Philips tápegység
(magnóhoz, rádióhoz)

Míg a MATÁV feliratú tápegység esetében ez volt a záró, úgy a Philips feliratos
esetében ez a nyitókép. Erre az alapos (mondhatni túl alapos) fürdetésre azért
volt szükség, mert a pince - esetenként párás - légkörében bizonyos dolgok
fogják magukat és bepenészednek. Mindezt úgy, hogy a környezetükben
egy csomó minden nem lesz penészes, épp csak ők. Ezen apró tápegységen
túl, ilyen valami mondjuk a Panasonic videokamerám táskája, az a laptop táska,
melyben a néhai céges fúrógépet tartom, meg a szinte felismerhetetlenné
foltosodott sárga fejhallgatóm. Valószínűleg azért ezek gombásodtak
be, mert ezeken a burkolatokon volt számukra megfelelő táptalaj.
Vagyis arra bukik az adott gombafaj, ami jó alaposan össze lett
fogdosva. Ennek a tápegységnek például már egészen olyan
volt a fogása, mintha lenne rajta valamiféle csúszásgátló
réteg. Mondjuk volt is, csak ugye nem gyárilag...

Hogy ez mégis miféle kép? Nos azt mutatom meg vele, hogy mi maradt a tápegység
típusát jelölő címkéből, miután megfürdettem, illetve - én barom - megtörölgettem.

Afelett érzett haragomban, hogy a feliratos cetli elpusztítása előtt legalább
lefényképezhettem volna, bevágtam ebbe a sarokba, tél lévén ugyanis itt
(ez a cserépkályha kivezető csöve) van esélye rendesen megszáradni.
Miután eddig megvoltam, úgy elfelejtkeztem a dologról, hogy
mondhatni tényleg volt ideje a tápegységnek az alapos
kiszáradásra. Ez a felejtős dolog, ez amúgy
tényleg a korral jár.

Anyukám például olyan szinten képes elfelejteni, hogy bevette-e a gyógyszereit,
hogy végül vettem neki egy egész hétre megtömhető gyógyszeradagoló dobozt.
Ha üres az adott napi fiók, akkor bevette, esetleg elkeverte őket valamerre.

Na most ez a kupac, ez egy másik olyan dolog, melyről szintúgy elfelejtkeztem.
Ezeket a fogaskerekeket a mikrohullámú sütőből, illetve a vezérlőjéből szedtem ki.
Valamint itt vannak köztük a Braun fogkefe alkatrészei is. Ezeket egy befőttes
üvegnyi mosószerez vízben tartottam, hogy leoldódjon róluk a zsír. Miután
néhány hét elteltével leöntöttem róluk a vizet, lemostam a fölös mosószert,
felkerült a kupac az üveggel együtt a cserépkályha melletti szekrény tetejére.
Innentől kezdve természetesen erről a tényről felejtkeztem el. Most, hogy végre
itt hevernek előttem, szárazon és tisztán, most meg azt nem tudom, hogy merre
lehet az apró fogaskerekeket tartalmazó dobozom. Illetve ez nem pontosan
így van, hanem inkább úgy, hogy elkezdtem valami tuti helyre félrerakni
az utóbbi időben (az "utóbbi" jelző néhány évet ölel át) kitermelt apró
fogaskerekeket, hátha jó lesz valamelyik pótlásnak a Technics magnóba.
Csak ugye ki emlékszik már arra, hogy mit tartottam valaha tuti helynek...

Ha már emlékezés, akkor itt kívánom megjegyezni, hogy ezt a tápegységet emlékeim
szerint Kása Marikának ajándékoztam, aki amúgy a szomszédasszonyunk volt.
Ez persze még valamikor évtizedekkel ezelőtt történt. Szóval azóta bőven
volt rá ideje, hogy hazataláljon. Illetve ami az előző feltételezésnél
sokkal valószínűbb, hogy kerüljön belőle egy másik példány.

