a frekvenciamérőmre való forgatógomb, meg az a négy elem is, amivel a piros kisautót tervezem meghajszolni.

   Amúgy maga a piros kisautó is kint maradt a polcon. Ez gondolom azért történhetett így, mert előre lett sorolva a szétszedése. Már úgy értem azokhoz az apróságokhoz képest, amiket eldobozoltam.

   Ez a készülék, ha nincs is olyan nehéz, mint mondjuk egy Gelhard márkájú, de a rettenet vastag vas alkatrészei miatt azért közelít. Lásd okként például a magnó két milliméter vastag vasból készült fülét.

   Ha már a tisztaságnál tartunk, akkor ez a rész meg rozsdás, ami ugye semmi jót sem jelent a készülék állagát illetően. Hogy az amúgy menetes lyukban nincs csavar, az meg pláne nem jelent semmi jót!

   A 20W+20W magyarul annyit tesz, hogy k*rva hangos, amit természetesen mindjárt le is fogok ellenőrizni. Már ha megszólal a készülék. Amúgy sikerült úgy döntenem, hogyha bármi baja van, akkor ennek annyi. Amilyen zord hangulatom ma van, már csak a hiányzó gombocska okán is erősen rezeg a léc.

   Na ez viszont nagyon amatőr! Mivel ez a kék / piros vezeték úgymond rendezői átkötő huzal (egyszerűbben mondva acetát), vagyis telefonszerelési kellék, így szinte biztosra vehető, hogy ez a készülék valamelyik kollégámtól van, akire kifejezetten rossz fényt vet ez a rettenetes kötés. Míg a piros vezeték kontakthibás, addig a kék hozzáér egy másik lábhoz is.

   Na most az, hogy kell bele egy a memória tartalmát megőrző elem, az most így hirtelen azért meglepő, mert ebben a készülékben - már csak az analóg hangolása okán is - nincs is memória.

   Ahogy néztem, a készülék hátlapját alkotó vastag alumínium hűtőbordában eredetileg 4-es menet volt, amibe ha illeszkednek is ezek a lemezcsavarok, de attól még nem bele valók.

   Amit aztán - miután kiderült, hogy mindkét végfok jó - megtoldottam egy másikkal. Mivel ezek ketten minimum felemásan szóltak, gondoltam kiszedem a szekrényből a direkt ilyen célra rendszeresített próbahangfalakat.

   Amúgy nem azért ültem le az ágyra, hogy az előbb látott képet elkészíthessem, mint inkább azért, hogy kipihegjem az ijedtségemet. Hogy mitől ijedtem meg? Nos a porszívó hangjától. Amúgy persze nem félek tőle, és még szeretek is porszívózni (mert amekkora kosz nálunk van, látványos haladást lehet vele elérni), csak most meglepett. Elmondjam? Na jó, tudod, hogy úgysem úszod meg...
   Szóval az úgy van, hogy mikor telente itthon van anyám, olyankor az asztal el van húzva a szekrénysortól, hogy be lehessen mögé férni. (a legbelső elem anyám ruhásszekrénye) Most meg ugye kellett volna a szekrénysor tetejéből a két hangfal, amihez úgy lehet hozzáférni, hogy fellépek a székre (lásd jobbra fent), onnan pedig át az asztalra. Hogy elérjen a kezem a hangfalig, ahhoz persze előbb még vissza kellett tolni (mármint közelebb) az asztalt a szekrénysorhoz. Mikor ezt megtettem, lebillenés közeli állapotba került a fekete műbőrborítású székre (lásd balra fent) helyezett piros kosár. Aztán ahogy az asztal tetején billegtem a hangfalakkal, a piros kosárnak sikerült úgy leesnie, hogy telibe trafálta a porszívó kapcsolóját. Szerintem csak azért nem vetettem magam hanyatt, mert egy kissé (még ha csak...) le voltam lassulva.

   Így azért már mindjárt másképp szól! Hogy jól-e, azt mondjuk megkritizálnám, mert van egy különös tónusú úgymond döngése, amiről így hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a készülék sajátossága-e, vagy a hangfalaké, esetleg a stúdióban ücsörgő technikusé. A kicsit később megejtett keresztpróba alapján azt mondanám, hogy mind a készülék, mind a stúdió hangmestere ludas a dologban. Míg a rádión valószínűleg szétesett (hatástalan, illetve folyton be van kapcsolva) a loud kapcsoló (magas és mély hangok egyidejű kiemelése), addig a stúdió (de inkább stúdiók) hangmesterének megszaladt a keze a hangszínszabályzókon. Mármint azért, mert az emberi beszéd nem igazán tartalmaz se mély, se magas hangokat, miközben az éppen csacsogó hölgy hangja úgy brummogott és cisszegett, hogy azt kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Ilyenkor nekem mindig az a gonoszság jut eszembe, hogyha találkoznánk, akkor beszólnék neki, miszerint: Neked babám élőben milyen szar hangod van...

