Rossija 203-1 táskarádió
(nem valami szép készülék)

Előkészítettem a terepet a szétszedéshez. Szegény eredetileg fehér papír már
nagyon nyüvött, de valahogy nincs szívem kidobni. (pedig van belőle másik)
Mivel a háttérnek használt papír már nagyon koszos, ezért értelemszerűen
valami mocskosat kéne rajta szétszednem. Nem sorolom fel az összes
vackom melyek megfelelnek az előbbi kritériumnak, mert már
fogytán vannak a betűk a billentyűzetem tárolójában.

Itt van mindjárt alkalmas (megfelelő mértékben mocskos) szétszedtem
alanynak ez a két rádió. Mint az a címből sejthető, a nemes célért
történő versengésben a jobb oldali fekete készülék győzött.

Versenyben volt még a kenyérpirítónk is, de mivel az jól megvan a konyhában,
illetve a nekiszánt hálózati zsinór (mivel már fél éve itt lóg) már nem is
olyan feltűnő az előszobai kulcstartón, így maradtam a rádiónál.

Ez a készülék, ez kérem nem szép. Ugyan jól mutatnak a fekete alapon az ezüst
betétek, de részemről valahogy keveslem őket. Valahogy túl sötét az összkép.

Szedtem már szét ilyen nevű rádiót, csak annak 301-es a típusszáma. Ha szegény
Hajnalka néni (Ő tanított oroszra) megérhette volna, hogy éveken
át poccúrnak olvasom a rosszíját... De nem érte meg!

Jobbra az a bordás, ami belevész a saját feketeségébe, az a finomhangoló gomb.
Csak a rövidhullámú sávokon működik, de másutt nincs is rá szükség. Ezüst
alapon fekete felirat, plusz kék csíkok. Pedig az oroszok igenis, hogy szép
rádiókat szoktak gyártani! Ott van például a Sonata 201, ami szintén a fekete
és az ezüst kombinációja, csak annak szerintem jobbak az arányai. Valamint ha
már úgyis itt vagyunk, akkor elmondom, hogy hosszú, közép,
és két rövidhullámú sávot tud venni a rádió.

Mit is akartam mondani ezzel a képpel? A neve szerint ez a skála eleje.
No de mivégre mutatom? Hát persze! Fogyóban vannak a feliratok.

Lőttem egy egész csokor képet a hangszínkapcsoló gombról. Miközben nézegettem
őket, hogy kiválasszam, hogy mégis melyiket tegyem ide, magamban végig azon
tanakodtam, hogy olyat válasszak amin alig látszik? Vagy inkább egy olyat,
amin teljesen beleolvad az előlapba? Én igenis, hogy szeretem a fekete
színt! (talán mert magam is sötét vagyok egy kicsit) De a fekete
alapon fekete? Na az azért már túlzás! Nem is látszik!
És akkor a fekete alapon fekete betűket
még meg sem említettem!

Ez a kép meg sehogyan sem akart kiegyenesedni. Aztán persze leesett, hogy azért
forgatom teljesen hiába, mert szegény készüléknek ferdén áll a füle. Mivel
egyszerűen képtelen voltam betelni a rádió "szépségével", ezért
rákerestem az interneten a nevére, hátha másutt szebb.

Íme a 303-as verzió, amire teljes mértékben ráillik a gyönyörű jelző.
Azonban ennek a készüléknek látványosan más a doboza.

Aztán találtam 303-ast de 203-as dobozban, ilyen lehetetlen kékben.
Még a gombok is kékek! Pedig az jobb lenne valami más
színnel, hiszen azért gomb, hogy tekerjük, akkor
meg azért nem árt ám látni is, hogy ott van.

Már oly sokszor említettem az oroszoknak a színekhez való viszonyát,
hogy szerintem erre már nem is kell mondanom semmit.
Valamint mi tagadás, el is akadt a szavam.

Pedig ilyen szép is lehet ugyanez a készülék,
például ebben az olimpiai kivitelben.

