WC tartály tetejének felhelyezése
(évtizedek múltak el, mire megvalósult)

Szóval az úgy volt, hogy egy autóba való equalizer booster bemutatásához
szükségem támadt erre a négy apró hangfalra. A hangfalak polc
legtetejéről történő leszedéséhez pedig egy lajtorjára.

Ha meg már úgyis a kezemben volt a létra, még a falra történő
visszaakasztás előtt odatámasztottam a WC küszöbéhez.

Vannak körülöttem olyan apró apróságok, melyek évtizedek óta nyomják a lelkemet.
Megjegyzem teszik ezt mindenféle különösebb eredmény nélkül. Ha nyomják, hát
nyomják! Az egyik ilyen ezer évről elmaradt feladatom a WC tartály tetejének
méltó helyére, vagyis ide történő visszahelyezése. Hogy stílszerű legyek, le
van szarva a tartály teteje! Amúgy nem attól barna a víz... Hanem attól,
hogy a WC tartály belsejét az egyszerűség jegyében a benne lévő
vízzel mostam le. Mondhatnánk, hogy a tetőt aztán tényleg
nem tartana semmiből helyretenni, csakhogy
több gátló tényező is akad.

Az egyik ilyen gátló tényező mindjárt az, hogy innen lentről nézve egyáltalán nem
is látszik a tartály tetejének hiánya. Márpedig ugyan ki szokott felülről
bámulni egy WC tartályt? A másik gátló tényező, hogy
a tartály teteje valahol a pincében van.

Tessék? Hogy nem zavar-e esetleg a szép nagy kupac szemét, a lakás látványának
megnyitásaként, mindjárt az előszobában? Már miért zavarna? Ez a látkép nálunk
annyira megszokott, hogy a feltűnőségi skálán el sem mozdítja az adott helyszínt
a null vonaltól. Aztán persze egyszer csak elkezd zavarni a látvány. Most is ez
történt. Felkaptam az IPTV STB maradványait, majd lezavartam magamat
a pincébe. Ha meg már úgyis benne voltam a zavarásban, lezavartam
egy felderítő akciót is, a WC tartály tetejének irányába.

Jelen pillanatban, ha rend éppen nincs is, de legalább be lehet lépni a pincébe.
Mondjuk az igaz, hogy közvetlenül belépés után belebotlok a fűnyíróba,
illetve szétrúgok a pincében egy fagylaltos vödörnyi virágföldet,
de a korábbi állapothoz képest ezek már csak apróságok.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem tudtam róla, hogy itt van. Mondjuk az
igaz, hogy megesküdni azért nem mertem volna rá. Mert mondjuk akár az
is előfordulhatott volna, hogy már tavaly kihúztam innen, csak láttam,
hogy tegyük fel görbe, vagy törött, és kidobtam, csak mivel nem
volt vele sok dolgom, ezért megfeledkeztem az esetről.

Bár ránézésre kifejezetten esélytelen voltam, őszinte meglepetésemre elsőre kijött.
Ez konkrétan annyira így volt, hogy mikor először meghúztam kifelé, akkor
még nem videóztam, mert eleve nem láttam esélyét, hogy kijöjjön.
Aztán mikor éreztem, hogy megindult, akkor gyorsan
visszadugtam, és bekapcsoltam a kamerát.

Ezt a történelmi pillanatot ugyanis mindenképp meg kellett örökítenem.
Ha másért nem, hát akkor azért, mert ezt még Apukám dugta be ide.
A pontos dátumot nem tudom, de még valamikor a 80-as években.

A WC tartály tetején nemcsak vastag porréteg fogadott, hanem innen került elő
a múltkoriban agyonkeresett, amúgy porszívóhoz való szűkítő feltét is.

Miután kitettem ide az előtérbe, mintha mi sem történt volna, vagy mintha
nem kifejezetten miatta jöttem volna le a pincébe, lazán lent felejtettem.

Mondjuk nem számított, hiszen az Olivetti számológép roncsainak
személyében amúgy is volt még mit levinnem az előszobából.

Mindössze néhány perc alatt sikerült újszerű állapotba mosogatnom.

Ez itt maga a szerző, úgy nagyjából középtájon. No persze nem a pocakomat
akarom mutogatni, hanem csak az alsógatyámra tűzött Rotring ceruzát.

Mi lenne, ha ott a hol fogom, letekerném a csövet (amin amúgy a vízóra van),
majd közvetlenül oda kötném át a töltőszelep irányából érkező flexi csövet?
Amúgy szó nincs róla, hogy azért fogtam volna meg a csövet, hogy lásd
amit mutatni akarok, hanem konkrétan azért fogom, merthogy
nem szeretnék hanyatt zuhanni a furán álló létráról.

Csőátrendezés esetén nem kéne ezeket a cifraságokat kivágnom a tetőből.
Mivel egyrészt sokkal jobban szeretek fűrészelni, mint vízvezetéket
szerelni, másrészt pedig nem akartam leszerelni a vízórát,
így megmaradtam a fűrészelős megoldásnál.

Gondoltam mi lenne, ha tegyük fel le találna onnan esni.
Eltörne, kidobnám, project befejezve.
De persze nem...

Azt találtam ki, hogy bemelegítésképp kivágom ezekből a szerencsétlen sorsú
számológéptetőkből a lukacsos részeket. Szegény Olivetti, illetve
ELKA 55-ös gépekből legalább ennyi maradjon meg.

Hogy aztán kelleni fognak-e ezek valaha is hangszórórácsnak, az egy jó kérdés!

