Miután a minap szétszedett apró ingórát nem szereltem össze, egyből felmerült bennem a kérdés, miszerint vajon befér-e a házába a már korábban bemutatott páratartalom-mérő. Mert ugye ha befér, akkor egyrészt az óra tokja hasznosul, másrészt az egyesítésük után a műszer elgurulási hajlamának is annyi lesz.

   Mire fel azonnal nekiálltam a dolgom elbonyolításának. Erre persze volt némi okom, hiszen ha ilyen magas lábakon hagynám állni a műszert, akkor az biztosan hajlamossá válna a felborulásra, ami egyértelműen van annyira rossz tulajdonság, mint mondjuk a korábbi elgurulhatnék.

   Mire fel nekiálltam őket kitekergetni. Talán úgy egy perce forgathattam az egyik ilyen gömböcskés lábat elszántan (vagy mondom inkább úgy, hogy a kiadós ebéd után álmatagon), mire végül sikerült rájönnöm, hogy ez bizony nem menetes, hanem egyszerűen csak húzni kell.

   Sajnos hiába szedtem le róla a lábait, mert még mindig instabil. Itt aztán alaposan elmerengtem rajta, hogy ezt meg mégis hogyan gondolta a gyártó. Én mondjuk csak egyszer vertem le az órát a polcról, mikor kivettem mögüle a Maxell fejhallgatót, csakhogy ehhez az is hozzátartozik, hogy nálam ez az óra jó ha néhány hetet volt.

   Kezdetben úgy volt, hogy lecsavarozom, csak aztán ugye megláttam, hogy ez bizony szegecselve van. Na ekkor már úgy gondoltam, hogy a lábakat a helyükön hagyva fogom megrövidíteni.

   Mely amúgy nagyszerű ötletemet az vétózta meg, hogy a lábak nem csőből vannak. Vagyis nincs bennük végig lyuk, épp csak a végeiknél van. Ettől persze még le tudtam volna belőlük vágni, csak ugye aztán fúrhattam volna beléjük egy-egy új lyukat. Mit ne mondjak, van az úgy, hogy nem jön össze...
   A minap például úgy döntöttem, hogy más ételhez kedvem nem lévén, puszta sült krumplit fogok ebédelni. Terveimben az szerepelt, hogy benyúlok a spájzba, ahonnan kikapok négy szem hatalmas krumplit.

   Ez itt egy a családi étkészletből származó késpenge, amit jó szokásunkhoz híven újrahasznosítottunk, mint egy univerzális kaparóeszközt. Mint az a rajta található nyomokból sejthető, nem most lesz először bevetve.

   A késnek kezdetben az egyre vastagodó élét, majd a vastagabbik részét bevetve, azzal a rést egyre inkább kiékelve, közben a lábakat mozgatva, a felépítmény egy idő után engedett a nem is annyira óvatos erőszaknak.

   Mindeközben a csavarjaim idefent nemcsak puszta átmérőre, de még hosszra és fejformára is szét lettek válogatva, mely tény hatására egyszerűen csak odanyúlok, s már a kezemben is van a két szükséges hosszúságú csavar.

   Kezdetben még úgy volt, hogy belülről dugom a csavarokat kifelé, aztán ha esetleg hosszabbak a kelleténél (értsd kilógnak a síkból), akkor levágom, vagy lereszelem a végüket. Szerencsére még idejében kapcsoltam, hogy ha fordítva csinálom, akkor belül az anyákból kilógó csavarok már senkit sem zavarnak.

   Mivel az amúgy egy Hunor 88-as számológépből származó csavar nem végig menetes, ezért a meglehetős tömegből egy olyan anyát választottam hozzá, ami a szokásos méretűnél kétszerte hosszabb.

   Erre fel kiderült, hogy az óra háza a korábbi nyomorgatás hatására egy kissé elvesztette az eredetileg még szabályos kör alakú formáját, mire fel a hátlap csak úgy egyszerűen magától beleszorult. Mivel a legegyszerűbb megoldás általában egyben a legjobb is, ezért ezt ezennel ünnepélyesen így hagytam. Na most ha idővel le találna róla esni a hátlap, akkor majd néhány helyen megrogyasztom fogóval az óra házát, amitől aztán a hátlap majd végképp beleszorul.

   Mivel nem szerettem volna, hogy a talp bár műanyag, de attól még éles sarkai bármibe beleálljanak (mármint összekarcolják), gondoltam túrok hozzájuk puha filclábakat. Ezek amúgy valószínűleg onnan vannak (mármint ilyen viszonylag sokan), hogy többször is elfelejtettem, hogy már vettem belőlük egy készletet.