Philips N2202 kazettás magnó
(ez volt a kezdet)

	Választhatok egyet a kupacból. Persze ez a kép még 2008 tavaszán készült. A fotón látható lomok közül azóta még csak a szikrainduktor szétszedtemje készült el. Szóval most nem is a kupacból választok, hanem a tavaly készült képsorokból. Minap elkezdtem megírni a walkman kismagnóhoz a szöveget, és arra a gondolatra jutottam, hogy legyen egy kazettás magnó áttekintés. Már csak azért is, mert van egy rahedli kazettás magnóm.
	Kezdjük ezzel, hiszen ez volt a kezdet. Persze a Compact cassette előtt is voltak kazettás magnók, de ahány annyiféle. Egyik sem terjedt el igazán, például épp a közös szabvány hiánya miatt. Ekkor jött a Philips a Compact cassette rendszerrel. A kidolgozott szabvány ingyenes volt, bárki gyárthatott az immáron szabványos kazettához magnót. Ennyi elég is volt, hogy közös nevezőre térjenek a magnógyártók.
	A korabeli (például ez) kazettás magnók hangminősége mondhatni kriminális volt, egy szinte bármiféle orsós magnóhoz képest. Amivel a kazetta legyőzte az orsót, az a kezelhetőség, illetve a kezelés kényelme. A kazetta kicsi, nem sérülékeny, nem tekeredik le róla a szalag, nem kell befűzni a gépbe, könnyedén meg lehet fordítani, és végül de nem utolsó sorban rá lehet írni a tokra, hogy milyen műsor van rajta.
	Részemről nem tartom sokra a Philips cég termékeit. A "Philips az Philips" nálam mindig is valamiféle lenéző jelző volt, pedig amúgy egy igencsak jó nevű multinacionális cég. Mint az a címkén látszik, a világban mindenfelé vannak gyárai. Például nálunk is volt a háború előtt.
	Visszatérve a kazettához, az az igazság, hogy az átlagos zenehallgató igényeit kielégítette egy ilyen kis alsókategóriás kazettás magnó minősége. Ez számomra borzasztóan hangzik! Ezt a kis vackot hangerőre és még hangminőségre kenterbe veri a Terta 811-es magnóm! De most térjünk rá a kivezérlésjelző műszerre, hiszen éppen ez van a képen. Szerintem ő volna a magnó dísze. No de ő a magnó dísze? Költői volt a kérdés, nem kell rá válaszolni...
	A bal oldali piros gomb a felvétel gombja. Középen a fényes azzal a sok nyilacskával a fő üzemmód választó kapcsoló. Kétféle megoldás terjedt el. Ez a tolókapcsolós, illetve az egyedi nyomógombos. Nekem persze van egy olyan Grundig kazettásom amin tekerő gomb az üzemmód választó, igen hasonló megoldással, mint mondjuk amit az Unitra ZK140 esetében alkalmaztak.
	Íme a kazettaajtó. Ebből is kétféle megoldás terjedt el. Ez az egyszerű, aminek nem volt semmiféle nyitógombja. Ezt az ajtót kézzel kell kinyitni, mégpedig úgy, hogy oldalt megfogjuk, majd egyszerűen felhajtjuk. Ez csak egy puszta fedél ami takarja a kazettát, így akár le is szedhetjük onnan. Az benne a jó, hogy mikor eltörik, akkor nincs semmi baj, hiszen a magnó vígan működik tovább nélküle is.
	A másik változatnál a kazettaajtóba kellett beletenni a kazettát. Tulajdonképpen a kazettaajtó becsukásával maga az ajtó tette be a kazettát a helyére. Aztán ott van például a BRG MK-21, aminek van ugyan nyitógombja, de csak akkor működik, ha van kazetta a magnóban, különben külön fülnél fogva nyílik az ajtó. Aztán volt még a front deck magnóknak egy olyan irányzata is, amin egyáltalán nem is volt kazettaajtó. A kazettafészek jópofa módon kilógott a magnó elejéből, és egyszerűen csak rá, illetve bele kellett tenni a kazettát.
