Ebben a fiókban valaha a trafók tekercseléséhez szükséges apróbb kellékek és szerszámok voltak, úgymint mindenféle sablonok, befogók, gurigák, valamint ragasztószalagok, illetve egy jól megtermett számláló is. Az említett eszközök, mivel már évek óta nem tekercseltem semmit, manapság már egy pincemélyi fiókban laknak.
   Na most attól, hogy elvittem innen mindent, ami csak a tekercseléshez kellett, attól még egyáltalán nem lett rend a fiókban. Már többször is úgy voltam vele, hogy most aztán már tényleg kiborítom és rendet vágok a kincsem között, csak mint az látható, ez még mind a mai napig nem történt meg. Ennek oka valószínűleg az, hogy mivel ez nem egy tematikus fiók, így igencsak nehéz lenne benne rendet tenni. A cellux például az irodarészlegre való, a blankoló fogó a fogók közé, a barkácsolt Miniplex a felső fiókba, a drótok a jobb alsóba, a BIT-ek meg mondjuk a polcra. Csak ugye már annyira megszoktam, hogy ezek így együtt vannak, hogy ha egyszer rendet tennék közöttük, akkor évekig nem találnék meg semmit.

   Ha meg már úgyis idelent jártam, akkor előtúrtam ezt a relés dobozt. Hogy ezt meg mégis mivégre? Nos azért, mert bár az erősítő építős project fizikai munkálatai nem haladnak, de én a háttérben attól még mindenféle huncutságon töröm a fejem.
   Most például azt találtam ki, hogy ha nem maga a kapcsoló kapcsolná a mindenféle jeleket, hanem az általa vezérelt relék, akkor nyugodtan lehetne a panel a relékkel és az erősítőkkel hátul, miközben a kapcsoló meg akármilyen kicsi. Már úgy értem, hogy így nem kellene a yaxley kapcsolóra az a rengeteg tárcsa, valamint a kismillió szál vezetékre sem lenne szükség, amivel a panellal lenne összedrótozva. Mivel a jelgenerátorom ilyen relés megoldású, ezért bátran állíthatom, hogy ez egy nagyszerű megoldás!
   Hogy aztán a relés jelkapcsolgatásnak jelen esetben van-e bármi értelme, az egy nagyon jó kérdés! Mert ugye azt sem lenne nehéz kivitelezni, hogy a három apró panel a yaxley kapcsoló tárcsái között legyen elhelyezve.

   Az előbbi elképzelésnek természetesen előfeltétele, hogy a panel ne ilyen óriási, hanem inkább egészen kicsi legyen. Én már látom is, amint ennek még alaposan utána fogok számolni. No nem mintha nem látnám, hogy az általam tervezett panel milyen feleslegesen óriási. Amúgy csak a kényelem miatt lett ennyire nagy.
   Mert ugye mérés közben úgy a jó, ha mindenhez kényelmesen hozzáférek, illetve könnyű cserélgetni a panelen az egyes alkatrészeket. Hogy aztán szükség lesz-e az alkatrészek csereberéjére, azt így előre nem tudom, de sejtéseim szerint nem, mert ugye ez egy nagyon jól összeállított, illetve megtervezett kapcsolás, ami amúgy Rózsa Sándor műszerépítős könyvéből származik.
   Amivel esetleg gond lehet, az a kivezérelhetőség, illetve a kivezérlési tartalék, mert azt eddig még sosem vizsgáltam meg. Mondjuk a HF voltmérőben ez egy lényegtelen adat, hiszen ott ha kiakad a mutató, akkor már úgyis mindenképp méréshatárt kell váltanom.
   Nem így a jelen cikk keretében megépítendő erősítő esetében! Itt ugyanis a végfok előtt van még egy hangerő szabályozó gomb is. A jelen kérdésbe egy kissé alaposabban belegondolva, végül azt kaptam eredményül, hogy vagy alaposan túl kell tudnia teljesíteni az erősítőmodulnak a tőle elvárt 775 mV-os kimeneti szintet, vagy nincs mese, mégiscsak kell elé a GAIN feliratú potméter. Szerintem utóbbi lesz. Már csak azért is, mert ez a konstrukció a millivolt mérő esetében olyan flottul összeállt, hogy már-már vétek lenne kihagyni az erősítőből. Csak ugye akkor már megint ott tartok, hogy mégis hogy a csudában fog elférni az előlapon az a rengeteg gomb?

