UNIVERSUM CTR-1185 rádiós magnó
(ezt végül nem bontottam el)

Ezt a pofás készüléket néztem ki következő boncalanynak. Azért ő lett a nyertes,
mert a mellette lévő Panasonic rádiós magnó első ránézésre megmentendőbb
állapotban volt, mint ez a már egy kissé romosnak minősíthető készülék.

A rádiója mind FM, mind pedig AM savon rendben
működik, bár utóbbin alig hoz be néhány adót.

A rádiós magnó amúgy innen van, ami nem újdonság, hiszen már vagy egy
éve mutogatom lelkesen ezt a szekrényt. Kicsit berágtam, hogy nem
látszik a készleten a fogyás, ezért megváltoztattam a taktikám.

A már felboncolt és bemutatott darabokat nem egyszerűen csak eltoltam balra,
hanem mindet kirámoltam a szekrényből. Így azért mindjárt más a látvány!

Úgy ítéltem meg, hogy sem az MK-25, sem az MK-21, de még csak a SANYO és
a Blaupunkt kismagnó sem fog mostanában kelleni, ezért elcsomagoltam őket,
aztán irány velük a pince. Persze nem eszik olyan forrón a kását! Akarom
mondani nem viszik (viszem) azon melegében a magnókat. Letettem
őket pihenni az előszobába. Meglepő módon mindössze három
nap telt el, mire végül sikerült ráunnom a látványukra.

Az utóbbi időben azt vettem észre magamon, hogy mikor elhatározom, hogy most
aztán tényleg megcsinálok valamit, olyankor úgy elmegy a kedvem az adott tárgy
boncolásától, vagy szétesett lakásrészlet helyretételétől, hogy valami csodálatos
vehemenciával vagyok képes rávetni magam egy olyan feladatra, amiről eddig
szó sem volt! Például most, hogy rádiós magnó boncolás lett előirányozva,
lementem a pincébe és nekiálltam rendet csinálni. Miután feljöttem,
meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a következő boncalanynak
kiválasztott rádiós magnó egyszerűen eltűnt az asztalról. Csak a Sokol
kisrádió száradó tokjai hevernek egy fedeles dobozban, nehogy a heves
munka közepette visszaporosodjanak. Erre a napra úgy elment a kedvem
mindentől, hogy hagytam a csudába a magnóboncolást. Milyen jellemző...

Pedig mint végül kiderült, a magnó oda volt készítve a kezem ügyébe.

De én inkább büdöskemag ültetéssel kötöttem le magam, mert ugye
azt is meg kell csinálni valamikor, és az sokkal kevésbé várhat,
mint egy évtizedek óta a szekrényben heverő rádiós magnó.

Mivel még harmadnapra sem igazán jött meg a kedvem, gondoltam
bemelegítésképp átforgatom a nyomógomb készletemet, hátha
akad egy illőbb gomb a magnóra, mint ami most van rajta.

Átborítottam a gombokat az átlátszó dobozba, majd egyenként megszemlélve
pakoltam őket vissza a fiókba. A zacskóban számológépekről származó
gombok vannak különgyűjtve. Mivel azok nem illenek a jelen
feladathoz, ezért már eleve ki sem borítottam őket.

Talán a jobb szélső gomb megfelelőbb lesz, mint a jelenleg pótlásként bevetett fehér.

Ezek a fekete kupakok egy NDK Hi-Fi kompakt berendezés hátsó zsanérjának
fedőkupakjai. Ha valaki kíváncsi a történetükre, idekattintva elolvashatja.

Arra azért még emlékszem, hogy a múltkor szétszedtem egy UNITRA MK125-ös
magnót, és arra is, hogy a kisebbik testvérét, vagyis MK122-est is boncoltam
már, csak utóbbit még valamikor nagyon régen, bőven a szétszedtem előtti
időkben. No de arról, hogy négy ilyet is elpusztítottam, arról nem tudok
számot adni. Pedig mint az látható, négy felvételgomb képében
egészen megdönthetetlen bizonyítékom van rá.

Lehet, hogy le fogom cserélni a fehérrel pótolt gombot feketére? Ezek amúgy egy
nem különösebben szépemlékű NDK főnők-titkári berendezés, név szerint
Variant vonalkulcsai. Úgy dereng, hogy ezen kulcsot kihúzva nem
lehetett telefonálni a készülékről. Ha elment a főnök, akkor
zsebre vágta, mire fel biztonságba került a telefonszámla.

Alul a BRG MK21-es gombjai, felül pedig az azonos formára átreszelt MK-25-ös
gombok. Most mehetek vissza beszúrni ezt a képet az előző magnós cikkbe.