A füle korábban szétesett, amit a tulajdonos némi
szigetelőszalagos rásegítéssel igazított ki.

A készülék hátulján a szöveges adattábla fekete alapon fekete.
Ez amúgy nem egy anyag a dobozzal, hanem egy betét.
Fekete hátlapba fekete betétlap. Szavam elakad!

Az antenna egy kicsit koszos, egy kicsit hiányos, ellenben nagyon kilóg. Utóbbi
megállapításom nem egy hiba leírása, merthogy ez az antenna, ez gyárilag ilyen.
Lásd az összes többi készüléket. Fura ez valahogy, mert máskor képesek úgy
eltűntetni a botantennát, hogy épp csak a gombja látszik ki a készülékből.
Utánanéztem és kiderült, hogy itt is pontosan így lenne, csakhogy itt
akkora a gomb, hogy amit a képen látunk, annak a felét elfedi.
Már persze csak akkor, mikor megvan. Sajna jelen esetben
még csak pótolni sem tudom, mert hiányzik a középső
pálca, aminek a végén a menet volt. Most mi lesz?

Ritkán kerül a kezembe olyan készülék, amibe előttem még nem túrtak bele.
A szösz alatt az a narancssárga valami, az ugyanis a gyári plomba.

Ez pedig a bordák közé nőtt szösz. Nem is próbálom őket kikefélni, mert már
érzem a csontjaimban, hogy ennek mindenképp nagymosás lesz a vége.

Hát nem megmondtam?
Amúgy ha valaki nem ismerné fel, ez itt az elemtartó.

Én még ilyen szigszalagot nem láttam! Ez valami borzasztó vastag, és nem nyúlik.
Mondjuk mivel itt van előttem, ráadásul mindjárt kékben és
feketében is, ezért biztosan létező dolog.

Hiányzik innen a gomb. Szerintem ha ehhez nem is, de Sport rádióhoz való
hullámváltó gombnak kell lennie a gombos dobozban. Szóval majd
túrok egyet. Úgyis szeretek abban a dobozban nézelődni...

Mielőtt még el találnék rontani valamit a rádióban, rákötöttem a tápegységemre
és végighajtottam a mutatót a skálán. Mint az hallható, mindenféle adókat vesz,
de értelmes modulációs tartalommal csak a Kossuth rendelkezik. Az mondjuk
igaz, hogy délelőtt van, és ez nem a legalkalmasabb időpont a középhullámú
távolsági vételre, de hogy az egész sávon csak egy adó jöjjön be rendesen,
az fura. Lekaptam a polcról egy másik rádiót, úgymond kontrollvevőnek.

Erre a csúfságra esett a választásom. Az összes többi rádióm vagy beteg, vagy
csak egyszerűen nincs benne elem. Mondjuk elem az ebben sincs, mert épp
akkuról jár, amit a minap bontottam ki egy Benefon telefonból. Mint az
a felvételen hallható, olyan gyors voltam, hogy még ugyanaz a műsor
szól a rádióból. Ebben az Ezermester feliratú dobozban egy bontott
távol-keleti rádiópanel található, amit az orosz táskarádió minden
szempontból felülmúl. Legalábbis elméletileg. A gyakorlatban
viszont a vételkészséget illetően meglepő módon alulmarad.

Szóval az úgy van, hogy mikor szétszedek valamit, fejben már írom is a képekhez
a szöveget. Ezt aztán természetesen azonnal el is felejtem. Valamikor később
elnevezem a képeket, mikor is az előbbi eset újfent megismétlődik. Végül
tiszta csoda, ha bármire is emlékszem a szétszedéskor fejben megírt eredeti
történetből. Érdekes, de ez a részlet most megmaradt. Szóval az volt az eredeti
elképzelésem, hogy eddig szidtam a rádiót, miszerint kívülről csúnya, innentől meg
majd dicsérem, hogy lám-lám, belülről milyen szép. Erre fel mikor levettem
a rádió hátulját, ez a rakat összevissza dőlingélő alkatrész fogadott.

