Érpárkereső adórészének átalakítása
(egy cikk, melyben a szerző felhasznál egy kapcsolót, kevéske drótot,
valamint ezen kettő összeépítésére mintegy fél napnyi szabadidőt)

Ez egy épületre való telefonvonal elosztója. Már ebben is simán el lehet akadni,
ha feltesszük azt az egyszerű kérdést, miszerint: Mi mivel van összekötve?

No nemcsak beszerezni kell a hozzávalókat, hanem meg is kell őket logisztikázni.
Konkrétan azt, hogy minden egyszerre legyen egy helyen. Persze velem együtt.
Plusz munkakedv. Plusz szerszámok. Mert az indíttatás (minapi fiaskó)
az már megvan. Mint az a képen látható, a vacsorám is.
Már csak neki kell állni a feladatnak.
Remélem sikerül.

Vajon lehet-e kártyavárat építeni csokiból? (tettük fel Andival a kérdést)
Ha ez sikerült, gondoltam megpróbálkozok egy kapcsoló bekötésével is.

Pedig ez a polc a múltkor már majdnem üres volt...

Kissé túlbiztosítottnak tűnik a project, pedig nem. Mindössze arról van szó, hogy nem
csak a mai feladatot, hanem már több ízben, több hasonló apróságot elhalasztottam
az érpárkeresőkkel kapcsolatban. Egyrészt nálam van (már több mint fél éve) egy
kollégám vevője javításra. Másrészt össze kéne raknom magamnak egy tartalék
készletet, ha a jelenleg használttal történne valami. (például bedöglik, vagy
beesik valahova) Valamint sok-sok évvel ezelőtt ígértem valakinek egy
ilyen készletet. Ha nem is újat, nem is működőt, de legalább kipofozhatót.
Ez eddig épp csak valamivel több, mint amiről alapvetően szó volt. Vagyis ez
egy olyan csak egy pár perces munka lesz, amivel biztos jól el leszek késő estig.

Ugyan tudom, hogy kompatibilis a barna adó meg a zöld vevő, de a próba a biztos!
Mit lehet azt tudni? Hátha találok valami újabb okot a halasztásra...

Mivel a hazahozott piros-fekete kábel vadonat új, így nincs szívem levágni belőle,
ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem az itthon elrejtett tartalékot.
Ebben a dobozban ugyan telefonos lomok vannak, csakhogy
a keresett kábel, az bizony nem lakik itt! Megyek tovább.

Ezt a dobozt amúgy is elő kellett volna vennem, mert ebben tartom az eddig
begyűjtött, amúgy jórészt teljesen döglött érpárkeresőket. Az adóban
általában elolvad valami a túláramtól, a vevőben pedig
szinte mindig a hangszóró esik szét.

Van egy egész asztalfiókom, megtömve vezetékekkel.
Csak amit keresek, az nem akar előkerülni...

Ezt a dobozt meg én nem akartam, hogy előkerüljön! Ez egy lapozós órás rádió.
Ez kérem egy olyan régi project - mármint az, hogy összerakom - hogy
az már szinte az idők ködébe vész. Mondjuk innen szép nyerni.
Már úgy értem, hogy vajh visszatalálok-e az alkatrészekkel
az eredeti a helyükre? No! Erre a kérdésre se ma lesz
meg a válasz. Már persze ha valaha is kiderül...

Hurrá! Három újabb kisrádió, digitális kijelzésű tapintóhőmérő, fejhallgatók, valamint
a befejezetlen (valójában még bele sem kezdtem) tárcsás beszélő építési projectem
egy újabb dobozom mélyén. Olyan ez nálam, mint valami szörnyű családi titok.

Vissza is teszem a dobozokat a rejtekszekrény mélyére. Majd egyszer nekiállok.
De apukám (lásd a jobb alsó sarokban) már nyilvánvalóan nem hisz bennem.

Íme a kiindulási alap. Ez lesz a készülő szerszám adó része. Illetve most is az,
csak egy kissé át fogom alakítani. Kell rá egy új, mégpedig nem
szakadós kábel, valamint a dobozba egy kapcsoló.

Kábel az van, mert végül megleltem a kacatos dobozomban.

Ez az a speciális kábel, amivel a telefonközpontok moduljaihoz lehet csatlakozni.
Persze csak maga a dugó kell belőle, mert a kábele - finoman szólva - nem tartós.

Ez itt a komplett műszaki leírás. Mindössze arra kell figyelnem, hogy a dugó fekete
oldala csatlakozik az átkötő vezetékhez. Ez persze csak annyiban számít, hogy
jó helyre kerüljön a felirat a dobozba építendő kapcsoló két állása mellé.
Ha összekeverném a drótokat, legfeljebb majd megfordítom a feliratot.

