Mivel a liquid folyadékot jelent (ennyit azért még én is tudok angolul), ezért már csak ennek az egyetlen szónak a felfogása is rendesen félrevitt. Mert ugye mégis milyen, pláne miben lötyögő folyadékot lehet (vagy kell) felmelegíteni egy 10 milliméter körüli átmérőjű tüskével? Vagyis mindössze ennyi adatból egyszerűen képtelen voltam felderíteni az eszköz eredeti funkcióját. Ellenben mivel rá van írva a típusa, azt bepötyögve a keresőbe, viszonylag gyorsan kiderült, hogy ez valóban egy termosztát. Már úgy értem, hogy csak az. Vagyis ami fémcsúcs kilóg belőle elől, az még véletlenül sem melegít, hanem csak a hőt érzékeli (majd persze ennek hatására az áramot kapcsolgatja rá) abban a főzőedényben (elektromos serpenyő), amire a termosztátot rádugtuk.

   Mikor aztán ezzel megvoltam már nem érdekelt annyira a szerkezet belseje, hogy tovább is boncoljam. (illetve egyáltalán nekiálljak) Ez mondjuk még nem lenne akkora gond, csakhogy az utóbbi időben már nagyon sok ilyen esetem volt. Egyszer persze mindennek eljön az ideje...

   Ezen csöcsös közepű, úgynevezett biztonsági csavarok kitekerésének például még egy hetet sem kellett rám várniuk, ami az utóbbi idők henyélési szintjének tükrében, azt kell mondjam, hogy tulajdonképpen egészen szép teljesítmény volt.

   Képzelhetitek olyankor mekkorát csúsztatok (mármint időben a szétszedésen), mikor valami bonyolult dologról van szó. Mert ugye ezért a készletért épp csak oda kellett nyúlnom a sarokba.

   Azonban ebben a fehér háttéren fekete alapon fekete mintázatú bakelit alkatrészt a csavarjaival együtt ábrázoló képben mondjuk már nehezebb megtalálni a szépséget. Épp mint ahogy magában az előző mondatban is...

   Most valahogy nem tud felcsigázni ez a látvány. Ez a valóságban annyira így volt, hogy ennek a valaminek a szétszedése közben annyi minden másba fogtam bele, hogy végül az ide nem illő képek mennyisége legalább háromszorosa lett az ideillőkének. Ezeket végül törtöltem, bár ha jobban belegondolok, simán kijött volna belőlük egy a minapihoz hasonló újabb elpakolós cikk.

   A hálózati kábel hiánya azért nem ütött szíven, mert a termosztátot nagyon nehéz volt beleképzelnem bármi az eredeti funkciójától eltérő pozícióba. Na jó... Olyanokat azért ki tudtam találni, mint mondjuk átépíteni a termosztát részét egy elektromos rezsóba, aminél már csak a hőfokszabályzós bádogos páka volt értelmetlenebb ötlet.

   Valami szóródik, de mint az végül kiderült, nem ezekből az apró szemcsékből áradt az a környékünkön szokatlanul beteges konyhaszag, amit a fényképezés közben éreztem, hanem csak valamelyik lakó felejtette el pörköltkészítés előtt meghámozni a sündisznót. Erről a magyarázatomról persze tudom, hogy hülyeség, no de ahhoz képest, hogy a másik ötletem az volt, hogy valaki lovat patkol (vagyis ég a szaru), még mindig a sündisznópörköltös volt a valószínűbb.

   Balról érkezik a hő, középen a rézszínű valami maga a termosztát (hőkapcsoló), míg jobbról az a kerek valami egyrészt mechanikai felfüggesztés, másrészt az egyik elektromos kivezetés is. A forgatógomb (a hozzácsatlakozó tengellyel) innen nézve alulról állítja a termosztátot.

   Ez pedig egy meglehetősen jó kontaktust adó, rézlemezből hajtogatott, rugós feszítésű banánhüvely. Bár rezgett a léc, hogy a termosztátot szétszedem (illetve tulajdonképpen most már csak nem rakom össze), ez azonban végül nem történt meg. Már úgy értem azért nem, mert az adott pillanatban nem jöttem rá, hogy mégis hová tehetném el ezt a csatlakozót úgy, hogy később is megtaláljam.

   Aztán persze eszembe jutott, hogy van a pincében banánhüvelyes doboz, de akkor már késő volt, mert addigra már rég össze, majd ezt követően ki is volt rakva a termosztát az előszobába. Mondjuk így egyben is a pincébe kerül, s épp mint az előbb, most még el nem tudom képzelni, hogy hová. Na jó. El tudom képzelni, csak az nagyon nem használna a pincei asztalom már amúgy is kaotikus állapotának...