Ezek az alkatrészek a nagyohmos fejhallgató bemutatásakor kerültek elő, illetve a bemutató után lettek elől hagyva, mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy összelapátoljak belőlük egy detektoros rádiót. Míg a detektorost úgy kell érteni, hogy diódás, addig az összelapátolást úgy, hogy csak egy bemutató erejéig állítom össze, aztán már szedem is szét.
   Hogy mindezt mivégre? Nos azért, mert már rengeteg szétszedtem cikkben megemlítettem egyrészt a detektoros rádiót, másrészt azt is, hogy a rádióépítős oldalon még az első detektoros megépítéséig sem jutottam el. Ennek a tarthatatlan állapotnak lesz ma végre vége!

   Hogy az előző kijelentésem óta eltelt egy hét, annak azért nincs jelentősége, mert annak tükrében, hogy végre előttem hevernek a rádió megépítéséhez szükséges alkatrészek, valamint épp kedvem is van játszani velük, egy hétnyi késlekedésnek már igazán semmiféle szerepe sincs.
   A képen látható alkatrészeken felül kell még a rádióhoz némi drót, legalább egy dióda, antenna és földelés, valamint a forrasztott kötések miatt egy forrasztópáka is. Kapcsolási rajzra viszont nincs szükség, mert készülék annyira egyszerű, hogy semmi értelme felvázolni.
   Persze vannak nagyon bonyolult diódás vevők is, melyben a többletalkatrészek leginkább a szelektivitás növelését szolgálják. Mivel a ma bemutatásra, illetve megépítésre kerülő rádió célja csak annyi, hogy megnyissam vele a sort, ezért ebben a készülékben mindössze annyi extra lesz, hogy a jobbra fent látható tekercsnek rengeteg kivezetése van, amire különféle módokon variálhatom rá a többi alkatrészeket.

   Ezt a képet csak azért szúrtam be ide, mert ugye ha megemlítettem a címben a detektort, akkor ugyan legyen már róla egy kép. Ez a példány ugyan nem eredeti (mármint régi), hanem egy mostanában utángyártott változat, ami persze semmit sem von le a konstrukció szépségéből. Eredetileg egy kristály volt benne, mármint nem az a homokszerű izé, hanem egy tömb, az azonban idővel elporlott.

   Amennyiben rámennék a látványra, akkor csalhatnék mondjuk egy olyat, hogy bemarom a dióda helyét alulról a banándugók közé, és persze be is építem, meg bekötöm, de ennek részemről (most legalábbis) nem látom semmi értelmét.

   A porcelán aljzat ugyan erősáramú, de attól még jól mutat benne a detektor. Mivel a részletekbe nem akarok belemenni, a detektorról legyen elég annyi, hogy az egy olyan alkatrész, ami a diódához hasonlóan az egyik irányban jobban vezeti az áramot, mint amennyire a másikban, mire fel alkalmassá válik az amplitúdómodulált adások demodulálására.

   Ahogy a porcelán aljzat mezei banánhüvelyeit megláttam, kissé meginogtam abban a kérdésben, hogy az aljzat valóban erősáramú-e. Ez persze most teljesen lényegtelen, mert már rakom is el őket a helyükre.

   Majd előveszek a meglehetős készletemből a detektor helyett egy annál mérhetetlenül stabilabb működésű diódát. Mármint a diódát a detektorhoz képest nem kell, és persze nem is lehet beállítani, mert az csak úgy egyszerűen magától mindig tökéletesen működik.

   A diódák dobozból történő kiválasztása szín szerint történt. Már úgy értem, hogy el sem olvastam rajtuk a feliratokat, hanem csak kivettem a dobozból egy sárgát, kéket, rózsaszínt, zöldet, átlátszót és fehéret. Piros mondjuk nem volt.

   Ezt a tekercset nem én készítettem, hanem tudva tudván, hogy egyszer még szükségem lesz rá, a Verseny utcai piacon vettem. Ez nem egy szokványos diódás vevőhöz való tekercs, mert ahhoz a fele is elég volna. Ez vagy valami kísérleti összeállításhoz készült, vagy esetleg hosszúhullámú vételhez, vagy ellenütemű detektoroshoz.

   Az benne az okosság, hogy a rengeteg kivezetése miatt nagyszerűen el lehet szórakozni a hozzá történő csatlakozásokkal. Míg a forgókondenzátor lábai az egyik tekercs két szélére jönnek (ha csak nem akarunk rövidhullámú vétellel is próbálkozni), addig a földelés arra a pontra való, ahová a forgókondenzátor test lába is. Ehhez képest lehet játszani az antenna és a dióda bármelyik leágazásra történő bekötésével, amit természetesen majd mindjárt meg is fogok tenni.

