UNITRA MK125
(kismagnó)

Hogy mégis mi a francnak hoztam fel a pincéből ezt a szerencsétlen magnót, mikor
van még a szekrényben is boncolható kazettás gép? (magamnak válaszolva van)
Nos azért, mert az amúgy a sorban elviekben következő National Panasonic
készülék, az egy az eddig mutatottaknál komolyabb darab. Nehéz, szép,
komplett, és még számlálója is van, ezért valószínűleg helyre fogom
állítani. Csakhogy most épp nem javítani, hanem csak rombolni
támadt kedvem. Erre a célra pedig tökéletesen megfelel,
a képen látható, már eleve roncsolt állagú magnó.
Hogy miért fehérebb az ajtó tokjának alja?

Nos azért, mert épp megbontottam valamihez egy doboz fehér festéket, s ilyenkor
mindig bőszen körbefutok vele, kezemben egy apró ecsettel, és vígan kijavítom
a lakásban, az előző javítás óta eltelt időben keletkezett apró festési hibákat.
Ez a spájz küszöb, ami előtt speciel ezer éve volt egy feketére hagyott csík.

Innen meg a porszívó csövével vertem le a festéket. Az ember elsőre úgy van vele,
hogy ugyan már kit érdekel, hogy az ajtótok díszlécének legaljáról lepattant egy
körömnyi méretű festék, csak aztán valahogy mindig ezen akad meg a szem.
Néhány vonás az ócska műanyag ecsettel (azért ilyeneket vettem, mert
olcsó, ezért eldobható), és máris meg van oldva a probléma! Csak
épp néhány évbe tellett, hogy ideérjek a festékes dobozzal.

A papír azért lett odatéve, hogy egyáltalán ne kelljen foglakoznom
a lecsöpögő festékkel. Miután a szétkent festék megszáradt,
lazán kihúzom a papírt, majd jóízűen begyújtok vele.

Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy eltettem innen a SANYO és a Blaupunkt
kismagnót. Most direkt visszaolvastam az előző, vagyis a Hitachi magnós cikket,
ahol még meg is említem az elpakolásukat. Most vagy én vagyok ennyire hülye
(nincs szavazógomb, így nem kell megnyomnod), vagy ezek ketten egyszerűen
fogták magukat és kimásztak a szekrényből. Pedig mennyire tudom utálni,
 mikor oda van pakolva a szoba dísze, vagyis az AKAI GX-630DB elé...

Ha megint kijöttök, el lesztek bontva! Fenyegette meg a szerző barátságosan, bár
hangjában a halál előszelével az apró magnókat. Ugyan még szó sincs róla, hogy
kiürült volna a szekrény, de azért már látható némi haladás. A fehér dobozban
szerencsére nem elektronika van, hanem kisvasúthoz való sínek. Aztán az a
rádió következik, amit egyszerűen csak nagyon koszosnak hívok. Utána
egy Universum fedőnevű rádiósmagnó, majd a már említett jobbféle
Panasonic következik. A sort egy szétesett BRG MK-29 zárja.

Ahogy a fényképezéssel idáig megvoltam, s a tűzifát is rendre átpakoltam
a katicás szatyorból a fásszekrénybe, úgy elment a kedvem mindentől,
hogy bevágtam a magnót a sarokba a szék alá, majd aludtam rá egyet.

Szerintem ez a magnó nem azért nem szép, mert elkeveredett róla
a kazettaajtó, hanem még azzal együtt is csúnya. Amúgy ez
lenne a mi BRG MK-25-ösünk lengyel megfelelője.

A hangerőszabályzó potméter erősen kontakthibás,
de ettől eltekintve normálisan működik a magnó.

Már ha normális működésnek lehet nevezni, hogy a gyorspörgetés gombjai nem
maradnak lent. Mondjuk ez már a szintén Unitra M531S esetében is így volt,
ami értelmetlenséget annál a készüléknél sem értettem. Valamint figyeljük
meg, hogy mekkora varázslat van a gombokban. Nem csak le, hanem szemből
is megnyomhatók. Ez aztán az elképesztő megoldás egy sosem létezett problémára!

