Ej, szemetek ha egyesülnek...
(két kacatból egyet)

Ki vagyok ettől a szobától! De tényleg! Mert ugye ez már megint mi a szar?
Ez kérlek egy olyan modem, amiről meg mertem volna esküdni, hogy már rég elajándékoztam. Mégis hogyan történhetett meg, hogy újra itt van?
- nem ajándékoztam el
- visszaszökött
- maguktól is képesek szaporodni a lomok
- vettem még egyet, csak már nem is emlékszem rá
Persze az utolsó az igaz. Még szét is szedtem azt a modemet, amire emlékszem. Pontosabban szólva éppen, hogy nem emlékszem. Meg lehetne oldani a problémát mondjuk úgy, ha egy óriási listával mászkálnék a piacon.
Ennek a modemnek USB a csatolófelülete. Ez a későbbiekben még fontos lesz.
Tulajdonképpen szép kis doboz, akár építhetnék is bele valamit. Ebből persze nem lesz semmi. Abból viszont lehetne ha nyitnék egy olyan rovatot, aminek az lenne a címe, hogy: Hétköznapi tárgyak hülye szögből fotózva
A címke szerint Made in Taiwan. Szóval nem csak Kínában készülnek a dolgok. Illetve azért kellett Taiwan a Kínaiaknak, hogy elmondhassák, hogy mégiscsak minden náluk készül.
Bedugtam az USB kábelt, mire fel világítani kezdett egy LED az amúgy csodaszép plexi előlap mögött. Basszus! Ebben van élet. Mégis hogyan verjek szét egy működő dolgot? Ne mond el! Költői volt a kérdés. Nagyon is tudom, hogyan kell csinálni...
Bedugtam a telefonkábelt is, hogy ha keresi, ott legyen a vonal ahol lennie kell. Mindeközben a nyúl a háttérben éppen olajat cserél a telefonom sebességváltójában.

Második menet

Nekem még soha semmihez sem talált drivert az XP az MS központi adatbázisában. Mégis miből tartana csinálni egy normális adatbázist a driverekből? Ha meg nincs ilyen, akkor meg vajon minek van ez a netes keresek hozzá neked funkció?

 

Mondtam hogy nem talál...

 

Nekimentem én a netnek. 5771-es USB modemhez kerestem drivert. Természetesen leszűkítettem a keresést egy csomó kulcsszó megadásával. Csuda oldalak vannak. De tényleg! Ez itt balra például mindent elmond a modemről, driver azonban sehol. Aki meg emeltdíjas SMS-ért, meg regisztráció után akar adni egy amúgy ingyenes drivert, arra én a részemről ráküldeném a spanyol inkvizíciót.

 

Ha már Creative a termék, hát nézzük az ő lapjukat. Mégis mi a reteknek kell folyton átszervezni egy weblap felépítését? Ez lesz a végeredmény ami balra látható.

 

Végül meglett a driver. Adok kulcsszavakat is, legyen jó napja aki ezt keresi.
usb modem driver 5771

 

Befejezte a varázsló a telepítést. Szeretem az ilyen nagyon okos üzenő ablakokat. Mi volna ha nem nyomnám meg a befejezés gombot? Itt maradna ez a semmitmondó ablak az örökkévalóságig?

 

Van beállított biztonsági dialup kapcsolatom, ezért volt mire ráklickelnem.

 

Erre fel nincs tárcsahang. Hála a Magasságosnak! Mert ugye így azért mégiscsak nyugodtabban szedem szét.