   Ez itt a forgókondenzátor, amiből már mutattam ilyen lég, mint ahogy műanyag dielektrikumút is. A detektoros rádiókhoz eredetileg egyes forgó dukált, mely alkatrész mára már szinte teljesen kiveszett. Én a hatvanas hetvenes években voltam gyerek, de nem dereng, hogy valaha is láttam volna boltban egyes forgót.

   Ezt a példányt is csak azért őrzöm a forgókondenzátoros dobozomban, hogy egyáltalán meg tudjam mutatni, hogyan is nézett ki az egyes forgó. Ez persze egy ritka, úgynevezett mikrodiállal ellátott példány, ami annyit tesz, hogy egybe lett építve egy lassító áttétellel.
   Itt aztán egy kicsit megtorpantam, mert ugye felmerült a kérdés, hogy mégis hogy a csudába mutassam meg a detektoros rádió működését. Azt persze lehetne, hogy ráadom a fülest a kamerára, de az egy erősítés nélküli készülék esetében nem lenne olyan hangos, hogy halljunk is belőle valamit.

   Viszont ha levenném a PC-hez épített mikrofont a szekrény tetejéről, az már biztosan van olyan érzékeny, hogy fel tudja venni a hallgatóból származó gyenge hangot. Már úgy értem azért, mert ahhoz képest, hogy ez a mikrofon a szekrény tetején van (vagyis mindentől jó messze), simán fel lehet vele venni a szobákban folytatott beszélgetést.

   Az a kábel, ami a kép jobb szélén törik meg a falba tekert csavaron, az tart a mikrofon felé. Mivel nincs rajta oldható kötés, ezért a mikrofont csak úgy tudnám az asztalra visszavarázsolni, hogy vagy a PC-ből (hangkártya) állok ki egy másik kábellel, vagy a szekrény tetejéről jövök vissza.
   Egy harmadik megoldás szerint hagyom a csudába a mikrofont a helyén, és a PC tartalék vonalbementére csatlakozok rá. Ezekben a megoldásokban az a közös bibi, hogy a felvétel elkészülte után illesztenem kellene a hangot a képhez, ami ha nem is megoldhatatlan feladat, de meglepően gyorsan elkerülendőnek minősíttetett.

   Mivel a kísérlethez kiválasztott forgókondenzátor csavaros rögzítésű, ezért nincs rajta forrasztható testláb. Vagyis hirtelen szükségem támadt egy 3-as csavar alá passzoló forrcsúcsra. No de nekem ne lenne belőle készleten?

   Ezt azért csináltam (mármint a középső áthidalást), mert a tekercs mindkét középső lába le volt törve. Én mondjuk annyira ettől nem, hiszen van drótom, pákám, és csodák csodája, most épp némi munkakedvem is akadt.

   Egy detektoros (manapság már diódás) vevőt összeállítani annyira nem kunszt, hogy ez valaha a gyerekek, az elektromossággal ismerkedők, vagy akár a kezdő rádióamatőrök első lépései közé tartozott. Akit mindezek nem érdekeltek (mármint az elektromosság, elektrotechnika, rádióamatőrködés), épp csak rádiót szerettek volna hallgatni, a korabeli leírások alapján, minden különösebb előképzettség nélkül is össze tudtak állítani egy detektoros vevőt.
   Nekem most annyival könnyebb a dolgom, hogy a készülék megépítéséhez szükséges alkatrészek összevadászása mindössze annyi fáradtságomba kerül, hogy kinyitogatom a dobozaimat, meg mondjuk odanyúlok az akasztókhoz néhány műszerzsinórért.

   Még csak antennát és földelést sem kell kiépítenem, mert ezt már korábban megtettem. A bal oldali csatlakozás nekem bal kézre fut végig a szobán, majd fel egészen a tetőre, ahol is most épp nem tudom miben végződik, mert nemrég cserélték a tetőnkön a héjalást, és azóta még nem volt érkezésem visszalógatni a gerendákra a kábelvéget.
   A jobbra eső antennacsatlakozás nekem jobb kézre fut végig a szobán, és egy az erkély korlátjára szerelt antennában végződik. Amibe a kék banándugó van dugva, az pedig a földelés, ami a fürdőszobai csapban végződik. A jobb szélen alig látható kapcsoló mindeközben a földelést kapcsolja össze (vagy nem) az antennakábelek árnyékolásával.