	Ezek itt az apró magnó csatlakozási lehetőségei. Póthangszóró csatlakozó, amire rá is szorul szegény magnó. Egy szabványos és egy nem szabványos tuchel. Persze a jobb oldali csatlakozó is szabványos, de a bekötéséről annyit, hogy jobb ha csak a gyári (úgy értem a magnóhoz kapott) mikrofont dugjuk bele.
	Két apró gombocska. Az egyik a felvételi, a másik pedig a lejátszási hangerőt szabályozza. Ez általában inkább úgy szokott lenni, hogy egy gomb a hangerőnek, s egy másik a hangszínnek.
	A magnó alján nem látszik semmi érdekes. No persze ha jobban megnézzük, akkor azért akad itt némi meglepetés. Például nincsenek rajta lyukak a hűtésnek, mert nem kellenek lyukak, ugyanis ez a magnó nem melegszik! Ez egy hatalmas előny a régebbi csöves orsós táskamagnókhoz képest! Azoknak ugyanis mondhatni haláluk volt az ágyon, vagy bármi belapuló légzáró anyagon történő használat. Például igen ritka az ép (értsd úgy, hogy nem deformálódott) műanyagaljú BRG M szériás magnó.
	Íme az elemtartó fedelének nyitógombja. A kazettás mechanika mozgatásához - az orsóssal ellentétben - egészen minimális energiai is elég. Persze volt orsós elemes magnó is, de ez finoman szólva nem volt épp valami telepkímélő szerkezet.
	Ez itt a teleptartó fedele. Kb. olyan alkatrésze a kazettás magnóknak, mint az orsósoknak a fejtakaró búra. Értem ezt úgy, hogy ez fog először eltörni, vagy elveszni. A kazettás magnóknál hibaként előforduló teleptartó fedél elvesztését, csak a kazettaajtó letörése előzte meg. Ez az egyik legundokabb hiba! Új ajtót esélytelen volt kapni a boltban, ezért odaragasztott műanyagdarabkákból kellett pótolni a hiányzó részeket.
	Az elemes készülékek átka, na maga az elem! Mindenki (én is) benne hagyja a készülékben az elemeket. Elteszi a masinát, majd mikor évek elteltével előveszi, akkor jön a káromkodás a teleptartóban szétfolyt trutyi miatt. Az elem mocska még ezt a vastag rugót is kikezdte!
	Az elemek behelyezését mutató műanyag lapon jól látszik a szétfolyt elemek nyoma. Ez a magnó csak elemes, vagyis nem tartalmaz hálózati trafót. Ha visszük magunkkal a magnót, mondjuk kirándulásra, akkor nem kell cipelni a fixen beépített trafót. Viszont ha nem vettünk elemet, vagy otthon akarunk magnózni, csak előkapjuk a magnóhoz kapott tápegységet. Hosszúkás hasábforma, Philips felirattal. Volt is itthon, csak odaadtam a szomszéd néninek valami masinához.
	Ez a magnót hajtó motor fémdoboza. Ennek is rendesen nekiment az elem trutyi! Azért kell a motort (elektromosan és mágnesesen) árnyékoló fém dobozba tenni, mert a motor un. kommutátoros motor, ami rendesen termeli az elektromos zajt. Ráadásul a magnó piciny méretei miatt nem is lehet igazán távoltartani az elektronikától.
	Kazetták az előszobaszekrényen. A földről szedtem fel őket a Verseny utcában. Piac végeztével egyszerűen ott hagyták őket az árusok, én meg elhoztam belőlük néhány darabot, mondván inkább ezeket az értékteleneket teszem a bemutatott magnókba, mint az emlékként megőrzött régi sajátjaimat.
	A kazetta kezdetben nem volt ilyen szép átlátszó, hanem csak fekete vagy fehér, esetleg valami lehetetlen színe volt. A nagyobb baj persze az volt, hogy komoly bajok akadtak a mechanikai stabilitásával. Valószínűleg maga a műanyagtechnika volt a ludas. A kazettának csak egy egészen keveset kellett vetemednie, máris szorulni kezdett benne a szalag. A szalagmozgató mechanika elég erős, kihúzni simán kitudta a tokból a szalagot. A baj az volt, hogy a jobb oldali felcsévélő úgy általában véve minden magnónál gyengének bizonyult, s nem húzta vissza a szalagot a kazettába.