Belőlem a "Philips az Philips" szlogen, valaha elismerőnek szánt szavak valahogy épp
az ellenkező hatást váltották ki, mint amire a reklámszakemberek kitalálták.
Egy Philips gépbe belenézve, nekem ugyanis az újításaikról mindig
az jutott eszembe, hogy: Hát ezt meg mégis hogyan gondolták?

Íme az apró tápegység alulnézete. Jobbra az a fehér folt, az a korábban
általam megsemmisített típusmatrica ragasztójának maradványa.

Ha nem is nevezhető különösebben univerzálisnak, de mind 6,
mind pedig 9 voltos készülékek táplálására alkalmas.

Na ez a gumiláb nem fog szétmállani! Erre már csak azért sem képes, merthogy ez
magából a ház anyagából, vagyis műanyagból van. Ez mondjuk egy jó ötlet!

A tápegység kimenetén lógó kábel végéről mára már hiányzik a tuchel dugó.
Mondjuk nekem annyira azért nem, de a gyári állapothoz képest már igen.

Első ránézésre azt mondtam volna, hogy ez a hálózati kábel
végére fröccsöntött villásdugó csehszlovák nemzetiségű.

Ezt a szokatlan aszimmetriát elnézve viszont
belátom, hogy ez bizony mégiscsak Philips.

A 9 voltos állásban produkált 13,66 voltos feszültség, na az azért egy kicsit sok.

Na most ugyanez az érték a 6 voltos állásban meg pláne az!

Ez azért egy kicsit komolyabb annál, mint amit
a kinyitása előtt a dobozba beleképzeltem.

Az ilyen és ehhez hasonló innovatív ötletek miatt tartom a Philips jelzőt részemről
negatívnak. Szerintem ugyanis egy értelmes mérnökember semmiképp sem
fog egy transzformátort a csévéjénél fogva rögzíteni! Aki ezt a törést
nem látta előre, mikor ez a hülyeség az eszébe jutott, az hogy
kerülhetett egyáltalán olyan pozícióba, hogy ilyesmit
kitalálhasson? Ráadásul meg is valósíthassa!

Ez a panel még a nem különösebben spórolós óngombócos korszak szülötte.

Ha nem is egy kimondott kapcsolási rajz, de az legalább rajta van, hogy melyik
vezetéket hová kell bekötni. Kivéve mondjuk a 9 / 6 voltos átkapcsolót.
A szöveg alul arról szól, hogy a kondenzátor jelöléséhez hasonlóan
ábrázolt átkötéseket rövidzárba forrasztva, a 6 voltos helyett
7,5 voltos kimeneti feszültséget kapunk. Komolyan mondom,
hogy ez már egyszerűen blődli! Ennyi erővel simán idefért volna
a készülék kapcsolási rajza, s akár még egy háromállású kapcsoló is.

Most épp belülről nézzük a dobozt. A fényes Philips embléma mögött lapul ez a lyuk.
Na most ez akár gyári, akár házi, se így, se úgy nem jöttem rá, hogy hogyan készült.
Néhány dolgot kilyukasztottam már életemben, de ilyen randa cakkos szegélyt
szerintem még sosem produkáltam! Pláne minek van itt ez a lyuk,
ha egyszer kívülről le van takarva a márkajelzéssel?
Erre az írásra később visszanézve, valószínűleg
az lehetett, hogy a képen látható lyuk megvolt ugyan,
csak kisebbnek bizonyult a szükségesnél. Nagyobbra történő
felfúrás, vagy a forrasztópáka melegével körbeolvasztás helyett
pedig egy csípőfogóval lett két irányból körbecsipkedve a perem.

A múltkor valami marha egy kissé átrendezte ezen apró a fiókjaim sorrendjét,
mondván úgy a logikusabb, mely rendcsinálás hatására ráment
vagy két percem, mire megtaláltam az izzós fakkot.

A miniatűr izzóra azért volt szükség, mert úgy gondoltam, hátha csak
valami apró terhelés hiányzik a tápegység kimenetéről ahhoz,
hogy beálljon rajta a névleges feszültség. De persze nem...