Az alumínium puttony alatt az utolsó KF, illetve az AM demodulátor található.
A fedelet tartó csavart nem én tekertem ki, hanem én csak megtaláltam
a hangszóró mágnesére tapadva. Olyat, hogy műanyag burkolat
közbeiktatásával ültetnek be egy elkót, olyat eddig
még csak az oroszoktól láttam.

Ha már úgyis kitekeredett a csavar... Persze ha nem, akkor is belenéztünk volna.
Egyáltalán nem szokás az AM demodulátort árnyékolni! Az mondjuk igaz,
hogy így korrekt, mert így kevésbé sugároz a rádió a KF frekvencián.
Jobbra lent az ellenállás teljesen elhagyta magát, és lefeküdt aludni
a panelra. Az árnyékoló serlegen kívüli előző KF trafó meg egy
kicsit húzódzkodva, oldalvást van a helyén. Ez trehányság!

Ez meg cicatámadás! Már úgy értem, hogy porcica.
Hogy ezek mindenütt ott vannak...

Újabb kitekeredett csavar. Ez a panelt fogta oda a rádió dobozához.
Mivel ezt nem találtam meg a dobozban, majd túrok egy idevalót.

Ez a lehetetlen formájú kapcsoló tulajdonképpen jó ötlet. Első ránézésre
azt mondanám, hogy mivel szinte hermetikusan van összerakva, így
kicsi a valószínűsége, hogy kontakthibássá váljon a beleszálló
portól, illetve a lecsapódó párától. Ehhez képest recseg!
Kontaktsprayt meg nincs hol belefújni. Gratulálok!

A végfok hagyományos trafós. A vasmagok alig nagyobbak, mint a Sokol rádiónál.
A tranzisztorkészlet vegyes. Van a balra ácsorgó fémkalapos, a jobbra látható
bedőlt narancssárga, no meg a korábbi demodulátort ábrázoló képen
az a fekete, aminek egy esetlen zöld pötty van a tetején.

Összevissza vezetékek, dőlingélő alkatrészek.

Minden alkatrész el van borulva. Az a piros és fehér hasáb meg hogy néz már ki?
Amúgy a fehér egy felületi hullámszűrő, a piros pedig valószínűleg egy dióda.
Utóbbi vagy a végtranzisztorok áramát kompenzálja mikor elmelegednek,
vagy az oszcillátor fokozat tápfeszültségét stabilizálja. Általában ez a
kettő szokott lenni. Mivel lusta voltam rajzot túrni, titok marad.
Valamint megjegyezném, hogy ezek az ellenállások vagy NDK
gyártmányúak, vagy ők is pontosan ilyen formájút gyártottak.

A forgókondi vagy bucibb kicsit mint amit a Sokol rádióban látni,
vagy csak a vastag fehér köpenye miatt látszik kövérebbnek.

Ez a ferde hangszóró elhelyezés, ez meg mégis hogy jött ki?

Az oroszok mindig is kicsit mások voltak.
No de az a hangszóró membránszél...

Ezen a lehetetlen formájú részleten hosszú percekre rajtafelejtettem a szemem.
Ugyan a mechanikus dolgok irányába nem túl jó a fantáziám, de bárhogy is
néztem, nekem az jött ki, hogy ez a fajta bordázottság semmiképp sem
nyújthat olyan rugalmasságot, mint amilyet a megszokottnak
tekinthető körgyűrűs membránszél produkál.

A kép címe: Ez se én voltam
No de mi az amit nem én csináltam? Azt a lapot, amin a piros színű mutató fut,
azt nem én görbítettem el. Kiegyenesítettem. Erre fel kiderült, hogy nem
kellett volna. Persze már a teljes összeszerelés után jöttem rá, hogy
a skála közepén fennakad a mutató, mégpedig a képeket elnézve
valószínűleg a hangszóró peremében. Mit ne mondjak, érdekes...

