Hogy a lábatlan baba ne érezze magát hátrányos helyzetűnek, a hiányosság elfedésének érdekében Andi mindkettejükre ráhúzott egy-egy zoknit. A nők már csak ilyenek...

   Apám öreg Werra fényképezőgépe és a rettenetes fazonú baba között az a különbség, hogy míg előbbinek már nagyon régóta, addig utóbbinak még csak néhány órája mondogatom, hogy sosem fogsz átesni a szétszedésen. No nem mintha a baba már nem apró darabokban lenne...

   Néhány év, valamint egy újabb vékonydongájú baba beszerzése után, egyszer csak úgy határoztam, hogy legyen, Andi igényei szerint összekombinálom a babák testét, aztán már lehet is őket hazavinni. Mivel az elhatározás még valamikor tegnap délután történt, Andi épp nagyban azt mutatja, hogy tessék csak szépen nekiállni a beígért feladatnak. Ezek a nők, meg az ő figyelmeztetéseik...

   Hogy a felhívást mennyire vettem komolyan, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a babák piszkálása helyett lementünk a kertbe, majd a pincébe, ahonnan ha mást nem is, de legalább a hő és páratartalom-mérővel kombinált órát sikerült magammal ragadnom.

   Mikor Andi babaszéttépési kísérleteinek bámulása közben belegondoltam, hogy már csak karnyújtásnyi, konkrétan egyetlen testcserényi távolságra vagyok tőle, hogy végre visszakapjam a babák által elfoglalt helyet, már nyúltam is értük!

   Mivel a cikk eredeti címe Barbie baba volt, ezek közül pedig egyik sem az, a szörnyű pontatlanság ugyan zavart, annyira azonban már nem, hogy a cikket tartalmazó könyvtár nevét is megváltoztassam.

   A bal szélső arc szerintem egy kissé rideg, a következő babás, a kínai pedig eltúlzott vonásokkal rendelkezik. Amit jobb szélen látunk, arra viszont nincsenek szavak...

   Sajnos nemcsak ezen két, de mind a négy babát alaposan megtekintve, azt kellett megállapítsam, hogy a testük kompatibilitási faktora konkrétan nulla. Vagyis nem úszom meg a dolgot holmi egyszerű pattintással, vagy akár némi erőltetéssel.

   Miközben Andi azon sajnálkozott, hogy az egyik baba helyreállítása közben tönkre fogok tenni egy másikat (ami amúgy már eleve egyértelmű volt), férfi létemre - nagy gyerek módjára - bár nem egy Merklin fémépítő, de attól még meglepően jól lekötöttem magam a babák testrészeinek összepróbálgatásával.

   Kezdetben a legnagyobb csavarhúzóval, majd mikor az nem fért be, egy sniccerrel próbálkoztam. Végül mégiscsak a csavarhúzó vált be, bár a baba forgójának szétpattintása nem sikerült. Mármint hiába voltam óvatos, mivel eredetileg ragasztva volt, az erőltetés hatására eltörött.

   Az addig jó, hogy már el van döntve, hogy mi való mihez, az azonban már nem tetszik, hogy a két fél babának még csak esze ágában sincs összeilleszthetőnek mutatkoznia. No de mit nekem betekerni egy csavart...

   Ez a szörnyszülött szerintem valószínűleg úgy készült, hogy mikor a nagypapa meghallotta, hogy mennyibe fáj a boltban egy Barbie, akkor kiköpött egyet balra, majd azt mondta: Barbie a f*szom! Kifaragja ezt neked nagyapád a gyárban fusiba délután, némi vodkázás után. Kis unokám, majd csak nézel, hogy milyen szép lett!

   Bár be lett tervezve, hogy mikor látok a piacon egy kopott fejű, a felhasználttal azonos testfelépítésű babát, pláne olcsón, akkor megveszem, majd a húzott szemű baba is visszakapja a testét, attól még ezt a kissé Frankenstein hangulatú projektet ezennel ünnepélyesen befejezettnek nyilvánítottam.

   Nekem tank való, ami úgy került ide, hogy felajánlottam Andinak, hogy a nagy becsben őrzött felhúzhatós tankomat megkapja alsótestnek a húzott szemű baba. Mivel az ötletem nemhogy táptalajra nem talált, de durva elutasításban részesült, legalább nem kellett érte felmásznom a polc legtetejére.

   Amit Andi a testcserés projekt közben nagyon tudott, az a kezének rossz helyen történő elhelyezése. Mármint tényleg nagyon sokszor nyúlt be a képbe olyankor, mikor a kamera épp megtalálta a fókuszt. Ez mondjuk - annak tudatában, hogy a babák hamarost elmennek - olyan nagyon azért nem zavart.