Az mp4 lejátszót már mutattam, mint ahogy a két sárga hallgató betét is kikerült végre a mikrofonos BEAG fülesből. Ami most következik, az a középső fekete valami többpéldányos utángyártása. Hogy miért épp ezt választottam? Nos azért, mert ez látszott a pulton a legbonyolultabb feladatnak.

   Szerencsére nem a formája miatt (legalábbis ekkor még így gondoltam), hanem csak azért, mert míg a többi kacatom pusztán a szétszedésére várt, addig ezt meg kell többszöröznöm. Konkrétan 8 darab egyforma ilyen körvonalú fülecskére van szükség. Ezt szó szerint kell érteni, vagyis a formából csak a körvonalat és a hosszúkás lyukat kell leutánoznom, a bordák és a bevágások szerencsére nyugodtan elmaradhatnak.

   A minap még ebben a bal alsó szerszámos fiókban volt a nemes célra kinézett masszívabb műanyag. Ez persze mindegy, mert úgyis le kell vonulnom a pincébe a feladattal. No nem mintha a lakásban derogálna a porolás, hanem csak azért, mert lent vannak a feladathoz szükséges szerszámok. Már úgy értem, hogy a fűrészgép és a csiszolópad, amikre leginkább szükségem lesz.

   Szó sincs róla, hogy miatta jöttem volna le a pincébe, hanem csak úgy voltam vele, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor erre is ránézek. Az első kérdésem az volt, hogy vajon kijön-e a szürke anyagból a nyolc darab fülecske.
   Mivel egyértelműen igen, gondoltam nekiállok és körberajzolom, hogy legalább ezzel meglegyek. Miután ez az amúgy igen egyszerűnek tűnő művelet többszöri nekifutásra sem sikerült, igencsak megmérgesedtem.

   Mindössze néhány nap telhetett el, mikor is hirtelen rádöbbentem, hogy már alig van hátra valamicske idő az év végéig, miközben a táblázatba előre beírt, azonban szét nem szedett, vagy ki nem farigcsált tételek mennyisége még igen messze van tőle, hogy lemenjen 70 alá. Mivel holmi szétszedéshez épp semmi kedvem sem volt, s amúgy az elmaradt farigcsálás is egy ugyanolyan tétel a táblázatban, ezért nekiültem és levettem a méretet a bilincsről.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert a mintadarab múltkori alkalommal tapasztalt körberajzolhatatlansága okán azt sikerült kitalálnom, hogy nem annyira másolok, mint inkább nulláról indulok.

   Valamint mivel a múltkor mondhatni túl könnyedén adtam fel, most azzal a szent elhatározással indultam meg a pince irányába, hogy márpedig ennek a projectnek még ma be kell fejeződnie! Mindközben édesanyám a háttérben ravaszul besompolygott a képbe.

   Ugyan tettem egy még tőlem is szokatlanul erőtlen kísérletet a tartófül körberajzolására, ez azonban annyira gyenge volt, hogy a gyakorlatban egyetlen árva vonalkát sem eredményezett.
   Mivel kedvenc szokásomhoz híven ismét ebéd után vagyok, ezért úgy döntöttem, hogy a munkadarab összefirkálása helyett inkább a képen jobbra látható füzetbe firkálgatok.

   Komolyan mondom, hogy kezd belőle nagyon elegem lenni, hogy bárhová is nézzek, egyre újabb és újabb feladatokat látok. Az mondjuk még hagyján, hogy mindenféle lomokkal foglaltam el az elektromos szerszámletevős polcot (ezt látnánk, ha nem lenne eltakarva a kincseimmel), hiszen a polc felszabadítása csak egy kis pakolásomba kerül, azonban az apró lombfűrész hiányzó nyélvége már igenis, hogy szíven ütött. Mondjuk van esztergám, csak ugye a jelen állapotát ha nem is nevezném használhatatlannak, de kényelmetlennek biztosan. Aztán ott van még az is, hogy a már ki tudja hányadszorra lefuttatott alapos rendcsinálás ellenére, továbbra sem találom a dolgaimat. Most például a derékszögű vonalzóm keveredett el, de nagyon!

