Medicor Q-125 kvarclámpák
(csak a dobozuk miatt)

   Bár a kvarclámpa sokkalta kevésbé volt koszos, mint az a durván hányatott sorsúnak tűnő eladó, akitől a piacon (amúgy egy százasért) megvettem, de attól még egyből a csapba került, majd az elmosogatása után a kád szélére száradni.

 

 

Merem remélni, hogy estére azért elkerül innen, különben fürdéskor újra vizes lesz.

 

 

   Miközben a lábashoz való gombok valószínűleg a konyhaszekrényre fognak kerülni, s direkt miattuk mentem ki a piacra, addig a felakasztható sajtreszelőt pusztán azért vettem meg, mert megtetszett. A mini kertészkészlet pedig azért jött velem, mert a múltkor, mikor a balkonon rendezgettem a növényeket, akkor undok módon csak a kis ásót találtam meg. A babát, ami annak ellenére volt mindössze egy százas, hogy még vadonat új, a párom kapta amolyan vásárfiaként. Ezeket amúgy csak azért írtam le, hogy azt is elmondhassam, hogy a kvarclámpát pusztán a csinos kis dobozáért vettem meg.

 


 

   Mikor másnap reggel a szobába bementem, mondván elhozom a virágállványról az ott épp nagyban száradó kvarclámpát, a rekamién ez a párom által főképp babákból épített élőkép fogadott.

 

 

   A virágállványon pedig a nyári forróság ellenére valamiért még mindig csepegő kvarclámpa, valamint egy kisebb és egy nagyobb zsákegér. Míg a nagyobbik szeme elúszott a lefolyón, addig a kisebbiknek koszos maradt a ruhája, mire fel a párom nekiállt és kimosta.

 

 

Ez a kék kötényke olyan jól mutat a fürdőszobában a melegvíz csövén,
hogy ezt már csak a szoba jelenlegi látványa képes felülmúlni.

 

 

No nem mintha rumlirendezési versenyt tartanánk a párommal, de
attól még egyértelmű, hogy ezzel az összeállítással én nyertem.

 

 

Már csak azért is, mert Andi inkább ilyen tetszetős kombinációkban gondolkodik.

 


 

   Ez mondjuk én voltam, de persze még véletlenül sem azért, hogy rálicitáljak a páromra, épp csak elkapott a rendezkedhetnék, aminek az lett a vége, hogy még a pincében is jártam (pláne többször is), és ami csak nem a helyén volt, azt vagy visszatettem, vagy kerestem neki helyet. A 2021-es lomtalanításkor talált karácsonyfadíszek persze csak ideiglenesen állomásoznak a konyhaszekrény vitrines ajtókeretében, pontosabban szólva inkább az alatta található törölközőn, ugyanis - a rendezkedés hevében - ezek is el lettek mosogatva.

 

 

   A nap amúgy azzal a felütéssel indult, hogy márpedig ma valamelyik, lehetőség szerint már rég megkezdett cikket mindenképp be kell fejezzem. Míg az egyik esélyes a ma bemutatásra kerülő (amúgy sajnos nem ma, mert jó szokásomhoz híven végül megint elcsúsztam) kvarclámpa volt, addig a másik az a konyhai fénycsőarmatúra (lásd azt a hosszúkás fehér izét az asztal mögött), amit végül nem átépítettem, hanem egyszerűen csak lecseréltem egy másik lámpatestre. Már ha egyszerűnek lehet nevezni, a végül több különböző típusból összeállított lámpát.

 

 

   Hiába hajtogattam magamban, hogy kvarclámpa, meg fénycsőarmatúra, meg konyhai zöld mérleg, meg konyhai szeletelő, ha egyszer a karácsonyfadíszeket idáig elhozni sokkalta egyszerűbb volt, mint az említett bigyókat szétszedni.

 

 

   Hogy a konyhaszekrény átfestése című, még számomra is túlságosan elhúzódónak tűnő projektem elemei egyre nagyobb mennyiségben sárgák (vagy fehérek), az ugyan boldogsággal tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy nemsokára az a projekt is lezárható állapotba kerül, csakhogy a széken a négy szivacslapból majd még el kell készíteni a hokedlikre az ülőkéket. Ez mondjuk egyértelműen Andi feladata lesz, mert ugye ha én varrok meg valamit, abban általában nincs köszönet.
  