Még ha azt vesszük, hogy éppen tízszeresére gyorsítottam a felvételt, még akkor is
gyorsan fűrészelek. Na jó, nem én közvetlenül, hiszen csak a gépet tologatom.

A reszli megy a kukába, a többi műanyagszeméthez. Ha már itt vagyunk, nem
vagyok képes nem megemlíteni, miszerint mekkora eredmény már, hogy
annyi évtizednyi botladozás után, végre le van betonozva a pince.

Túlméreteztem a kivágandó részeket. Ebben azért vagyok egészen biztos, merthogy
direkt tettem így. Konkrétan azért, nehogy már neki kelljen állnom megigazítani!

Ez a melóscipő még a Telekomtól van. Míg pénzt adtak rá, addig én mindig valami
filigrán edzőcipőt vettem. Mikor ez a bohóccsuka megjött, nyitásképp könnyedén
lenyomtam vele a kocsiban egyszerre két pedált. Úgy voltam vele, hogy áttettem
a lábam a gázról a fékre, csak ugye a cipő orrának eltúlzott mérete miatt ez nem
pontosan így történt. Őszinte meglepetésemre majdnem kivittem magammal
telephelyen kívülre a Távíró utcai kertkaput. Ha a méretét meg is lehet
szokni, no de azt, hogy a lyukakon minden belemegy, azt azért
szerintem már nem igazán. A lábamon kívül, most épp
zömmel apró műanyagforgácsok vannak benne.

Ez kérem tökéletes lett!

Amúgy nem lett tökéletes. Hogy a hiba ne legyen annyira szembeötlő, csaltam egy
kicsit a fotózási szöggel. Persze mit számít az a néhány centi, amivel túlléptem
a kivágni való szükséges méretet? Semmit! Ha évtizedekig jól elvolt
tető nélkül, akkor nagyon jól meglesz ez így is!

Mikor fent álltam a létrán, ha már úgyis ott voltam alapon, ahol egy kicsit pergett
a falról a festék, onnan direkt lesegítettem. Innentől legalább nem lesz az, hogy
mindig kerül valahonnan a szőnyegre néhány fehér pötty. Amúgy míg csak le
nem néztem, meg mertem volna rá esküdni, hogy kitettem innen a szőnyeget.

Mondjuk mindegy, mert az ilyen esetekre már rég kidolgoztam magamban egy
úgynevezett önvédelmi mechanizmust. Ez konkrétan úgy néz ki, hogy mikor
valami nagy koszt csinálok, tegyük fel akaratlanul, olyankor mindig azt
szoktam volt magamnak mondani, hogy úgyis éppen porszívózni
szerettem volna. Most is milyen tisztaság lett. Na ugye!

Ahogy elnéztem, amit nem is igazán látok, mindjárt két kérdés is felmerül bennem.
Egyrészt ugye ennek meg mégis mi értelme volt? Másrészt pedig, hogy a csudába
voltam képes, egy ennyire egyszerű feladatot évtizedekig halogatni? Ráadásul
tettem mindezt úgy, hogy a múltkor már egyrészt rendbe hoztam a tartályt,
másrészt kicsivel később a töltőszelepet is, mely feladatok mindketten
nagyobb falatok voltak, mint a tartály tetejének visszahelyezése.

Ezt a létraszár összefogatót meg csak azért mutatom, mert már ez is elkészült.
Mondjuk ezen bonyolult tárgy kivitelezéséhez is kellett néhány évtized...

Azt nem lehetne, hogy mondjuk ezentúl nem teszek ide semmit?
Ahogy ezt a kérdést feltettem, volt egy kis vita magammal, de
mint általában, természetesen most is én kerekedtem felül.

Mondjuk általában nem így szokott történni, de most az az énem győzött, aki
a másikkal, a folyton rumlit csinálóval ellentétben rendpárti. Ez persze nem
jelenti azt, hogy akár a Terta magnót, akár az esernyők közé rejtett BEAG
fülest szétszedtem volna. Ezeket egyébként azért írom bele minden cikkbe,
mert azzal próbálom magam a szétszedésük irányába terelni, hogyha minden
cikkben megemlítem őket, akkor az őket bemutató írások elkészülte után, minden
előtte lévőbe jöhetek vissza beszúrni a linkjüket. A Terta 811 előtt a tápegységem,
a pákatrafó, meg a Weller páka volt a mumus. Mikor azok meglettek, fél napom
ráment, mire mindenhova beírtam a rájuk mutató linket. Vagy úgy három éve
nekifutottam azon rettenetes feladatnak, miszerint a már publikált cikkekbe
pótoltam a hiányzó linkeket. Akkor tarthattam olyan nyolcszáz elkészült
cikknél, ami azért egy kifejezetten szép szám. Ellenben ami a táblázatban
rajtuk kívül meg lett említve, vagyis a többi valószínűsíthetően elkövetkező
szétszedések, na azt kérem, azt még csak meg sem kíséreltem összeszámolni!
Illetve volt egy olyan tervem, hogy mindent, amit csak beszereztem, vagy talán
öröktől fogva hever a polcon, szép sorjában beírok a táblázatba, csak ezt feladtam.
Szerintem ugyanis kifejezetten nyomasztó lett volna egyben látni az elkövetkezőket.
Néha még az a néhány tucatnyi kacat is megvisel, ami szétszedésre éppen körbevesz.

Mert ugye most is, mikor azt hittem, hogy már elkészültem, és leülhetek végre
feldolgozni az elkészült képanyagot, akkor azt láttam, amivel még korán
reggel indítottam. Vagyis ide van készítve az asztalra a következő
szétszedés. Szerintem ennek a projektnek sosem lesz vége...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.