Iratmegsemmisítő

Az egészen biztos, hogy írható CD lemezekért jöttem le a pincébe, mert a fellelt
lemezek azóta is a szobámban ülnek egy kocka alakú rádió tetején, azonban arra
már egyáltalán nem emlékszem, hogy mire kellettek a lemezek, melyek amúgy
a kép közepén függőlegesen álló doboztorony mögötti szekrényben voltak.
Na most (illetve sajnos általában szinte mindig) hol az a bajom, hogy
el vannak rejtve a dolgaim, hol az, hogy nagyon is elől vannak.

Ilyen az, mikor nagyon elől vannak. Már csak ebből a képből is sejthető, hogy
lesz a szétszedettek között Pacsirta rádió, valamint egy óriási katicabogár is.

A fehér biciklilámpáról, valamint az alatta elterülő dallamcsengőről már nem is
beszélve! Aztán van itt még radiátorra való hőfokszabályzó, és még egy rakat
napelemes kerti lámpa is, melyeket csakis a napelemek botor módon remélt
újrahasznosíthatósága okán szedegettem fel a fűből. No nem valaki
kertjéből, hanem a legutóbbi, vagyis a 2018-as lomtalanításkor.

Amiért a mai napon igazándiból lejöttem a pincébe, az a jelen képen a polcon elbújtsága okán alig látható iratmegsemmisítő. Azért vele kezdem a sort (mármint az újólag begyűjtött kacatok elpusztításának sorát), mert ez ha úgy nézem, akkor kicsi, ha meg másképp, akkor nagy. Ráadásul az adott helyen kifejezetten útban van, s amúgy ha üzemképes, vagy ha rossz is, de azért kipofozható, akkor még egy olyan új szerető új gazdát is tudok neki prezentálni, aki - az előző tulajdonosával ellentétben - nagyon is meg fogja becsülni a működését.

   Ez még mindig az előbb látott tűzifás pince, csak most már belülről kifelé nézve. Mondjuk nincs akkora baj, hiszen ezt a néhány kacatot a fűtési szezon beindulásáig vagy szétcsapom, vagy ha nem, akkor úgy, de úgy elrakom innen...
   A fűből magnópróbáláshoz felszedett próbakazettákhoz például már találtam is egy éppen ugyanolyan tartót, mint amilyen a szobámban amúgy is van. No nem mintha zavarna, ha a tartók elütnének egymástól, hanem csak úgy mondtam...
   Mint ahogy azt is csak úgy mondom, hogy bár már szedtem szét mélyládát, ráadásul nem csak azt amit a melóhely bejáratánál találtam, hanem azóta már egy másikat is, attól még ezt a harmadikat sem tudtam otthagyni. Naná, hogy nem, hiszen még spektrumanalizátor is van benne! Élet az mondjuk lehet, hogy sajnos már nem sok, hiszen kidobták, de majd én jól belelehelek! Ha meg nem sikerül? Akkor a dobozával begyújtok, míg a belsejével a már-már végeláthatatlan kacatgyűjteményemet fogom szaporítani.

Ez még nem az a kép, amin a kimosása után szárad az iratmegsemmisítő háza, hanem ez még csak az, amin még előtte szárad. Száradnia a nagymosás előtt azért kell, mert mielőtt még egyáltalán hozzányúltam volna, a kihajítva hempergés során beszerzett durva fűfoltok okán mindenképp érdemesnek találtam ráereszteni egy most még csak a külsejét érintő mosogatószivacsos átdörgölést.

Ez azért jobb mint az enyém, mert ez elfér a lakásban, sarokba állítva, vagy
akár egy fiók mélyén is, míg az én nagyom a mérete okán a pincében lakik.

Előre, hátra, automatikus. Az utóbbi funkció azt jelenti, hogy nem forog benne
folyamatosan a motor, hanem csak akkor indul be, ha beledugunk egy papírt.

Mikor épp óvatlanul az innen nézvést bal szélénél fogva lóbáztam meg, egyszer csak
kihúzódott belőle a széle. Ebben a kihúzhatóságban az az okosság, hogy így hozzá
tudjuk igazítani a masina szélességét ahhoz a szemetesvödörhöz, amire rátettük.