Szóval hiába zárul az egyik projekt, ha megnyílik mellette két másik. Míg az egyik az új ülőkék elkészítése, addig a másik a térdeplőszék újrakárpitozása, amihez akkor láttam csodaszép anyagot, mikor a szivacsokat a Népszínház utcai boltban megvettem.

 

 

   Hogy a karácsonyfadíszeknek a régi varrógép dobozában lenne a helyük, nem pedig ebben a ki tudja miért a szekrénysorban állomásoztatott hatalmas tálcában, az azért nem anomália, mert ugye a díszek jelenleg még semmiképp sem férnének oda a többihez. Épp mint ahogy a csodaszép (s amúgy dögnehéz) kilincs sem fog odaférni a többihez. Mármint a pincei zárak, kulcsok, zsanérok felirattal ellátott fiókba nem fog beférni, ami azért nem gond, mert ahhoz meg én nem férek hozzá, úgy el lett barikádozva!
  
Szóval akarhatok én rendet, az itt csak akkor lenne, ha szisztematikusan állnék neki, s egyiktől a másik sarokig haladva, ami csak a lakásban található, azokat a témákat zsinórban mind feldolgoznám, miközben nem hozakodnék elő újakkal.

 

 

   Mondjuk még pár nap, összeáll végre a konyhaszekrény, amit a spájz ajtajának lefestése követ, meg az új szigetelő szivacsok felragasztása az ablakra, és akkor legalább a konyhai projekteket lezárhatom.
  
Mikor ezt ilyen szépen végiggondoltam, akkor mindjárt eszembe jutott, hogy a konyhaszekrényt még ki is kell takarítani, a terítőket visszatenni, a csörömpökből a feleslegeseket kiválogatni (majd valahova el is tűntetni), mire fel a már tőlem jól megszokott módon újra összeomlottam.

 

 

Mikor az eddig felsoroltakon kívül a tűzifás szekrényben megláttam a projektort,
meg a mini varrógépet, akkor - amolyan segítséghívásul - felnéztem az égre.

 

 

   Ami nem sikerült, merthogy a szemem félúton megakadt a konyhai melegítőben, amit ugye még az őszi fűtési szezon előtt mindenképp át kell néznem, valamint abban a vízcsapban, amit a pincéből amolyan melegtartaléknak hoztam fel, amennyiben a fürdőszobai csaptelep felújításával sem boldogulnék. Mikor az is eszembe jutott, hogy a csaptelep mögött nemcsak gipszelni, de még festeni is kell, akkor aztán végképp összeomlottam.

 

 

Minek hatására a kvarclámpa az asztalomig már nem, épp csak idáig jutott.

 

 

   Az ember - míg csak neki nem áll - nem is gondolná, hogy mennyi munka van egy konyhaszekrény átfestésével. Na most az lehet, hogy csak napi két órámat emésztette fel, csakhogy tette ezt rengeteg napon keresztül!

 

 

   Ez kérlek annyira így van, hogy már napok óta arról álmodom, hogy a konyha újra használható, s épp nagyban főzök benne valami jó kis pörköltöt, vagy akár egy könnyed lecsót. Ha mást nem is, de legalább annyit megtettem, hogy a vitrines ajtók üvegeit tartó léceket eltettem innen, mielőtt még bele találok tenyerelni azokba a rémesen kiálló szögekbe.

 


 

   Nem, még véletlenül sem arról van szó, hogy az előző kép készülte óta annyi idő telt volna el, hogy a kvarclámpa újra elmosogatásra szorult, hanem arról, hogy mivel megtetszett a doboza, no meg ez se volt drága (200 forintért adták), így vettem belőle egy másikat is. A piros Tesla telefon pedig egyértelműen azért jött velem, mert az meg csak egy százasba fájt.

 

 

Ha nem teszem el innen ezeket, de menten, akkor
este tuti, hogy együtt fogunk fürödni!

 

 

   Miközben az újabb kvarclámpát a zöldben rejtettem el, addig a piros telefonnak nagyon nem akaródzott értelmes helyet találnom. Már ha létezik olyan egyáltalán egy mára már rég használhatatlan tárcsás telefonnak...

 

 

Erre a pozícióra csak azt tudom mondani, hogy legalább
megy a színe a kidobásra váró lábasokhoz...

 


 

A másodiknak vásárolt kvarclámpának amúgy még a gyári doboza is megvolt!

 

 

Ha nem látom, talán sosem jöttem volna rá, hogy Q-125 a neve.

 

 

Ez a doboz - hiába emléke egy letűnt kornak -
a fotózás után egyből a kukába került.

