Kezdetben úgy voltam vele, hogy biztos csak az elemek haltak ki belőle, csak aztán később, az LCD kijelző kontrasztossága láttán átálltam arra az álláspontra, miszerint anyám nyomkodhatta el, mikor a minap unalmában lecserélte a szobában a kézimunkákat. Mármint azért unatkozott, mert már nagyon ment volna a telekre, de még várnia kellett három napot a keresztfiára, aki tavaszonta ki szokta vinni a családi farmra.
   Hogy anyám már több mint egy hete a telken kapirgálja a földet? Ez mondjuk igaz, mint ahogy az is, hogy mivel úgy általában véve semmi dolgom, ezért nem igazán szoktam az órákat nézegetni.

   Az óra árára mondjuk már nem emlékszem, a pontos vásárlási helyére azonban még igen. A néhai Petőfi csarnok körüli zsibvásárban vettem, azon az úton, ahol a troli jár, egy a járda és az úttest között ácsorgó árustól.
   Elsőre megtekintésre mondjuk még nem vettem meg, mert túlzónak tartottam az árát, ami aztán egyrészt a piac vége felé csak úgy magától (mármint bármiféle alku nélkül) elfogadható szintre esett, másrészt csábított az óra hátulján látható két szokatlan jelölésű gomb.

   Mármint ez a kettő, melyek közül a piros egyértelműen a felvétel jele, míg a fekete a háromszöggel a lejátszásé. Amennyiben megnyomom a piros gombot, és persze nyomva is tartom, akkor 7 másodperc erejéig felveszi a hangomat, vagy bármi más zajt, és onnantól kezdve reggelente azzal ébreszt.
   Ez egy hatalmas ötlet, hiszen az emberek alapvetően különbözőek, de ezen óra segítségével mindenki olyan hangra tud ébredni, amilyet szeret. Már ha akad olyan ember egyáltalán, aki szeret reggelente valami zajra ébredni...

   A formája hasáb, a színe khaki, svéd tervezés, az IKEA lakberendezési áruház égisze alatt. Akarom mondani, az óra neve Slabang 18951 Na most vagy velem van valami baj (ezt amúgy már kora gyermekkorom óta igencsak gyakran mondogatják), vagy a svédekkel, mert ami formájú és színvilágú termékeket az IKEA áruházban látni, azokat én zömükben haza nem hoznám. Talán nem is az velük a bajom, hogy számomra csúnyák, mint inkább élettelenek. Már úgy értem, hogy lehangoló a látványuk. Ettől persze még van IKEA fiókosom, ágyneműm, párnám, bár ez utóbbiakat nem látom, mert ugye csukott szemmel szoktam aludni.

   Az óra tetején elhelyezett hatalmas gomb kettős célt szolgál. Csak úgy egyszerűen megnyomva bekapcsolja az LCD kijelző háttérvilágítását, míg az ébresztés közben megnyomva a szundi módot aktiválja.

   Azzal kapcsolatban, hogy Tesco gazdaságos elemet vettem volna, nem nulla emlékem van, mert a minap is találtam belőle egy darabot a szekrényben, de ettől még el nem tudom képzelni, hogy erre mi vett rá.

   Mikor egy elem kapocsfeszültsége ennyire lecsökken, mármint 1,5 volt alá esik, akkor az már a kezdődő kimerültséget jelzi. Amúgy a multiméterben is kezd kimerülni az elem (lásd a kijelző jobb felső sarkában a szimbólumot), amit egyértelműen az okozott, hogy a műszert néhány napra bekapcsolva felejtettem.

   A háromállású kapcsolóval azt válthatjuk, hogy ne csörögjön (áthúzott harang), csörögjön (át nem húzott harang), illetve azzal a zajjal ébresszen, amit felvettünk rá. (háromszög) Mivel sem itt a hátlapon, sem sehol másutt nyoma sincs rajta csavarnak, ezért teljesen egyértelmű, hogy le fogom róla feszegetni a gumiruháját.

   Ezek ketten még most melegében kapnak egy szappanos lemosást. Amúgy nem tartotta őket a helyükön semmi, csak a puszta feszességük. Már úgy értem, hogy nem voltak az óra házához odaragasztva, de ennek ellenére olyan érzés volt, mintha mégis, mert tapad a gumi.

   A tokja nélkül már valahogy jobban tetszik. Így persze, hogy már nincs rajta a gumiburkolat, sokkal sérülékenyebb. Márpedig egy órát azért csak leszokott verni az ember, mikor nagyon rosszkor csörög.
   Ez mondjuk hülyeség, mert szerintem olyan eset nincs is, hogy egy óra épp jókor ébresztett fel. Időben persze igen, hiszen az az alapértelmezett célja, de olyat azért ritkán szokás mondani, hogy de jó, hogy csörgött a vekker, mert már amúgy is épp fel szerettem volna ébredni. Én a részemről úgy szeretem, ha csak akkor ébredek fel, mikor már kialudtam magam.

   Az elemtartó - néhány kósza porszemtől eltekintve - még teljesen sterilnek mondható. Ez egyrészt azért van, mert bár ezt az órát a bolhapiacon vettem, de attól még új volt, másrészt azért, mert évekig használtam is, vagyis figyeltem rá, hogy kicseréljem benne az elemeket, mikor már nagyon halványodik az LCD.

   Az elemtartóban az az érdekes, hogy nemcsak két lába van, hanem valamelyik két elem közepe is ki van vezetve. Mindeközben jobbra lent a hangszórót látjuk, felette pedig az electret mikrofont.

   Az SMD alkatrészek akkor szoktak így állni a panelen, ha tegyük fel én magam bénáztam őket oda. Már úgy értem, hogy ezek a kövér óngombócok egyáltalán nem jellemzők a gépi forrasztásra.

   Bár erről az álláspontomról tényszerűen nem győződtem meg, de ez a rengeteg alkatrész valószínűleg mind a hangfelvevő funkcióhoz tartozik, ahhoz ugyanis szükség van egy mikrofonerősítőre, automatikus szintszabályzóval, meg persze arra másikra is, ami az apró hangszórót hajtja meg.

   Bár már kell lennie valahol a lomos pince mélyén egy olyan dobozomnak, melyben gumigombokat rejtegetek, de most valahogy nem éreztem feltétlen szükségességét a középső gomb pótlásának.

   Ennek a képnek kétszeresen is mosás lett a neve. Míg az egyik ok az volt, hogy bár nem volt koszos, de attól még letöröltem denszesszel az óra fekete házát, addig a másik az, hogy a fürdőszoba mélyén leállt a mosógép, vagyis mehettem teregetni.
   Valószínűleg ezen utóbbi tevékenységnek (mármint a teregetésnek) sikerült az óráról annyira elvonnia a figyelmemet, hogy a nyáklapok mögé végül már nem is néztem be.

   Nem azért telt el időközben három perc, mintha annyit bénáztam volna az óra gumiruhájának feladásával. Amúgy bénáztam, csak nem az öltöztetéssel, hanem a szép zöld fénnyel megvilágított LCD kijelző fotózásával, ami végül csak úgy jött össze, hogy le kellett hozzá engedtem a szobában a redőnyt.