Tegyük fel, hogy megértettem a hangszóró ferdén elhelyezésének okát. Ha egyszer
csak így fért be a felöntések közé, akkor miért is ne lehetne ferdén beszerelni?
No de a lyukak a hangszórórácson, azok vajon miért nem ott vannak, mint
ahol a membrán? Ennek meg valószínűleg az előlap szimmetriája az oka.

A rádió száradó dobozát letettem a virágállványra, a darabokban lévő két Panasonic
telefon mellé, hadd pajtáskodjanak. Ide érve aztán mindig megállok. Már úgy értem,
hogy mikor a szobában járok és idenézek. A balra lévő piros ruháskosár helyett
ugyanis egy a virágállvány alá betolható fiókban volna a kiskerti szerszámok
helye. Ha csak addig meg nem halok, egyszer még ez a project is elkészül.

Amit a képen látunk, az a rövidhullámú finomhangoló trimmerkondi, meg a gombja.
Meg egy erősen alkoholos befolyásoltság alatt álló (már ha tudott még állni)
orosz munkás szerencsétlenkedése. Már csak azért írom, mert ezt itt
eredetileg a következő sorrendben kell összerakni. Gomb, csavar,
festék. Vagy gomb, festék, csavar. Mint ahogyan azt képen látjuk,
ez nem igazán sikerült. Ugyanis egészen rejtélyes módon az jött ki
megoldásnak, hogy festék, gomb, csavar. Sajna ez így szét fog esni.

Megkíséreltem feltámasztani a botantennát. Először még úgy volt, hogy majd
azt írom, hogy nem sikerült. Aztán kiderült, hogy mégis. Ha a hiányzó
kupakot nem is, de az antenna közepét legalább megtaláltam.
Ott volt a helyén! Csak mivel ő a legrövidebb, ezért
beesett a csőbe. Ez mondhatni szerencsés.

Ez a rádiópanel egészen jó donor lenne egy rádióépítéshez. Persze ha nekiállnék,
akkor nem volna egyszerű az indulás. Először is szét kéne kapni egyszerre ezt
(mondjuk ez most darabokban van) meg a 301-est, és a kettőből csinálni
egyet, aminek mindene megvan a külsején. Szép (301-es doboza)
és működik. (203-as panelja) Lesz valami ilyesmi, de nem
ez a rádió lesz az alanya, hanem a 308-as Sokol.
Bonyolult ez... Majd ott elmesélem.

A színes hasáb alkatrészek látványával egyszerűen nem tudok betelni.
Vagy csak nincs kedvem nekiállni és összeszerelni végre a rádiót?

Nézegettem. Tetszik. Szép a panel. Csak az a jobb alsó hullámváltó
kapcsoló, az rondít bele a képbe a rengeteg drótos bekötésével.
Hallak ám! Majd akkor pofázzak, mikor én szebbet csinálok!

Ez a gumikarikás átvezető, ez például tetszik.

De ez az előlap... Ráadásul újfent sikerült megsemmisítenem a feliratokat.
Mondjuk ettől nem lett csúnyább. Illetve ha már itt vagyunk, illetve ha
akaratlanul is, de átlátszik a hangszórórács, akkor láthatjuk, hogy túl
közel került volna egymáshoz a két előlapi karika, ha oda teszi a
konstruktőr a bal oldalit, ahol a hangszóró van. Szerintem bizton
kijelenthetem, hogy külalak szempontjából ez nem egy jól sikerült
készülék... Kicsit olyan, mintha mondjuk én csináltam volna. Persze én
felhozhatnám mentségül, hogy nem vagyok konstruktőr. Meg amit én készítek
az egyedi darab. Nemhogy nullszéria, hanem egyenesen a nulladik példány!
Mivel több nem készül belőle, hiszen én nem gyártok sorozatban semmit,
amit csak mellékonstruáltam, az a hiba mind benne is marad a végleges
készülékben. De mi mentsége lehet egy gyár tervezőkollektívájának?

Rutinból pótoltam a csavarokat.

Aztán feltettem a rádiót a polcra és hagytam, hogy szokja egy kicsit a helyet.

