Ez itt a pincei hangszórós szekrény egyik fiókjának részlete. Hogy mit keresek benne, mikor az orrom előtt is toronyban áll a bemutatnivaló? Szóval az úgy volt, hogy mivel a többi kacathoz nem volt kedvem, gondoltam innen választok valamit.

   Bár szó sincs róla, hogy kerestem volna, de végül még a hangszórót védő rács is előkerült. Aztán ahogy nézegettem, kevéske idő elteltével ettől a bigyótól is elment a kedvem. Gondoltam talán majd holnapra megjön.

   Másnap reggelre persze már csak annyi derengett az egészből (mármint a tegnapi terveimből), hogy van valami dolgom. Mivel némi körbenézés után azt állapítottam meg, hogy rengeteg van (például ki kell mosnom a sarokban ücsörgő mackót), vagy úgy jó félórán át pattogtam közöttük, mire mindennel végeztem. Ez persze nem igaz, hiszen a mackóról például teljesen megfeledkeztem.

   Ezekről a bemutatásra váró kincsekről viszont semminek sem sikerült elterelnie a figyelmemet, mert ugye ezek látványosan szem előtt vannak. Hogy a mondhatni díszhelyre halmozott készlet nem fogy, az csak az egyik probléma, míg a másik az, hogy még messze vagyok azon idei tervemtől, hogy az óriás táblázatomba beírt, azonban szét nem szedett tételek sorát levigyem valahova 70 alá.
   Minden próbálkozásom ellenére ez a szám az elvárt csökkenése helyett - őszinte sajnálatomra - még növekedett is! Persze már megint én voltam a hülye, hiszen ki más írt volna bele rajtam kívül olyan szétszedéseket, melyek aztán nem történtek meg. Mit tudom én...
   Például szétszedésre került a pincében a gatter (keretes fűrész), mert egyes műszaki részletei valami egészen rémesen néztek ki, amiket aztán a megigazításuk után le is festettem. Na most egy ilyen tételt nem lehet lezárni, míg nem tudom összerakni, mert ugye még nagyban szárad rajta a festék. A pincei akkutartó kettes verzióján mindeközben a lakk.
   Az mondjuk igaz, hogy ezek a projectek egyszer majd szinte maguktól befejeződnek, mint ahogy az is, hogy már egy hónap sincs hátra az év végéig. Szóval ahogy mindig is bíztatni szoktam magamat, hajrá Géza!

   És már le is kaptam a polcról az utolsóként ott elhelyezett boncalanyt, gondolván kivégzem, és akkor mínusz egy. Ez természetesen nem így történt, de erről majd egy kicsit később...
   Feltehetnők a kérdést, miszerint honnan van nekem ez a szovjet mintájú magas hangú sugárzóm. Az elsőkörös válasz egyszerű, hiszen még élénken emlékszem rá, hogy egy barátomtól kaptam. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, ugyanis nem csak úgy egyszerűen kaptam, hanem visszakaptam! Vagyis ezt a hangszórót valaha én adtam, mikor ki tudja már milyen okból igény támadt rá.
   Amúgy még arra is emlékszem, hogy igen szívesen adtam, merthogy nemcsak felesleges volt, hanem ráadásul még útban is! Konkrétan a fáspincében lakott, az ajtóval szembeni polcon, legfelül, legszélen, egy a polcból kissé kilógó deszkán. Hogy oda honnan került, arra viszont már nem emlékszem, mert ez egy amolyan "mindig is ott volt" emlékezetű tárgy.

   Az ország óriási méretei és lehetőségei ellenére, a szovjetunióban előszeretettel használtak szigetelőanyagként papírt. Az persze lehet, hogy ebben van valami lakk, mint plusz kötőanyag, de attól még tisztára úgy néz ki, mint a keménypapír.

   Mondjuk ha leforrasztanám a továbbvezetésekről a lengőtekercs kivezetéseit (lásd a vékony huzalt), akkor már valószínűleg ki tudnám pöccenteni a helyéről a lengőt. Na most ha nem, mert mondjuk be is lett ragasztva, akkor ezzel a műtéttel kinyírnám a hangszórót.

