Blaupunkt twen kismagnó
(azt sem tudtam, hogy van itthon ilyenem)

A SANYO kismagnót bemutató cikkben leírtam, hogyan került át ez a gyönyörűség
a nagyszobai szekrénysor felső polcáról az asztalomra. Konkrétan feledékenységből,
mert egészen egyszerűen elfelejtkeztem a tényről, miszerint már korábban áthoztam
a szekrényből az asztalomra egy boncolandó magnót. No nem csak ezt, hanem azt
is elfelejtettem, hogy honnan van a magnó. Már napok óta töröm rajta a fejem,
de egyszerűen semmi sem ugrik be erről a készülékről. Mondjuk ha öt éve
megvettem, aztán betoltam a szekrénybe, és azóta rá se néztem, akkor
nem is nagyon van mire emlékeznem. Hogy az ilyen eseteket elkerüljem,
azt szoktam elkövetni, hogy mikor veszek valamit, készítek néhány emlékeztető
fotót. Például lőttem egy képet, amin a négysebességes Philips orsóst hozom haza
a bicaj kormányáról lógó szatyorban. Nyitottam neki egy könyvtárat a készülő
szétszedtemek / hátha kell majd mappában, és eltettem a képet későbbre.
Idővel került hozzá egy kapcsolási rajz is, mikor épp teljesen véletlenül
ráakadtam. Hogy ezt miért mondtam el? Gondoltam hátha van Blaupunkt
nevű mappa is, de sajnos nem volt. No de miért is lenne baj, hogy nem
emlékszem egy magnó forrására? Kit érdekel, hogy honnan van?
Míg ilyen kincsek kerülnek elő, tőlem aztán jöhetnek bátran!

Ami a kazettás magnókat illeti, az utóbbi időben belehúztam a boncolásba, de eddigi
tapasztalatom szerint nem sül ki belőle semmi jó, ha egymás után szedem szét őket,
aztán valamikor egy hét múlva állok neki kiválogatni, illetve elnevezni a képeket.
Ilyenkor bizony sokszor előfordul, hogy csak bámulom bambán az egyes fotókat,
miközben semmi sem ugrik be az adott részletről. Szóval jobb az úgy, hogy nem
kapkodom el a szétszedést, hanem szépen egyenként haladok. Persze ez a rendszer
sem mindig jó, mert máskor meg az van, hogy szétszedni nincs kedvem, de írni éppen
volna. Ilyenkor persze jól jönne, ha akadna a talonban néhány még felszövegezetlen
képsorozat. Máskor meg az volt a bajom, hogy egy csak szétszedni volt kedvem
időszakot követően, épp az említettekből lett sok. Végül arra a következtetésre
jutottam, hogy tulajdonképpen csinálhatok én bármit, mindenképpen az lesz a
vége, hogy bele fogok zavarodni. Olyankor, mikor nagy ügyesen megpróbálok
egyszerre több szálon nyomulni, olyankor meg pláne borítékolható a keveredés!
Mikor aztán az egyszerre megnyitott rengeteg projekttel sikerül magamnál végképp
kivernem a biztosítékot, olyankor lefagyok, és hagyok mindent a francba. Mondjuk
bátran megtehetem, hiszen évekre előre meg vannak írva a cikkek. No de milyen
nehéz már egy leállás után újraindulni? Azt sem tudom, hogy hova kapjak!
A zacskózárók tartója az előszobában hever a sapkáspolcon. A nagyon
hangos fülesem darabokban itt jobbra fent mellettem. A pincébe való
elemlámpám működésképtelenül az asztal pultján. A Sokol rádiókból öt
is van egymásra halmozva! Gondolom azért, hátha véletlenül elveszejtek
egyet-kettőt bemutatás közben. A csillárátépítéshez a foglalatok meg a körték
szanaszéjjel. A képen az alsó dobozban egy lapozós órás rádió hever, egészen apró
darabokban, már vagy tíz éve. A felső dobozban a ma bemutatandó Blaupunkt,
illetve az utána következő Hitachi kismagnó van elrejtve. Na ilyenkor szokott
előfordulni, hogy hangosan kimondom, miszerint le van sz*rva az egész
rumli, és úgy elmegyek itthonról biciklizni, hogy haza se találok!

