Mikor már épp nekiálltam volna a pumpa bemutatásának, anyám egyrészt elém tett egy kistányérra való mandarint, mondván mindjárt kész az ebéd, de addig is egyek valamit, másrészt sikerült rádöbbentenie, hogy ma van karácsony, mire fel a már majdnem megkezdett projektet azonnal lecseréltem a fenyőfa felállítására.

   Mivel a karácsonyfa díszítése rengeteg hajolgatással járt, mikorra mindennel végeztem, már semmi kedvem sem volt ülni, csak feküdni. Márpedig olyan nincs, hogy a kiválasztott tételt még ma le ne tudjam! Erre amúgy azt találtam ki oknak (no nem mintha nekem bármi szétszedésére okot kellene találnom), hogy az idei terveimből még mindig hiányzott egy szétszedés, amire amúgy azért volt szükség, hogy a táblázatban a farigcsálós cikkek között kihagyott hézagokat végre 40 alá tudjam csökkenteni.

   Mikor a hallon történő könnyed átsuhanásom közepette (képzelheted...) kétszer is megbillent a Hi-Fi torony szélén a mini karácsonyfa, inkább átettem ide, bár nincs benne semmi törékeny elem. A terveimben viszont sajnos már van. Mert ugye most is mi történt?

   Amint újra magam elé vettem a vízpumpát, abban a szent pillanatban (ha már karácsony van ugye) eszembe jutott, hogy mit láttam az előbb az előszobában. Konkrétan azt a kupit, ami még a minapi PDA rombolás után maradt. Mire mindent elhordtam a helyéig (ami amúgy főleg a pincét és a kukákat jelentette), a pumpa szétszedését esetleg beelőzendő feljött velem a pincéből egy Grundig rádió, ami nem azért van szatyorban, hogy legyen minélfogva belekapaszkodnom, hanem mert mikor megtaláltam, akkor eső lévén folyt belőle a víz. A víz az mondjuk még csak hagyján, de amit az elemekből kioldott, az már nagyon rosszul nézett ki. Mondjuk a barna trutyinak volt egy éve a száradásra, de azért jobb a biztonság. Mármint inkább nem szórnám fel szeméttel a lakást, mikor épp az előbb mentem rajta végig a motoros söprűvel.

   Bár fél órai ücsörgést követően még sem a rádió, sem a pumpa nem került elém, annyit azonban sikerült magamnál elérnem, hogy legalább az éjjellátó távcsövet, az induktívhurkos személyhívókat, valamint a két digitális sugárzásmérőt betegyem a PDA elbontása után zömében felszabadult dobozba.

   Azt nem állítanám, hogy el sem tudom képzelni, hogy egy szobai csobogót mi hív életre, de hogy én magamtól nem tennék ilyet a lakásba, az biztos! Na jó, ha akkora volna a ház, hogy elférne benne egy télikert, persze rengeteg növénnyel, akkor oda valószínűleg már igen.
   Amúgy atyai nagyapámnak volt valami ehhez hasonló szerkezete, ami egy nagy zöld lavórra emlékeztetett, aminek a közepéből több vékony vízsugár tört az ég felé, mintegy néhány centis magasságba, miközben a zöld tál alulról halványan meg volt világítva. A zöld tálban lévő vízben egy sárga műanyag kacsa úszott. Most már persze tudom, hogy ez a készülék valószínűleg a lakás száraz levegőjén volt hivatott segíteni, gyermekként azonban nem igazán értettem, hogy minek tartanak a nagyszüleim a hallban egy amúgy nagyon unalmas gyermekjátékot. Mármint ha bekapcsolták a szökőkutat, akkor a jó ha arasznyi magasságból visszahulló vízsugarak hatására a sárga műanyag kacsa a zöld tálnyi vízben összevissza kóválygott.

   Ezen a matricán pedig az, hogy a pumpa kétszeresen szigetelt. Hogy a jobbra lent látható jel azt jelenti, hogy a pumpa kábele egy méter hosszú (amúgy annyi), vagy azt, hogy nem meríthetjük egy méternél mélyebbre, azt leírás hiányában csak találgatni tudtam. Amúgy biztosan van hozzá telepítési útmutató, csak nem itthon, hanem kint a telken, mert mikor apám még élt, vettem neki egy ilyen pumpát ahhoz a csobogóhoz, amit az öregem a kertbe kívánt építeni. Mint ahogy apám megannyi másik, úgy már ebből a tervéből sem lett semmi. No nem azért, mert meghalt (amúgy meghalt), hanem mert apám öreg korára már inkább csak akarta a dolgokat, mintsem megvalósította. Mikor apám elment, a telki szerszámos bungi és a padlás szó szerint rogyadozott a már soha el nem készülő projektek anyagaitól. Bevallom őszintén, hogy van bennem némi félsz, hogy én is így fogok járni. Mármint úgy, hogy a rengeteg nagyszerű tervemmel együtt megyek el.