   Hogy haladjak is, ne csak folyton írjak, meg csak az agyam pörögjön, nekiálltam kimarni a panelt. Mint az látható, jó szokásomhoz híven már megint a középső asztalfiókomba szemetelek. Azért szeretem ezt az asztalt, mert minden ami csak kell, itt van benne valahol a kezem ügyében.
   Ez persze nemcsak érdem (már úgy értem, hogy milyen szépen összeraktam a dolgokat), hanem egyben a lehetőségek által meghatározott maximum is. Vagyis mivel ez a hall az én szobám, azért még ha akarnám sem tudnám ennél jobban szétrakni a dolgaimat.
   Ez persze nem igaz, de az ágyneműtartóm átépítése - mint utolsó helyteremtési lehetőség - már nem került kivitelezésre. Mert ugye ha az ágyat megemelem húsz centivel? Akkor egyrészt kényelmesebb lesz rá leülni, pláne fájós háttal felállni, míg a kapott 20x80x180 centis helyre rengeteg minden beférne. De hagyjuk ezt, mert ez már nagyon messzire vezet...

   Kimartam a panelt, majd a jobbra látható, direkt erre a célra rendszeresített ecsettel kiporoltam a vájatokat. Hogy az ecsetnek hova lett a többi szőre, azt mondjuk nem tudom. Na jó. Azt tudom, hogy én voltam aki ilyen rövidre metszette, de arra már nem emlékszem, hogy ezt mégis miért tettem. Valószínűleg az lehetett, hogy beleszáradt valami, vagy megégettem, mert azt valószínűtlennek tartom, hogy direkt a marózott nyáklapok réseinek tisztításához készítettem volna. Mondjuk amilyen feledékeny az utóbbi időben vagyok, akár még ez is lehetséges...

   Bár a csigafúróval mart nyáklap drága dolognak tűnik (és az is, ha eltöröm a fúrót), azonban a néhai KGST piacon vettem belőle (mármint fúróból) egy akkora adagot, hogy az még mind a mai napig kitart. Ráadásul ha eltörik, akkor (általában legalábbis) a maradék mindkét részével lehet tovább dolgozni.
   Ugyanez a nyáklap festve sem lett volna olcsó, hiszen az erre alkalmas típusú (nem mar alá a vasklorid) alkoholos filc is drága. A felület meg ugye nagy, ezért enné a tollat. Szóval azt kell mondjam, hogy igenis jó ez így.
   Ezt a technológiát amúgy Apukámtól tanultam, bár ő még nem géppel dolgozott, mint mondjuk én, hanem egyszerűen csak megreszelt egy csavarhúzót, aminek a maga felé húzott karmával éppen ilyen vonalakat lehetett tépni. Apukám módszere ugyan egyenesebb szélű vonalakat eredményezett, az enyém azonban finomabb munkákra is alkalmas.
   Ezzel a panelmarási módszerrel készült például a jelgenerátorom, amiben azért bőven vannak integrált áramkörök is. Amennyiben nem kell a tized collosnál (2,54 mm) kisebb raszter, illetve nem kellenek az IC-k lábai közé fóliacsíkok, úgy ez a marós módszer is bőven megteszi.
   Ráadásul ilyen kicsi, illetve kevés vágást tartalmazó paneleknél sebességben egyszerűen verhetetlen! Mindössze néhány perc alatt kész, és az elkészítéséhez semmiféle speciális dologra nincs szükség. Már úgy értem, hogy nem kell vasklorid, vagy bármi sav, maratótálca, levilágító, nyáktervező program, csak egy satu meg valami keményebb anyag, ami mellett lehet húzogatni a vékony csigafúrót.