	Ez a fekete folt az ujjamon azt jelenti, hogy ki fogom dobni a magnót a kukába!
	Ez a valami úgy néz ki, mintha egy felöntés lenne a műanyag hátlapon, de nem! Ez a valami az ékszíj egy darabja. Ragad, és szinte lemoshatatlan! Egy Philips orsós magnóban ugyanezt a jelenséget tapasztaltam. A magnó új gazdája két üveg denaturált szeszt használt fel, mire sikerült kipucolnia. Na én nem fogom kipucolni!
	Ez valami rémesen pici egy orsós magnóhoz képest! A doboz harmadát a teleptartó tölti ki. A mechanikát mozgató villanymotor sem kell nagy legyen, hiszen alig van dolga. Nincsenek se óriási szalagorsók, se több kilós lendkerék, melyet mozgásba kellene hoznia.
	A tranzisztorok elterjedését követően már mindössze ekkorka helyen is elfért egy magnó elektronikája. Persze ez egy elég minimál koncepciós készülék, de egy többet tudó változat sem foglal ennél sokkal több helyet.
	Íme a jobb oldali kuplung hátulnézetben. Ha ez megakadt, vagy nem tudott elég erőt kifejteni, akkor nem húzta vissza a kazettába a szalagot. A szalag szépen rátekeredett a szalaghúzó tengelyre, majd úgy rászorult, hogy nem lehetett tőle lehúzni a kazettát a főtengelyről! Persze a tulaj nem látta, nem tudta mi a baj. Ő csak azt észlelte, hogy nem nyílik ki a kazettát takaró apró ajtó. Más választása nem lévén, erőltette. Általában a kazettaajtó látta kárát a feszegetésnek. Az elgörbített főtengelyről meg szó se essen...
	Nos ennyi. Ez egy komplett magnóelektronika. A kapcsolási rajzot elnézve, tulajdonképpen nincs mibe belekötnöm. (tegnap kimerült a kritika bugyrom) Minden funkció, ha alap szinten is, de ettől még teljesítve van.
	A kommersz magnóknál kétféle megoldás terjed el. Felvételi szintszabályozó gomb, mikor is mi döntjük el (ha sikerül), hogy milyen lesz a felvételi kivezérlés szintje. A másik megoldás az automatikus felvételi szintszabályozó. Ez egy elektronikus megoldás, ami - több kevesebb sikerrel - megpróbálja beállítani a megfelelő kivezérlési szintet.
	Általában jól működik, csak sajnos kihallatszik a felvételből amit csinál! Mikor épp nincs hang, olyankor ugyanis megnöveli az erősítő érzékenységét. Tehát először csend van, aztán megnő a sistergés, ekkor elindul a zene, az elektronika hirtelen visszavesz az erősítésből, ekkor elhalkul kicsit a zene. Ha meg a dal vége szépen halkul el, akkor azt is megpróbálja az elektronika kikompenzálni. Mindeközben ez a valami itt balra, a két végtranzisztor rézbe csomagolva.
	Ez meg nem a végtranzisztor, kiszajú, és szilíciumból van. Ennek már nem másznak el a paraméterei az általános hőhatásokra, mint mondjuk a régi germánium tranzisztorok. Az ember kiment a strandra nagy büszkén a tranzisztoros táskarádiójával, kitette a napra, hogy mindenki lássa! De elég volt neki mindössze néhány perc, hogy elszálljon a melegtől a két P13-as végtranzisztor. No de ez már nagyon régen volt...
	Az alkatrészek hátterében a felvétel / lejátszás váltókapcsolója. Kétféle megoldás terjed el. Az egyik az Isostat (vagy ahhoz hasonló rendszerű) kapcsoló, a másik pedig az egyedi. Itt az egyedit látjuk. Van nekem valahol egy annyira egyedi, hogy igencsak meglepődtem mikor kihúztam a kapcsolósort az érintkezők közül. Nyomtatot panelből van, elvarázsolt mintával. Vagyis a kapcsolót egyben nézve nem lehet kitalálni, hogy hogyan is működik elektromosan.