Négy döglöttből három működőt képtelenség lesz összerakni. Pláne úgy, hogy jórészt
tudom, hogy mi a bajuk. Az egyiknek halott a bemeneti IC-je. Egy másiknak
szakadt a potmétere. Harmadiknak meg le van törve az orra. Valamint
- mint legnagyobb hiba - mind a négynek hibás a hangszórója.

Ez a kék dobozka egyáltalán nem akart kinyílni! Persze csak addig tartott
az ellenállása, míg meg nem találtam a matrica alatt a rejtekcsavart.

Aztán meg a csuklószíj miatt nem akart szétjönni. Nem akarom én ezt
lóbázva vinni magammal, úgyhogy a csuklószíjnak ezennel annyi.

Zöld panel és kék elem, ennél jobban szét nem szedem.

Valamikor régen, egy hirtelen jött felindulás alakalmával rendbetettem a dobozaim.
Egyrészt megragasztottam őket, másrészt kaptak gombot. No meg új tartalmat is.
Így kerültek az amúgy több dobozban szétszórt apró kapcsolóim mind ide.
Mivel túl sok minden van ebben a dobozban, így képtelenség átlátni.

Ezért kiborítottam a doboz tartalmát egy újabb, de már jóval nagyobb felületű
dobozba. Na jó. Bevallom... Imádok turkálni a kacatjaim között!

A méret stimmel, a lábszám stimmel, csak sajnos nincs rajta felfüggesztés.
Persze beforraszthatnám egy panelba, azt meg odacsavarozhatnám.

Hoppá! Ennek már van felfüggesztő furata. Persze ez meg nem kapcsol.

Azt mondanám rá, hogy a bal oldalit még egyszerűbb is beszerelni, hiszen csak
egy szem kerek lyuk kell neki. Persze ő se kapcsol. Konkrétan nem
elektromosan nem, hanem már eleve mechanikusan sem!

Ez mondjuk nem volna rossz választás. Két kerek lyuk kell neki, s már bent is van!
De ezt nem szeretem, mert sosem vagyok benne biztos, hogy mikor van benyomva.

Találtam működő kapcsolókat is, csakhogy a jobb oldali kék kivételével
sajnálatos módon mind nagyobbak, mint ami méret befér a dobozba.

Mondjuk nem kunszt megjavítani egy kapcsolót, hiszen ez azért nem egy bonyolult
szerkezet. A probléma inkább az apró méretével van. A kapcsoló mellett
látható hatalmas rózsaszín krumplik ugyanis a szerző ujjai.

Mondjuk szétszedhetőnek szétszedhető...

És meg is javítható. Már persze csak akkor, ha méltóztatnék reszelni egy új billenő
lapocskát, mondjuk textilbakelitből. Sajnálom, de nem méltóztatok!

Gondoltam vetek rá egy gyógypillantást, s így is tettem.
Sajnos a pillantástól nem javult meg.

Én meg ezeket a mini bizbaszokat biztosan nem fogom helyretenni.
Pláne úgy, hogy közben az egyik már el is repült.

Francba! Pedig ez a méretű kapcsoló fér be jól. Elmerengtem, hogy lehet-e belőle
elrejtve valamely más dobozomban egy működőképes példány. Szerintem lehet.

Van is egy nagy dobozom, mégpedig kapcsolók kicsi felirattal.
A nagy kapcsolóimat amúgy már bemutattam. Most akkor
megint az jön, hogy szeretek turkálni a dobozaimban...

Úgy nézem, le sem tagadhatnám, hogy szedtem már szét Tesla B90-es magnót.
Sajnos annyira nem tartottam semmire, hogy valóban szétszedtem.
Persze semmi gond! Biztos, hogy fogjuk mi még őt látni,
hiszen azóta már újra van belőle egy a pincében.

Az ember úgy alapjában véve nem szed szét oszcilloszkópot. Miért is tenné? A szkóp,
még ha csak egy szovjet N313 is, nagyszerű kis szerkezet. Amolyan mindenre jó
műszer. Már persze, ha jó. Ez a példány nem volt az. Elképesztően nézett ki
az egész masina! Ez például az egyik kapcsolósora. Nemcsak, hogy nem
stimmel a gombok színe, el van csúszva a felirata, de még a lyuk sem
középen van bennük! Szegény műszer minden egyes részlete pont
ugyanígy nézett ki. Valahogy semelyik részlete sem illeszkedett.
Olyan érzésem volt, mintha valaki végigment volna a gyártósoron,
összeszedte volna az összes ugyan működő, de selejtes alkatrészt, majd
merő rosszindulatból összerakott volna belőlük egy szkópot. Az ellenségének!
Végül feladtam a műszerrel történő bíbelődést, és szétszedtem.
Bevallom, hogy csak a dobozát mertem újrahasznosítani.