 

Harmadik menet

Hogy most mi fog következni, az egyszerűen nem lehet kérdés.
Hol ide, hol oda rejtenek el egy-egy csavart a gyártók. Persze ez még mindig jobb, mint az egyszer összeakadós, majd bontáskor letörős pöckök sora. Mondjuk jelen esetben mindegy, hiszen összerakva már nem lesz a doboz.
Szép zöld panel. Vajon mondtam már ilyet?
Ebben a dobozban volt. Régen mindig gondom volt a dobozokkal, pontosabban szólva azzal, hogy nem volt a célnak megfelelő. Legyártani meg szerszámozottság nélkül... Ha akadt valami alkalmatosság, egyből építettem bele valamit! Most meg volna mibe, volna miből, volna mit, csak már nincs kedvem...
Árnyékoló lemez a panel alatt. Nem rádiófrekvenciás berendezésnél nem igazán szokás ilyet elkövetni.
Le is veszem onnan, mert szinte bántja a szemem. Persze le is forraszthatnám, hiszen itt a páka mindjárt jobb kézről. No de miért tenném, mikor olyan jól esett a csípőfogóval szétharapni...
Az ilyen szép fényes lemezeket el szoktam tenni. Meg a fehéreket is. És ha színes, azt is elrakom. Ezt még akkor is megteszem, ha nem szögletes, mert a kerek dolgokat is szeretem. Aztán mikor egyszer csak megtelik a fiók, kiborítom a szoba közepére, és kiszórom a vödörbe a felesleges dolgokat...
A kék bigyó alatt egy nulla ohmos ellenállás látható, ami amúgy valószínűleg egy biztosíték, bár jumper helyett is szokták használni. Megmértem, de nem szakadt. Az ellenállás alatt a piros szélű üvegcső nem dióda, hanem egy szikraköz, esetleg túlfeszültség levezető. Ha volna itthon nagyfeszültségű tápegységem, akkor akár ki is próbálhatnám. Ha belül kéken szikrázik, akkor szikraköz. Ha meg világít, akkor valami gáz van benne tehát túlfeszvédő.
Már készül is (fejben) egy nagyfeszültségű táp az ilyen kísérletekhez. A hozzávalók már meg is vannak. Gyújtótrafó, dimmer, PC táp háza. Egyedül a munkakedvvel vagyok mínuszban. A képen látható USB aljzatról elmondhatom, hogy ha ez nincs, akkor lehet, ahogy van kivágom a kukába az egész modemet.
LED-ek. Mekkora szám volt ez a hagyományos jelzőizzó után. Már egy szem LED is modernül mutatott az előlapon, pedig az első kapható LED-ek fénye még elég fonnyadtnak volt mondható. A pirosak szinte csak sötétben látszottak.
Kiszedem ezt a pici hangszórószerűséget is. Persze a kondikat is gyűjtöm, viszont a panel szélénél látható SMD LM386-ost nem. Már olyan vaksi vagyok, nem is látom a lábait.
A fekete téglatest egy relé. Épp nemrég szedtem ki ilyeneket egy nagy marékkal néhány hatalmas panelből. Mindenféle terveim vannak velük, amiket nagyon úgy néz ki, hogy sajnos csak a következő életemben fogok kivitelezni. Vagy persze az is lehet, hogy a reinkarnáció után mint oxidáció éledek újjá, és mind széteszem ezt a rengeteg bizbaszt!
Mikor előveszem a pákát, olyankor mindig kiborulok! De nem ám csak én, hanem a pákatartó óncsepp tartója is. Ez egy nagyon szoros ok okozati összefüggés.
Ebben mondjuk rutinos vagyok, hiszen már meglehetősen nagy sebességgel szedek szét dolgokat, bontok apróra paneleket. Egyszer kaptam vagy két köbméter kacatot, és olyan örömmel estem neki, hogy csak na! Pedig vissza kellett adni a kibontott dolgokat. Lehet ez volt a jó az egészben?
Íme a kiürített panel.
Ezek itt meg amiket belőle kiszedtem. Régen egyből mindent szépen a helyére tettem, manapság viszont beszórom őket egy dobozba. Aztán megtelik a doboz, előveszek egy másikat, az is megtelik, leviszem őket a pincébe, ahol egyre csak gyűlnek a dobozok...
Az egy szem kvarcot azért egyből a helyére tettem.
Ugye mondtam, hogy több dobozom is van. Itt vannak mindjárt jobb kéz felől. A széttépett könyveket már odaígértem valakinek, csak el kéne vinni őket a postára.