   Márpedig azt jelen esetben nem szeretném, mert ez a dóm amúgy normálisan működik. Itt aztán mindjárt azon kezdtem töprengeni, hogy vajon akad-e a pincei szekrényben másik dóm, mert ugye a fiókok minapi kihúzogatásakor nem láttam belőle többet. Amit még szintén nem láttam, illetve jelen esetben nem hallottam, az a mosógép centrifugálás közben adott hangja.

   Mely hiányon annak fényében nincs mit csodálkozni, hogy a hangszóró boncolása közben elfelejtettem betenni a gépbe a mackót. Ez amúgy nem az enyém, hanem a párom egyik macija, amit azért nálunk kell kimosni, mert odaát annyira intelligens a mosógép (vagy csak nyomkodja a medve a pánikgombot), hogy egy ekkora excentrikusan elhelyezkedő dögöt nem hajlandó kicentrifugálni.

   Én viszont látványosan nem vagyok annyira intelligens, hogy a pincéből csak azt az egy hangszórót hozzam fel, amelyet be szeretnék mutatni. Na jó, idővel mindet megmutatom, de attól még nem kellett volna őket felhozni! Amúgy külön cikk lesz a piezo, és külön egy másik a tölcséres hangszórókról.
   Mint az nem sokkal később kiderült, ezek is előre be lettek írva a táblázatba, vagyis tulajdonképpen jó döntés volt a felhozataluk. Aztán persze beugrott, hogy tölcséresként elsődlegesen nem is a képen látható nagy feketét szerettem volna megmutatni (ami amúgy majd a piezo hangszórók közé kerül), hanem egy másik, természetesen szintén tölcsér formájút, ami jelenleg még a pincében lapul, az asztal alatt, mégpedig egy piros vödörben. Nagy a rend na!
   Aztán ahogy bámultam ezt a dobozt, majd szétpakoltam a tartalmát, és találtam benne két darab tölcséres, azonban nem piezo hangszórót, egyből megéreztem, hogy ennek már megint egy újabb félkész cikk lesz a vége. Már úgy értem azért, mert ezeket még most feldolgozom, miközben a másik tölcséres még nagyban a pincében hever.
   Itt aztán újra azon a szokásos vesszőparipámon kezdtem el lovagolni, hogy van-e bármiféle értelme a szétszedéseket valamiféle logikai sorrend szerint futtatni, vagy teljesen lényegtelen, hogy a bemutatásra szánt kincseim közt mennyire kavargok.

   Hoppá! Kiáltott fel meglepetten a szerző, mikor első ránézésre megérezte, hogy a dobozban található hangszóró típusa eltér a címkén megadottól. No nem az volt a meglepődés tárgya, hogy nem a felirat szerinti hangszóró van a dobozban (a DTF 10-es jelzésű amúgy egy tölcséres dóm), hanem az, hogy ez nekem mégis honnan a csudából ugrott be?

   Már úgy értem, hogy nem csaltam. Vagyis nem abból a fényes hátlapi feliratból jöttem rá az eltérésre. Az mondjuk igaz, hogy valaha, mikor még nagyon szerettem hangosan hallgatni a zenét, akkor meglehetősen nagy volt nálam a hangszórók amortizációja, de annyira azért nem, hogy fejből tudjam a típusokat.

   Mivel minden csavarhúzó vasból van, a hangszóró pedig alapvetően mágnesből, ezért szétszerelésnél nagyon oda kell figyelni, nehogy az erős mágnes odakapja magához a szerszámot, mert akkor az bizony egyből kivégzi a membránt.

   Na ez már egy olyan hangszóró, mint amilyet eleve mutatni szerettem volna. Vagyis ebből mindenféle veszély nélkül kivehető a membrán és a lengőcséve alkotta egység. Már persze csak akkor, ha amúgy óvatosan bánunk vele.

   Na itt a vége! Kiáltott fel boldogan a szerző, majd tört is le mindjárt a jókedve, mikor vissza szerette volna tenni a hangszóró immáron celluxszal lezárt dobozát a korábban látott műanyag ládába. Mert ugye az annyira nem volt meg, hogy szó szerint semerre sem találtam!

   Mint ahogy a hangszóró szétszedése közben a maci is. Most, hogy így hátulról közelítve kellett kicibálnom szegénykét a dobból, mindjárt ráéreztem a farfekvéses szülés nehézségeire.