Idővel beugrott, hogy kell itt lennie valahol egy fióknak is, melyben telefonos lomok laknak. Persze lengyel tárcsa porvédő fedő az ebben sem akadt. Ellenben találtam benne földelt villásdugót, ami még véletlenül sem ide való. Rendet kéne már tenni ezekben a fiókokban, meg dobozokban, csak nem visz rá a lélek, mert tudom, hogy ez mivel jár. Mindent ki kell borítani, majd egyenként visszatenni a helyére. Szóval ezt a projectet majd valamikor máskor...

   Mielőtt még valami nagyon félresikerülne, összenéztem a két porvédőt. Ezek teljesen egyformák. Persze nem halogatni akarom a munkát, hanem csak nem szeretnék mellélőni. Mert ugye ha nem is magamtól, de láttam már ilyet.
   A tárcsás kézibeszélő nem gyári szerszám (mondjuk nyomógombosban már létezik), hanem mindenki csinált magának amilyet akart, vagy amilyet tudott. Abból állt össze, amit épp talált az ember a lomosban, vagy ami volt a raktárban. Tipikusan nem volt szokás műanyag alkatrészekből készíteni, bár a bakelit is az. Alapvetően a CB55-ös készülék beszélője való hozzá, mert eddig még az volt a legerősebb. Tárcsának a CB35-ös készüléké vált be, ez ugyanis egy csupa fém időtálló elpusztíthatatlanság. Természetesen krómozott fém ujjkoronggal. A tárcsa háta, amivel tulajdonképpen rá van rögzítve a beszélőre, na az egy viszonylag ritka alkatrész. Ilyet a nem 24-es mintájú tárcsával szerelt CB24-es alapú készülékből lehetett kitermelni. Illetve mondhatni nem ki, hanem inkább le, merthogy kívül volt a házon, nem pedig bévül. Ezek a készülékek már az én fiatal koromban (80-as évek) is ritkán kerültek elő, ellenben mindig akadt helyettük valami hasonló, mondjuk korabeli alközponti készülék. Zsinórnak meg vagy vászon, vagy a valamivel modernebb műanyag. Kell még két krokodilcsipesz, s már készen is vagyunk. Illetve természetesen be is kell kötni a drótokat. Valamint kell még a beszélőre a tárcsát rögzítendő két lyuk, meg még egy nagyobb másik is, amin bemennek a tárcsából a vezetékek.
   Hogy ezt most minek mondtam el? Mikor lesz egy ilyen összeszerelős project! Talán csak azért, mert ezen bekezdés elején az alkatrészek összepasszolásáról beszéltem. Szóval láttam én kollégákat az öltözőben úgy építeni tárcsás beszélőt, hogy végül nem lett belőle semmi, mert épp az egyetlen lényeges részt, vagyis a tárcsa és az ő tartója összepasszolását nem ellenőrizték. Mondjuk annyi sör után, amennyi az öltözőben délutánonként fogyott, már nem nagyon látja az ember az apróbb hibákat. Mivel nem volt elég hely a porvédőben a tárcsának, ezért vagy lötyögött, és akkor forgott, vagy nem lötyögött, és akkor akadt. Olyan húsz perc drótigazgatás után csapta földhöz a kolléga a projectet. Remélem, én majd nem teszek ilyet, mikor végre összerakom a fentebb említett alkatrészekből az enyémet.

   Mint az a fölös lyukból látható, volt már korábban javítva. Nem igazán merültem bele a javításába, csak gyorsszerviz jelleggel fúrtam két új lyukat a porvédőre. Már úgy értem oda, ahol még tartott valamicskét az anyag.

   Bevallom őszintén , kezdetben kifejezetten ellenséges érzelmekkel tekintettünk az erősen műanyag bóvlinak látszó lengyel tárcsára. Aztán persze rájön az ember, hogy nem olyan nagy baj az, hogy nincs rajta mit beállítani, ha egyszer nem is kell. Mert ugye mennyivel egyszerűbb ez a rugócsoport, mint mondjuk a 35-ös mintájú tárcsáé? Sokkal!

   Ez egy CB67-es mintájú telefon hallgató. Vajon szedtem már szét ilyet? Ha nem, akkor majd fogok! Úgyis készül egy jó kis hangszórós szétszedtem cikk. Már persze csak akkor, ha az "évente írok hozzá pár sort" hozzáállást egyáltalán készülésnek lehet nevezni. Ebből amúgy (mármint a nagy hangszórós cikkből) nem lett semmi, mert egyszerűen képtelen voltam összerendezni a cikkeket, ezért fogtam, és végül egyenként jelentettem meg őket.
   Ez a kép mindeközben arról szól, hogy lekötök egy vezetéket a hallgatóról. Ez hozta a hallgatóra a rövidzárat, hogy tárcsázáskor ne kattogjon. Mivel egyrészt nem a fülembe kattog, másrészt be is csapott párszor, így nem fog hiányozni.

   Nyitásképp húztam egy egyenes vonalat a porvédőre. És ha nem egyenes? Mit számít az? Aztán ebből a vonalból hipp-hopp kettő lett. Természetesen a második sem lett egyenes. Persze nem is a vonal, hanem a tárcsa ferdesége miatt kellett húznom egy újabb vonalat.

   Először - mint valahol azért mégiscsak vasipari munkás - mindenféle csalafinta mérésekben gondolkodtam, majd bevetettem azt a technikát, amit a család barátja asztalos Karcsi bácsitól lestem el. Vagyis egyszerűen csak egymásmellé tettem a két anyagot, majd csak úgy szemre átjelöltem a furatok helyét.

   Fúrtam egy nagyobb lyukat is, mégpedig a vezetékeknek. Természetesen jó szokásomhoz híven a forgácsot besöpörtem a középső asztalfiókba. Az a jó a már elkészült projectekben, hogy mikor megemlítem őket, akkor már épp csak be kell szúrnom a rájuk mutató hivatkozást.

   Mondanám rá, hogy szép munka, de mint az látható, a tárcsa porvédőjét csak úgy ahogy sikeredett a rendelkezésre álló hely közepére szerelnem. Ahogy azt a szerszámkészítők mondják: Vidékre jó lesz!

   Illetve azt, hogy rendesen szaggat-e, azt még ellenőrzöm egy 9 voltos akku segítségével. Jelentem alássan, sikerült nem elkötnöm a két szál vezetéket, és még a hallgatóról is a megfelelő vezetéket kötöttem le.
   Ez utóbbit azért cselekedtem meg, mert mint azt már említettem volt, néhányszor becsapott. Mikor a fülemre tettem a beszélőt, egy kissé elfordult az ujjkorong, ami aktiválta a hallgató-mikrofon rövidre záró rugót. Én meg persze hallgattam a nagy semmi süketséget.