Ez egy ZK100-as sorozatú lengyel szalagos magnó sávváltó kapcsolója.
Mint az a képből sejthető, ezt sem méltattam egyben maradásra.

Már annyi rádiót szétszedtem, hogy még! Vajon miért pont a Sokolt halogatom?
Persze ez nem igaz, mert bőven van még halogatott készülékem a Sokolon kívül is.

Íme egy élő (illetve persze most már halott) példa, hogy már máskor is beleakadtam
a "hogyan rögzítsünk kapcsolót" témakörbe. Tudom, hogy tudom,
hogy mibe volt beépítve, csak nem jut eszembe.

Ezek azok a kapcsolók, melyek kisebbek a többieknél.
Illetve ők azok, akik a másik dobozba valók.

Ezek ketten szimpatikusak. Az egyik élével, a másik meg lapjával fér bele a dobozba.

Végül - az egyszerűség jegyében - az élével megoldást választottam.
Majdnem be is fér, csak egy egészen kicsit kell faragni a dobozon.

Mindössze csak ennyi híja volt.

Csak én vagyok képes kékre zölddel jelölni. Illetve előállt az a csoda, miszerint
a fényképezőgép jobban megkülönböztette a színeket a valóságnál.
Élőben ugyanis alig látszott a kék dobozon a zöld jelölés.

Néha, mikor egy kicsit nem figyelek oda, annyira belefelejtkezem a munkába, hogy
elfelejtek fényképezni. Mondjuk nem akkora baj, hogy nem örökítettem meg
a fűrészelés folyamatát. Az a részlet pedig, hogy hogyan kanyarodtam be
alul lombfűrésszel, amúgy sem érdekes. Már persze eleve azért sem,
mert kanyarodás helyett a fogóval történő kitörést választottam.

Ezt pontosan így képzeltem el! Ezt persze utólag bármire könnyű ráfogni.

Bejelöltem a furatok helyét a bonctűvel, majd elő is fúrtam a lyukakat 1-es fúróval.
Hogy az utóbbit minek? Gondolom azért, hogy ne menjen el a hármas fúró
az anyagban. Vagy csak épp itt volt a kezem ügyében a Miniplex?

Hármas lyukat, két milli vastag műanyagba, még akár ezzel a kézi hajtánnyal is!

Persze gépesítve fúrni jobb! Már persze ha épp forog a fúró. Merthogy mikorra
készül el a táp a kis kék géphez, arra a kérdésre nem igazán tudok felelni...

Dobozba kapcsoló, onnan pedig négy szál drót egy dugóig.
Egyszerű munka, no de mily szép nagy rumli?

Ez a kapcsoló eredetileg négy áramkörös. Összepárhuzamosítottam.
Így persze már csak két áramkörös, ellenben biztosabban kapcsol.

Becsavaroztam a kapcsolót, majd kipróbáltam. Mit lehet azt tudni? Simán megeshet,
hogy túl hosszú lett a rögzítő csavar, s ettől nem kapcsol. Vagy kint ugyan
még szépen járt a kapcsoló, de a helyén megfeszül és akad. De nem.
Szóval eddig jó vagyok! (gondolta a szerző rutinból elbizakodottan)

Aztán kiderült, hogy a kapcsolótól nem fér vissza a panel a dobozba.
Persze egy ekkorka problémától nem igazán esem kétségbe.
Szerencsémre, általában sehová sem szoktam beesni.

Úgy lepöckölöm a panel széléről azt az SMD kondit, hogy csak na!

Az értéke 470 nano, 100 Volt.

Még tiszta szerencse, hogy van honnan túrnom lábasjószágot az SMD helyett.

Ez egy egyszerű próba. A kísérlet mindössze arról szól, hogy a kiválasztott
kondenzátor elfér-e a panel és a készülékház között. Mivel zörög,
biztosan nem szorul be sehova. Ez így persze korántsem ér
fel a tolómérő pontosságával, de azért bőven megteszi.

Hogy ez egy többrétegű nyáklap? A belső rétegein bármi futhat?
Én meg kilyukasztottam? Most már úgyis mindegy...

Leszabtam négy szál egyforma hosszú vezetéket. Gondoltam mennyire okos vagyok.
Később persze kiderült, hogy nem. De ez már annyiszor megesett...
De erről a részletről majd talán egy kicsit később...

Ez egy igen érdekes szerkezetű vezeték.