 

Negyedik menet

Ez egy lámpa, ami már volt korábban a szétszedtemben.
Hurrá! Már azt hittem, hogy végképp eltűnt az akkutartómból ez a három cella. Biztosan jót tett nekik a közel nullára való lemerülés. Próbáltam őket feltölteni, de egyszerűen megőrjítik a töltőt! Szerencsétlen összevissza villogtatja a LED-jeit...
Ez itt egy nagyon komoly elektromos kapcsolás. Ha nem érteném, majd kérek telefonos segítséget. Vagy elveszünk a két drótból egyet...
Ide kell beszerelni az USB aljzatot. Mert ugye már miért is ne szerelném be? Aljzat van, idő van, és bár ez szokatlan, de még valamicske munkakedvem is akad. Ha ez elkészül, akkor ezentúl nem kell szórakoznom az akkuk töltésével.
Ide lesz beszerelve a csatlakozó aljzat.
Nem tudom meséltem-e már, hogy ötös voltam műszaki rajzból. Ezt persze akár mondanom sem kell, hiszen elég ha jobbra nézel. Persze csak az a lényeg, hogy én lássam magam előtt a megfelelő méretű szegletes lyukat, és akkor jó lesz. Csak ugye már vaksi vagyok, szóval majd meglátjuk, hogy jó lesz-e.
Ez a nyúl tipikusan a tápegység előtt ül.
De van itt dobozkákban csavar, meg a Terta 811-es gumibigyói, valamint egyéb alkatrészei, szétszedett nyomóslámpa. Szóval még a nyúl a legkönnyebb eset, mert ugye őt azért simán szétültetem.
Ráolvadt a fúrószárra a műanyag.
Úgy nagyjából néhány pillanat alatt sikerült ezt a közelítőleg szögletes lyukat produkálnom. Nagyon gyors ez a Miniplex! Ennél csak a pákával való olvasztás a gyorsabb, cserébe viszont az nagyon büdös tud lenni.
Persze kellett még neki egy kis igazítás a reszelővel. Mi az, hogy nem szabályosan szögletes? Biztosan csal egy kicsit a fényképezőgép optikája. Vagy a föld mágneses tere eltérítette mind az erő, mind a párhuzamos vonalakat.
Minden jól ki van találva, popsi belefér a nadrágba, akarom mondani kibújt az USB aljzat a lyukon. Az ember egy idő után gyakorlatot szerez az ilyesmiben. Párszáz elrontott lyuk után egyszer csak végre sikerül...

Valamiért nem szimpatizáltam ezzel a szerszámmal. Úgy voltam vele, hogy nem használható értelmes dologra. Filléres árú, de mivel hülyeségnek tartottam, ezért nem vettem. Aztán egyszer adódott egy nekem bonyolult feladat. Egy hatalmas lyukat kellett valamivel kitöltenem az erkélyajtóban. (meg persze több kisebbet is) Kiönthettem volna műgyantával, de az nem volt itthon. Vagy faraghattam volna a lyukba egy megfelelő méretű fadarabot, de nem igazán vagyok egy asztalos típus. Végül elhoztam a raktárból egy melegtakony pisztolyt, valamint egy csomó rudat, és kiöntöttem, illetve kitöltöttem a hiányzó részek helyét az ajtóban. Tökéletes lett! Az erkély korlátját is ezzel ragasztottam be a helyére. Ennek mondjuk épp volt az ideje, mert 40 éve lötyögött. Szóval jó ez a pisztoly! A páromnak annyira megtetszett, hogy neki is kellett vennem.
Ebben a dobozban tartom a 100 ohm alatti ellenállásokat. Útálom elővenni, mert nem fér ki a hangfaltól. Persze régen kifért, mert nem volt ott a hangfal, akkoriban ugyanis két öklömnyi autóhangszórót használtam a QUAD-hoz. Mondjuk nem is igazán hallgattam zenét...
Kiválasztottam ezt a 20 ohmos ellenállást. Persze komoly számítások előzték meg a választást. Jó! Ez az ellenállás volt legfelül. És akkor mi van?
Szépen világítanak a LED-ek a soros 20 ohmmal, de valahogy nem igazán nagy a fényerő. A LED-eknek mindenképpen kell egy soros ellenállás, mert alapvetően úgy viselkednek, mint mondjuk egy zéner dióda. Vagyis egyszer csak nem emelkedik rajtuk tovább a feszültség, hiába is tekerjük a gombot a tápegységen, csak az áram nő. A megengedettnél több áram viszont tönkreteszi a LED-et, ezért kell az áramkorlátozó ellenállás.
A tápegység szerint 80 milliampert esznek a LED-ek. Így persze nincs rajta mit csodálkozni, hogy nem úszik fényárban a szoba. Egy ilyen nagy fényerejű LED-be nyugodtan bele lehet küldeni akár 100 milliampert is! Itt meg a sok eszik 80-at. Itt van alább egy táblázat, kb. ezt tudja egy Kínai lámpából kiszedett LED. Itt pedig olvashatsz a "mérés" körülményeiről.

