Ezt így ahogy látod, vagyis felülről és egy kissé hátulról nézve láttam meg a piacon, de nekem már ennyi is elég volt hozzá, hogy felfedezzem. Mármint azt, hogy ez egyrészt valószínűleg valami érdekesség lesz, másrészt már csak az első ránézésre meghatározhatatlan színe miatt is biztosan orosz.

   A 13-as mondjuk nem egy szerencsés szám. Bár ki tudja? Már úgy értem, hogy valaki még úgy jó 10 évvel ezelőtt megkért rá, hogy ugyan kerítsek már neki valahonnan egy ebbe a típusú órába való, mára már természetesen beszerezhetetlen szovjet számkijelző csövet. Na most amennyiben a kolléga visszaír, vagyis még él a cégesnek tűnő mailcíme, vagyis még mindig ugyanott dolgozik, akkor szerencséje van. Már ha ebben az órában még épek a csövek.

   Mármint azok ott belül, melyek már csak így kívülről (a zöld plexin át) nézve is meglehetősen lehetetlen pozícióban ácsorognak. No nemcsak dőlnek, de még az egymáshoz képesti magasságuk sem stimmel.

   Az egyik fehér gomb nullázza az órát, míg a két másikkal az órákat és a perceket lehet rajta beállítani. Mindeközben piros gomb a kijelző fényerejének beállítására szolgál. Ezt benyomva, látványosan elhalványulnak a számok, hogy ne világítsák be éjszaka az egész szobát.

   Ez az elemtartó mondhatni csak annyiban érintetlen, hogy ebbe még sosem rohadt bele a 9 voltos elem, ellenben az elemtartó fedelén már komoly nyomok láthatók. Szovjet holmi esetében talán nem is annyira meglepő módon nem az elemtől, hanem a kinyitástól! Bár első ránézésre úgy néz ki, hogy az apró pöcköt kézzel elhúzva a teleptartó fedele könnyedén felnyitható (gondolom ez lehetett az eredeti elképzelés), a gyakorlatban azonban a méretpontatlansága okán még csavarhúzóval is nehéz a helyéről a műanyag lapocskát kifeszegetni.

   Ha már egyszer épp szóba került a mechanikai pontosság kérdése, akkor ugyan tegyük már fel azt a másik teljesen nyilvánvaló kérdést is, miszerint mégis hogy a p*csába néznek ki ezek a lyukak? Mármint elképzelhető, hogy ezeket nem a fröccsgép sz*rta, hanem utólag lettek kifurkálva? Már úgy értem, hogy gyárilag utólag. Bárhogy is történt, előttem valamiért az a kép lebeg, hogy két oldalról tartják a lyukak pozícióját meghatározó munkást, még véletlenül sem józanok, hanem csak két másik szintén komoly alkoholos befolyásoltság állapotában leledző egyén, akik még ha inogva is, de azért legalább meg tudnak állni a lábukon.
   Nagy László megfejtése szerint ha el nem is találtam, de azért elég közel jártam az igazsághoz. Mármint a lyukak valóban utólag készültek, de nem a gyárban, hanem már a felhasználó által, mert ő is érezhette, hogy olvadozik az óra.

   Szerintem az úgy van, akarom mondani úgy kellene lennie, hogy minden egyes bármit építő, vagy akár csak tervező csapatban legyen egy úgymond szkeptikus, akire a többieknek hallgatniuk kell. No nem azért, mert jómagam is közéjük tartozónak mondhatom magam, hanem azért, hogy elkerülhetők legyenek az idővel biztosan kialakuló olyan állapotok, mint amilyenek ennek az órának a belsejében is uralkodnak.
   Mert ugye amennyiben visszatekerjük az időt akkorra, mikor a dobozban még minden egyenesen állt (már ha valaha tényleg úgy volt), majd feltesszük a kérdést, miszerint úgy maradnak-e a dolgok az idők végezetéig, vagy elgörbülnek, akkor szerintem (illetve sajnos nemcsak szerintem, hanem a gyakorlat alapján is) egyértelműen az utóbbi a helyes válasz.
   Mert ugye ha egy olyan nyáklapot, aminek nincs megtámasztva a közepe, elkezdünk egyrészt melegíteni (a számkijelzők ugyanis elektroncsövek, izzó katóddal), valamint pluszban nyomni is, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy az a panel el ne görbüljön!
   Aztán ha olyan dolgokat próbálunk meg egy hőre lágyuló lemezdarabbal elmozdulás ellen kitámasztani (jelen esetben a 4 darab számkijelző csövet), amit közben alulról folyamatosan fűtünk, akkor az idővel menthetetlenül el fog görbülni.
   Na most aki csak egy kicsit is odafigyelt a suliban, még az általánosban, akár fizika, akár földrajzórán, esetleg az életben, az tudja, hogy a meleg levegő felfelé száll. Amennyiben azt szeretnénk elérni, hogy egy belül melegedő alkatrészeket tartalmazó doboz csak úgy egyszerűen, vagyis kényszerhűtő ventilátor nélkül is jól hűljön, akkor mindössze annyi dolgunk van, hogy megadjuk rá neki a lehetőséget. Mármint a felfelé szálló meleg levegőnek a felül történő távozásra. Vagyis ennek a doboznak a lyukak még véletlenül sem a hátuljára valók, hanem kifejezetten az aljára és a tetejére.