   A detektoros, jelen esetben már diódás vevő mindössze ennyi alkatrészből áll. Ugyan szokott még lenni egy kondenzátor (a nagyfrekvenciás rezgéseket rövidre zárandó) a fejhallgatóval párhuzamosan, de azt én most kifelejtettem. Miközben a forgókondenzátor a korábban vázolt módon, vagyis az egyik tekercsfél két szélére lett kötve, addig a dióda a harmadik lábra, míg az antenna (megjegyzem számomra meglepő módon) a földeléshez legközelebbi tekercslábra került. A demodulálást végző dióda földeléshez közeli csatlakozópontjában az az okosság, hogy így a nem a teljes rezgőkört, hanem annak csak egy részét terheli le. Mármint a fejhallgató, vagy az erősítő. Az antenna pedig valószínűleg azért úgy jó, mint ahogy kötöttem, mert így egyrészt a kapacitása nem terheli a rezgőkört, másrészt a tekercs mint transzformátor működik. Ugyan próbáltam lazítani az antenna csatolásán egy soros kondenzátorral, az a megoldás azonban nem vált be.

   Toporogtam a szobában egy darabig, a mikrofont a fejhallgatóhoz közelebb varázslandó, de ezt a tervemet - mint ahogy a hangkártyához történő közvetlen csatlakozást is - idővel feladtam. Mert ugye minek bonyolítsam az életem, ha az adott problémára léteznek egyszerűbb megoldások is.
   Kezdetben még arról volt szó, hogy a Hi-Fi toronytól az asztalomig kiépített kábelvéget vetem be, csak aztán soknak találtam a QUAD 405-ös kétszer száz wattját. Mármint azért, mert ha kattan egyet valamiért, ugyan ne vigye már le a fejemet a két hangfal.

   Az igazi megoldás a problémára egy úgymond monitor célú erősítő lenne, amit persze sajnos még mind a mai napig nem építettem meg. Cserébe ott van helyette az óra mögött az a PC-hez való aktív hangfalpáros.

   Meg persze egy olyan is, aminek az egyik végén RCA harangcsatlakozó dugó van, míg a másikon egy-egy krokodilcsipesz. Mikor ezek az összetevők csak úgy egyszerűen ott vannak az ember keze ügyében, az annyira megkönnyíti a dolgokat, hogy azt nem győzöm eleget hangsúlyozni!

   Egy kicsit ugyan még állítgattam rajta, például az aktív hangfal bemenetének kisebb terhelése okán odébb, mármint egy nagyobb feszültségű pontra tehettem át a diódát, de aztán olyan jól elvoltam vele (már úgy értem, mint rádióval), hogy teljesen belefeledkeztem a hallgatásába. Mármint nem a rádió hallgatott, hanem én őt. Zenét is, meg híreket, és nemcsak a Kossuthot, hanem még külföldi adókat is!

   Íme az eredmény. Számomra az a meglepő, hogy bár gyermekkoromban volt egy ehhez hasonló felépítésű rádióm (amin mondjuk ezzel a konstrukcióval ellentétben, csak egy szem tranzisztor volt az erősítő), de annak biztosan nem volt ennyire jó a szelektivitása. Itt meg teljesen normálisan, épp csak egy kicsit egymásra szórva jönnek az adók.
   Egy újabb jó pont a konstrukciónak, hogy bár a videó végén látszik (direkt megmutatom), hogy balról a tekercstől mindössze egy tág arasznyira a Tronic akkutöltő szórja a zavart, addig jobbról egy ASUS monitor, azonban az ezek tápegységei okozta zavarokból a vételbe semmi sem hallatszik be.

   Bár rezgett a léc, hogy rákötöm a tekercs másik felére a forgókondenzátor másik felét, valamint ha már úgyis előszedtem néhány diódát, akkor kipróbálom az ellenütemű detektorost is, ezekből azonban végül nem lett semmi. Mármint egyszerűen csak fogtam és szétforrasztottam az amúgy is "alig tartja össze valami" állagú kapcsolást, majd nekiálltam az összetevők elpakolásának.

   Aminek az lett a vége, hogy az eltehető munkalap teljesen leürült. Hogy mi lesz a következő project, azt a rengeteg betervezett apróság okán egyszerűen képtelen voltam eldönteni. Valószínűleg nem rádió, mert ahhoz, hogy a rádiók építésének nekiálljak, ahhoz előbb még el kéne készítenem egy csomó mindenféle kényelmi apróságot, úgymint a már korábban többször is megemlített monitor célú erősítőt, esetleg hullámcsapdát, hangolható előkört (preszelektor), meg ki tudja mennyi más egyéb apróságot, ami azt vetíti előre (mármint az említett eszközök megépítésével szembeni lustaságom), hogy a rádióépítős oldal cikkei nem igazán mostanában fognak felszaporodni...