Érdekes állaga van a készülék vállpántjának. Tehetek vele amit
akarok, mindig visszapöndörödik a képen látható formára.

Ennek a felépítménynek éppen ugyan úgy nem szerves része a kazettaajtó,
mint a korábban mutatott SANYO magnónak. Akár helyén van az ajtó,
akár nincs, a normális működést ez egyáltalán nem befolyásolja.

Ez is 7,5 voltos, külső tápos, csak ezen van egy tuchel is a DIN szabvány miatt.
Mert ugye a Blaupunkt, az azért mégiscsak egy német cég.

Ugyan a gyorspörgetés mindkét irányban működik, azonban az előrepörgetés
nyomógombja nem marad lent. Mint később kiderült, ez nem hiba, hanem
valami érthetetlen okból kifolyólag direkt van így. Nem jöttem rá, hogy
miért. Gyárilag éppen ilyen az Unitra M531S magnó gyorspörgetés
gombja is, de ott nem csak előre, hanem még vissza irányba
pörgetéskor is folyamatosan nyomni kell a gombot.

Ez a készülék olyan szép, hogy megálltam benne gyönyörködni.
Jó. Akkor csak bambulok. És? Gyakorlom a magnónézést.
Nem akarok itt dicsekedni, de már egészen jól megy.

Mielőtt még el találnám rontani, megnéztem, hogy működik-e.
Jelentem igen, semmi különösebb hibáját sem találtam.

Végre egy olyan piktogram, amit még én is felismerek! Bevallom őszintén,
hogy meg is lepődtem magamon. Ez kérem egy várakozni tilos tábla,
és egy mikrofon közös ábrázolása. Ez azt akarja jelenteni, hogy ez
a magnó, egy a feladatra alkalmas mikrofonról távvezérelhető.
De ha mégsem? Akkor kapja be a rajzolója a mikrofonomat!
Amúgy a Blaupunkt magyarul annyit tesz, mint kék pont.

Ennek a magnónak fura mód nem automata a felvételi szintszabályzója.
Hogy rendben van-e a kivezérlés szintje, az ezen a miniatűr műszeren ellenőrizhető.
Megpróbáltam akkorát ordítani a mikrofonba, hogy pirosba lendüljön a mutató.
Ha ez nem is sikerült, de hogy a szomszédomra ráhoztam a frászt, az biztos!
Amúgy lejátszás állásban is mutat a műszer, mikor is a tápfeszültséget méri.
Jópofa dolog, hogy jelzi valami, mikor kimerülő félben van benne az elem.

Mind a felvételi jelszint, mind pedig az előmágnesezés rendben van.
Ugyanez viszont nem mondható el a magnó jel/zaj viszonyáról.

Azt mondanám rá, hogy ez az élgomb, ez bizony szebb lett az átlagosnál.
Ugyan nincs benne semmi extra, de ami van, az szépen ki lett dolgozva.

A nyomógombok formája szokatlanul szép. A fröccsgépnek oly mindegy mit köp ki.
Megnyomni is meg lehet bármit. No de szemet gyönyörködtetni? Az már valami!

Bár ez a részlet is nagyon szép, én azért tudnék emelni a fényén, méghozzá nem
is keveset! A jobbra látható töppencs műszer helyére betennék mondjuk
egy olyat, mint ami ebben az hangszínszabályzó dobozkában van.
Mikor beszúrtam a linket, megláttam, hogy az is Blaupunkt.

Szemből nézve az összes gombja el van dőlve egy kicsit jobbra.

Ez a csatlakozósáv szerintem tisztára olyan, mint az előzőleg boncolt
SANYO magnóé volt. Gondoltam legyen. Besétáltam a szobába,
felléptem a székre, onnan az asztalra, és elővettem a magnót.