   Részemről nem mernék rá megesküdni, hogy ez a pozíció pusztán a hőtágulás következménye, hiszen közrejátszhatott benne némi csapkodás is. Utóbbi annak tükrében, hogy ez nem ébresztőóra, számomra nehezen indokolható. (mármint maga a csapkodás)

   Egyrészt lötyög a tekercselésben (cséve) a trafóvas, ami egy annyira szokatlan jelenség (legalábbis ebben a mértékben), hogy olyat én még talán nem is láttam! Aztán ott van még az is, hogy elengedtek a melegen történt műanyag elnyomások, minek okán kijár a panelből a biztosítékház.

   Sajnos nemcsak az a baja, hogy még tövig bedugott csövekkel is összevissza magasságban állnak benne a számok (lásd az eltérő magasságukat), hanem az is, hogy az utolsó előtti cső jobb oldali fele már csak halványan világít.

   A nyáklap szélére kézzel odafirkantott sorozatszámban van valami báj. Na jó, legyen, elmesélem. Nem is oly rég írt a sorozatszám témájában egy olvasó, aki sok évet élt és dolgozott a szovjetunióban.
   A lényeg az, hogy nemcsak nálunk Magyarországon volt divat hazavinni a gyárat, hanem a mintánkként szolgáló szovjetunióban is. Ha valami nem volt beszámozva, akkor nem hiányzott a sorból, és ha ezt bárki észrevette, akkor az adott valami már ott sem volt!
   Vagyis abban a viccben, hogy már a harmadik garnitúra alkatrészt hozom haza a varrógépgyárból, de mikor összeállítom őket, valahogy mindig tank jön ki belőlük, abban tulajdonképpen nem az a pláne, hogy egy varrógépgyár álcája mögött tankot gyártanak, hanem az, hogy a jómunkásember simán hazavisz belőle hármat!
   Ez persze egy hiánygazdaságban ha el nem is fogadható, de azért valahol érhető. Mármint a tulajdonképpeni lopás. Amúgy a gyárból "ügyesen" elhozott, majd otthon a konyhaasztal sarkán összeszerelt tárgyak csereberéje (legalábbis a levélíró tapasztalatai szerint) nemcsak gazdagabbá tette az embereket, de "ki mit tud lopni" alapon még össze is hozta őket.

   Mindeközben az én hibám - még ha hátulról nézve is az órát - de azért eléggé feltűnő. Mármint az, hogy hiába említettem mindössze néhány perccel ezelőtt, ennek ellenére mégis elfelejtettem visszamelegíteni pacává a biztosítékház tartópöckeit. No de mit nekem újra szétszedni egy órát, mikor épp ez a hobbim...

   Egy darabig nézegettem, mert ugye szép, aztán legyintettem rá egyet, mondván úgysem tartogatnám a szobában. Akarom mondani időközben megjött a levelemre a válasz, mely szerint már nincs igény a számkijelző csőre. Az időközben kifejezést persze nem úgy kell érteni, hogy még a szétszedés közben, hanem úgy, hogy napok mentek rá arra az apró részfeladatra, hogy az ebben a cikkben található betűket végre ilyen szépen sorba rendezzem. Már majdnem azt mondtam rá (mármint okként), hogy a nyári meleg miatt volt, csakhogy a héten inkább tavasziasnak volt mondható az időjárás. Mondjuk ahhoz képest, hogy a kissé hűvösebb idő okán micsoda csodás terveim voltak a hétre, nem tudom megállni, hogy el ne áruljam, hogy szinte semmi sem valósult meg belőlük. Mondjuk a nyár már csak egy ilyen évszak, de attól még nem kellene túlzásba vinnem a dolgot. Mármint a lazítást.