Hiába nem vagyok oda a Philips cég termékeiért, ha egyszer ez a kis csoda mindössze 200 forintomba került. No meg tervem is van vele. Az mondjuk igaz, hogy ez már a sokadik mp3 lejátszó, mint ahogy az is az, hogy nem árt megkeresni a feladatra a leginkább alkalmas alanyt.
   Hogy mégis mi lenne a feladat? Nos egy olyan elektronika elkészítése, amivel háttérzajt tudok produkálni. Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha engem annyira zavarna a csend, hanem úgy, hogy sajnos nem mindig van csend. Ez amúgy engem általában nem zavar, de mikor igen, akkor jó lenne ha elfedné valami megszokott monoton zaj a szemközti benzinkút autómosójának porszívóját, ami mondjuk sípol, a kutyaugatást, a szomszéd rádióját, meg a mindenféle más hasonló ilyesmiket.
   Gondoltam egy mp3 lejátszó épp megfelelne a nemes célra. Mivel a feladathoz nem kell nagy hangerő, ezért akár még a lejátszó saját apró végfoka is megtenné. Hogy nem ebből a médialejátszóból lesz a megálmodott szerkezet, az egészen biztos, mert mióta ezt beszereztem, azóta már van két másik, nálánál sokkalta alkalmasabbnak látszó alany. Míg az egyik leginkább egy fehér hasábra emlékeztet, jelen pillanatban még ki tudja mire való USB aljzatokkal, addig a másik bigyó egy aprócska hangfal, akkumulátoros táplálással, beépített mp3 lejátszóval. Hogy aztán ezekhez mikorra érek oda (mármint a szétszedéssel és a bemutatással), azt még csak megjósolni sem merem!

   Ez itt (mármint balra) egy olyan gomb, amivel a többi gombot lehet lezárni, gondolom azért, hogy a zsebben megnyomódva ne okozzanak problémát. A lyuk mellé nincs odaírva semmi. Az USB aljzat a töltésre és az adatátvitelre szolgál, míg a kerek lyuk a fej vagy fülhallgató 3,5-ös jack aljzata.

   A kijelző előtti plexi állaga engem leginkább egy agyonhasznált jégpályára emlékeztet. Na itt jött az, hogy elkezdtem keresni a szerkezet bekapcsoló gombját, amit mondjuk nem volt nehéz megtalálni, hiszen rá lett rajzolva a nemzetközi jel.
   Nekem úgy derengett, hogy mikor ezt a bigyót még valamikor 5 hónappal ezelőtt megvettem, akkor feltöltöttem az akkumulátorát (ami valószínűleg így is volt, különben hogyan emlékezhetnék rá, hogy működik), csak ugye időközben lemerült.

   Aztán egyszer csak vagy én nyomtam meg rajta valamit, vagy egyszerűen csak felhagyott a makacskodással, mikor megígértem neki, hogyha nem tér észhez, akkor beküldök az aljzatába a pákatrafóból 26 volt váltót.

   Gondoltam míg az akku töltődik, elfoglalom magam olyan apróságokkal, mint mondjuk az ágyak rendbetétele, mosogatás, viráglocsolás, seprés, porszívózás, valamint a tegnap elfogott poloska ablakon történő kihajítása.
   A képen amúgy az a gyufás skatulya látszik, amivel be szoktam fogni a lakásba tévedő bogarakat. Hogy miért ült rá a poloska? Szerintem az lehet, hogy már tudja, hogy hol a helye, vagy egyszerűen csak incselkedik velem.

   Na most ha már egyszer szóba került a hely tudása, akkor én (megjegyzem az igen oktalan poloskával ellentétben) egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy hol legyen a felfújható matrac helye, ezért mérgemben nekiálltam visszahajtogatni akkorára, hogy beférjen a dobozába. Ezzel, meg persze a többi aprósággal sikerült magamat olyan jól lekötnöm, hogy teljesen elfelejtkeztem a médialejátszóról.

   Szóval ez itt már a rákövetkező nap, akarom mondani egy hibásan elindult kijelzőt vezérlő szoftver. Mármint azért hibás, mert ugye a nem is olyan apró képernyőnek csak az első ötöde él.