   Mint azt már említettem volt, minden itt van a kezem ügyében. Vagyis ahhoz, hogy leszabjam, kimarjam, beónozzam, majd beültessem a panelt, ahhoz még csak a fenekemet sem kell a székből felemelnem.
   Az ellenállások például a háttérként szolgáló szortimentben vannak. Az ugyan igaz, hogy ezek jórészt használtak, de mivel egy ellenállás ritkán hibásodik meg, ezért ennek semmiféle jelentősége sincs. Na jó, annyi azért van, hogy mivel bontottak, ezért igen ritkán olyan hosszú a lábuk, mint ahogy én azt szeretném. Persze ha egyszer már be voltak építve valahova, akkor is csak annyi a dolgom, hogy nem a lábakat igazítom a feladathoz, hanem a feladatot méretezem a lábak hosszához. Ezt amúgy éppen így szoktam csinálni.
   Vagyis ha építek valamit, akkor nem abból indulok ki, hogy az ellenállásoknak még megvan a több centi hosszú lábuk, hanem előtte megnézem, hogy a keresett értékűből milyen hosszú lábú van az apró fiókban. Persze ha nincs megfelelő lábhosszúságú, akkor egyrészt semmiből sem tart megtoldani, másrészt az ellenállás nem igazán drága alkatrész. Vagyis akár vehetek is belőle a boltban. Ezt amúgy szoktam is, de csak ha nincs a keresett értékből, vagy már csak nagyon kevés van.

   Én is látom, hogy ez mennyire szellősen szerelt, csakhogy ugye jelen esetben éppen ez volt a cél. Mármint az, hogy bárhová kényelmesen odabökhessek egy mérőcsúccsal, pláne rá tudjak akaszkodni krokodilcsipesszel.
   Ez amúgy (mint azt már ki tudja hányszor említettem) egy igen jó minőségű, úgy kb. 20dB erősítésű modul. Valaha volt egy olyan tervem, hogy az ilyen játszásiból (merthogy még ez is csak az) megépített valamiket nemhogy nem szedem szét, de egyenesen nekiállok és gyártok belőlük egy egész rakattal. Ez azért lett volna jó, mert így ha barkácsolni szerettem volna valamit, akkor nem teljesen nulláról kell indulnom. Lett volna mindenféle modul, a magnó korrekciós erősítőtől kezdve, a multivibrátoron át, egészen a rádiófrekvenciás erősítőig. Ennek a tervemnek ha látszanak is nyomai a szobai, illetve a pincei paneles fiókban, de sosem került kivitelezésre. Most meg ugye hol vagyok én már attól, mint amit fiatalabb koromban összeforrasztgattam...

   Még a magam számára is meglepő módon (mert ugye ez régen nagyon nem így volt), bár a panel mérésre kész, épp csak annyi kedvem maradt, hogy rámértem az egyenáramú munkapontokra. Mivel azokat mind rendben lévőnek találtam, az erősítő működőképesnek lett nyilvánítva.
   Annyit azért még megtettem, hogy bár egyszerű odabökős próbával, de azért ellenőriztem, hogy valóban erősít-e. Vagyis átkapcsoltam a műszert váltakozó feszültségű mérésre, majd megérintettem az erősítő bemeneti pontját. Mivel rendesen elszaladtak a műszeren a számok, az erősítő valóban működik. A többit meg majd holnap mérem le.

   A betervezett másnapi mérésből mindössze annyi lett, hogy nekiugrottam és ellenőriztem a próbaképp megépített modul nagyfrekvenciás tulajdonságait.
   A min. állásban 5, míg max. állásban 15 MHz-et állítottam be, majd a woblert söprés üzemmódba kapcsoltam.
   Mint az a ferde vonalból látható, a magasabb frekvenciák felé ugyan eső tendenciát mutat az átvitel, de az adott cél esetében, ami a 10,7 MHz-es jel átvitele, ez semmiféle problémát sem fog okozni.
   Hogy pontosan mennyit is erősít az erősítő, pláne 10 MHz környékén, azt mondjuk nem álltam neki lemérni. No nem egyáltalán nem, hanem csak ma nem. Egyrészt holnap is van nap, másrészt hátha addig még megálmodok egy csomó mást is, amit még meg lehetne, vagy épp nagyon is kellene mérnem.

   Mivel nemhogy másnapra, de még sokadik napra sem jött meg a kedvem a mérések elvégzéséhez, kiszámoltam helyette inkább valami mást. Összeszámoltam az alkatrészek mennyiségét, majd kiszámoltam és összeadtam a helyfoglalásukat.
   Mint az az utolsó számból kiderül, ha fektetve szerelem az ellenállásokat, valamint rámegyek a legjobb helykitöltési tényezőre, akkor épp ráfér a kapcsolás egy 41x41 milliméteres paneldarabra. Ez már van annyira kicsi, hogy kényelmesen beszerelhető a nagyobbik yaxley kapcsolótárcsái közé.