Konkrétan igen nehéz vele bánni, míg az ember rá nem érez a mikéntjére. A külseje
nehezen vágható, mert egyáltalán nem viszi az olló. A belsejét meg nem lehet
összesodorni, mert nem hagyja. A külsejére jó megoldás a páka (melegen
olvasztva csupaszítás), mert hőre lágyuló anyagból van mind a két
réteg szigetelés. A belsejére legjobb valami saru volna, már
ha lenne. De mivel nincs, sodorgatom, forrasztgatom.

Íme a leoni érszerkezet. Selyemszálra rézszalag van tekerve. Ez fizikailag olyan mint
egy rugó, ezért jól viseli a hajlítgatást. Ebből a szálból hét van rátekerve a középső
selyem (vagy ki tudja miből van) vezetőszálra. Az egészen van egy gumiszerű
burkolat, azon pedig egy igen masszív színes fonat. Húzással, görbítéssel,
mozgatással, mindenféle kábelnek ártó ténykedéssel tönkretehetetlen!

Haladjunk! (mondta a szerző a mai nap immáron sokadszorra)

Szépen alakulnak a dolgok.

Már majdnem jó, csakhogy előjött a korábban megemlített apróbb hiba, miszerint
a különböző helyekre (kapcsoló lábai) bekötött vezetékeket egyáltalán
nem egyforma hosszúságúra kellett volna szabni. Kiigazítom...

Ezekből csak a csatlakozóra van szükségem, hiszen a négy banándugót (nevezzük
őket ki és bemenetnek) ezentúl a dobozba épített kapcsoló fogja pótolni.

Felemásak a csatlakozó lábai, hogy ne lehessen fordítva bedugni. Persze tűreszelővel
ki tudnám igazítani, csakhogy akkor fordítva is be tudnám dugni. Ez azért nem
volna jó, mert akkor értelmét vesztené a dobozkán a kapcsoló feliratozása.
No meg elég volna csak egyszer fordítva bedugnom, hogy megtapossam.

Gondoltam csak elbírok egy ilyen egyszerű csatlakozóval.
Előbb esek én annál darabokra! (gondolta a csatlakozó)

Lényeg a lényeg, ha szépen nem is, de stabilan oda lettek forrasztva a drótok.

A csatlakozó burkolatának egyik fele szétszedéskor félbetört. Én meg,
de csak hogy egyforma legyen, a másikat már direkt! Kicsit
rövid a fogója, de remélem ettől még jól el leszek vele.

Leukoplaszt helyett akár zsugorhüvelyt is tehettem volna rá. Már persze ha idejében
(értsd, még a csatlakozó felszerelése előtt) ráhúztam volna belőle egy darabkát
a drótra. De nem zavar, hogy nem így történt. Már persze eleve azért
sem, mert nincs is itthon ilyen méretű zsugorhüvelyem.

Na most van kész! Ez valósággal hihetetlen!
Hogy én ezt meddig tervezgettem...

Majdnem lemaradt róla a felirat. Nem mondom, nem vittem túlzásba a külalakot.
Gondolkodtam egy nyomtatott, majd celluxszal felragasztott verzión is.
Aztán valamiért (tényszerűen lustaság) gyorsan lemondtam róla.

Annyira belelendültem a munkába, hogy előkaptam egy újabb alanyt.
Nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz adóból egy melegtartalékom.

A felső (elgörbített) krokodilcsipeszt az különbözteti meg az alsótól,
hogy az a görbítésnek köszönhetően immáron használható.

Hurrá! Készen van a tartalék. Persze az sem baj, ha sosem lesz rá szükségem.

Gondoltam kipofozok ebből a fajtából is egyet, de végül kettő lett belőle.

Túlfeszültség hatására időnként előfordul, hogy itt ott elég valami az áramkörben.
Gondoltam megörökítek egy még épp panelt, hátha egyszer még kelleni fog.

Szépen alakulnak a dolgok!

A képen egy jól sikerült nap, valamint egy kifejezetten
félresikerült háttérválasztás eredménye látható.

Miután pár dolgot azért csak kiszedtem a sípolós fiókomból, valamint a maradékot
némileg zömítettem is (darabokban lévők összeszerelése), érthetetlen módon
esze ágában sem volt beleférni a maradéknak a fiókba! Ilyenkor jön az,
ami már többször bevált. Vagyis nincs mese, rendet kell csinálni.
Miután rendeztem a sorokat, ugye, hogy mégis befértek!
No de semmi baj, majd még hozok hozzájuk...

Nagy lelkesen beszórtam a kész anyagot egy szatyorba, hogy majd mehet a melóba.
Aztán még épp idejében beugrott, hogy egy párost évekkel ezelőtt elígértem.
Majdnem jó lett, csak egy új (vagy legalább jó) hangszóró kell a vevőbe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
 Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.