A kihúzható ruhaszárítót akkor szúrtam ki a biciklis cuccok között, mikor a múltkor itt találtam meg a motoros beállítású tükröket. Bár megtehettem volna, hogy átteszem valami látványosabb helyre (vagy ahogy szoktam, egyszerűen csak megfeledkezem róla), én azonban inkább azt a lehetőséget választottam, hogy mivel nemcsak nem ide, de úgy általában sehová sem való (már úgy értem azért, mert megette az idő), egyszer csak hirtelen elbontom. Bár magam is meglepődtem rajta, de ez ma lesz. Eláruljam, hogy miért? Nos azért, mert egyszerűen semmi kedvem sem volt a köszörű új talpának megépítéséhez.

   Ez a gyönyörűség! Már úgy értem, hogy mikor megláttam az erkélyen az előző képen látható napszítta szerkezetet, majd a felettünk lakó Ilonka néni pincéjének teljes kirámolásakor ezt a talán még sosem használt példányt, mindjárt felvetettem a csere lehetőségét. Már csak azért is, mert ugye nekem egyik sem kellett, és akkor nehogy már egy vadonat újat verjek szét.
   Mivel ezt a csodálatos aranyszínű példányt a megtalálásakor vagy elfelejtettem lefényképezni, vagy azóta már ki tudja hova keveredett az őt ábrázoló kép, kértem róla egy fotót az új helyén, valami semleges háttér, például az erkély oldalfala előtt, mire fel megkaptam róla ezt a fotót.

   Mikor elkezdtem kihúzni a szárítókötelek másik végét tartó rudat, akkor a négy közül két zsinór még ép volt, csak miután a szerkezet a széthúzása közben komoly ellenállást tanúsított, még a maradék zsinórok is elszakadtak.
   Ez a szárító úgy működik, hogy fel van akasztva a falra, és alapesetben az összes kötél vissza van húzva a házba. A forgatógomb melletti karocskát meghúzva, elenged a rögzítés, mire fel a vékony rúddal elsétálhatunk a másik falig, ahol is beakasztjuk a tartójába. Mikor ezzel megvagyunk, a pozíciót rögzítendő, vissza kell tolni a kart. Már úgy értem azért, mert különben a vizes ruhák kihúzzák a köteleket a dobból. Miután a megszáradt ruhákat a kötelekről leszedtük, karocska kihúz, rúd kiakaszt, és már fogatja is vissza a köteleket a helyükre a dobban található rugó.

   A ruhaszárító felszereléséhez mindössze két falból kiálló csavarfej szükséges. Mint az a mindkét oldali kettős irányú bevágásokból egyértelműen kiderül, akár jobbos, akár balos irányban felszerelhető.

   Mivel ez a fajta kötél nem nyúlik, én már látom is, amint kimentem őket a helyükről. Mi az, hogy miért? Ha másra nem is, de kötözni valamit még biztosan jók lesznek. Vagy például a múltkor is kellett két darabka kötél a keretes fűrész felújításához. De akár még skálahúr is lehet belőlük! Már ha megérem, hogy egyszer tényleg nekiállok rádiót építeni.

   Íme a már korábban említett tengelymenesztő, ami úgy működik, hogy balra húzva elengedi a tengelyt, míg jobbra tolva az ellapított részénél fogva rögzíti. Számomra a lényege most csak az, hogy ha elengedem vele a tengelyt, akkor az áthúzható a lyukon, minek okán ki fogom tudni szedni a helyéről.

   Mire fel fogtam és egyszerűen lehajtottam mellőle a szerkezet szélét. Valahol itt történt, hogy sikerült annyira bepöccennem a kaotikus háttérre, hogy nekiálltam helyette (mármint a munkapad helyett) keresni valami egyszínűt.

   Tessék! Ez a két küszöbvédő például olyan "L" alakra hajtott lemezcsíkokból készült (a róla szóló cikkel persze még adós vagyok), melyekről úgy gondoltam, hogy a hűtőgépből kerültek kiszerelésre.
   A hűtőgépes cikket másnap délelőtt visszanézve, erre azért már nem mernék megesküdni. Persze nem az számít, hogy mi honnan van, hanem az, hogy van. Valamint természetesen az is, hogy nemcsak a valóságban, hanem a tudatomban is.
   A minap például annyit tököltem az esztergára készítendő forgócsúccsal, hogy a végén sehová sem sikerült eljutnom. Már úgy értem legfeljebb oda, hogy kellene hozzá egy könnyedén felcsapágyazható tengely. Szerencsére másnap, már a képek rendezgetése közben beugrott, hogy van ilyenem, mégpedig egy néhai léptetőmotor képében, amit ráadásul direkt a forgócsúcs készítés nemes céljára tettem félre. Mindezekből azt a következtetést sikerült levonnom, hogy eljutottam oda, hogy már több tárgyam van, mint ahánynak képes vagyok megjegyezni a létezését.

   Ezt a kalap formájú szürke valamit a tengelyhez - az egyszerűség jegyében - egy sasszeg fogja oda. Mivel egy kihúzható ruhaszárító semmi különösebb precizitást nem igényel, így nincs mit megszólni ezen a megoldáson.

   Hogy a dob visszatudja magába húzni a ki tudja hány méteres (szerintem úgy három lehetett) ruhaszárító köteleket, volt benne egy a teret teljes hosszában kitöltő rugó.

   Mikor a háttérnek bevetett hatalmas bútorlapot a bicaj mögé visszatettem, majd az előtérből visszanéztem, mindjárt három dolog is eszembe jutott. Na most az első az, hogy a balra látható polcról még mindig hiányzik a szatyortartó, míg a második szerint ott szemben, mármint az ajtó felett is elférne egy polc. Ezt az utóbbi ötletemet szerencsére sikerült azzal a ténnyel megvétóznom (mármint a kivitelezését), hogy rácsukódna (felakadna benne) a jobbra látható biciklis szekrény ajtaja.
   Mindeközben a harmadik ötletemet - meglepő módon - nem vétózta meg semmi. Már úgy értem azt, hogy az imént a bicaj mögé visszadugott bútorlapot méretében hozzáigazítsam a munkapadhoz, valamint ezen felül csináljak vele még valami olyasmit is, ami meggátolja a csúszkálásban. Hogy aztán ebből a projectből is mikorra lesz valami...

   Mikor néha még arra sem vagyok képes, hogy egy ennyire könnyedén helyre tehető dolgot elvigyek a helyéig. Végül persze sikerült, de csak két részletben. Már úgy értem, hogy az egyik héten zsebre tettem, és majd csak a rákövetkezőn tettem át a direkt számára feliratozott dobozba.