   Amennyiben mégis állítva szerelem be az ellenállásokat, kisebb fizikai méretű kondikat használok, illetve az elkók valós méretét veszem alapul, akkor az adott kapcsolás megépítéséhez már egy 28x28 milliméteres panel is elég lenne.
   Innen van még tovább egy olyan sűrítési fokozat, hogy nem lábas, hanem SMD alkatrészeket használok. Mivel a szükséges értékű elkók SMD változata sem kisebb, mint amekkora a hagyományos lábasjószágoké, így azok a tranyókkal és a négy kondival együtt maradnának lábasak.
   Itt aztán újra előjön, mint ami eddig már annyiszor, vagyis az, hogy mi lenne, ha méltóztatnék visszavenni az igényeimből. Mert ugye ha nem kell, illetve nem akarnám, hogy az FM KF jelet is erősítse ez az általam monitor célú erősítőnek keresztelt valami (konkrétan a bemeneti fokozat), akkor simán megúsznám a feladatot egy kiszajú, valamint lehetőleg FET bemenetű műveleti erősítőpárossal. Amennyiben mégiscsak kell az FM KF jelet feldolgozó egység (mert mondjuk épp URH rádiót építeni támad kedvem), akkor azt kívülről is nyugodtan rádughatom a csak a hangfrekvenciás sávban dolgozó erősítőre.
   Mikor idáig jutottam, illetve már ezen pillanat előtt is többször, azt kellett megállapítsam, hogy ha annyi energiát, vagy legalább a töredékét fordítottam volna a kivitelezésre, mint amennyit az agyalással elcsesztem, már rég elkészültem volna ezzel a monitor célú erősítővel!

   Mert ugye most is mit csináltam? Ahelyett, hogy bevetettem volna a mérésekhez a woblert (mint jelgenerátort), lementem inkább a pincébe, majd előtúrtam ezt a csodát. Ezt a műszert még olyan régen vettem, hogy akkor még megvolt a Verseny utcai piac. Emlékeim szerint ötszáz forintot adtam érte. Na most ha ezret adtam, az sem volt érte sok, ugyanis körülbelül ennyiből jönnének ki a műszeren látható forgatógombok.
   Mikor megvettem, akkor nagyon megörültem neki. Mire hazaértem vele a piacról, addigra ha az öröm nem is, de az iránta érzett lelkesedésem annyira elmúlt, hogy még csak ki sem próbáltam! Már vagy ötször költöztettem odébb a pincében, mely alkalmakkal mindig megsimogattam. No de kipróbálni? Na azt már nem... Gondoltam majd most! Ez persze újra azt jelenti, hogy épp mint ahogy eddig már annyiszor, úgy most is újra elnapolódik az erősítő építős project. Ez persze nem akkora baj, hiszen eddig is jól megvoltam nélküle. Illetve ha csak a tervezés szintjén is, de legalább már belefogtam a monitor célú erősítő megépítésébe.
   A tervezésről annyit, hogy valamelyik este, az elalvás előtti pillanatokban, támadt egy nagyszerű ötletem, mégpedig az, hogy mi lenne, ha másnap reggel nekiállnék, és ahogy esik úgy puffan alapon, megépíteném a monitor célú erősítő minimál koncepciós változatát. Ebben az esetben valószínűleg az történne, hogy ekkor már képtelen lennék okot találni arra, hogy elkészítsem a már oly régóta megálmodott bővített verziót. Itt aztán újra az a rész következett, mint ami már annyiszor, vagyis a különböző lehetőségek közötti totális döntésképtelenség.