Értem én azt a dolgot, hogy bizonyos esetekben jobb megvenni egy készülék már jól
bevált liszenszét, mint a rögösebbik úton haladva kifejleszteni, kikísérletezni, majd
elbukni a buktatókban. No de miért épp Thomsontól kellett magnóhoz liszenszet
venni? A Thomson honlapján a reklámjaik között semmi utalást sem találtam
arra, hogy valaha is gyártottak volna magnót. Szóval ezen a téren nem egy
nagyhírű cég. Mondjuk a google már dobott néhány értékelhető találatot
miután kiderítettem, hogy a magnót franciául a rettenetes magnétophone
betűkombinációval illetik. Érdekes volt látni a ZK240-es francia eredetijét.
No de ez így egyben kimondva? Mármint az, hogy francia magnógyártás?
Szerintem csak kérdőjeleket vet fel, még egy magnómániás emberben is.

Kicsit furcsának éreztem, hogy a felvétel gombja bal szélről van, és nagyobb mint
a többi. Ha már nagyobb, akkor általában a stop gomb szokott nagyobb
lenni. Gondolom azért, mert ezt nyomjuk meg a legtöbbször.

Most már tudom, hogy a felvételt lengyelül úgy írják: zapis

Azért van a magnón az aprócska műszer, mert az automata felvételi szintszabályzó
(megjegyzem alsókategóriás kazettás magnóhoz képest szokatlan módon)
kikapcsolható. Olyankor meg ugye mégiscsak látni kell valamin
a kivezérlési szintet. No de ki az, aki látja ilyen kicsiben?

Hangszín, hangerő, majd az előbb említett átkapcsoló.
Valósággal el lehet veszni a kezelőszervekben!

Ez a gomb, ez kérem annyira csúnya, hogy esetlenségében
megsajnáltam, és tulajdonképpen már tetszik is egy kicsit.

Ez a kapcsoló annyira komolytalanul néz ki, mintha valami gyermekjátékon lenne,
nem pedig egy magnón. Mondjuk létezik olyan masina, hogy gyerekjáték magnó.
Apukámnál járt is néha egy kollégájától javításra. Orsós magnó létére, tán még
akkora sem volt mint ez a készülék. Olyan bóvli volt, hogy szegény öregem
nem győzött rácsodálkozni. Én meg hozzá se nyúlhattam, mert félő
volt, hogy még óvatosan piszkálva is szétesik rajta valami.

Utánanéztem az interneten, mert elsőre nem akartam elhinni, hogy tényleg felnyílt
a magnó fél teteje, mint kazettaajtó. Pedig így volt! Épp itt ült a párom az ágyon,
én meg morogtam, hogy milyen színe van már ennek a magnónak, mire fel
Andi azt találta mondani, hogy ez szerinte narancssárga. Én meg erre
azt találtam ki, hogyha ez szerinte narancssárga, akkor ugyan
hozzon már be őnagysága a spájzból egy narancsot!

Ezt a különbséget semmiképp sem nevezném árnyalatnyinak.
Amit a narancs mögött látunk, az nem narancssárga,
hanem valami másik szín, aminek nincs neve.

Egyezzünk meg abban, hogy a magnó színe leginkább
úgy jellemezhető, hogy ez már majdnem piros.

Végre beugrott, hogy honnan olyan ismerős nekem ez a gép! Lódi Sanyi
osztálytársamnak volt ilyen magnója. Illetve egyszer szétszedtem
a testvérét. Nem Sanyiét, hanem a magnóét, ami név szerint
egy MK122-es volt. Az a magnó tulajdonképpen ennek
a készüléknek a hosszúkás fazonra igazított változata.

Az a jack aljzat valami utólagos beépítés lehet, mert
semmi nyomát sem láttam a kapcsolási rajzon.

A szalagpálya nem csak ép, de még tiszta is!

Eddig sem volt felőle kétségem, hogy mi lesz a magnó sorsa, de miután magára
tekerte a szalagot a próbakazettámból, már esélye sincs az egyben maradásra.