Bár a kezelésűk módja nagyban eltér, de úgy általában a felépítésük, például
a csatlakozóik teljesen egyformák. Tisztára olyanok, mintha valamiféle
rokonok lennének. Fura ez valahogy, mert ugye az egyik készülék
német, a másik meg japán. Valami kooperáció lett volna?
Vagy mindketten a Philipstől vették az alapot?

Tökéletesen illik a SANYO mikrofon a Blaupunkt magnó csatlakozójába.

Kicsit fura az alja, azzal a körbefutó kerettel, de tulajdonképpen megteszi lábnak.
A lényeg úgyis csak annyi, hogy nem csúszkál tőle a készülék az ágyon.

A műszaki adatokat tartalmazó címke, még finoman
fogalmazva is meglehetősen puritán.

Újra idecitáltam a SANYO magnót, hogy meg tudjam mutatni, miszerint ha nem
is csereszabatos a teleptartójuk fedele, de az elemek helyes behelyezését
mutató műanyag lapocskájuk kísértetiesen hasonlít. Ezek ketten, ha
nem is egypetéjű ikrek, de biztos, hogy valamilyen szinten tesók.

A fekete vonaltól balra a Blaupunkt, jobbra pedig a SANYO magnó hátlapjának
egy-egy részletét láthatjuk. Vajon mi lehet ez a varázslatos 704-es szám?
Selyem Tóth Sándor megfejtése szerint ez a 704-es szám a SANYO
kódja. Ezt úgy kell érteni, hogy minden japán gyárnak volt egy
ilyen kódja. A 101 az AIWA, a 110 a Roberts, a 302 a Sharp,
az 502 meg a Matsushita, a 710 pedig a Toshiba, és így tovább...

A magnó belsejét nézve is erős deja vu érzésem van.

A panel mintázata erősen eltér a másik magnóétól. Csak mint érdekességet
említem meg, hogy szerepel a panelen, a hátlapokon fellelt 704-es szám.

A 704-es szám egyre valószínűbb, hogy a mechanikai rendszer valamiféle azonosítója.
Ugyan a vezérlésük eltér, hiszen az egyik karos, a másik pedig nyomógombos,
de a többi mechanikai elem mindkét készülékben szinte teljesen azonos.

A csatlakozókra futó vezetékek kialakítása itt mintha egy kissé rendezettebb lenne.

Még a mechanikát dobozban tartó csavarok is pontosan
ugyan ott vannak, mint a SANYO esetében.

A két készülék dobozának arányai némileg eltérnek. Az egyiknél a felső rész
magasabb, a másiknál az alsó. A SANYO magnónál csak a két díszcsavar
(vagy vállpánt csavar) rögzítette a mechanika elejét a dobozban, itt
viszont akad jobbról és balról egy-egy plusz csavar is.

Na jó. Abbahagyom a mechanikai felépítés azonosságainak
felsorolását, mert már nekem is kezd unalmas lenni.

A hangszóró is pontosan úgy van rögzítve (gumikosárral), csak míg SANYO
hangszórójának kerek volt a mágnese, ez a Blaupunkt változat szögletes.

A szalagpálya tisztának mondható, épp csak szöszös egy kicsit.

A kombináltfej sem kopott. Szóval ez nem egy agyonhasznált magnó.

Mivel már többször is jártam erre, előszedtem, magnóztam vele egy kicsit, ücsörgött
az asztalom sarkán, szétszedtem, összeraktam, képet szerkesztettem, most meg
szöveget írok, szóval amit mondani szeretnék, az az lenne, hogy ahányszor
csak meglátom, hogy ennek nem a szokásos öt, hanem csak négy darab
egy sorba rendezett nyomógombja van, mindig meglepődök rajta.
Persze ott van az ötödik gomb is, a felvételé, csak más a formája.
Kicsit odébb került és piros. Most, hogy visszajöttem rendezgetni
a sorokat, illetve legalább a durvább helyesírási hibákat kiegyelni,
újfent sikerült vele meglepnie, hogy ennek csak négy gombja van.