Ezeket így vettem magukban, megjegyzem fillérekért. Egy tengelyre felfűzve nagyon
szép kapcsolókarok válhattak volna belőlük. Végül persze nem vetettem be őket.
Gondolom a mechanikai munkáktól való zsigeri rettegésem lehetett az oka,
hogy az akkor még csak készülő előerősítőmben az ilyen szépségek
helyett a sokkal egyszerűbben beépíthető Isostat kapcsolókat
alkalmaztam. Persze még most sem késő, hogy ezekből
is csináljak valamit. Mondjuk a késő helyett inkább
a valószínűtlen jelzőt alkalmaznám, az pontosabb.

Balra egy Tesla B42-es sávváltó gombja, míg jobbra egy BRG MK-27-esre
való tolópotméter gomb. A többi sok száz gombom eredetét talán most
inkább nem sorolnám. Mondjuk néhány nap alatt meglennék vele.

Ezeket feltettem a polcra, hiszen már megint elment (vagy
talán még meg sem jött) a magnóboncolós kedvem.

Összecsomagoltam az előszobában felhalmozott "eredményeket", majd
lesétáltam velük a pincébe, s mintha csak az lett volna betervezve,
rettenetes vehemenciával folytattam az odalenti rendcsinálást.

Benéztem a sarokba, majd felkiáltottam.
Márpedig most szétszedek valamit!

Erre fel Andi rutinosan bújócskásra vette a figurát.

Ha így fotózom, akkor egészen fehér az amúgy fehér háttér.

Viszont mikor ráközelítek, egyből borongós hangulatúra vált a kép, pedig szó sincs
róla, hogy ezt a magnót el szeretném pusztítani, mint történt az mondjuk szegény
Starcorder, illetve Philips, vagy a SANYO magnó esetében. Gondoltam most
már igazán nem ártana, ha megmaradna valami működőképes, valamint
esztétikailag is elfogadható készülék. Ugyan nem tudom mivégre,
de igazán lehetne már itthon valami használható kazettás magnó.
Ahogy ez átfutott az agyamon, egyből beugrott az is, hogy a rádióját
ugyan meghallgattam, azonban a kazettás részére még rá sem néztem!

Ugyan a kazettát lejátssza, de rettenetesen nyávog, és a gyorspörgetése is beteges,
hiszen nem mindig akar elindulni. Amúgy azért olyan szörnyű a hangminőség,
merthogy a magnó saját felvételét halljuk. Meglehet mégiscsak szétszedem.

Sosem értettem, hogy miért kell ráírni egy egyértelműen rádiós magnónak látszó
tárgyra, hogy rádiós magnó. De legalább az apró pontok alkotta betűk szépek.

A világmindenség - mint márkanév - az azért talán egy kissé túlzás.

Azt, hogy a magnóban automatikus végállás kapcsoló működik, azt feltétlenül
rá kellett írni a kazettaajtóra, mert különben a frász törné ki a felhasználót,
hogy mi kattanhatott a gépben, miután kifutott a kazettából a szalag.

A hangszórórács mintája ugyan különös, de legalább nem csúnya.
Az electret mikrofon pedig a jobb felső sarokba lett elbújtatva.

Egészen biztos vagyok benne, hogy már találkoztam ennél
sokkal szebb skálával, de ezt sem nevezném csúnyának.

Nem az lesz a baj ezzel a rádiós magnóval, hogy egyszerű mint a balta (hiszen miért
is lenne bonyolult a kezelése), hanem az, hogy ez már megint valami bóvli.

Kazetta állásban a magnó működik, rádió állásban pedig a rádió, míg a kapcsoló
legfelső állásában addig szól a rádió, míg csak végére nem ér a kazettában
a szalag. Ezen utóbbi egy amolyan elalvási időzítő funkció. Érdekes...

A háttérben szerényen megbúvó antennával ellentétben, a forgatógomb annyira nem
eredeti, hogy vita nem férhet hozzá, miszerint egy Tesla lemezjátszóról származik.

A Variant telefon gombjával pótolt visszirányú gyorspörgetés gomb látványa
elgondolkodásra késztetett. Lehet, hogy én álltam neki valaha ezen magnó
kipofozásának? Ez ugyan elképzelhető, de ha így van, akkor sikerült
szegénykémnek nulla nyomot hagynia az emlékezetemben.

Ennek a készüléknek annyira tiszta a doboza, hogy nemcsak, hogy úgy
egyszerűen nem koszos, hanem még csak nem is poros! Kimostam
volna? Az meglehet, hiszen van egy ilyen furcsa szokásom...