   Ez itt a millivoltmérő jelenlegi blokksémája. Hogy miért nem jó nekem így? Hogy mégis mi bajom van vele? Tényleg! Mi bajom van vele? Nos az, hogy bár ránézésre egyszerűnek és nagyszerűnek tűnik, és nézve (mármint a műszereit) valóban az, no de meghallgatva... Emlékeim szerint annyira zajos, hogy bár van rajta egy fejhallgató kimenet, de az a folyamatos sustorgásnak köszönhetően használhatatlan, illetve van annyira idegesítő, hogy ezt az ötletet gyorsan el is vetettem.
   Részemről úgy vagyok a zajjal, hogy hiába nyomja el a műsor, ha egyszer már az apróbb szünetekben is feltűnik. Ez annyira így van (mármint a zavarás), hogy az asztalomon álló két pici Creative aktív hangfal susogását simán meghallom a bár elcsendesített, de attól még kissé zajos PC mellett. A QUAD 405-ös erősítő viszont már igen gyakran szokott bekapcsolva felejtődni, mert azon hiába vannak nagyobb hangfalak, az már akkor is van annyira csendes, hogy a zaját nem hallom meg. Ez számomra azt vetíti előre, hogy valószínűleg a monitor erősítő végfokával sem leszek megelégedve. Ez persze nagyban függ attól, hogy milyet építek bele.
   Visszatérve a műszer bemeneti fokozataihoz, azt találtam ki, hogy ugyan ne legyenek már ott a jelútban a felesleges fokozatok. Már úgy értem, hogy mikor nem kell erősítés, akkor ne az erősítők előtt legyen az osztó, a zaj nívója meg marad amennyi volt.

   Hanem legyen inkább így. Ezen a rendszeren ha 0 dB állásba kapcsolok, akkor úgy fut át a jel, hogy csak a bemeneti jelfogadó erősítőn halad keresztül, ami amúgy csak egy szintillesztő FET. Mikor kell a +20, vagy akár a +40 dB-nyi erősítés, csak olyankor lép be, illetve adódik hozzá a jelhez az egy, vagy a két 20 dB-es erősítőmodul zaja.
   Amennyiben úgy nézem, akarom mondani hallgatom, hogy a fülem van a rendszer végén, akkor jobb ez így, mint ahogy a millivolt mérőben van. Az mondjuk igaz, hogy az én megoldásomhoz bonyolultabb kapcsolórendszer kell, amit most így hirtelen neki sem mertem állni megtervezni.
   Mert ugye mikor épp nem kellenek, akkor ugyan ne legyenek már bekapcsolva, illetve rákapcsolva a jelre az egyes erősítők. Mondjuk fogalmam sincs, hogy mekkora visszahatása van a saját bemenetére egy ilyen modulnak, mikor épp túl van vezérelve. Ez mondjuk egy újabb olyan dolog, amit ha rájövök, hogy hogyan kell, akkor holnap (na persze...) kimérhetek. Vagy nem mérek semmit, hanem megtervezem az erősítőt egy kényelmesen átlátható méretű panelra, relékkel távvezérelhetően.
   Ehhez meg azt kell kiderítenem, hogy ugyan hány voltosak a már elő is túrt relék, illetve hogyan állnak a lábaik. Már úgy értem, hogy miféle kontaktusaik vannak. Amennyiben váltó, vagyis morze érintkezők, azokkal nagyon jól lehet dolgozni. No de ezt már tényleg majd csak holnap...

   Búcsúzóul még meghallgattam, hogy jól emlékszem-e. Jelentem igen. Bár hallgatható, de olyan szinten zajos (ami a két folyamatosan járó sorba kötött húsz decibeles erősítő modul miatt nem is csoda), hogy az eredeti felállásban semmiképp sem szeretném használni. Persze zajosnak a másikféle megoldás is zajos lesz, de csak akkor, mikor bekapcsolom a +20 dB-es erősítőfokozatokat, amit mondjuk el lehet viselni, hiszen ritkán, vagy mondjuk inkább úgy, hogy nem sok feladathoz kell a +40 dB erősítés.

   Teltek múltak a napok (mit napok, hetek), miközben nekem semmi kedvem sem volt a modul leméréséhez. Ebben az az érdekes, hogy ez tulajdonképpen egy olyan játék, ami még csak nem is megterhelő. Lekapom a polcról a modult (ami azért van fejjel lefelé, hogy ne porosodjon), majd rácsimpaszkodok a krokodilcsipeszeimmel, melyeknek végén a mindenféle műszereim lógnak. Amit mértem felírom (a gépbe, vagy akár egy kockás papírra), aztán mikor épp ahhoz lesz kedvem, akkor majd rendezem a sorokat. Hát ja...