Valójában persze az volt a félbehagyás oka, hogy semmi kedvem sem
volt összeragasztani a rádió virágállványon porosodó fülét.

Gondoltam feltúrom inkább a forgatógombos fiókom a hiányzó sávváltókarért.
Ahogy a függönyt félrelebbentettem, meghatódva vettem tudomásul, hogy
az ezer éve halogatott, mindig csak a függöny mögé visszadugott
UWERTURA magnó végre már nem esik ki innen.

Mivel szépen sütött a nap, gondoltam kiülök a fiókkal az ablakba.

Valószínűleg nem a mintás szőnyeget használva háttérül kellett volna
összehasonlítanom a két rádiót, de most már így marad.

Úgy néztem erre a gombra, mint aki még sosem látott ilyet.
Biztos vagyok benne, hogy nincs ilyen a dobozomban.

Na ilyen volt az antenna kupakja eredetileg.

Kicsit szétpakoltam a dolgokat, de itt legalább látom ami elgurult.

Mikor végre megtaláltam a keresett gombot, egészen büszke voltam magamra.
No nem arra, hogy megtaláltam, hanem arra, hogy jól emlékeztem rá, hogy
van ilyenem a fiók mélyén. Mondjuk kicsi benne a lyuk, szóval nem jó.

Úgy ültem az ablakban a gombos fiók előtt, hogyha én ugyan nem is voltam magam
alatt, de a lábam az alattam volt. A bal úgy elzsibbadt, nem tudtam kinyújtani!
Persze ez már csak akkor derült ki, mikor felálltam. Kezemben a fiókkal!
Tiszta csoda, hogy a fiókból semmit sem szórtam ki, miközben fél
lábon ugrálva hoztam el idáig. Itt aztán berágtam. A lábam lötyög!
A széket (amire felmászva leszedtem a polc tetejéről a másik rádiót)
útban hagytam. És még gombot sem találtam a rádióra. Persze
nemcsak gombot nem találtam, hanem az antennát sem.

Néhány napig azért állt a rádió összeszerelése, mert nem tudtam betenni
az antennát a hátlapba, mivel konkrétan nem találtam meg. Pont a kép
közepén van srégen. A piros kosárból indulva tart a fiók felső széléig.
Persze, hogy nem találtam meg, mikor én egy tíz centi hosszú fényes
rudacskát kerestem! Hogy akkor miért nem szereltem össze a rádió
helyett a két Panasonic telefont? Hát... Őöö... Izé... Mit tudom én!

Ha már van az a nagy fehér papírom, meg a többi kisebbek, akkor talán
nem az asztalomra kéne kiborogatnom a csavaros dobozaimat.

Már csak azért se, mert koszos lesz az asztal, az asztaltól pedig a billentyűzethez
alátétnek használt kispárna. Mikor ez a párnácska útban van, tipikusan például
szétszedéskor, olyankor át szoktam hajítani innen az ágyra. Aztán megesik,
hogy munka közben elnyom a buzgóság, miközben a párna ott hever az
ágyon. Ilyenkor előfordul, hogy ráalszom. A múltkor például olyan
élethű motorszerelőset álmodtam, hogy még akkor is megvolt
az álom zöme, mikor felébredtem. Komolyan mondom,
hogy még a gépzsír szagát is érezni véltem az orromban!
Ez mondjuk tényszerűen így is volt, mert magnójavítás közben
szétkentem némi gépzsírt az asztalon, ami később a párnára is átkerült.

Nem állítanám, hogy ez az antennavégi gomb olyan mint a gyári, de
még mindig szebb, mintha egy hatlapú anyát tekertem volna rá.

Ahhoz képest, hogy a doboz belseje fekete, a külseje itt-ott szürkébe váltott.
Tisztára olyan foltos lett, mintha mondjuk eresztené az anyag a színét.

Erre a nyomra elsőre azt mondtam magamnak, hogy valaki késsel belevágott.
Azonban most, hogy nagyításban látom, tiszta sor, hogy ez olvadásnyom.

Nem is tudom. Mindegy... Ilyen és kész!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.