   Miután megtaláltam, hogy hol kell a menüben feljebb venni a fényerőt, mindjárt jobban láttam, hogy mit csinálok. Na itt jött az, hogy egy szétszedés előtti próba erejéig elindultam a polchoz a fejhallgatóért. Ez mondjuk sikeres volt (mármint ott volt a füles a polcon a szokott helyén), csakhogy ott volt mellette az óra is, ami egy számomra meglepően késői időpontot mutatott, mire fel némi zenehallgatás után már borultam is be az ágyba.
   Ez amúgy (mármint az időzavar) azért következett be, mert sajna beállt a hátam, amiből kifolyólag kiesett 10 nap, amit - mivel más nem ment - jórészt fekvéssel és mozizással töltöttem. Na ez szoktatott hozzá ahhoz, hogy akkor egyek, vagy kelljek fel bármi másért, mikor úgy érzem, hogy megy. Szóval mikor az előbb egy filmet megtekintve kimásztam az ágyból, eszembe sem jutott megnézni, hogy mégis mennyi lehet az idő.

   No nem mintha egy tenyérben elférő médialejátszó szétszedése bármiféle zajjal járna (már ha az apró alkatrészek esetleges szétrepülése miatti káromkodásomat nem számoljuk), de a késői óra okán inkább másnapra halasztottam a szétszedést. Ebben amúgy nagyon jó vagyok! Mármint a halogatásban, ugyanis az eltelt évtizedek során talán ebben szereztem a legnagyobb rutint.

   Konkrétan teljesen hiába ígértem meg magamnak (amúgy már nagyon sokszor), hogy csak akkor vehetem meg a nekem tetsző bigyókat a piacon, ha azokat még aznap, de minimum egy héten belül szétszedem, ennek ellenére öt hónap kellett hozzá, hogy ezt a valamit végre megpiszkáljam a csavarhúzómmal.

   Ezt (vagyis a hangerő gomb hiányát) már mutattam korábban, azt azonban még nem, hogy sajnos nemcsak maga a gomb hiányzik, hanem a műanyag gomb mögül az egyik elektromos nyomógomb is. Ráadásul pont a hangosító gomb hiányzik, minek következtében ha ezt az egy szem meglévőt (lásd jobbra lent) nyomogatom, akkor egy idő után elhallgat a szerkezet, s más lehetőség nem lévén, nincs is mivel visszahangosítani. Én legalábbis a menükben barangolva nem találtam hangerő szabályozási lehetőséget.

   Mivel a kijelzőn sehol egy karc, és még csak egy kósza ujjlenyomat sincs rajta, ezért ezt a szerkezetet ezennel szűznek minősítettem. Na most amiből viszont volt benne rendesen, az a szösz. Az undok porcicákon kívül (ezekből ugyanis már magam is meglehetős készlettel rendelkezem) kijött a dobozból még valami apró alkatrész is, ami szerencsére a panelről letörött miniatűr nyomógomb volt.

   Ezzel a legkisebb, a feladathoz azonban még mindig túlméretes pákaheggyel. Már többször is gondoltam rá, hogy talán kéne vennem ezekhez az apró bigyókhoz egy a feladat méretéhez jobban illeszkedő, pláne hőfokszabályzós pákát, csak aztán mindig legyintettem egy nagyot a gondolatra. Mert ugye mégis minek nekem páka akkorka alkatrészekhez, amiket én már nem is látok!
   Ez amúgy annyira így van, hogy már arra is többször gondoltam, hogy elmegyek az Ofotértbe, ahol is csináltatok egy olyan progresszív lencséjű szemüveget, aminek a felső széle csak a monitorig lát, míg az alsó az asztal lapjáig. Amúgy csináltattam is, és jó is lett, de csak barkácsoláshoz alkalmas, mondjuk a pincében, ahol nem dolgozok nagyon apró dolgokkal. Szóval csináltatnom kéne egy olyan szemüveget is, aminek a felső széle a monitorig lát, míg az alsó közvetlenül az orromig. Ha ez már megvan (mármint a spéci szemüveg), akkor szerintem nem igazán kell a páka, mert ha legalább látnám amit csinálok, akkor a krumpli hegyű páka valószínűleg már nem zavarna annyira.

   Valamiért azt hittem, hogy kész vagyok, már rakhatom is össze a kütyüt, hiszen újra a helyén van a nyomógomb, csak aztán beugrott a jack aljzat, aminek még csak a közelébe sem értem!

   Úgy valahol a tizedik kép elkattintásánál tarthattam, mire rájöttem, hogy azért lett mind életlen, mert a kamera valamiért az LCD kijelzőben tükröződő asztali lámpám három (amúgy LED-es) izzójára helyezte a fókuszt.