Ez a magnó túl szép ahhoz, hogy a kukában végezze, ezért most nem
morzsákra bontás, majd selejtezés következik, hanem fürdés.

Lőttem róla vagy tucatnyi képet, amint ázik a magnó doboza a csapban. Azt akartam
velük megmutatni (illetve nekem egyetlen jól sikerült kép is elég lett volna), hogy
épp csak beáztattam a dobozt, mire fel a víz színe azonnal szürkére változott.
A fényképezőgépem viszont úgy döntött, hogy ez szerinte egy teljesen
lényegtelen részlet, és folyton a feladat mellé koncentrált.
Nem is tudom, hogy ezt kitől tanulhatta...

Azért kerültek a csavarok a piros dobozba, mert egyrészt a vállpántot tartó
csavar folyton elgurult, másrészt már megint azt csináltam, amiben talán
a legnagyobb rutinom van. Igen. Kitaláltad. Félbehagytam a szerelést.

Miután kialudtam magam, nekiálltam kipucolni a magnót. Ugyan nem volt
koszos, de a gumik felületének semmiképp sem árthat egy kis takarítás.

Úgy jó tisztogatni a kerekeket, hogy közben forognak. Mivel ez egy magnó,
szóval van benne motor, na nehogy már kézzel tekergessem őket!
Mondta a szerző vidáman, majd kisvártatva meglepetéssel
vette tudomásul, hogy a mindenféle áttételek heccből
lehúzzák, majd feltekerik magukra a vattapamacsot.

Ha már úgyis erre jártam a spirituszos fültisztítóval, megpucoltam ezeket is.

Hogy már nem koszos a plexi a sarkaiban, ha ettől ugyan nagyobb
nem is lett, de így azért egy kicsivel jobban látható a műszer.

Az általánosan bevett többnapi száradási idővel ellentétben, jelen esetben úgy
döntöttem, hogy bőven elég volt a doboznak az a néhány órai meleg, míg
az ebéd utáni vérnyomászuhanásom kialudtam. Vagy ki tudja mi szállt
meg, hogy nem hagytam őket porosodni. Meglehet, hogy az volt az
ok, hogy egyszerűbb volt összeszerelni a magnót, mint elpakolni
az asztalomról az alkatrészeit. Máskor is dönthetnék így...

Ezek egészen biztosan testvérek a SANYO kismagnóval, mert még
a végtranzisztorok hűtése is pontosan ugyanúgy lett megoldva.

Ez a panel kicsit olyan, mintha valaki idebarkácsolta volna, mert mondjuk eltörött
az eredeti. Amúgy gyári, csak valahogy esetlen. Mindezt a DIN tuchel miatt.

Ezen az apró trafócskán JAPAN felirat van.

Ennél a készüléknél jobban engedtek a kábelek, ezért ki tudtam fordítani a panelt.
Panelnak panel mint a többi, de azért van itt néhány érdekesség. Isostat kapcsoló.
A panel hátára is felfestett fóliaminta. Sárgadrót kábelrögzítők, mint a korábban
boncolt másik SANYO magnónál. Blaupunkt létére SANYO feliratos tekercs.

Milyen szép tiszta lett a hátulja... (dicsértem meg magamat jólesően)
Erre fel ráfogtam a teleptartó fedelére, a mechanikától piszkos
ujjammal, és húztam vele egy randa szürke zsírcsíkot, a bőr
mintáját utánzó műanyagra. Hiába dörgöltem, nem jött le!

A kazettás technika strapabíróságát bizonyítandó, meg sem kottyan a magnónak,
hogy miközben én óvatlanul igazgatom, Koós Jani meg a háttérben
nagyban bohóckodik, véletlenül pofára esik a magnó.

Meglehet, hogy sosem veszem többet elő, de már annak a tudata
is boldogít, hogy egy ilyen szépséget rejtegetek a szekrényben.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.