   Ezek pedig a fontosabb műszaki paraméterei. A 400 liter / óra elsőre kissé soknak tűnik, de valószínűleg igaz lehet, hiszen idővel a csordogáló csaptól is megtelik a kád. Mivel a "Hmax" 60 centiméter a merülési mélység maximumát jelöli, így a korábban látott 1 méteres adat a kábel hosszára kellett vonatkozzon.

   Mivel ez a bigyó nekem nemhogy nem kell, de ráadásul még mindenütt útban is van (ez egészen biztos, mert játszásiból egy csomó helyre odapróbáltam, és persze a pincében sem volt jó helyen), már eleve úgy álltam hozzá a szétszedéséhez, hogy ha tegyük fel nem éli túl a procedúrát, akkor az nekem nem veszteség lesz, hanem kifejezetten nyereség, mire fel tettem egy óvatlan kísérletet (mármint valóban nem voltam óvatos) a hátlap lefeszítésére.

   Mármint erre a másik tányérkára egyszerűen csak feltámaszkodik a mágnes. Mivel ez a vízpumpa nekem nem kell, ráadásul még a helyet is foglalja, gondoltam úgy járok a legjobban, ha minden szívfájdalom nélkül besöpröm az alkatrészeit a szemetesbe.

   Erre fel mit csinál a hülye gyerek? Cipő, kabát, lelkesedés, és már megy is lefelé a pincébe megkeresni a PVC ragasztós flakont. A vegyszereknek készített polcon mondjuk nem találtam.

   Egy másik, amúgy szintén vegyszeres polcon viszont igen, csakhogy már teljesen be volt száradva. Mindeközben az ipari villanymotor már nagyon várja, hogy végre vele is foglalkozzak. Pontosabban szólva én várom, hogy végre újra feltámadjon bennem a barkácsolási vágy. Mármint a valós időben már majdnem egy éve nem raktam össze semmit, ami annak fényében valahogy fura, hogy az utóbbi időkben látható rengeteg építési cikk zsinórban készült. Abban az időben persze meg szétszedni nem volt kedvem semmit.

   Hogy addig is teljen valamivel az idő, előkaptam a fiókból egy kefét, amivel végigszaladtam a pumpa alkatrészein. Ez a műanyag bigyó valószínűleg nem a pumpából, hanem a kissé (még ha csak...) koszos fiókból került a kefe szőrei közé.

   Mikor a Pálmatex dobozát az előszobába kitettem, teljesen egyértelmű volt, hogy ha holnap leviszem a pincébe, akkor újra kelleni fog, viszont ha nem viszem le, akkor a következő egy évben biztosan nem. Valamint az is biztos, hogy ha a dobozt idefent őrizgetem, akkor a Pálmatex legközelebb a pincében fog kelleni.

   Újabb 15 perc elteltével (mármint a második ragasztás után) pedig az derült ki, hogy a félrement ragasztótól megszorul a tengelyen a forgórész, mire fel fúrhattam ki belőle a fölös anyagot.

   A bugyogó víz hangja bennem olyan visszatarthatatlan vizelési ingert gerjesztett, hogy miután a sloziból visszatértem, menten lecseréltem a cikk alcímét arra, hogy: az urológusok feltétlen ajánlásával.

   Mivel újra szorosnak éreztem a forgórészt, újra szétkaptam a pumpát, majd az immáron a nyeles tokmányba fogott fúróval ismét sikerült a lyukból egy csomó mocskot kitakarítanom.

   Ez egy annyira lehetetlen elhelyezés, hogy az apró tappancsoknak épp csak arra az időre sikerült a vízpumpát a csempén megtartaniuk, míg lefényképeztem, aztán már zuhant is bele a szennyestartó ládába.

   Valamelyik nap leviszem a pincébe, ahol is úgy, de úgy elrejtem, hogy tán soha többé nem kerül elő! Míg a cső a csöves, a műanyag tálca a kerek, addig maga a pumpa valószínűleg a motoros dobozban lesz. Ha csak be nem vágom így egyben valamelyik sarokba...

   Hogy ez a tétel volt-e az utolsó idei szétszedésem, vagy az évből még mindig hátralévő néhány napban letudom a pultra már oda is készített Grundig rádiót, azt ugyan nem tudtam eldönteni, azt azonban biztosra vettem, hogy ez volt az utolsó ennyire nagy teljesítményű évem. Mármint idén ez már a harmadik ilyen 56 tételes lista (bár ez még csak 38-ig van kész), amiből jövőre nem tartom valószínűnek, hogy eljutok a második végéig, de még az is lehet, hogy elakadok valahol az elsőnél. Ez persze a cikkek számában nem fog meglátszani, hiszen azokat már évekre előre megírtam.