   Mivel az előző elképzelésem egyszerűen nem akart megvalósulni, nekiálltam helyette valami másnak. Ez a más jelen esetben az egyszerűbben megépíthető, amitől persze kevesebbet is tudó változat kidolgozását jelentette.
   Ebben mindössze egyetlen IC-ből áll az előerősítő, amiből ha valami FET-es bemenetű változatot használok, akkor úgy ahogy van, egy füst alatt a bemeneti jelfogadó áramkört is megúszom.
   A szimuláció szerint rendben van az elképzelésem, bár csak a hangfrekvenciás tartományban. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a műveleti erősítők nem arra lettek kitalálva, hogy rádiófrekvenciás jelekkel dolgozzanak.
   A kapcsolás alapesetben egy egyszerű jelkövető, vagyis nulla decibeles erősítéssel dolgozik. Az egyes jelű kapcsolót zárva 20 dB, míg a kettes zárásakor 40 dB erősítést kapunk.
   Az egyre nagyobb erősítéssel dolgozó műveleti erősítő felső határfrekvenciája persze csökken, de mivel még 40 dB erősítéssel is bőven a hangfrekvenciás sáv felett van a -3 dB-es pont (konkrétan 60 kHz-nél) így pusztán hangfrekvenciás célra ez a kapcsolás is bőven megteszi. Na jó, akkor a realitás talaján állva mondom inkább úgy, hogy megtenné, ha tegyük fel méltóztatnék végre megépíteni.
   Itt aztán újra a szokásos, azon történő lamentálás következett, hogy mi legyen. Mert ugye ha az egyszerűbb, vagy tegyük fel a legegyszerűbb megoldás mellett döntök, akkor kimarok egy panelt az IC-nek, egy másikat a végfoknak, rácsavarozom őket a yaxley hátuljára, plusz egy hangerő szabályzó gomb, hangszóró, doboz, dugasztáp, és már készen is vagyok! Csak ugye ha már egyszer nekiállok, akkor miért adjam az elérhetőnél alább? Na ezen kérdést a bármiféle érdemi tevékenység helyett már évtizedek óta rágcsálva, nem készült még el a monitor célú erősítő. Na jó, egyszer már volt egy kezdemény, az azonban olyan rossz csillagzat alatt született, hogy azt részemről inkább letagadom.

   Mivel máshoz épp nem volt kedvem, fogtam egy kockás füzetet, majd kiültem vele a napra, ahol is megterveztem a relés kapcsolású erősítés választós verziót. Illetve nem kell ennek feltétlenül relésnek lennie, csak akkor ugye többtárcsás yaxley kell, sok vezetékkel, vagy a kapcsolótárcsák közé épített panelekkel.
   Azért úgy lettek bekötve a relék, hogy teljesen kikapcsolják, illetve kiiktassák a jelútból az egyes erősítőfokozatokat, mert egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy okoz-e bármiféle gondot ha ott maradnak, és bár használaton kívül (ez azt jelenti, hogy nem a kimenetükről véve a jelet) túlvezérlődnek.
   Ennek a kapcsolásnak az az előnye, azon elv mentén lett kidolgozva, hogy alapesetben, vagyis a valószínűleg legtöbbet használt 0 dB erősítés állásban, az összes reléje alaphelyzetben van.
   A relékre amúgy valamelyik nap ránéztem. Találtam köztük teljesen zárt, 12 voltos, két morze érintkezővel rendelkező, kb. IC méretű (csak vagy háromszor magasabb) példányokat.
   Hogy akkor miért nem állok neki már megint, ennek az amúgy rém egyszerű kapcsolás megépítésének? Nos azért, mert már megint elakadtam, természetesen a szokásos túlgondolásom miatt.
   Mert ugye ha nem így kötném be a reléket, vagyis nem választanám velük szét az egyes erősítő fokozatokat, hanem pusztán csak az erősítő fokozatok közül venném a jelet, akkor beduplázhatnám a relék érintkezőit. Ez a kapcsolás üzembiztonsága szempontjából lenne előnyös.
   Az meg, ha nekiállnék és végre megépíteném, akár így, akár úgy, akár amúgy, na az meg a kivitelezés, illetve az egyáltalán elkészülés szempontjából lenne előnyös. Kíváncsiságból visszanéztem a project megnyitási dátumára. Ennek az erősítő építős mizériának (első kép dátuma) 2018-03-26-án álltam neki. Na most ahhoz képest, hogy már május van, nem valami sokat haladtam vele.
   Az persze igaz, hogy a tökölés is valami. Ez persze csak akkor igaz, ha nemcsak úgy magában áll, hanem vezet is valahova, valamiféle eredményre. No de jelen esetben (eddig legalábbis) sajnos nem. Még ha csak ez az egy ilyen már évek óta halogatott projectem lenne, már az is sok volna! Csakhogy nem ez az egy van...