Bemelegedet a pisztoly. Kiöntöttem illetve körbetaknyoltam vele a csatlakozót hátulról. Ez mondjuk nem egy gusztusos technológia, cserébe sokkal gyorsabb, mint egy átlag ragasztó. A másik fontos dolog, hogy ha megmelegítem, akkor újra takony állagú lesz, vagyis mozgatható a beragasztott alkatrész.
Mivel a rengeteg LED-nek kevés volt a 80 milliampernyi áram, kicseréltem a 20 ohmos ellenállást egy 4,7 ohmosra.
Egyből eszik az áramot a LED-ek. 250 milliampert pedig le kell tudjon adni az USB port, ha már egyszer fél amper szerepel a szabványban. Persze a szabványok azért vannak, hogy legyen a gyártóknak mit nem betartaniuk. Illetve betartanak, csak nem a szabványokat, hanem nekünk...
Valóságos fényárban úszik az asztal. Ez persze nem egy százas izzó, arra azonban pont megfelel, hogy megtaláljam a sötétben az egeret, vagy a sörösüveget.
A 4,7 ohmos ellenállást is beragasztom. Nem melegszik, nem fogja magát kiolvasztani. Ha meg mégis? Na akkor meg ugyan kit érdekel, hogy milyen gusztustalanság folyik a dobozban?
A rövid sárga drótot kicserélem egy hosszú sárga drótra. Sokat jelent ám ha valaki érti az elektromosságot...
Mostanában minden ólommentes kell legyen, mert az ólom az mérgező. Szerintem meg az egy év kihordású műszaki cucc a mérgező! Ezt a barom ólommentes elképzelést ellensúlyozandó, most rengeteg ólmot, pontosabban szólva forrasztó ónt fogok felhasználni.
Ugye mondtam.
A teleptartót is lazán feltöltöttem forrasztó ónnal, majd jól körbefolyattam meleg takonnyal. Ez innen többet ki nem jön! Persze nehezéknek használhattam volna ólom helyett mondjuk gipszet, de a gipsz a pincében van, én meg lusta voltam lemenni.
Ugye milyen szép lett? És nem csak szép, de stabil is! Konstrukcióhibás ez a lámpa eredetileg. Nagyon jó a mindenfelé hajtogatható fej, csakhogy a mindenirányba való hajtogatástól a lámpa könnyedén felborul. Egy kis lökéstől sajnos még a stabilra állított állapotból is eldől.
Egész jól mutat a lámpa, amint seggbe van dugva az USB kábellel. Ez egy jó project volt!
- lett egy pici hely
- lett egy USB-s asztali lámpám
- lett egy újabb szétszedtem cikk
Egy apróbb probléma azért adódott. Mégpedig az, hogy ezt a lámpát még sosem vettem elő. Amint elkészült, egyszerűen csak bevágtam a sarokba, ahol azóta is bőszen porosodik. Majd megpróbálom rásózni a gyerekre...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.