   A szekrényből előtúrt hangfalakhoz azzal a két műszerzsinórral sikerült megoldanom a csatlakozást, amit nem is oly rég kaptam egy kiváló barátomtól, mondván ha neki, akkor nekem is biztosan kellenek.

   A QUAD405-ös viszont már kevésbé a rövidzárra, ezért a próba előtt egy kissé átrendeztem a banándugókat és a krokodilcsipeszeket. Hogy mit próbálok? Nos most épp azt, hogy a Braun hangfalak normális erősítővel is döngenek-e, vagy a hallott fura hangot a rádió produkálta. Jelentem a rádió a hibás, meg a hangmester, mert a PC-ről zenélve szépen szólnak a hangfalak, míg az Onkyo tunert hallgatva újra kezd előtérbe kerülni a női hangban az abban eredetileg nem is létező fura, és részemről kissé idegesítőnek talált brummogás.

   Visszatérve a magnós autórádióra, az valóban hangos. A két Braun hangfallal hallgatva, bőven sok volt a hangerő ebben az aprócska hallban. Amit a képen látunk, az a készülék áramfelvétele, aminek biztosan örültek a szomszédok, hogy lefényképeztem. Mondjuk ők nem tudták, hogy mire fel a zenebona. Mindeközben a 71DA-2 műszer mutatója azért olyan vastag, mert azt - az ügyetlenségem okán - nem húzott üvegből, hanem egyszerűen csak egy darabka dróttal pótoltam. Amúgy ezért kellett (mármint egyes készülékek az 1 ampernél több áramfelvétele miatt) átállítanom Apukám labortápját 1-ről 2 amperesre.

   A pincei csavarválogatással ugyan már megvoltam, de szerintem nem lesz gond ezeket is beszórni a megfelelő dobozokba. No persze ezt már nem most, hanem majd csak valamikor a távoli jövőben. Már ha megérem, illetve lesz értelme (újra összegyűlt rengeteg csavar), hogy ismét nekifussak a feladatnak.

   Szeretem ezeket az apró, de amúgy jó minőségű trimmereket. Hogy az integrált áramköröknek mekkora esélye van az újrahasznosításra? Nos annyira nulla, hogy egyszer már elajándékoztam az egész egzotikus IC gyűjteményemet, de eddig még nem hiányzott belőle semmi.

   Amúgy magán a hűtőbordán sem, ami minimum trehányság. Mindezt úgy, hogy az IC-k lábain nem látszanak idegen forrasztási nyomok, vagyis ehhez a részhez még nem nyúlt senki.

   Na ez az a jelenség, amit az előbb okként említettem a fázisképek elmaradására. Már úgy értem az, hogy ilyen koszosan azért nem volt merszem a fényképezőgép tapizásához. Szerintem ugyanezen okból nem fog elkészülni sem a Simson, sem a benzinmotoros fűnyírók szétszedéséről szóló cikk.

   Na itt jött az, hogy rengeteg érdekes formájú fogaskerék ide, vadonat újnak tekinthető apró villanymotor oda, és akkor a forgófejet, mint műszaki érdekességet még csak meg sem említettem, mégsem szedtem szét.

   Miközben a panel és a többi elmosogatandó apróság egy csapnyi meleg ultrás vízbe került. Na itt jött anyám azzal, hogy kész az ebéd, mire fel úgy döntöttem, hogy - már csak a rakott krumpli okán is - ezeknek még mindenképp ázniuk kell.

   Az eltehető munkalap laminált padlóelemei olyan típusú anyagból készültek, aminek nem tükörsima a felülete. Na most az addig jó, hogy világos, szórja a fényt, szóval legalább látok rajta. No de lemosni róla a mocskot? Na az aztán a kihívás!

   A fekete gumimocsok olyan ragaszkodó típus, hogy a már ki tudja hányadszori kézmosás után is maradt belőle. Képzeld el ugyanezt az asztalon, a parkettán, vagy bármi más felületen, ahol nem vettem észre. Amúgy ezért nem mertem még mind a mi napig nekiállni a pince mélyén punnyadó négysebesség Philips orsós magnónak. Mert ugye annak a mechanikája, mivel egy kazettásnál jóval nagyobb, a mocskot is sokkalta széjjelebb szórja. Ha egyszer lesz a pincében akkora szintű a rend, akkor lehet, hogy azt a magnót odalent fogom szétszedni.

   Néhány nap múlva erőt vettem magamon. Ez jelen esetben még véletlenül sem azt jelentette, hogy nekiálltam kiforrasztani a panelből az alkatrészeket, hanem csak felpörgettem az elveszni hajlamos anyákat a potméterekre.

   Mindeközben a szatyor - az eddig még nem boncolt forgófej okán - napokig az előszobában állomásozott. Bár volt egy olyan tervem, hogy az adott részt leviszem a pincébe, s legalább a forgófejet kibarmolom belőle, de aztán inkább feladtam. Már úgy értem azért, mert még odalent sem szerettem volna semmit összekoszolni.