Nem fixen beépített trafója van, mint a múltkor boncolt Hitachi magnónak,
hanem egy a teleptartóba helyezhető, önmagában is életképes tápegysége.

Ha nem tettük be a magnóba, attól még használható hozzá, ha
összedugjuk őket egy direkt erre a célra szolgáló kábellel.

Ezt majd akkor veszem elő, ha egy 9 volt 400 milliamperes tápra lesz szükségem.
Mondjuk mikor ezt elmondtam neki, még ő is kiröhögött, pedig nem is ismer!

Itt egy darabig elidőztem, mert úgy éreztem, hogy innen nagyon hiányzik valami.
Az Internetről túrt képeket nézegetve az derült ki, hogy ezeken az alkatrészeken
már újkorukban sem igazán volt semmiféle takarólap. Hogy ne hulljanak bele
a készülékbe az elemek, azt úgy oldották meg, hogy hármasával, azaz
két sorban, egy-egy műanyag csőbe kellett őket beletolni.

Mivel nem volt egy számottevő összeg, még valamikor évekkel ezelőtt
megvettem a Vaterán a magnó gyári füzetkéjét. Gondoltam ha
szalámira telik, az a pár százas már nem oszt nem szoroz.

Ezen rajzocska szerint sincs fedél a hangszórón. Fura elképzelés,
bár valószínűleg mindaddig beválik, míg csak a felhasználó el
nem kezdi piszkálni a szabadon hozzáférhető vezetékeket.

Már úgy értem, hogy ezeket.

Ennyire (mint azt én megtettem) nem is kell, és máris nem működik a magnó!

Azt nem tudom, hogy mire lesz még jó nekem ez a majdnem piros bordás lemez, de
mikor majd kelleni fog, nagyon fogok neki örülni, hogy van. Persze az is lehet,
hogy előbb halok meg, minthogy ez bekövetkezne, és majd jól csuklani
fogok hamvaimban, mikor megemlékeznek rólam a lomtalanítók.

Mivel a szalaghúzó tengely nem csak úgy egyszerűen magára tekerte a szalagot,
hanem még be is tolta valahova a magnóba, ahol természetesen beleakadt
valamibe, így nem volt elég a kazetta kiszabadításhoz az a szokásos
varázslat, miszerint az eredetivel ellentétes irányba tekerem egy kicsit
a lendkereket, miközben óvatosan húzom kifelé a magnóból a szalagot.

Mindketten tudjuk, hogy a mai napot nem éli túl, de ettől még nem kellett
volna vonalasra tördelnie a próbaszalagomat. Bevallom őszintén, hogy
rezgett a léc, mert kevés híja volt, hogy leszaladok vele a pincébe,
és rútul áttolom rajta keresztben a nagyobbik orosz körfűrészt.

Búcsúzzatok el szépen egymástól, szólt oda a
szerző az alkatrészeknek elcsukló hangon.

Ez kérem nem én voltam, hanem ezek csak úgy egyszerűen kiestek a magnóból.
A maradék műanyag részeket megnyomkodva, azt kellett megállapítanom,
hogy elérett a műanyag. Szerintem ha felvenném a kesztyűm, akár el
is tudnám morzsolni a magnó dobozát. Na ja. Az a k*rva idő...

Az utóbbi idők bontási tevékenységének következtében, kezd megtelni
az elemtartós dobozom használt rugókkal és érintkezőkkel.

Gyárilag nem ennyire csupasz, hanem ez már vezetéktelenítve lett.

Az történt, hogy egy kicsit nem figyeltem oda,
aztán megszaladt a kezemben a páka.

A hangszóró a dobozméret adta lehetőségnek köszönhetően nagyobb a szokásosnál.

Milyen aranyos kis lapos szerkezet...
Majd ezt is jól eldugom a hangszórós szekrényembe.

Részemről úgy érzem, hogy ez a kapcsoló
nem lesz dísze a gyűjteményemnek.

A múltkor már megígértem magamnak, hogy kiborítom a forgatógombos dobozom,
és ahogy van, az egész tartalmát megfürdetem. Ezután természetesen már nem
kerülhetne bele újabb gomb, ami meg ne lett volna tisztogatva, ezért inkább
hagytam a csudába az egész gombfürdetős tervet. Így mennek pocsékba
a szerző jobbnál jobb ötletei. Idő híján inkább nem sorolnám fel őket.