A használati utasítás szerint 2 perc üzemet 8 perc pihenőnek kell követnie, míg az alul olvasható kétnyelvű felirat szerint tilos vízbe meríteni. Azért milyen világ ez már, hogy olyan emberek élnek benne, felnőttek (addigra mindenkinek csak kinőtt már valamennyire az agya), iskolázottak (8. osztály, fizika, elektromosság), olvasni tudók (mert ugye nekik szól a felirat), akiknek fel kell rá hívni a figyelmét, hogy egy nyilvánvalóan elektromos eszközt (ami jelen esetben egyértelműen nem egy merülőforraló) ugyan ne nyomjanak már a víz alá.
Én mondjuk szoktam ilyesmit elkövetni, csakhogy én ezt a dolog tilosságának teljes tudatában teszem, nem pedig azért, mert nem volt ráírva a szerencsétlen sorsú ébresztőórás rádióra, vagy a Terta 811-es magnóra, hogy tilos víz alatt hallgatni, vagy mondjuk zaklatni vele a halakat.

Valaki tőből szakította ki belőle a hálózati kábelt.
Mit ne mondjak, szerető gazdája lehetett...

A mechanikát a házban - csavarok helyett - csak a saját súlya,
illetve a környezetéhez képesti méretpontossága tartotta.

Mivel erősen koszol (hullanak belőle a papírfecnik) egy kicsit megmorogtam, majd kisvártatva - az elektromos próbát követően - a majdnem tökéletes működése kapcsán (mert egy kicsit azért akadozva forog), mindjárt meg is dicsértem, nehogy még elszontyolodjon itt nekem. Mivel már láttam működni, ezért úgy éreztem, hogy most már mindent tudok. Azt mondjuk nem, hogy mi lehet az a szontyol...

A működési próbára mindenképp szükség volt, mert ugye nehogy már nekiálljak
elmosogatni egy olyan gép házát, amiben mondjuk le van égve a villanymotor.

Az apró fekete kapcsoló reagál a papír behelyezésére, amit az alsó
sorban a környezetétől kissé elütő apró fehér pöcök nyom meg.

A további tesztek alapján az derült ki, hogy nem a villanymotor járása egyenetlen,
hanem sajnos a fogaskerekek körül, akarom mondani a fogaik közt van hiba.

Az ütemesen lüktető szorulást kezdetben WD40-el próbáltam orvosolni, majd más
korrekt megoldás nem lévén, beáldoztam egy régi fogkefémet, amivel aztán
egy perc alatt sikerült kipiszkálnom a fogaskerekek fogai közül minden
gépzsírral összeállt papírmaradékot. És én még azon morogtam az
előbb, hogy hullanak belőle a papírfecnik... Hát hogy néz már
ki ez a szerencsétlen papír? A szerző hasán az ing meg pláne!

Itt egy újabb teszt következett, amit az apró szerkezet jelesre teljesített. Itt kívánom
megjegyezni, hogy egy iratmegsemmisítő javítása kapcsán ha valami, akár az egész
szerkezet úgy dönt, hogy márpedig ő le kíván esni az asztalról, akkor hagyni kell
neki, hogy befejezze a megkezdett szabadesést, ugyanis akár forog, akár nem,
ha szerencsénk van, és el ugyan nem is vág, minimum alaposan összekoszol!

Már majdnem megindultam a pince irányába a hálózati kábeles dobozért, mikor
szerencsére még éppen idejében eszembe jutott a szobámban őrzött készlet.

Na most azt elismerem, hogy szépnek nem szép, azonban a hálózati (vagy
bármi más) kábelre kötött csomó, az igenis, hogy kiváló tehermentesítő!

A kép címe: elmegy
Ez éppúgy vonatkozik a szerkezet formájára, mint ahogy a jövőjére is.

Szerintem aki ezekből a csíkokból visszafejti
a lényeget, az meg is érdemli, hogy tudja!

A piktogramok jelentése (hála a feliratoknak) egyértelmű. Ötnél ne tegyünk bele
egyszerre (ezt úgy érti, hogy párhuzamosan) több papírt. Az irat megsemmisítése
előtt leszünk szívesek leszedegetni a papírokról a gemkapcsokat, ez ugyanis nem
fém evő gép, nem bírja a vastag drótot átvágni a kése. Ne dugjuk bele a kezünk.
Ez a figyelmeztetés a papír számára hagyott vékony rést elnézve elsőre ugyan
furának tűnhet, azonban a titkárnő hosszú műkörmének megtekintése után
már egy nagyon is fájdalmas baleset eshetőségére hívja fel a figyelmet.
Az utolsó ábra már a férfiaknak szól, ugyanis a lassító áttételnek
köszönhetően bitang erős mechanika, ha meg nem is tudja
enni a fejünk, de egy nyakat azért simán el tud törni.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.