Amit ezen a helyen látunk, abban nem az a meglepő, hogy már megint idetettem valamit, hanem az, hogy ezt ma tettem. Vagyis az a doboz, az még egy annyira friss beszerzés, hogy talán ha két órája ücsöröghet a pincében.

   Hogy ezt a dobozt mégis minek vettem meg? Még véletlenül sem a számlálók, hanem pusztán a doboz miatt. Mármint azért, mert egy ilyen doboz a boltban manapság (legalábbis az én zsebemnek) már nagyon drága. A neve amúgy M12/G, s jelen pillanatban (2019-ben) 5910 forintomba került volna. Mármint a Lomexben, csak ugye én nem ott vettem, hanem a piacon, és persze lényegesen olcsóbban, mindössze 400 forintért. Hogy aztán idővel épül-e bele valami, az most még nagyon a jövő zenéje. A lehetőség mindenesetre most már legalább adott.

   Kelleni mondjuk nem hinném, hogy kellenének ezek a számlálók. Már csak azért sem, mert ha más típus is, de eddig is volt belőlük készleten, csakhogy azokból sem csináltam semmit.

   Hogy a doboznak mára már lett egy színe? Mégis mekkora anyagi veszteséget fog jelenteni az a kevéske Ultra, meg persze melegvíz? A tizede áron vásárolt doboz okozta relatív nyereséghez képest semmit!

   Ez a 7 darab 24 voltos dupla morzeérintkezős relé, pluszban a körítésül szolgáló alkatrészekkel, már csak amolyan ráadás arra, ami alkatrészeket eddig láttunk. Egy teljesen új, és persze üres, pláne nem koszos doboznak mondjuk jobban örültem volna, mármint szintén 400-ért, no de ne legyek már annyira telhetetlen!

   Miközben kezdeti terveimben még az szerepelt, hogy lejövök a dobozért, épp csak belenézek, hogy lássam, nem lakik-e benne valami hatalmas pók), aztán már viszem is fel szétszedni, erre fel mire észbe kaptam, már lent is volt róla a hátulja.

   Akkor meg már előkaptam a pákát, amivel aztán szép sorjában kikábeleztem belőle az összetevőket. Ennek amúgy valószínűleg az volt az oka, hogy az előbb meglocsoltam a kertben a növényeket. Már úgy értem, hogy odakint rekkenő nyár lévén, a pincében meg ugye hűvös, nem sok kedvem volt innen elmozdulni.

   Ezeket már fel sem viszem! Már csak azért sem, mert utána úgyis visszahoznám. Hogy nem a vegyes csavaros dobozba kellett volna őket beleszórnom? Nos igen, egyáltalán nem oda. Ezen persze (mármint a kavarodáson) időnként azért szoktam segíteni. Mármint leülök (mondjuk egy másik, a maihoz hasonló forró nyári napon), aztán a pince hűvösében szétrakosgatom az alkatrészeket. Hogy aztán úgy jövök-e ki jobban, hogy időnként egyszerre rakok a helyére mindent, vagy úgy lenne jobb, hogy egyből, az azért lényegtelen, mert hol így csinálom, hol meg úgy.

   Mivel az alumínium felülete az összes többi többi részén teljesen ép, ezért egyértelmű, hogy erről az oldaláról támadta meg valami folyadék. Ez a jelen esetben azért nem számít (mármint nem keserít el), merthogy ez a rész belül, konkrétan a doboz tetejének oldallemez része mögött helyezkedik el.

   Felmerült egy amolyan kósza lehetőségként, hogy nem szedegetem ki az előlapból a számlálókat, csak aztán rájöttem, hogy ha másnak nem is, de a nagy szögletes lyukakkal ellátott lemez legalább mintának jó lesz. Mármint akkor, mikor majd vágok helyette valamiből egy másikat.

   Aztán persze rájöttem, hogy így kell őket engedelmességre bírni. Vagyis ki kell akasztani a jelen képen alulról érkező íves micsodákat belülről kívülre, mire fel a számláló egyik fele a másikból könnyedén kitolhatóvá válik.

   Ez az elektronika amúgy nem arra szolgált, mint amire én gondoltam, hanem arra, mint amire az eladó mondta. Vagyis nem telefonvonali tarifaimpulzusokat számlált (amire amúgy már mutattam analóg és digitális megoldást is), hanem egy italautomata mellett számolta a kiadott adagokat.

   Ezt aztán rendesen szétcsaptam! Ráadásul még a beszerzés napján! Mikor már majdnem meg voltam magammal elégedve, akkor - hangulatom lelombozandó - egyből beugrott, hogy a mai nap nem csak ezt az egy bigyót vettem a piacon.

   Hanem ezt a hangládát is. Mint ahogy a kesztyűk helyretételének (melyeknek amúgy egy fiókos szekrénykében kellene lenniük) nem álltam neki, úgy ennek sem. Miután a fáspincében körbenéztem, hogy ezeken kívül még mi mindennek nem álltam neki, valósággal elmenekültem a helyszínről!