   A vonalzó végül erről a polcról került elő. Nem adom fel rejtvénynek, hanem inkább elárulom, hogy a vonalzó derékszöge a barackbefőtt és a Pálmatex doboza között mutat a háttérben az ég felé. Szóval hiába festettem ki a hátteret, még így sem találom meg amit épp keresek.

   Még magam is meglepődtem rajta, hogy ezt a rajzot nem a sokadik, hanem már az első nekifutásra sikerült összehoznom. Két lényeges eleme az anyagfelhasználás, valamint a fűrészelni való vonalak hosszának csökkentése.

   Ez annyira így van, hogy bár az anyag egyik oldala sem volt teljesen egyenes, de attól én még ráigazítottam a rajzot az egyenesebbikre, előre tudván, hogy a belőle kivágott egyes elemek később úgyis körbe lesznek csiszolva.

   A rajzolás olyan jól sikerült, hogy a tintából több jutott az ujjamra, mint amennyi az anyagon megmaradt. Komolyan mondom, hogy mind a golyóstoll feltalálóját (csuklott szegény Bíró László rendesen), mint az összefirkálhatatlan felületű műanyag kiötlőjét elátkoztam.
   Na most a harmadik személy aki kapott tőlem rendesen, az én magam voltam, mire fel menten meg is ígértem magamnak, hogy a következő beszerzésem egy marék vékonyan fogó alkoholos filctoll lesz.

   Majd nekiálltam a fűrészelésnek. Mivel a nemes célra kiválasztott anyagdarab keskeny volt, ezért nem tudtam rámenni a fűrészgéppel. Ez a vágási hossz rövidsége okán szerencsére semmiféle megterhelést sem jelentett.
   Ugyanez mondjuk már nem volt elmondható a trafós polc elé barkácsolt ajtóról. No de ne szaladjak már annyira előre, hiszen az majd csak a következő farigcsálós projectem lesz.

   Az élek elsimítását viszont inkább a képen látható reszelővel intéztem el, mert a munkadarabok aprósága okán azokat a csiszológép hajlamos félrevinni. Illetve ez nem pontosan így van, hanem igazándiból úgy, hogy bár egy feltét már elkészült a csiszolópadhoz, azonban a bármilyen szögbe dönthető még nem.

   Szóval az úgy volt, hogy bár alig történt némi furkálás és fűrészelés, azonban ennek ellenére akkora koszt sikerült varázsolnom, hogy kénytelen voltam a pince előtti linóleumot összeporszívózni. Aztán nekiálltam és pakolgattam is egy kicsit, mely tevékenységnek végül sikerült a szerzőt oly mértékben elvarázsolnia, hogy a leszabott fülecskék majdnem idelent maradtak.

   Aztán meg itt, az előszobai papucstartón felejtettem őket, de itt aztán már tényleg csak arra a rövidke időre, míg a fürdőszobában megmosakodtam, majd kifésültem a hajamból az oda a göndör szürkeségük okán valahogy nem igazán illő műanyag forgácsokat.

   No nem azért készült belőle eggyel több, mintha féltem volna, hogy elrontom, vagy esetleg elhagyom, hanem pusztán azért, mert így adta ki az anyag saroktól sarokig, én meg nem számoltam. Na jó. Azt azért megszámoltam, hogy a szükséges nyolc meglegyen.
   Aztán ahogy itt ültem előttük, egyszer csak felmerült bennem a kérdés, hogy mégis hova a csudába tegyem el őket. Mivel olyan dobozom nincs, amin hangszóró rácsot tartó fülek lenne a felirat, ezért végül úgy döntöttem, hogy visszateszem őket a többi gyári feketéhez.

   Bár nyithattam volna számukra egy saját dobozt, vagy betehettem volna az apró fekete bigyókat a többi bilincs közé (mert ugye bilincses dobozom már van), azonban inkább visszatettem a zacskót a megszokott helyére.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert ha keresem, akkor itt fogom először. Na most én is tudom, hogy már nem fogom őket keresni, csak most még akkora kupi van a pincében, hogy azt már tényleg nem szerettem volna még a bilincsekkel is tetézni.