A monitor célú kapcsoló teljesen olyan, mint az ennél jóval régebbi kiadású
Poppy CR-200W rádiós magnón volt, ami nem valami jó jel, mert
felépítését tekintve a Poppy meglehetősen bóvli masina.

Ez a forgatógomb a készülék legszebb részlete.
Mondjuk egyértelmű, hogy ez sem eredeti.

Mivel az elhatározás és a tett között eltelt néhány nap, így bőven volt időm újra
előszedni az azóta már rég elpakolt Sanwa rádiós magnó gombjait.
Gondoltam kerekedjen egésszé ami tud! Már ha tud.

A készülék hátlapja teljesen ép. Körben az egész dobozon sincs semmi különösebb
beavatkozási nyom. Még csak el sincs olvadva, mint mondjuk a Starcorder 2.

Ami rossz ómen, az a balra látható Quelle International felirat.
Egy áruházi csomagküldő szolgálattól rendelt műszaki cikk
belsejének megtekintésekor ugyanis komoly meglepetések
érhetik az embert. Lásd példának a München kismagnót.

Az elemtartóban ugyan vannak nyomok, de ép,
és szokatlan módon még a fedele is megvan.

Elsőre nem látszik semmi meglepő, mondhatni teljesen átlagos a látvány.

Azonban a készülék hátlapja nem csak úgy egyszerűen levehető, hanem konkrétan
úgy vehető le, hogy egy szokásos csavarhúzón kívül nem kell hozzá más szerszám,
ugyanis a vezetékek végén saru van! Vajon hány magnót kell még szétszednem,
hogy kifogyjak végre a megemlítendő különös részletekből? Mondjuk ahány
boncolandó magnóm még van, akár még fény is derülhet eme különös
kérdésre. Ahogy hevert itt előttem a hátlap, elgondolkodtam
rajta, hogy mi lenne, ha mégis megfürdetném?

Magnótisztítási terveimtől végül a cserépkályha (mint szokásos szárítóeszköz)
foglaltsága tántorított el. Meg persze az általános lustaság is közrejátszott.

Ez az óriási rugó a hátlapból áll ki.

A rugó a szürke szivacsnál fogva nyomja a hangszóró mágnesét. Bár ez nem egy
mindenütt megtalálható, mondhatni általánosan alkalmazott műszaki részlet,
de ettől azért még kitalálhatom a célját. Gondolom arra szolgálhat, hogy
a megfeszülés miatt ne zörögjön a doboz. A semmibe tartó vezeték
pedig a rugóhoz viszi a testvezetéket, hogy elektromos
szempontból se lógjon a semmiben.

Az erősítő még hagyományos trafós. A végtranzisztorok hűtésképp a kimenőtrafó
tetejére vannak szerelve. Nincs ezen mit megszólni, mert ez nem csak
spórolós, hanem egyben egy igencsak ügyes megoldás is.

Az alkatrészek szerelését nem nevezném példásnak.
Ez inkább Tajvani dzsunkán ringó kivitelezés.

Ez a csatlakozó nem tudom, hogy merre viszi az akármit, merthogy nem húztam ki,
és nem néztem meg, hogy hová tartanak innen a vezetékek. Mivel nem láttam
semmi értelmét, ezért magát a panelt már ki sem fordítottam a dobozból.

A mechanikában azonban már akadnak különös részletek. Ha mást nem is, de
annyit azért mindenképp megemlítenék, hogy az MK-21-es BRG magnó
mechanikájával ellentétben, ez az elrendezés elsőre is jól átlátható.

Olyan nincs, hogy egy ilyen kis bóvli kazettás magnóban eredetileg
ennyire vastag legyen a szíj! Ez kérem nagyon nem illik ide.

Ez az áttétel, ezzel a jól tapadó szíjjal olyan merev, hogy a három szíjtárcsa közül
egyiken sem képes (hajlandó) megcsúszni. Ez persze még nem lenne baj, ha
lenne a magnóban kuplung. Csakhogy nincs! Legalábbis a gyorspörgetés
irányba nincs. Ezek az áruházi készülékek úgy készültek, hogy a megrendelő
mindenképp valami olcsót akart, ami kérést csak úgy lehetett teljesíteni, ha néhány
műszaki részlet egészen egyszerűen kimaradt a készülékből. Jelen esetben
a felső ékszíjtárcsa alatti nyomatékhatároló kuplung esett áldozatul.

Ha innen nézzük a mechanikát, akkor első ránézésre megállapíthatjuk, hogy
nem csak az előbb már említett csúszó kuplung, hanem - igencsak
sajnálatos módon - a teljes fékrendszer is kimaradt belőle.

