Mikor végre lehoztam a minap boncolt, pontosabban szólva a szobában a szekrénysoron lógó órából kiszerelt mechanikát, annyira úgy voltam vele, hogy nem fogom tudni előszedni az órás dobozt, hogy komolyan meglepődtem rajta, mikor ez mégiscsak sikerült. Letenni olyan nagyon mondjuk már nem volt hova, mire fel úgy határoztam, hogy - a szétszedetlen tételek számát azonnal eggyel csökkentendő - ma is elviszek innen valamit.

   Kezdetben úgy volt, hogy az asztalról veszek el valamit (amit balra nem látni, arról az asztalról van szó), de aztán - mint ahogy az már sokszor megtörtént - a négy egymásra pakolt videó látványa eltántorított.

   Amint a videóktól elfordultam, egyből megláttam ezt a kosarat, aminek az utóbbi idők serénykedéseinek hatására már egészen szépen lefogyott a tartalma. Már úgy értem, hogy tette ezt annak ellenére, hogy már többször is rátöltöttem, de ennek ellenére végül mégiscsak eljutottam oda, hogy már nem lóg ki belőle semmi.
   Mivel a kosárban található összes érdekességben találtam valami taszítót, végül nem belőle, hanem mögüle vettem el valamit. Bár a LED-es fénycsőnek csak egy apró szakasza látszik, attól még ott van középen felül.
   A fénycső szétszedésének letudásában az az okosság, hogy azt ha működik, akkor akár fel is szerelhetem valahova, és akkor nemhogy nem lesz útban (esik ki és persze rám folyton valami lehetetlen helyről), hanem még világítani is fog, ami egy alapvetően sötét pincének bármely pontján igencsak előnyös fejleménynek értékelhető.

   Egy darabig ugyan elszórakoztattam magam a fénycső különböző helyeken történő lefényképezésével, erre azonban - mivel semmiféle háttér előtt sem mutatott jól - idővel ráuntam.

   Hogy első nap csak odáig jutottam vele, hogy beállítottam a sarokba, az a téma egyszerűségének tükrében ugyan szégyennek minősíthető, de ha úgy nézem, hogy végre ez a bigyó is kézközelben van, akkor azért már jobban mutat a helyzet.
   Ami még ennél is jobban fog mutatni, az a jobbra lent látható babák elkerülése (mármint hazaviszi őket a párom), valamint az éjjeliszekrényen megbúvó laptop kipofozása, ami amúgy majd a babák helyére kerül. Persze nem ide az asztalra, hanem kintre a hallba. Ha összeraktam rajta a rendszert, akkor pedig le a pincébe.
   Ebben a hadműveletben az az okosság, hogy ha lesz odalent egy használható laptop, akkor a néhai betárcsázó szerverem, valamint a Pentium PC után végre a szintén hatalmas helyet foglaló Compaq PC-t is elbonthatom. Ezek persze még nagyon, konkrétan annyira távoli tervek, hogy a megvalósításuk idejét még csak jósolni sem merem. Az viszont egyre biztosabbnak tűnik, hogy a LED-es fénycsövet már mindjárt holnap délelőtt felboncolom.

   Épp mint ahogy az előbbi képen látottak, úgy a fénycső aljzatába a fiókban találhatók közül sem passzolt semmi, ami ilyen tömegű hálózati kábel esetén minimum k*rvára bosszantó.

   Mikor a fénycsövet sikerült a sarokba úgy beállítanom, hogy nemhogy útban nem volt, de még csak hajlamot sem mutatott a kidőlésre, már vettem is el innen. Mármint azért, mert ha ilyen jó helye van, még képes lennék helyette valami mással foglalkozni.

   A fénycső olyan hosszú, hogy majdnem átéri az asztalt. A fénycső elnevezés, bár nem pontosan azt takarja, mint régen, attól még stimmel. Mármint a lámpából fény jön, s amúgy ha kissé szögletes is, de attól még cső alakja van.

   A felerészt alumíniumból, felerészt átlátszó műanyagból készült lámpatest végeit egy-egy műanyag kupak zárja le. Az alumíniumból készült ház egyben válasz is arra a kérdésre, hogy miért kell a lámpához földelés.

   Ez az anyag, ez számomra egy kissé zavaros. Mármint ez valami puha, azonban egyáltalán nem ragadó felületű izé, amiről vagy hiányzik a ragadós réteg, vagy nem hiányzik, hanem belül van. Ennek a rejtélynek mondjuk nem néztem utána, de csak mert elfelejtettem a puha, de amúgy felesleges anyagba belevágni.

   Hogy komolyan meglepődtem rajta, mikor végül mégsem engedett. No de mit nekem a benyomása helyett inkább a valószínűtlenül vékony alumínium profilt elgörbíteni...
   A következő meglepetés akkor ért, mikor bár mind a műanyag burkolatba csomagolt elektronika, mind a LED-eket hordozó vékony panel megindult, a széthúzásukkal azonban csak idáig jutottam.

   Mikor ezt a kupakot kipattintottam, egy a másik végen látottal megegyező fazonú aljzat tűnt elő. Ez az ötletes megoldás igen nagy valószínűséggel arra szolgál, hogy a fénycsöveket nagyon egyszerű legyen egyetlen betáp kábelre felfűzni.