 


 

   Odamentem a frissen tapétázott szekrényhez, majd a becsukott ajtó előtt azt mondtam magamnak, hogy azt veszem ki belőle, ami legfelül van. Már csak azért is, mert egyrészt ugye így értelmes (ez mondjuk rám azért nem igazán jellemző), másrészt mire beköszönt az ősz, addigra - mivel ez a tűzifa helye - mindennek el kell innen tűnnie. Arról már nem is beszélve, hogy a farigcsálós cikkek között kihagyott rengeteg (már majdnem száz) hézag kezd egy kissé nyomasztani.

 

 

   Bár részemről szinte sosem szoktam reggelizni, de mikor a hűtőben megláttam a tegnapról (megjegyzem valami csoda folytán, vagy egyszerűen csak sok volt) megmaradt apró rántott húsokat, egyszerűen képtelen voltam nekik ellenállni.
  
Az előző mondatból nemcsak az derült ki, hogy a megrögzött szokásaimat illetően legyőzhető vagyok, hanem az is, hogy épp reggel volt, ami komoly okot adott rá, hogy hinni kezdjek az immáron két kvarclámpa dobozának kibelezésében.

 

 

   Amiből persze - ahogy az már csak nálam lenni szokott - már megint nem lett semmi. Hogy mégis mi jött közbe már megint? Most épp a szomszéd, akivel mára villanyszerelést beszéltünk meg.

 

 

   Mire a többihez kötegelőzött kábellel idáig elértem, addigra nemhogy a délelőtt elment, de már az ebédidő is bőven elmúlt! Ez amúgy annak volt köszönhető, hogy a garázs irányába tartó csőben zsinórban négy (vagy öt) kanyar volt, bármiféle köztes dobozolás nélkül. Végül csak úgy sikerült áttolnom a behúzószalagot (pedig még végig bowdenszerűm is van), hogy egy szomszéd pincéje mélyén széthúztam az ott még a falon kívül futó csövet. A kábelt amúgy nem azért kellett idáig húzni, mert itt volt az első hozzáférhető kötődoboz (mármint találtam belőle méterekkel közelebb, egy szükségessé váló falfúrással előbb is), hanem azért, mert csak itt volt védőföld. (lásd a falon futó sínt)

 

 

   Ha mást nem is, annyit azért nyert a szomszéd a pincekulcsa kölcsönadásával, hogy csak úgy mellesleg, ha már ott jártam alapon, rendbe hoztam a pincéje ajtaját. Gondolom el tudod képzelni, hogy volt eredetileg összelakatolva, mikor a pánt még a felette látható lyukból indult. Mivel ez nem volt elég az ajtó normális csukódásához (mert a zsanérok is megereszkedtek), kénytelen voltam az ajtó aljából a fölösleget levágni. Mondjuk még ez volt a legkevesebb meló...

 

 

   Miután a pincéből feljöttem, lefürödtem, kimentem kajáért, majd meg is ettem, majd kialudtam a megpróbáltatásokat, addigra már csak annyi erőm maradt, hogy a lemenő nap fényében tettem egy erőtlen próbát a bal oldali doboz oldalán látható mélyedések megörökítésére, valamint elmerengtem az amúgy egyformának tűnő dobozok díszalátéteinek különbözőségén.

 


 

Mivel az ablakba szerelt hőmérő 40 fokot mutatott, hogy
aznap nem főzök semmit, az teljesen egyértelmű volt.

 

 

Enni persze ettem, de csak hideget.

 

 

   Mikor egy szatyor lommal megindultam a hűvös pince felé, mondván a már-már élhetetlen hőmérsékletű lakás helyett inkább odalent pakolászok, megláttam a sapkámon azt a fura mintát, amit az eredményezett, hogy a minap egy olyan pincében dolgoztam, ami évtizedek óta nem volt lepókhálózva.
  
A sapka a rekkenő melegben amúgy azért kellett, mert terveim szerint a pince mélyén nemcsak pakolásztam volna, hanem rávettem volna magam egy fűrészelős, vagyis porolással járó feladatra is. Az előző mondatban azért szerepel kétszer is a "volna" szó, mert a terveimből végül a szokásos módon nem lett semmi.

 

 

   Mire fel mérgemben, hogy a szomszéd épp akkor pakol a pincében, mikor én nagyban fűrészelni akarok (még ezt a túlzást...), végre letettem magam elé a két kvarclámpát.
  
