Minden igyekezetem ellenére (ez mondjuk egy kicsit azért erős volt), a polcra rámolt lomjaim száma nemhogy csökkenne, de egyenesen növekszik! Ez persze egyértelműen azért van, mert mikor épp egyik boncolásra váró kincsemhez sincs kedvem, olyankor - hátha az újakhoz majd lesz alapon - kerítek hozzájuk még. Mivel szinte sosem szedem szét őket azonnal, idővel az újak boncolásától is elmegy a kedvem, aztán csak állok előttük mélán, miközben azon csodálkozok, hogy mi van itt már megint. Most például egyértelműen túl sok lett a hangszóró.

   Hogy mi a csudának őrizgetek belőlük három félét? Szóval az úgy volt, hogy mikor a jelenleg a hátam mögötti szekrényben ücsörgő hangfalakat építettem, akkor arra mentem rá, hogy azok jól szóljanak. Mármint ne mérve jól (amúgy nem is lett volna mivel mérnem), hanem meghallgatva jól, szépen, nekem tetszőn. Vagyis nem mértem, nem számoltam semmit, hanem egyszerűen csak kiraktam magam elé a dobozt, a hangszórókat, valamint a hangváltó alkatrészeit, majd egy közbeiktatott kapcsolós szerkezettel összevissza váltogattam közöttük.
   Mivel az első nekifutásra kapott eredmény mondhatni elkeserítő volt, idővel bővítettem a kört. Mármint a válogatásba bevont hangváltóba való alkatrészek, valamint a hangszórók körét, különös tekintettel a magas hangú sugárzókra. Mivel ami csak itthon volt, az idővel sajnos mind leszerepelt, valamint amúgy se nagyon voltak csipogóim kettesével, végül bementem a boltba és vettem belőlük ami csak tetszett, alkalmasnak látszott, vagy épp nagyon olcsó volt.
   Na így kerültek képbe ezek a piezo hangszórók. Még tiszta szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy első nekifutásra - mondhatni bizalmatlanságból - mindegyikből csak egyet vettem.

   Mert ugye ezeknek a tölcséres hangszóróknak már első tesztre is olyan elkeserítő tónusú hangjuk volt, amilyet soha többé nem szerettem volna hallani, nemhogy zenehallgatás, vagy mozizás közben folyamatosan. Magas tónusokban bővelkedő hanganyaggal meghajtva őket, sajnos még véletlenül sem azt mondják a cintányérra, hogy "c", hanem azt, hogy "ny", mint akinek be van dugulva az orra.

   Nyitásképp a legnagyobb példányt vettem górcső alá. Tettem ezt egyértelműen azért, mert ha félbe találnám hagyni a szétszedést, akkor ennek a helye látszana meg leginkább a polcon. Amúgy a három hangszóró közül, talán még ennek van a leginkább elfogadható tónusú hangja, pedig ez már csak a puszta mérete okán is inkább közép, min magas hangú sugárzó.

   Bevallom őszintén, el nem tudom képzelni, hogy ezzel mi történhetett, szerintem ugyanis átlagos körülmények között nincs itt akkora teljesítmény, ami el tudná olvasztani a műanyagot. Valamint abban sem vagyok biztos, hogy ez a roncsolódás nálam következett be.

   Mivel végképp kicsinálni valamiért nem szerettem volna (bár nem lett volna érte kár), egyszerűen csak félrehajtottam az útból a membránt. Alul valami rugalmas anyag támasztja meg az apró piezo lapocskát, amire aztán melegtakonyra hajazó ragasztóval lett rögzítve a papírból készült membrán.

   Mivel a piezo lapocskát nem engedik mozogni a bekötővezetékei, ezért azok folyton félrehúzzák a membránt, aminek aztán inkább ez lesz az alapállapota, mint amit az eggyel ezelőtti képen láttunk. A feltámasztás nélkül vergődő membrán hangját persze képzelhetitek...

   Ezek a virágok úgy kerültek ide, hogy miközben én nagyban a hangszórók boncolásával voltam elfoglalva, a párom túrt magának egy pennát a tolltartóból, majd a működőképességét a háttérként használt A3-as papír sarkán próbálta ki.

   Mint ahogy az előző, úgy ez is teljesen újnak néz ki. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy miután meghallottam a hangjukat, nemhogy nem építettem be őket sehova, de már odáig sem jutottam el velük, hogy próbaképp vezetékeket forrasszak a saruikra.

   Nem akarom leszólni ezeket a Somogyiféle hangszórókat (amúgy ők tudtommal csak a beszerzők), csak ugye láttuk amit láttunk. Amúgy van tőlük egy (illetve két) 13 centis kevlár membrános mélynyomóm, amiből az egyik ugyanúgy gyári selejt, mint mondjuk ezekből az egyik. Hogy aztán ezek mind ennyire kifogásolható minőségűek, vagy csak azért ilyenek, mert a 90-es években úgy gondolták, hogy ránk sózhatják a szart is (vagy mi vettük meg a legolcsóbbakat), azt a csekély merítés okán én ugyan meg nem tudom mondani.
   Visszatérve az imént említett hibás mélynyomóra, annak egyértelműen az a hibája, hogy a lengőcséve valahová a mágneskörön kívülre került. Már úgy értem, hogy gyárilag beragasztásra, minek okán ugyanakkora energiától az egyik irányba sokat mozdul a membrán (mert ugye olyankor behúzódik a helyére a tekercs), míg a másik irányba alig valamicskét, mert olyankor már végképp ki szeretné tolni magát a tekercs a mágneskörből. Amúgy már kitaláltam, hogy mire lesz jó még így is, csak még nem jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam.

   Mármint a képen az első sorban látható két apróbb tölcsérest. Az "apróbb", mint méretmeghatározás jelen esetben azt jelenti, hogy az eredetileg tölcséresként bemutatni kívánt hangszóró náluknál sokkalta nagyobb.

   Aztán ahogy itt álltam az asztal előtt, kezemben a géppel, s már majdnem kihúztam belőle az SD kártyát, egyszer csak beugrott, hogy a modern telefonok csengőiből kiszedett piezo lapocskák is bele kell férjenek ebbe a cikkbe. Hogy mi tartott tőle vissza, hogy azonnal előkapjam a dobozt?

   Nos az, hogy ehhez a sarokhoz csak úgy férek hozzá, ha előbb kiszedem onnan a hangfalat. Valaha persze nem így volt, csak azóta nagyobbak lettek a hangfalak, s elzárták a legbelső oszlop fiókocskáihoz vezető utat.

   A működési elv talán ezen a példányon a legszemléletesebb. Először is van valamiféle rugalmas felfüggesztés, ami jelen esetben egy-egy a peremen mindkét oldalról körbefutó gumikarika. Aztán van valamiféle membrán, ami jelen esetben egy rézlemez. A tulajdonképpeni motor (ami a rézből készült membránt mozgatja) a középre ragasztott (vagy ki tudja mi tartja ott) kerek piezo lapocska, ami a rákapcsolt elektromosság hatására változtatja a formáját.

   Bár megtehettem volna, hogy úgy hagyom a polcon a dolgokat, mint ahogy a három hangszóró elvétele után voltak, de végül úgy döntöttem, hogy egy kicsit széjjelebb tolom őket. Tettem mindezt természetesen azért, nehogy még újra ingerenciám támadjon a keletkezett helyre odatenni valamit. Ez mondjuk még így is bekövetkezett, de ezt már megszoktam...