Ez milyen apró műszer...
És még ennek a fele is csak egy tartó!
Valószínűleg ezért nincsenek vele nagyra törő terveim.

Bár az M531S magnó esetében több volt a görgő, de engem akkor
is arra a gépre emlékeztet ennek a mechanikának a felépítése.

Milyen dolog már, hogy a magnó mechanikája úgy lett megszerkesztve,
hogy mikor lenyomjuk valamelyik gyorspörgetés gombját, akkor ha
kicsit is, de azért nyújtja a magnó az ékszíjat? Szerintem csúnya!

Erről a feléről nézve is az M531S-re emlékeztet.
Azzal a magnóval sem igazán voltam jóban.

Ez a szalaghúzó tengely tövéről meghajtott felcsévélő orsó viccelt meg az előbb.
Azért ette meg a magnó a szalagot, mert ez az igen egyszerűnek tűnő áttétel
képes volt elakadni. Bár már teljesen felesleges, de azért átnéztem őket,
hátha szorul itt valami, és akkor még utoljára rákiabálhatok. De nem!
A gumik felülete ugyan enyhén repedezett, de ez nem lehetett az ok.

Tulajdonképpen ügyes megoldás, hogy mindenféle közbeiktatott terelőgörgők nélkül,
egyszerűen úgy fordítják meg a forgásirányt, hogy az egyik irány gyorspörgetésének
szíjtárcsája az ékszíj közeledő, míg a másik oldal a távolodó szíjnak nyomódik neki.

Még ezt a lehetetlen fejfelfüggesztést...
Mint azt a tekerőgombos Grundig magnó esetében láthattuk, ez az adott kombináltfej
cseréjekor oda vezetett, hogy alkatrész híján egyrészt nagyot kellett reszelni,
másrészt pedig még ragasztgatni is, hogy befaragható legyen ezen
borzalom helyére az egyedüliként elérhető BRG fej.

A szalagtovábbító nyomógörgő, a kombinált és a törlőfej hármasa, általában
egy előremozduló szánon szokott becsúszni a kazettába. De persze
ez a szokatlan, egy ponton elforduló megoldás is megteszi.

Ezek jól fognak jönni mondjuk akkor, mikor skálahúrozást építek.
No de mikor fogok én rádiót építeni? Tényleg! Mikor?

Mint ahogy a teleptartó érintkezőivel, ezekkel is csak a dobozom telik.
Mielőtt a szíjat betettem volna a többi közé, meghúztam egy kicsit.
Gondoltam ha valahol a szakadás határán jár, akkor ugyan ne
őrizgessem már feleslegesen. Jelentem nem fogom...

Van még benne néhány rugó, de mivel a kiszedettek közül több is elrepült,
ezért úgy döntöttem, hogy inkább nem szaporítanám velük a számukat.

Mennyi minden végezte már ebben a dobozban apróra bontva...

Egy kissé már hiányos a panel, mert mire észbe kaptam,
hogy fotózni is kéne, már jócskán belepusztítottam.

Ez a rajz a Rádiótechnika 1978/3-as számából származik.

Ez pedig az eredeti gyári rajz. Kiemelném, mint érdekességet, hogy a magnó
vonalkimenete nem az előerősítőre van kötve, hanem a végerősítőre.
Ha nem használjuk, akkor lényegtelen, de ez a hülye megoldás,
kazettamásoláskor nagyon oda tud verni a zajviszonyoknak.

Ha túl sokat azért nem is, de ma is szereztem néhány kincsecskét. Mondjuk eddig is
az enyémek voltak. Erre fel kiderült, hogy ezt a magnót még valamikor évekkel
ezelőtt elígértem alkatrésznek. Mindegy... Majd nézek egy másikat a piacon.

Ezt is le fogom vinni a pincébe, mint a többi alkatrészt, csak ennek
legalább van egy (valójában persze több) elkülönített helye.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.