	Ez a külön paneldarab a motor elektronikus fordulatszám szabályozója. Az orsós magnók motorja szinte kivétel nélkül hálózati szinkron motor volt, minek okából kifolyólag nem kellett foglalkozni a fordulatszámmal. Ha stimmelt a hálózati 50 hertz, akkor a motor fordulatszáma is stimmelt. Jelen esetben ez a panel stabilizálja a motor fordulatszámát. A másik megoldás a motorba épített elektromechanikus röpsúlyos fordulatszám szabályozó volt.
	Levettem a kazettaajtót. Van a pincében egy fiókom, "átlátszó műanyagok" felirat van rajta. Ez a szürke műanyag egy újabb trófea a gyűjteményemben. Visszaérve a törött kazettaajtókhoz, szóval ha megvolt a letörött darab, akkor még csak-csak, de ha le kellett gyártani a hiányzó részt... Ráadásul úgy, hogy az tartson is!
	Szép fényes gombocska. Majd jól elteszem a gombgyűjteményembe. Balra nyomjuk balra pörgetett, jobbra nyomjuk jobbra pörget, előre nyomjuk lejátssza a kazettát. Ha előrenyomás előtt lenyomtuk a piros gombot is, akkor felvétel. Volt még egy hasonló megoldás, általában inkább japán magnókon. Ugyanez a rendszer, de nem gomb, hanem kis karocska volt a vezérlő. Természetesen ilyen magnó is akad a gyűjteményemben, mégpedig egy SANYO M-1300 képében.
	Kétféle irányzat volt. A gyártók egy része úgy gondolta, mindegy milyen hangszórót szerel a dobozba, mert úgyis pocsék a magnó hangja. Mások viszont megpróbáltak egy a lehetőségek határait súroló méretű hangszóróból, lehetőleg minél jobb hangot kicsikarni. Ez a hangszóró például valami nevetségesen kicsi, ezért nincs rajta mit csodálkozni, hogy olyan hangja van a készüléknek, mint mondjuk egy zsebrádiónak.

Ráadásul beteg is a hangszóró.
Ha nyomkodom a membránját, akkor erősen súrlódó hang jön belőle.

	Nem kár érte mondtam, majd kitéptem a helyéről a membránt. Sikerült egy egészen helyre kis közeli fotót lőnöm a lengőcsévéről. Ránézésre nem volt semmi baja. Lehet, hogy csak kapott egy kis nedvességet, s elvetemedett a membrán. Ami a képen érdekes, illetve rejtély, hogy mi a csuda lehet az az egészen aprószálú színes szösz, ott a tekercstől balra.
	Íme a magnó mechanikája. Ugyan a kazetta maga szabványos méretű volt, de a mechanika bármi lehetett ami képes volt befogadni. Majd a sok kazettás magnó szétszedése és bemutatása alkalmával láthatunk igen érdekes megoldásokat. Adva volt egy feladat, ami viszonylag egyszerű. A szalagot kell erre meg arra mozgatni, valamint a fejeket betolni a kazettába. Ahány mérnökgárda, annyiféle megoldás született. Sajnos az általam valaha birtokolt egyik  legérdekesebbet, vagyis a hárommotoros direkthajtásút, na azt sajnos még a szétszedtem rovat keletkezése előtt elpusztítottam.
	Ez egy viszonylag egyszerűbb un. forgásirány váltós mechanika. Fordító mechanikai áttételek helyett, ebben a villanymotor forgásiránya változik meg, de persze csak visszapörgetés állásban.

Nehéz ezt elmondani, inkább nézzük meg működés közben a kapcsolót.
Elnézést a rángatózó képért. Úgy látszik, hogy nem csak
a gombot, de a magát kamerát is mozgattam.

	Íme a fejszerelvény. Ez egy régi magnó, minek okán nincs itt semmi extra. Az újabb típusoknál szokott lenni egy mechanikus végállás kapcsoló. Ez azért szükséges, hogy ne akarja a magnó kihúzni a szalagot a kazettából, ha már nincs benne több. Ez egy kis műanyag baba, amit a megfeszülő szalag megtol. A karocska másik vége beleakad a lendkerék pöckébe. A lendkerék a tömegénél fogva meglöki a kart, a kar pedig valahol a magnó mélyén a stop gombot.