   Mivel nemhogy nem áll szándékomban a LED-es fénycsöveket egy szál kábellel megtáplálni, de már eleve nincs is több csövem, arról már nem is beszélve, hogy az aljzatba passzoló dugóknak is híján vagyok, valamint ha már egyszer nekiálltam, akkor most azonnal meg akarom bontani a konstrukciót, ez a két piros vezeték úgy, de úgy el lesz vágva...

   Bár a panelekre írt számok - legalábbis egy átlagos halandó számára - szinte minden esetben értelmezhetetlenek, ez jelen esetben nem így van. A 1175x14,4 mm a panel fizikai méretét jelöli, miközben a 2835 a panelre szerelt LED-ek típusa. A többiről mondjuk nem jöttem rá, hogy mit jelent.

   A fénycső adta szürücskölő hangokból viszont egyből rájöttem, hogy hiába nem szeretem, ha csak egyből fel nem adom, akkor ma kapcsolóüzemű tápot fogok javítani. No nem mintha így hirtelen kellene valahova ez a fénycső...

   Az eredeti elektronikával párhuzamosan kötött labortáp zéner dióda vizsgáló kimenetének műszere szerint a LED-ek egyes csoportjai már 12 volt környékén beindulnak.

   Az viszont biztos, hogy az elsőnek begyújtó két tömb fényeltérése nagyszerűen látszik. Ekkor amúgy a LED sor olyan 67 volt feszültséget kapott. (lásd a kép felső szélén a harmadik műszer mutatta számot)

   Nyitásképp lekaptam a panel jobb széléről a két piros vezetéket (nehogy még zárlatot okozzanak), majd az áramkör kimenetén található elkó megpatkolása következett. Hogy ennek hatására mi változott? Mint az gondolom sejthető, gyakorlatilag semmi.
   Hogy miért nem egy elkót kötöttem a kimenetre? Azért nem, mert az apró elkókat tartalmazó fiókjaim eredete olyan régi, hogy mikor azokat feltöltöttem, akkor még nem igazán voltak nagyfeszültségű elkók. Mármint ilyen pici méretű, ennek ellenére 100 volt felettiek. Na jó, voltak már, csakhogy nem azokban az elektronikákban, amiket akkoriban bontottam.

   A utóbbi napok pakolásának eredményeképp olyan szépen összeállt a szoba, mármint az ajtók festése, meg a tapétázás után, hogy tisztára meg voltam miatta sértődve, hogy az elkós fiókhoz való hozzáféréshez ki kellett szednem a sarokból a székeket.

   Mikor a Hi-Fi torony oldalának támasztott aluprofil - megjegyzem pusztán a mellette történt elsétálás hatására - eldőlt, a frászt hozta rám, pedig a puha szőnyegre érkezve tulajdonképpen nem is szólt olyan nagyot.

   Miközben épp nagyban gyűjtöttem az erőt a szoba sarkának kipakolásához, olyan dolgokkal múlattam az időt, mint mondjuk a fénycsőből kitermelt két hosszú piros vezeték elcsomagolása.

   Hogy mért nem találtam a meglehetős tömegben kisméretű nagyfeszültségű elkót? Ez szerintem azért volt, mert most valahogy lusta voltam a fiók tartalmát kiborítani, pedig amúgy imádok turkálni.

   Mivel az első tippem nem vált be, második nekifutásra az egyenirányított hálózati feszültséget szűrő elkót patkoltam meg, mely próbálkozásom a LED-ek villogására, valamint az apró tekercs adta szörnyű hangokra semmiféle hatással sem bírt.

   Bár ennek nem volt logikai magyarázata (már eleve én, meg a logika, az ugye két külön világ), attól még hoztam egy második elkót is, de ez a mókolásom sem hozott eredményt.

   Miután végeztem a mosogatással, úgy voltam vele, hogy ha nem most azonnal rakom össze a fénycsövet, az ebéd utáni alvást követően már biztosan nem lenne hozzá kedvem, mire fel rögvest nekiálltam az alkatrészek amúgy egyszerűen csak összetologatásának.

   Bár nem elsőre, de másodikra azért sikerült a varázslat. Amúgy első nekifutásra azt a rész rontottam el, hogy a piros és a fekete vezeték a panelt tartalmazó csomag innen nézve bal széléből jött ki, amitől aztán (mármint a rövid kábelek miatt) nem lehetett a csomagot a csőbe betolni.

   A nulla villogás nulla zaj ugyan kiváló eredményként értékelhető (én legalábbis alaposan megdicsértem miattuk magamat), a LED-ek zavaróan kékesfehér fénye viszont továbbra is riasztó. Hogy ez a fénycső nem a lakásban lesz felszerelve, az hótziher! Amúgy a méretéhez képest a fényereje sem nevezhető valami nagynak.

   Mikor a fénycső az előszobába kikerült, mondván egyértelműen a pincében a helye, mindjárt rákérdeztem magamnál, hogy akad-e a lakásban még valami, amit szintén le kellene vinnem. Mivel nemhogy egy dolgot, de egyenesen a fél lakást le kellet volna hordanom, mára inkább inkább befejeztem a kérdezősködést...