Ennél a részletnél újra alaposan leragadtam. Mégis mióta szokás ráírni egy
tranzisztorra, hogy hány százalékos? Ráadásul minek mi hány százaléka?
Ez az alkatrész amúgy egy zéner dióda, és a 10% valószínűleg a tűrése.

Előkaptam a fiókból az ónszippantót, ami mellett még a múltkori aktív
anód csere óta ott hevert a régi anód csonkja. Valami tervem
biztos volt vele. Csak ugye ki emlékszik már arra...

Kiszereltem a tápegység stabilizátorából az áteresztő
tranzisztort, mivel rövidzárasnak találtatott.

Ugyan megpróbáltam kihúzni a tranyót a lábainál fogva, ez azonban nem sikerült.
Erről az oldaláról nézve az a benyomásom, hogy a hűtőtönk oldalán
látható benyomás nyom alapján ezen nincs mit csodálkozni.

Odapróbáltam egy BD240-es tranzisztort, majd rámértem, hogy jó lett-e.
Jelentem igen!

Mivel a hűtőbordaként bevetett alumínium lemez hozzá van kötve
a tápegység pozitív pólusához, így kénytelen vagyok betenni
az új tranzisztor alá egy elektromosan szigetelő lapocskát.

Ahogy öregszem, úgy ügyetlenedik a kezem. Ezért is vettem meg ezt
a huzalvégek csupaszítására szolgáló, úgynevezett blankoló fogót.
Mióta van, azóta olyan előszeretettel használom, hogy nem is
értem, hosszú évtizedeken át hogyan lehettem meg nélküle.

Mivel épp ez akadt a kezembe, így a tranzisztor mindhárom lába sárga színű toldást
kapott. Meg persze a felfüggesztése egy szigetelőgyűrűt, a csillámlemez pedig
némi hővezető pasztát. Mondjuk igaz ami igaz, utóbbi már eleve
rajta volt az anyagon, mikor kivettem a dobozból.

Innen most nem kikerül valami, hanem be. Hogy minek tettem el
az eredeti tranyó lábáról lehúzott két darab lábelválasztó
karikát? Miért? A többi hatszázat miért tettem el?

Az mondjuk igaz, hogy ez nem éppen típus azonos javítás, mint ahogy az is, hogy
a BD240-es tranzisztor ebben a pozícióban valószínűleg sosem fog tönkremenni.

Nekem ne volna szivacsos dobozom?
Mikor még tranyó alátétes is van!

Azért kellett bele az apró hasábnyi szivacs, hogy legyen
ami megtartja a leszakadt felfüggesztésű trafót.

Na ez már majdnem kilenc volt!

Ez pedig majdnem hat. Eredetileg (valószínűsíthetően) nem volt negatív eltérés
a ráírt és a szolgáltatott feszültségértékek között. Ezt az apró hibát az hozta
elő, hogy az eredeti germánium alapú tranzisztor és a helyette beszerelt
szilícium alapú között van némi paraméterbeli eltérés. Az Si-nek
például nagyobb a bázis emitter nyitófeszültsége, ami az
adott pozícióban épp elég is ennyi eltéréshez.

Összefogattam kötegelővel, hogy ne kóricáljon széjjel a kábele. Ebben még
az a tény sem volt képes megakadályozni, hogy igencsak kicsi rá az
esélye, hogy valaha is elővegyem. Mondjuk most, ahogy így
belegondolok, a megjavításának se igazán volt értelme.

A balra látható sárga cső nem tudom merre lehetett a tápegységben. A tizenötödik
képen ugyan szerepel egy hasonló, de az nem eshetett le a helyéről, ugyanis nem
forrasztottam ki a helyükről azokat a kábeleket, melyekre rá van húzva. Ebben
egészen biztos vagyok, hiszen a sárga cső a harminchármas képen is szerepel.

Gondolván hátha egyszer még jó lesz valamire, ezt is eltettem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.