   Mivel ennek a fejezetnek "mérés" a címe, így ha a valóságban nem is, de virtuálisan azért mégiscsak nekiálltam, s az EWB nevű program segítségével lemértem mindent, amit csak tudtam. Ez persze a gyakorlatban nem sokat jelentett, hiszen azt már eddig is tudtam (mert még a millivoltmérő építésekor lemértem), hogy az erősítőmodul bemeneti impedanciája 30 kΩ körül van, míg a kimeneti 300 Ω körül. Ezt például azért jó tudni, mert ezekből az adatokból nyilvánvalóan kiderül, hogy az egyes fokozatok nem terhelik egymást, nem hatnak vissza. A 300 ohmos generátor ellenállás pedig bármi más fokozat kisimpedanciás meghajtására bőven alkalmas. Vagyis az erősítőmodul (vagy modulok) után következő bármiféle fokozatot teljesen szükségtelen emitterkövető közbeiktatásával kezdenem.
   A képen egyébként azt a kapcsolási változatot látjuk, melyben átállítottam a modul erősítését az eredeti 20 helyett 40 decibelre. Bár a hangfrekvenciás tartományon belül ez is egészen jól teljesít, azonban a nagyfrekvenciás átvitele kikompenzálhatatlannak bizonyult. Mivel ezen a verzión nem jut át a 10,7 MHz-es FM KF jele, vagy legalábbis nem 40 dB erősítéssel, így ezt a változatot meglepően gyorsan sikerült elvetnem.
   Na most az is egy megoldás, hogy nem a megvalósítható áramköri részleteket veszem számba, hanem kizárom az adott célra nem megfelelőket, csak így ugye míg élek nem érek a lehetőségek végére!

   Ez itt a bemeneti fokozat, ami egyrészt a jel nagyimpedanciás fogadásáért felel, másrészt a további fokozatok kisimpedanciás meghajtásáért. Ha már épp úgyis itt voltam előtte, akkor egy füst alatt megterveztem a -20, illetve -40 dB csillapítású bemeneti osztót is.
   Bármit is mértem rajta, ez a kapcsolás minden téren megfelelt az elvárásaimnak. Vagyis most már épp csak annyi a dolgom, hogy nekiálljak végre összelogikázni az egyes fokozatokat, megrajzoljam a remélhetőleg végleges kapcsolási rajzot, majd megtervezzem, kimarjam és beültessem a paneleket.

   Ha már egyszer "mérések" lett az oldal alcíme, illetve mert most meg a tervezéshez nem volt kedvem, nekiálltam mérni, pontosabban szólva pusztán tesztelni. Ezzel az volt a célom, hogy kiderüljön, valóban erősít-e a modul 10,7 MHz-en, vagy csak a szimulátorban vizsgázott jól. Jelentem valóban erősít, ráadásul úgy nagyjából a tervek szerinti tízszereset.
   A szignálgenerátor ellenben alaposan leszerepelt. Sem a kimeneti szintszabályzó, sem a csatornaváltó nem működik jól. A potmétert ugyan megjavítottam, az jó lett, de valami nem stimmel a bekötésével, vagy valamelyik földelési ponttal. Sávváltás után pedig időnként leáll az oszcilláció, mely hibát a moduláció kapcsolójának tekergetésével lehet eliminálni.

