Ha nem fogy ki belőlem a ki tudja honnan előkerült fene nagy lendület, akkor ha el nem is fognak fogyni a bemutatásra váró rádióim, a számuk azonban mintegy harmadnyival csökkenni fog. Mármint ha tényleg feltöltöm a szétszedésükről készült cikkekkel a mindent tudó táblázat széthúzogatása által keletkezett üres sorokat. Ehhez persze az kell, hogy még véletlenül se lógassam a lábam, hanem ha már van, használjam ki a nagyszerű alkalmat. Ennek kapcsán azt kell mondjam, hogy bár tudnám mitől indulok be, vagy mitől lassulok le...

   A mai napra ezt a 14 tranzisztoros rádiót választottam. Bár mindig is terveztem, hogy mikor majd látok egyet a piacon, kerül amibe kerül, mindenképp megveszem, végül lomtalanításkor sodorta elém a sors. Mármint hevert a fűben, nekem meg csak fel kellett vennem. Szörnyet is haltam volna, ha otthagyom! Hogy nincs benne 14 tranzisztor, az nem úgy biztos, hogy fizikailag nincs benne, hanem úgy, hogy értelmes dologra használva nincs. Már csak azért sem, mert egy zsebrádió működéséhez semmi szükség 14 tranzisztorra. Míg a rádiófrekvenciás fokozatokba bőven elég 3 vagy 4 tranyó, addig a hangfrekvenciásakba is. Egy kicsit ugyan lehet cifrázni a dolgot, mondjuk külön keverő és oszcillátor tranzisztorral, ez azonban egy zsebrádió esetében annak hangja, minősége, funkciója miatt szükségtelen.

   Íme egy cikk fejléce az 1967-es novemberi Rádiótechnika újságból. Míg a csalás egyik iránya az volt, hogy a jobb minőség (vételkészség) reményében behazudtak (esetleg teljesen feleslegesen be is építettek) néhány plusz tranzisztort, addig a másik szerint megoldották kettőből. Mármint a megszokott zsebrádiókkal közel azonos kivitelben (általában antenna csatlakoztatási lehetőség) gyártottak olyan készüléket is, ami belül nem szuperheterodin elvű volt, hanem két tranyós reflex, ami az első, esetleg mindkét tranzisztorra kiterjedt, így közelítve meg egy három vagy négytranzisztoros rádió tulajdonságait. Ez utóbbi készülékből mondjuk még nem sikerült szereznem. Már csak azért sem, mert ezek az úgynevezett boy (fiú, mint jó lesz játszani a gyereknek) rádiók annyira gyengécske eresztések voltak, hogy mára már alig maradt belőlük néhány épkézláb példány. Ha kerül belőle, persze majd azt is megmutatom. Ha meg nem, akkor legfeljebb építek egyet.

   A zsebrádiók alapvetően kétféle dobozzal készültek. Míg a jobbik megoldásnál csak a teleptartó fedele vehető le, addig a rosszabbik esetben lejön az egész hátlap. Mármint ez utóbbi megoldásban az a hiba, hogy így a felhasználó szeme elé kerül a rádió összes színes és csinos alkatrésze, melyek közül elég csak egyet kipiszkálni, máris annyi lesz a működésnek!

   A rádió hátlapból kifényképezett kapcsolási rajzát nézve is megvan benne mind a 14 tranzisztor, épp csak 5 darab teljesen feleslegesen lett beépítve. Miközben Q3 nem csinál semmit, Q9, 10, 11, 12-nek mindössze két diódányi szerepe van. Q1 mondjuk nem felesleges, épp csak egy zsebrádióban szükségtelen az oszcillátorhoz egy külön tranzisztor. Q6 pedig egyszerűen csak mint demodulátor dióda működik. Az R9 jelű trimmerpotmétert a panelen pedig már eleve meg sem találtam. Gondolom drága alkatrész volt, ezért ellenállással helyettesítették.

   Ez a Rádiótechnikában megszólt rádió paneljának fotója, melyen a panaszos + jelekkel jelölte meg a teljesen felesleges tranzisztorokat. Ami nem diódának lett kötve, annak a tranzisztornak mindhárom lába azonos lyukba lett beforrasztva.

   Az imént említett apró trimmernek valahol itt kellett volna lennie. Mármint a hangfrekvenciás erősítőben. A fülhallgató csatlakozó aljzata melletti papírlapocska amúgy pusztán szigetelés, amire a plusz tranzisztorok miatti zsúfoltság miatt lett szükség. Ez a rádió amúgy már modern kapcsolástechnikájú, hiszen nincs benne sem fázisfordító, sem kimenőtrafó.

   Bevallom őszintén, hogy a kék szigetelőcsövekkel szerelt barna kondenzátor rajzbéli pozícióját lusta voltam visszakeresni. Mármint ez a valószínűleg néhány nanofarados kondenzátor nem eredeti alkatrész.

   Hogy a rádió nem keveset futott, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a hangerőt szabályzó gombról - a tekergetés hatására - lekopott recézés, amit mondjuk egy háromszögletű tűreszelővel néhány perc alatt vissza lehet varázsolni, bár ettől a forgatógomb még lesz újra kerek.

   A jobbra látható fura tokozású, konkrétan a szokásos fekete pöttynél kétszerte nagyobb átmérőjű tranzisztor - emlékeim szerint - BFY33-as. Legalábbis mintha járt volna nálam olyan zsebrádió, melynek hasonló fazonú tranzisztorain nem színes pöttyök, hanem rendes feliratok lettek volna.

   Ezt azért vettem elő a ferrites fiókból, mert a rádió élesztési kísérlete közben kiszúrtam, hogy a panel széléről hiányzik a modulátortekercs. Hogy a csak úgy ránézésre előkapott tekercs menetszámai esetleg nem passzolnak a rádió forgójához, az azért lényegtelen részlet, mert a Kossuth adó Pesten olyan erős, hogy ennek ellenére szólnia kellene.

   De nem szól. Ráadásul a rádió merő egy kontakthiba! Ha csak meglököm a panelt, már eltűnik a zaj, vagy más tónusúvá válik. Mivel ettől a rádiótól a bemutatásán túl semmit sem szerettem volna, nem kínoztam tovább.

   Mikor a zsebrádiót az elcsomagolása után az előszobába kitettem, mondván holnap reggel leviszem a pincébe, tisztára megharagudtam magamra, mert ezt a minap bemutatott próbasasszival valamiért még nem tettem meg.

   Következő alkalommal a balra látható órás rádió jön, aztán a tuner, s ha azzal is megvagyok, már hozhatom is fel a pincéből a következő adagot. Már ha csak nem a lakásban található rádióimnak állok neki...