Mivel a minapi rendezkedés végén nemcsak megígértem magamnak, hogy míg csak el nem fogynak, addig minden egyes héten el fogok innen bontani valamit, hanem még egy listát is írtam a haladás áttekinthetőségéhez (ami figyelmeztetésül azóta is ott díszeleg az asztalomon), ezért most nincs mese, végre tényleg neki kell állnom elpusztítanom a nagydarab dolgaimat.
   Mivel a folpackba csomagolt Compaq monitor egyrészt valószínűleg megmarad, valamint tartozik hozzá egy komplett számítógép is, én meg ugye szeretnék már végre látni valami haladást, a méretsorban következő tárgyat, vagyis a KIKA zacskóba rejtett monitort választottam.

   Bár most így hirtelen el nem tudom képzelni, hogy mégis mi olyat készítenék, amit aztán billegtetni szeretnék a talpán, azt azonban igenis el tudom képzelni, hogy miket mondanék, ha ezt a mechanikát nekem kellene legyártanom. Vagyis míg csak nagyon útban nem lesz, addig ezt a valamit nem dobom ki.

   Itt egy pillanatra, akarom mondani mintegy 5 percre a monitorban előttem járó ember elátkozása következett, ugyanis az előző "mester" az eredeti lemezcsavar helyett egy metrikusat tekert be, melynek kitekerése éppen 5 percembe került.

   Ami színeltérés a képen látható (vagyis az, hogy míg a monitor oldala szürke, addig a teteje sárga), az a valóságban sokkalta markánsabb jelenség. Ez (mármint a rémes sárgulás) amúgy a naptól van, vagyis sokat állhatott a monitor az egyik oldalával az ablak felé fordítva.
   Bár rezgett a léc, hogy bekapcsolom, ezt azonban két okból sem mertem megtenni. Míg az egyik az volt, hogy ettől maradhat az elektronika valamely kondenzátorában annyi energia, ami kiüti a szívemet a helyes ritmusból, addig a másik az, hogy ha látom működni a monitort, akkor még megszánom és végül nem szedem szét. Itt aztán menten tettem is rá egy (illetve több) erőltetet kísérletet, hogy megideologizáljam a monitor létét.

   A monitor a kora ellenére már-már pormentes. Ráadásul nemcsak a panelen nincs por, de még a nagyfeszültségű részeken se nagyon, vagyis bár öreg a gép, de nem sokat lehetett bekapcsolva, illetve valószínűleg egy szerverteremben üzemelt.

   Ahogy látod, ment az egész a kukába, bár így utólag nézve a rácsos részt azért kivághattam volna belőle. Mi az, hogy minek? Például lyukacsos lemeznek, ami mikor kell, és van belőle készen a polcon, épp csak méretre kell szabni, olyankor nagyon jól tud ám jönni! No de mikor építek én bármit is? Na ez az!

   A billentyűzetet azonnal átviszem a lomos pincébe a többihez, míg a Compaq monitor a számítógépével együtt lesz bemutatva. A virágosláda melletti PC pedig valószínűleg a Compaq monitorral. Mikor ezekkel megvagyok, akkor már csak a mélyláda és a Kontrax írógép van hátra. Legalábbis innen, ebből az egyetlen sarokból. Hogy a többi sarok hogyan néz ki, azt most inkább hagyjuk...

   Íme a minap boncolt PC alaplapjának processzorfoglalata, amiről - megjegyzem pusztán kíváncsiságból - letörtem a fedlapot, mert mindig is kíváncsi voltam rá, hogy hogyan néznek ki a processzor lábainak nekinyomódó érintkezők. Nos így.

   Mivel jelen pillanatban még mindig rengeteg minden vár elbontásra, ezért ezeket az alkatrészeket még csak meg sem próbáltam egyből a helyükre tenni. Amúgy van aminek már van, de még mindig akad olyan is, aminek még mindig nincs. Már úgy értem, hogy valószínűleg végleges helye. Ezt akkor sikerült megállapítanom, mikor a múltkor a lomos pincében az immáron tematikus tartalmú dobozokban turkáltam. Ezt úgy kell érteni, hogy bár az alkatrészek szétválogatása már rég megtörtént, az átlátható elhelyezésük azonban még nem. Hogy aztán odajutok-e míg élek, vagy sem, az egy jó kérdés!
   Pláne az is az, hogy van-e ennek (mármint a rendcsinálásnak) bármiféle értelme. Valószínűleg van, mert mióta egyre nagyobb a rend a szerszámaim és az anyagaim között, azóta a barkácsolós kedvem is erősen megnövekedett.