	Ez itt a törlőfej. Ez a magnó még hagyományos váltóáramú nagyfrekvenciás törléssel dolgozik. Újabban áttértek a mágneses törlésre. A bóvli (szinte mind az) mini tornyok magnóiban a törlőfej egy mágnes. A törlés mechanikus bekapcsolással történik, vagyis csak felvételkor megy neki a törlőfej (ami egy mágnes) a szalagnak. Ez utóbbi egy annyira igénytelen megoldás, hogy nem is szólok róla többet...
	A kivezérlés jelző műszer - mint maga a magnó is - egészen apró. Nem igazán bonyolították el a felfüggesztését. Lejátszáskor a telepfeszültséget méri (jó tudni, hogy bírják-e még az elemek), felvételkor pedig a kivezérlési szintet mutatja. Igaz picike, de azért mégiscsak van neki mutatója. Ezt azért írtam, mert eszembe jutott az a japán orsós magnócska, aminek a kivezérlés jelzője egy izzó volt. Ha villogott az izzó, akkor volt kivezérlés.
	Íme a gumigörgő. Ez is picike. No persze nem is lehetne nagyobb, hiszen akkor nem férne be a kazettába. Ha nem volt a magnóban automata végállás kapcsoló, akkor a szalag lejártakor a magnó nem kapcsolt ki, hanem csak forgott tovább, miközben a görgő állt, nyomta a főtengely, alul felül pedig koptatta is. Másnap reggelre már annyi is volt a görgőnek.
	A kazettás rendszer egyik átka, a szalagvezetés szinte teljes hiánya. A fejek szélén ugyan vannak szalagvezető tüskék, no de arról, hogy ezen kettő között mit össze nem kolbászol le s föl a szalag, arról jobb nem tudni! Némely magnó feje mintha konzervdobozból lenne hajtogatva, míg a másiké valami finommechanikai műremek. A szalagot a fejhez simító filc a kazettában van, vagyis a szalag magnófejre való odanyomása nem is a magnótól függ.
	Ezek itt már csak a maradványok. Nem igazán kell nekem belőle semmi. Egyszer régen tele volt a heverőm ágyneműtartója kazettás magnókkal. Eluntam a dolgot, merthogy egyik sem kellett. Szétszedtem mindet, s a romokat elraktam egy dobozba, majd levittem a pincébe. Na ez az a doboz, amit még azóta sem kellett kinyitnom!
	Rohadék ékszíj! Nem szidom, ugyanis ez tényleg szét van rohadva. Egyszer elszórtam egy ilyet a szobában, és nem vettem észre. Ráléptem párszor, meg szét is hordtam a papucsommal. Fél üveg benzin kellett a nyomok eltüntetéséhez. Azóta ha málló szíjas gépet látok...
	A mechanika alulnézetben. Itt sincs semmi. Semmi ami még kellhetne. No meg amúgy is igen kevés alkatrész van benne, mégpedig az irányváltós motor miatt. Ez egy felettébb ötletes megoldás! Meg persze az egygombos vezérlés is nagyban leegyszerűsíti a dolgokat. Majd ennek fényében kell nézni mondjuk például az Unitra M531-es magnót, ami szintén itt várja sorát a polcon. Abban olyan megoldások vannak, hogy az ember már-már nem hisz a szemének!
	A kazettás egyszerűen megette az orsós magnót reggelire. Az emberek a kényelmet választották a minőség helyett. Aztán egyszer csak kiderült, hogy a CD lemez sokkal kényelmesebb mint a kazetta, s a kazettás technika is a kukában végezte. Most épp a CD rúgja az utolsókat. Az emberek az mp3 formátumú zenét tartalmazó memóriakártyákat részesítik előnyben. Manapság egy autórádiónak nem kazettát vagy CD-t kell fogadnia, hanem USB stick-et.
	Ennyi maradt az egészből. Ezek az apróságok még újrahasznosíthatók. Már ha csinálok még valaha valamit a szétszedésen kívül. Hát ide jutott a kazettás technika? Ide! Legközelebb megnézzük, hogy ténylegesen hová jutott. Ez a magnó volt a kezdet, és a filléres Walkman volt a vég, de addig még egy napot várnotok kell.