Miközben a balra látható díszalátét passzol, addig a jobbra látható nem. Mármint azért nem, mert ugye túllóg a doboz szélén. A szocialista iparkultúrában egy ilyen apróság persze nem okozott semmiféle problémát, sem gyártói, sem felhasználói oldalon.

 

 

   Miközben a balra látható doboz szürke és kék szín-összeállítású, addig a jobbra látható kék és szürke, amit biztosan nem én követtem el, s ha csak el nem felejtem, majd a végén visszafordítom.

 

 

A címke nemcsak felragasztva lett ferdén, de jó magyar
szokás szerint még a széle és a nyomtatása is az!

 

 

Amennyiben az első 75-ös szám a készítés dátuma,
akkor a kvarclámpa mára már elmúlt 50 éves.

 

 

Íme a dobozok kinyitva.

 

 

Ez pedig egy oldalnézeti kép.

 

 

Míg az egyik készülék hálózati kábele duplaszigetelt, addig a másiké szimpla.

 

 

Az egyikben van egy darabka nyáklap.

 

 

A másikban pedig már (vagy még) nincs.

 

 

A higanylámpát tartó bilincseket már én hajtogattam szét.

 

 

   Bár megfordult a fejemben, hogy így, vagyis a doboz alkatrészeit darabokban teszem el, csak aztán eszembe jutott egy másik doboz, amit szétszedve tettem el, minek következtében valószínűleg már sosem lesz újra összerakva. Egy plusz ok a dobozok összeszerelésére, hogy egyben jobban elhelyezhetők (bár az egyre jobban fogyó helyet is jobban foglalják), mint már apró darabokban.

 

 

   Mikor a kvarclámpa lecsupaszított vázát megpróbáltam az ágyra terített pléden lefényképezni, mindjárt láttam, hogy az úgy, mármint a mintás háttér okán nagyon nem lesz jó. Amúgy háttérként sem az előszobai, sem a hallban található szőnyeg nem vált be, mire fel a megörökíteni szándékozott bigyóval ha nehezen is, de végül azért csak sikerült eljutnom a még úgy ahogy fehér konyhai asztalig.
  
Hogy amit a képen látni, az még véletlenül sem emlékeztet egy könnyedén újrahasznosítható doboz talpára és belső vázára? Hát ja. Van az úgy, hogy nagyot téved az ember...

 

 

   Ezzel a lemezzel nem az a bajom, hogy ki kell belőle szerelni a kábelt, különben kényelmetlen lesz elcsomagolni a dobozt, hanem az, hogy míg az egyik oldalon csavarok fogják oda az előző képen látható vastag alumínium lemezhez, addig a másikon csak úgy egyszerűen be kell ugratni egy (amúgy két) lyukba egy pöcköt.

 

 

Mármint innen nézve vannak csavarok.

 

 

Innen nézve viszont nincsenek, ami minimum kényelmetlen szerelhetőséget jelent.

 

 

Ennyi csavar egy kicsit soknak tűnik, de ezekből szerencsére
csak négy szolgált a doboz összefogatására.

 

 

Bár ezt a higanygőz lámpát azonnal kidobtam, amint úgy éreztem, hogy biztosan el
fog törni, majd elvágja az ujjam, de végül másnap mégiscsak kegyelmet kapott.

 

 

   Mivel a fenti csokis doboz már megtelt, ezeknek nyitnom kell a pincében egy másikat. Már ha ez eddig még nem történt meg. Mármint ugyan ki emlékszik már arra, hogy évekkel ezelőtt, még az alkatrészek szétválogatásakor miknek nyitottam dobozt, s miknek nem.
  
Hogy porcelán bigyós dobozom nincs, arra mondjuk mernék tenni tétet, de sokat azért nem. Azt viszont bizton állíthatom, hogy ha kidobnám a porcelánházú szép fehér csokikat, akkor három nap múlva már kellenének is. Mármint azért három nap múlva, mert addigra már a ház előtti kukából sem tudnám őket kihalászni.

 

 

   Ezek a lemezek az előbb még nagyon görbék voltak, csak mikor elképzeltem, amint épp be akarom őket tenni a pincei fém alkatrészes fiókba, de nem férnek, akkor telibe tenyereltem őket.