   Miután a helyéről kiforrasztottam (az innen nézve jobb alsó lába mondjuk benne maradt a panelban), átváltottam arra a kényszermegoldásra, miszerint egyszerre két szemüveget veszek fel. Ez persze erősen belerondít a fókuszálhatóságba, cserébe viszont legalább látom, hogy mi van az orrom előtt. Amúgy van órás szemüvegem is, csak abban egyrészt nagyon szédülök, másrészt nem jutott eszembe. Mármint az nem, hogy van.

   Azok a fodrozódások a háttérben, azok az ujjlenyomatom. A kép közepén pedig az egyik, a csatlakozó házából kihúzott, s időközben egy fogóval már kissé meg is görbített érintkezőt látjuk.

   Újra egyben. Itt jött volna az, hogy kipróbálom, csak közbejött az ebéd, amit sajnos elfelejtettem lefényképezni. Közbe amúgy csak azért jött, mert miközben épp belekortyoltam a teámba, hirtelen eszembe jutott, hogy mikor azt úgy még valamikor fél órája a konyhában elkészítettem, akkor egy füst alatt a húst is kitettem a hűtőből olvadni. Ez a jelen esetben öt nem túl nagy szelet karajt jelentett, amit kifejezetten azzal a célzattal tettem el, hogy majd legközelebb bundás hús lesz belőlük, mégpedig zöldségkörettel.
   Mivel hiányzik az eredményről (mármint az elkészült ebédről) a kép, ezért kénytelen vagyok leírni, hogy az öt szelet húsból a klopfolás hatására (meg persze azért, mert a méretük okán kettévágtam őket) 10 lett. A kezdetben megálmodott zöldségköret pedig zöldségköretté, plusz sült krumplivá (vékony hasábok), plusz rizibizivé, valamint sörbundás hagymává kulminálódott.
   Utóbbit úgy kell érteni, hogy mivel találtam a hűtőben nyárról egy sört (ami valószínűleg csak azért volt lehetséges, mert még csak kezdő alkoholista vagyok), ezért a korábban megálmodott palacsintatésztából - némi sör hatására - sörbunda lett. Ezekkel aztán egyrészt tele volt az asztal, majd miután két kisebb húsdarab kivételével mindent megettem, természetesen én magam is, minek hatására már megint majdnem az lett, mint ami ilyekor általában szokott. Mármint a project befejezésének egy (esetleg (még ha csak) több) napos csúszása.

   Természetesen volt benne tuchelről tuchelre fordító, tuchelről RCA dugóra fordító, majd kellett hozzá még egy RCA aljzatról 3,5-ös jack dugóra átalakító, és már dughattam is össze a dolgokat. Ehhez persze az is kellett, hogy ki legyen építve a Hi-Fi toronytól az asztalig egy átjátszó kábel.

   Na most nem az volt a baj, hogy a lejátszó nem szólt jól, vagy mondjuk ne sikerült volna a gombnyomkodásaimról készült videó, hanem az, hogy miközben én a hangszínszabályzó tolókáival szórakoztam, fel sem tűnt, hogy háttérben egy olyan zeneszám szól, melyben folyamatosan káromkodnak. Na azt meg inkább nem tettem közszemlére...

   Miután megtaláltam a menüben a rádiót, meglepetéssel vettem tudomásul, hogy van. Amúgy nem nekem kellett beprogramozni, mert megcsinálta a procedúrát teljesen magától, méghozzá meglehetősen gyorsan.

   Miután már ez a zárókép is megvolt, mindjárt azon kezdtem el törni a fejem, hogy ezt az apróságot meg mégis hova tegyem. Mármint úgy, hogy egy esetleges igény esetén ne kelljen három napnyi hideg élelem és túlélő felszerelés szegényke előkerítéséhez. Végül az hozta el a megoldást, hogy belegondoltam, mégis merre lehet a többi.

   Mire fel (természetesen már csak az előbb látott fiók helyére történő visszatolása után) egyből elkezdtem szemezni a még felirat nélküli fiókokkal, botorul feltételezve róluk azt, hogy azok biztosan üresek.

   Ezek itt a valószínűleg soha el nem készülő monitor célú erősítőmhöz előtúrt forgatógombok. Ez annyira így van (mármint a valószínűsíthető soha el nem készülés), hogy erről a tényről (mármint a műszergombok előtúrásáról) semmiféle emlékem sem volt. Itt aztán természetesen feltettem magamnak az "ebből mi lesz" kérdést, amire ugye épp az előbb adtam meg a választ. Mármint azt, hogy sajnos valószínűleg ebben az életemben már semmi...