50 ohmos műterhelés CB rádióhoz
(saját gyártmány)

Íme a "meddig tudom még fokozni a pincében elharapódzott rendetlenséget" című
hülyegyerekjátékom legutóbbi etapjában elért, minimum dobogós helyet biztosító
eredményem. Ez a rumli jelen esetben nem céltalan, illetve nem maga
a rendetlenség, akarom mondani rendcsinálás volt a cél,
mert most épp kerestem valamit.

 

 

Mondjuk ennyi mindent azért talán nem, de ha egyszer egy üzlet, akarom mondani
turkálás beindul, akkor annyi az érdekes találat, hogy valósággal lubickolhatok
bennük! Az UHF szobaantenna és az antennaközösítő a TV antenna építős
projectemhez kell, míg a fehér dobozt a színes kábeleivel, a VL100-as
kistévé hátára szerelhető tápegységet, meg a 220 / 110 voltos
átalakítókat pusztán kíváncsiságból hoztam fel.

 

 

Ezt a CB rádióhoz általam készített 50 ohmos műterhelést viszont azért, merthogy
ezt már egyszer (esetleg többször) megemlítettem valamely korábbi cikkemben.
Mivel - mint ahogy nálam már szinte minden - úgy ezek a megemlítések is
össze vannak írva. Gondoltam újra csökkentem eggyel a számukat.
Vagyis ma valami olyasmit szedek szét, amit aztán
kipipálhatok a táblázatomból.

 

 

Mint az ebből a képből kiderül, gumilábakról jelen esetben szó sincs, illetve a doboz
alja nyomtatott áramköri lapból van. Mindeközben a teteje apukám szekrényéből.
A lyukacsos lemez eredetileg egy akkutöltő söntjének háza lett volna, csak
mint ahogy annyi más alkatrészt, úgy ezt is elkommunizáltam.

 

 

Mivel egy ilyen műterhelés esetében többre nincs szükség, így
a dobozkán mindössze ez az egy szem csatlakozó található.

 

 

Mindeközben a csatlakozó menetein meglehetős mennyiségű por. Ebben az
a csúnya, hogy ez nem a pincében, hanem még idefent a polcon került rá.

 

 

Ezeken a lyukakon keresztül tud távozni a dobozban fejlődött hő.

 

 

Ez a fedél eredetileg nem pontosan így nézett ki, és ezzel nem
arra célzok, hogy félbe lett hagyva a doboz fényezése.

 

 

Hanem arra, hogy az alsó hajlításokat már én műveltem
rajta, mégpedig a kényelmes rögzíthetőség érdekében.

 

 

Sajnos az amúgy kevéske tartalom is alig látszik
a portól, amin persze majd mindjárt segítek.

 

 

Na most a csatlakozó forrasztásos rögzítésének mindjárt két okát is el tudom
mesélni. Az egyik az, hogy a forrasztott kötés biztosabb kontaktust ad,
míg a másik az az egészen prózai ok, hogy egyszerűen nem volt
a csatlakozón található méretű menetre illeszkedő anyám.

 

 

Ha meg már forrasztottam, akkor ezt az amúgy a fedelet rögzítő anyát is ráhefteltem
az alaplemezre. Na most lehetne illetni ezen megoldásom mindenféle csúf
kritikákkal, de mentségemre szolgáljon, hogy ez amennyire
egyszerű, épp annyira elpusztíthatatlan is.

 

 

Ha meg már úgyis mindennek nekitoltam a pákát, akkor ugyan miért
ne lehetne a csatlakozót hordozó nyáklap merevítője is forrasztva?

 

 

Ezek az ellenállások alakítják hővé a műterhelésbe táplált energiát. Hogy mire kellett
nekem egy ilyen doboz? Nos arra, hogy egy CB rádió beállításakor ne az éterbe
küldjem ki felesleges zajként az adó energiáját. Kezdetben, mikor még a
barátaimnak - meg persze nekem is - csak néhány wattos rádióink
voltak, akkor egy ennél jóval kisebb műterhelést használtam.

 

 

Mégpedig ezt a magába a dugóba szerelt ellenállást. Na ez szegénykém,
ez a President Grant rádió 21 wattjától már nagyon olvadozott. Mondjuk
nem annyira neki lett baja a melegedéstől, mint inkább nekem, mikor enyhén
izzó állapotában óvatlanul, konkrétan hőszigetelő porrongy közbeiktatása
nélkül akartam letekerni. Mondjuk igaz ami igaz, rá kellett néhányszor
sülnie az ujjamnak, mire nekiálltam elkészíteni a nagyobbik testvérét.

 

 

Mely kincsecskét - természetesen egy alapos mosogatás után - most épp ezzel
a fordulatszám szabályzós szovjet ventilátorral szárítok. Ezen hanyatt
döntött pozíció lehetőségére akkor jöttem rá, mikor egyszer
(amúgy sajnos már többször is) óvatlanul levertem
innen ezt a szerencsétlen sorsú masinát.

 

 

Na így azért mindjárt szebb!

 

 

Erről az ellenállásról azért vakartam le a festéket, hogy lássam, indukciómentes-e.
Jelentem alássan az, hiszen nem tekercselt, illetve nincs beleköszörülve.

 

 

Ahogy nézegettem, egyszer csak belegondoltam, hogy valaha mekkora lelkesedéssel
voltam képes összerakni mindenféle elektronikákat. A CB rádiós időkben építettem
AM modulációs mélységmérőt, SWR-t és minden mást mérő műszert, valamint
egy olyan antenna hangoló dobozkát, ami bármi hosszúságú drótból képes
a CB rádió számára emészthető impedanciájú antennát varázsolni.

 

 

Na most ahogy így nézegettem, egyszer csak feltettem magamnak a nyilvánvaló
kérdést, miszerint: Mégis hogy a csudába jött ki a 18 ohmos ellenállásokból
az 50 ohm? A végeredményt egy meglehetősen zavaros, mégpedig az
(5x9)+6 ohm párhuzamos és soros vegyes kapcsolás adta ki.
Az eredmény ugyan nem 50, hanem 51 ohm, de ez
a 2%-os eltérés - amatőr körülmények között -
szerintem elhanyagolható hibát eredményez.

 

 

Ez egy meglehetősen drága, konkrétan nem krómozott, hanem ezüstözött csatlakozó.
A boltban - ahol vettem - annyira nem tudták, hogy mi ez, hogy gombokért adták!

 

 

Én meg persze vettem belőle egy marékkal. Mint ahogy az ezen a képen látszik,
vágyaim, illetve a barátaim furcsa kívánságainak kielégítésére, természetesen
a többi típusból is. A jobb szélen látható toldóra pedig azért volt szükség
mert időnként tényleg olyan lüke kérésekkel állítottak be hozzám
a haverok, hogy néha már nem is értettem, hogy mit
mivel miért akarnak összedugni.

 

 

Szóval amerre csak jártam, ahol csak láttam, mindenünnen
összevásároltam mindenféle SO-239-es csatlakozót.

 

 

Jó ez ha mondom!

 

 

Most, miután megpucoltam, most már szerintem szép is. Aztán ahogy ültem előtte,
s nosztalgikus állapotban bámultam, egyszer csak beugrott, hogy volt egy éppen
ilyen fazonú másik doboz is a CB rádióhoz, csak azon nem egy, hanem két
csatlakozó volt. Most, mivel beugrott, hogy mi is volt az az izé, illetve
amekkora barom vagyok, ráadásul még meg is említettem, ezért
kénytelen leszek idecitálni egy felharmonikus szűrőt is.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.