   Még azt is kipróbáltam, hogy van-e valami visszahatása a bemenetre (akár a tápfeszültségen keresztül is), mikor túlvezérlem az erősítőt. Amennyire én ezt szemmel meg tudtam állapítani, nincs semmiféle visszahatás.
   Itt aztán egy olyan félóra következett, melyben olyan méréseket végeztem el, melyeknek vagy nem volt semmiféle értelmük, vagy egyszerűen csak kiestek a fejemből a mért eredmények.
   Valójában persze arra ment ki az egész, hogy valami rettenetes szörnyűséges elborzasztó, eddig még csak nem is gondoltam rá típusú hibát találjak az elképzeléseimben. Mivel ez nem sikerült, idővel feladtam a további kutatást.
   Ez persze jó hír, hiszen most már tényleg nem sok tart tőle vissza, hogy nekiálljak az érdemi munkának. Mondjuk már nyár eleje van, így innentől kezdve egészen őszig arra fogom rákenni a lustaságomat, hogy meleg van. Melegben meg ugye nem jó pákázni, merthogy az is fűt.
   Na most arra még nem sikerült akár csak egy kicsit is elfogadhatónak tűnő magyarázatot (vagy inkább kifogást) találnom, hogy ha meleg van, akkor ugyan miért nem húzok le a pincébe, s készítem el előre a monitor célú erősítő dobozát.
   Az ugyan igaz, hogy ezt itt nem részleteztem, mert már így is végtelenül terjengős lett ez a cikk, de a látványos semmittevés közben, valahol egészen mélyen a háttérben, ha még csak fejben is, szóval csak holmi álmok szintjén, de azért már elkészült az a k*rva doboz. Mármint persze most még csak a terve.

   Ez az építési cikk végül nem a szétszedtem, hanem a rádióépítős oldalra került, pedig nem is rádiót építek benne. Valahova ezen cikk elé be lesz szúrva egy másik, szintén nem rádió építős cikk is, melyben az eddig a rádióépítéshez összegyűjtött alkatrészeket, pontosabban szólva csak az alkatrészes dobozokat nézem át.
   Hogy erre miért van szükség? Nos azért, mert a múltkor már azon járt az agyam, hogy be kellene mennem valami elektromos boltba, hogy meglessem, mégis miféle színes banánhüvelyeket lehet manapság kapni. Aztán mikor a kúp alakú hangdobozt kerestem, találtam az egyik rádióépítős dobozban egy egész zacskóval. Vagyis amit elterveztem, az egyszer korábban már megtörtént, csak még valamikor olyan régen, hogy már nem is emlékeztem rá. Na ezért, illetve ezért is kell tartanom egy szemlét a rádióépítős dobozok tartalma felett.
   A másik ok pedig az, hogy már vagy öt dobozt sikerült dugig tömnöm a kacatjaimmal, mégpedig úgy, hogy csak nagyon, de tényleg nagyon halvány fogalmam van a tartalmukról. A dobozok közötti keveredés pedig totális, illetve semmiféle tematikát sem követ. Ha csak annyit teszek, hogy kiszedem a tömegből azokat az alkatrészeket, melyeknek máshol is van helyük (például a forgóknak a forgókondenzátoros dobozban), már csak azzal is visszanyerek a dobozokban egy csomó helyet, amit aztán a rádióépítés megkezdése helyett majd újra feltölthetek a puszta hozzávalókkal.
   Hogy a képhez is írjak valamit, az arról szól, hogy egyszerűen nem találtam két darab, csak úgy egyszerűen magában álló, szabadon bevethető banándugót, így két műszerzsinórt voltam kénytelen helyettük bedugni. A témához szorosan ugyan nem tartozik hozzá, de épp a szignálgenerátor külső modulációs lehetőségét ellenőrzöm.

   Na most nem az a baj, hogy a modulációs mélység a kívülről, jelen esetben a HF jelgenerátoromból érkező jel esetében nem éri el a 30%-os értéket, hanem az, hogy még a képernyőn látható szintet is csak 5 voltos vezérlőjel hatására éri el.
   A másik probléma pedig a kisebbik szovjet oszcilloszkópom rajzolatának elmosódottsága. (épp azt látjuk a képen) Az előtérben látható raszter éles, míg a mögöttes ábra elmosódott, pedig ennek a műszernek valaha nagyon szép rajzolata volt, csak mára már valószínűleg kitikkadtak benne a "híresen" jó minőségű szovjet elkók. No nem mintha nem lenne itthon pótlás, csak ugye a lustaság, az fog engem a sírba vinni...