A felcsévélő orsó alatti kuplung megúszta a kispórolást, mert ennek hiánya
már tényleg nagyon akadályozta volna a magnó normális működését.

Mivel nincs kuplung, a szíjnak pedig esze ágában sincs megcsúsznia, ezért olyan
izomból pörgeti a magnó a kazettát, illetve jelen esetben kazetta hiánya miatt
az orsózó tüskéket, hogy mikor megpróbáltam őket lefogni, időnként leállt
velük a motor is. A próbakazettámat ugyan beletettem, de innentől aztán
annyi is az együttműködésnek. Ha el nem is bontom ezt a rádiósmagnót,
de hogy használni nem fogom semmire, az biztos! Majd ha már
nem jut pénz kalácsra, eladom a Vaterán.

A szalagpálya - mint ahogy a készülék többi része is - valószínűtlenül tiszta.

Ellenben a kombináltfej látványosan kopott. Ugyan a képről ez nem derül ki
egyértelműen, de a furcsa tükröződés azért jelzi, hogy a fejmag már annyira
kopott, hogy valósággal be van horpadva. Mikor ennyire kopott fejet látok,
olyankor nekem mindig az unokanővérem apró magnójának esete ugrik be.
Gézuka! Lehet, hogy a fejnél lesz valami hiba, mert egy ideje már valahogy
olyan tompán szól. Mondta Katika, mikor egy rokoni látogatás alkalmával
elém tette az UNITRA kismagnót. Persze fejcserés lett a magnó,
ami megszerzett relikviát titkon azóta is őrizgetek.

Nem bírtam megállni, hogy elő ne túrjam az említett fejet. Olyan matt volt az elején
a réz, hogy gondoltam tolok neki egy kis Sidolt. Aztán mikor megláttam az apró
palackból kiborult mennyiséget, azonnal elkezdtem körbeszaladgálni, hátha
találok valahol valami sürgősen felpolírozandó rezet. De persze nem...

Ennyit sikerült belőle kihoznom. Épp csak a lényeg nem látszik rajta! Még
tiszta szerencse, hogy készítettem néhány olyan képet is, amin
már inkább a tükröződésre fektettem a hangsúlyt.

Amit a kép közepén látunk, az a függőleges fekete vonalka, az a magnófej rése.
Ez eredetileg olyan keskeny, hogy szabad szemmel éppen csak, vagy akár
egyáltalán nem is érzékelhető. Itt meg ugye olyan, mintha legalábbis
lombfűrésszel vágták volna. Mondjuk a rés nyílásmértékéből
tisztán kikövetkeztethető, hogy ez egy gyári hibás fej.

Amire a piros nyíl mutat, az egy szösz. Egy csomó más helyen is találtam ilyet
a magnóban. Ezek előfordulásából arra következtetek, hogy ezt a magnót
egyszer már kimostam, így ahogy van, kompletten. Addig értem, hogy
az Ultra lehozta a mechanikáról a zsírt, a dobozról a rátapad koszt,
az ecset meg ahol épp futott, a résekbe gyűjtötte a szöszöket.
No de hogyan élte túl mindezt szerencsétlen hangszóró?

Már csak azért kérdem, mert a rácson betekintve látható,
hogy a hangszóró bele van ragasztva a dobozba.

A potméter és az apró kapcsolók egy segédpanelen foglalnak helyet, ami
a Sanwa magnóban tapasztalt állapotokkal ellentétben teljesen ép.

Sajnos a gombcserés ötletem nem jött be, ugyanis a Sanwa gombjai egyáltalán nem
illenek erre a készülékre. A hangerő gombot nem lehet elég mélyen rátolni az apró
potméter tengelyére, míg az állomáskereső gomb csőre túlságosan rövid, ezért
folyton leesik. Mondjuk a kardomba nem dőlök ezen sikertelenség miatt.

Szépen becsomagoltam folpackba, majd odaszóltam neki:
Most leviszlek a pincébe, és úgy elteszlek, hogy csak na!

Bármilyen hihetetlenül hangzik, de ezt az ígéretemet, ha csak félig is, de azon
nyomban beváltottam! Már úgy értem, hogy felkaptam a magnót, majd
lehoztam a pincébe az asztalra. Ugyan a cikk elején megemlítettem,
hogy mikor nincs kedvem máshoz, olyankor le-lejárok a pincébe rendet
csinálni, csak mint az a képen látható, ennek még nincs semmi érdemi hatása.
Akarom mondani van, csak negatív. Mert ugye ez a kupi az asztalon...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.