 

 

   Ez a kép nem igazán arról szól, hogy összepárosítottam a kéket a kékkel (mármint a két doboz eltérő színű alkatrészeit), és még arról sem, hogy a hálózati kábelt a dobozon belül helyeztem el (de csak mert a fürdőszoba ajtajára szerelt akasztón már túl sok volt), mint inkább arról, hogy mekkora bakot lőttem a doboz könnyed újrahasznosíthatóságának kérdésében. Mármint arról van szó, hogy ahol most a nagy szögletes lyuk van, oda képzeltem el a születőfélben lévő (még ezt a túlzást...) műszer előlapját, amire ugye, ha csak egy szem kiálló gomb is rákerül, már nem lehet rácsukni a doboz talpát. Mármint a képen épp nagyban felfelé álló fekete lemezt. Ettől persze még használható a doboz, de vagy nem lehet kicsire összecsukni, vagy le kell venni róla a talpat, vagy minden előlapi kezelőszervnek süllyesztettnek kell lennie.

 

 

Ez ugyanolyan lámpa, mint amilyen a másik
dobozban volt, csak egy kicsit más a formája.

 

 

   Bár úgy lenne értelme, de szerintem nem most fogok nyitni egy porcelán alkatrészeket tartalmazó dobozt. Mármint azért nem, mert az adott pillanatban a lomos pincei asztal olyan szinten hozzáférhetetlen, hogy már eleve azt képtelen lennék ellenőrizni, hogy van-e már porcelános doboz, vagy tényleg nyitnom kell. Mindezt úgy, hogy a régi videók felboncolása már évekkel ezelőtt be lett ígérve!

 

 

Vajon mekkora, pláne miféle fazonú csavarhúzót használhattak a gyárban
a bal oldali apró csavarhoz, ami ilyen csúf nyomokat okozott?

 

 

   Néztem, csak néztem őket, miközben a "porcelán" szót ízlelgettem, ami idővel oda vezetett, hogy beugrott, hogy ha porceláncsigás is, de már van porcelános dobozom. Valamint az is beugrott, hogy ahhoz a dobozhoz meg a ventilátortól és a gázpalack hordozótól nem férek oda.

 

 

   Mivel semmi kedvem sem volt újra megküzdeni az egyik oldalt nem csavarozott, hanem csak összeugró dobozzal (aminek persze esze ágában sincs összeugrani), azt találtam ki, hogy a fűtőtestek (vagy előtét ellenállások) vastag és hosszú porcelán csövét - lett légyen az bármekkora barbárság is - egyszerűen csak kettétöröm.

 

 

   És már sújtott is le a kalapács, ami azért nem volt annyira fájó, mert ugye még így is maradt két ép porceláncsövem, amiket majd az időközben eszembe jutott létezésű fűtőbetétes dobozba kell betennem. Már ha lesz még egyszer akkora odalent a rend, hogy ezt lesz esélyem megtenni.

 

 

   Már megint nem azt mutatom, hogy ez a kábel is a doboz mélyén végezte, hanem azt, hogy ha két centivel bentebb teszem az előlapot, akkor mégiscsak rácsukódik az előlapra a talpa. Már ha semmi sem áll ki az előlapból két centinél jobban. Hogy az előlap süllyesztésével elvennék két centit a doboz mélységéből, valamint ez nem lenne valami egyszerű feladat? Hát ja, a dobozokkal mindig is komolyan meg kellett küzdenem...

 

 

Ha esetleg valakit érdekel, hogy mi van, pontosabban szólva
most már csak volt a porcelán csőben, akkor tessék.

 

 

   Hurrá! Kiáltott fel a szerző boldogan, mikor végre elkészült a két kvarclámpa szétszedésével, majd mikor az előszobában meglátta a hatalmas tekercs folpackot, akkor újra ugyanezt kiáltotta.

 

 

   Ezt a képet csak azért készítettem, hogy biztosan legyen egy olyan is, amin csak az adott téma látható. Ezt azért éreztem szükségesnek, mert az idők folyamán már többször is megeset, hogy az adott témáról alig tudtam összehozni (mármint nem volt miből kivágni) egy értelmezhető bélyegképet.

 

 

Amennyiben ezt a két dobozt holnap leviszem a pincébe, szerintem össze fog tőlük
omlani az asztal. Na jó, az asztal nem, de a látvány hatására én valószínűleg igen.

 

 

   Azt találtam ki, hogy holnapra valami olyat teszek ide, amiből a boncolása után lehetőleg lehetőleg semmi sem marad, s így nem kell kínlódnom a maradványok elhelyezésével. Ez vagy a konyhai szeletelő lesz, vagy a projektor. Na most ha egyik sem, az sem lesz baj, csak fogyjanak már végre el a kacatjaim...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.