   A számlálókkal kezdetben még úgy voltam, hogy majd mindjárt átviszem őket a lomos pincébe, csak aztán megláttam mellettük a kertbe kiültetendő növényt. Hogy még ezzel is meglegyek, már kaptam is fel az ültető kanalat, aminek persze az lett a vége, hogy a jelfogókról teljesen elfelejtkeztem.

   Persze nemcsak róluk feledkeztem meg, hanem az ezen a másik polcoson hagyott dobozról is. No de mit nekem a lépcsőn ebben a rettenet melegben két emeletet le-föl szaladgálni...

   Hogy a fürdetés után ottfelejtem a maradványokat a fürdőszobában, majd meglepve nézek rájuk (mármint azért, mert ugye ezek mégis mit keresnek itt) az nálam már éppen olyan megszokott jelenség, mint mondjuk az elmosogatásuk.

   Na most a második meglepetés már valamikor késő este ért, mikor a mozizás után, mikor már lehűlt valamennyire odakint a levegő, az ablak kinyitásakor, természetesen már vaksötétben, az óvatlanul feltépett ablakszárnnyal jól megreptettem a doboz alkotórészeit.

   Mivel nem tetszett a polc szélén ücsörgő panel, már mindjárt másnap nekiálltam szétbontani. Hogy a panel mégis miért nem a bontásra váró paneles dobozban volt? Nos azért, mert abban most az Apukám által épített kisebbik labortáp belseje van, miközben a műszer dobozát alkotó anyagdarabok a lakás különböző részein száradnak. A hibásnak bizonyult 71DA-2 alapműszerről már nem is beszélve!

   Hogy építettem-e valaha valamibe relét? Nos igen, egy még valamikor nagyon régen készült telefon trükkös dobozba, meg persze az elő és a végerősítőmbe is. Hogy ehhez a három esethez képest rengeteg relém van? Nos igen, el kell ismerjem, tényleg rengeteg...

   Mint ahogy mindenféle más egyéb alkatrészből is rendesen el vagyok eresztve. Ezeket amúgy nem azért borítottam ki, hogy rendet vágjak közöttük, és még csak nem is véletlenül (még csak az kellett volna...), hanem azért, hátha bontottam mostanában valami olyat, amiben sok egyforma szépfejű hármas csavar volt.

   Melyben meglepő módon még sok egyforma fejű csavar is előfordul. Ezek kiválogatására amúgy azért volt szükség, mert az eredetieket (mármint azokat, melyek a dobozt a minap még összetartották) odalent felejtettem a pincei polcon. Na jó, ez azért nem volt teljesen véletlen. Mármint az odalent történő felejtés, hiszen azoknak a csavaroknak koszosak voltak a fejei. Egy (pláne több) hármas csavar fejét elmosogatni meg ugye már csak azért is kényelmetlen, mert az kicsi és kicsúszik az ember kezéből. Arról már nem is beszélve, hogy a mérete miatt átfér a lefolyó rácsán! Persze ha mosogatás előtt betekerem őket a helyükre, akkor már nem, ez a nagyszerű megoldás azonban csak évekkel később jutott eszembe.

   A négy nagyobb fejű csavar feje alá még plexi alátétet is túrtam, nehogy még összekarcolják nekem az elő és hátlapot. Ez amúgy valószínűleg (legalábbis most még) nem számít, hiszen ha szerelek valamit a dobozba, akkor ahhoz úgyis át kell festenem az előlapot.

   Mondjuk ahogy a frekvenciamérőm és az HF jelgenerátorom mind a mai napig lefestetlen előlapját elnézem, ebben nem vagyok valami nagy spíler. Amúgy csak azért tettem oda az előlapot a többi műszerhez, hogy lássam, azonos méretűek-e. Jelentem igen, azonosak.

   Részemről amúgy nemcsak szétszedni, de összerakni is nagyon szeretek, csak utóbbit azért ugye nyilvánvalóan nehezebb. Mondjuk nem egy ilyen mindössze 6 darabból álló doboz esetében.

   Ez kérlek annyira igaz, hogy tartok is belőle itthon egy vadonatúj példányt. Mármint a képen az alsót, mert a felső egy korábbi verzió, amiben a doboz alja egyben az eleje és a háta is, mely részeket így azért némileg nehezebb kifurkálni.
   Aztán ahogy itt álltam, s épp nagyban azon merengtem, hogy építek-e valaha valamit a ma bemutatott dobozba, egyszer csak rájöttem, hogy az új jövevényt is oda kellene tennem a régiek mellé. Bár odáig eljutottam, hogy becsomagoltam folpackba, de a szekrény tetejéig azonban már nem. Amekkora kupi nálam van, igen hátrányos az ilyen apróságok sorozatos elodázása. Mármint valaminek a helyretétele. Mondjuk holnap is van nap...