Wartburg műszer
(kombinált)

Szó nincs róla, hogy ne haladnának a dolgaim, de azt bátran állíthatom, hogy ezt
lassan teszik. Mert ugye a monitor erősítő próbáihoz már kimartam a panelt,
de még sem a CB24-es telefont, sem a vibrátort, sem a Wartburg kombinált
műszert nem tűntettem el innen, pedig ez a hely lenne az, ahová félre tudnám
tenni az éppen aktuális projectet. Vagy mint most, oda tudnám tenni amivel
úgy vagyok, hogy majd mindjárt foglalkozom vele. Hát, tulajdonképpen...

 

 

   Ezt azért nevezték el kombinált műszernek, mert egyszerre mutatja az üzemanyagtartályban lévő benzin szintjét, valamint a hűtővíz hőmérsékletét. Apukám Wartburgjából maradt meg. No nem úgy, hogy szétszedtem az autót, mert
azt én nagyon rühelltem szerelni, hanem ez pótalkatrész volt. Két érdekességet is meg tudok vele kapcsolatban említeni. Na most az egyik az, hogy a mindent tudó táblázatom szerint ezt a műszert 2013-ban egyszer valakinek már elpostáztam. Persze az persze lehet, hogy kettő volt belőle. A másik érdekesség egy kérdés, ami úgy hangzik, hogy: Mégis minek volt belőle kettő? Vagy akár csak egy is, hiszen egy ilyen műszer ugyan mitől döglene be? Hogy jó-e, avagy rossz, az mindjárt ki fog derülni. Már ha valami látható hibája van.

 

 

A dobozát, bár jelen pillanatban ötletem sincs rá, hogy mire lehetne használni,
de attól még biztosan meg fogom tartani. Mert ugye ha esetleg kell, akkor
egy kerek dobozt nagyon nehéz legyártani. Valószínűleg ez lehetett
az egyik oka, hogy immáron évtizedek óta nem dobtam ki.

 

 

Az ember először úgy gondolja, hogy ennek hú mennyi lába van, de alaposabban
megnézve az derül ki, hogy csak négy. Az egyik a test, mert az mindenhova kell.
A másik a plusz, míg a két maradék közül az egyik a tank, a másik meg a motor
felől érkező vezetéket fogadja. Az 58-as számmal jelölt lyukakba dugandók a
műszerek háttérvilágításául szolgáló izzók. Ezt abból találtam ki, hogy csak
ennek a két lyuknak van testlába. A többi lyuk a jelen alkalmazásban
felesleges. Ezt úgy kell érteni, hogy ez a hátlap univerzális,
vagyis más kombinációjú műszerhez is jó.

 

 

Mivel egy autóban rendnek kell lenni, ezért minden be van számozva. Ez amúgy
nagyon jól tud jönni, mikor keres az ember valamiért egy vezetéket, vagy épp
újra kell huzalozni egy elolvadt szakaszt, vagy akár egy egész autót. Ilyet
mondjuk még nem csináltam. Mármint újrahuzalozást. Illetve de, de
csak motorral. Ez valahogy úgy nézett ki, hogy mintegy fél óra
rajznézegetés után bevágtam az MZ könyvet a sarokba,
majd saját kútfőből huzaloztam újra a motorom.
Ez amúgy olyan jól sikerült, hogy ezentúl
a haverok is velem csináltatták
a huzalozást.

 

 

A Zsiguliba való analóg órával ellentétben, ennek nem kellett lefeszegetni
a peremét, mert ez - mindössze két csavar oldása után - hátulról nyílik.

 

 

Erről az oldalról nézve egy kék színű ellenállás dobja fel a látványt.

 

 

Míg a másik oldalról megtekintve egy olyan, amit
talán barnába hajló szürkének lehetne nevezni.

 

 

Valahogy megéreztem, hogy ez a mutató nem fog engedni az erőszaknak.
Ez a megérzésem kisvártatva kétszeresen is beigazolódott.

 

 

Mert ugye mindkét mutatót sikerült letörnöm, pedig miután az elsőnek elpattant
a tengelye, a másikat már úgy próbáltam, hogy két oldalról két szerszámmal
feszítettem alá. Mondjuk szó sincs róla, hogy sajnálnám a történteket...

 

 

Mert ugye ha nem kell, meg rossz is (bár ezt ekkor még nem tudtam),
akkor mégis mi a csudának őrizgessem? Az a barna moszat
meg mégis mi a csuda lehet azon a csavarfejen?

 

 

Ez kérem a csavarfej feketítése alól kivirágzott rozsda.

 

 

Ebben a két rajzocskában és a feliratban tudod mi a szép? Nos nem az, hogy
a rajzok mondhatni értelmezhetetlenek, a DDR jelölte ország, vagyis
az NDK azóta már megszűnt, hanem az, hogy ezek az amúgy a
skálára rajzolt dolgok kívülről még csak nem is látszanak!

 

 

Épp mint ahogy ezek a félbehagyott, majd újrakezdett számok sem.

 

 

Mivel már nem állták utamat a mutatók, végre szabadon
levehettem a műszereket eddig eltakaró számlapot.

 

 

Juj de nagyon szép!

 

 

Ez viszont egy kissé már megégett.

 

 

Épp mint ahogy ez az amúgy viszonylag nagyobb teljesítményű ellenállás is.

 

 

A többi csavaron található anya könnyedén oldódott laposfogóval,
azonban a középsőhöz elő kellett vennem egy kulcsot,
mert az még a kombinált fogónak is ellenállt.

 

 

Hát ez a drót, ez meg mégis hova megy?

 

 

Ide a másik oldalra. Bár össze vannak szegecselve, de
a forrasztott kötés elektromosan azért biztosabb.

 

 

Balra az immáron lecsupaszított alaplap, míg jobbra a belőle kitermelt, még
hasznosíthatónak minősített alkatrészek. Egy csavarozható apasaru például
nagyon jól tud jönni, mikor autóba, vagy épp motorba való elektronikát épít
az ember. Mondjak egy ilyet? Már úgy értem, hogy olyan esetet, mikor ez
megtörtént? Na jó, mondok. Építettem a motoromba egy elektronikus
index relét. Hogy minek? Ezt majd akkor mondom el, ha odajutok.

 

 

Ránézésre egyformának tűnnek, épp csak a körítés ellenállásokban van némi eltérés.

 

 

A műszert hordozó panelt négyes csavarok tartják, míg magát
a műszert a panelen melegen elnyomott műanyag bigyók.

 

 

Sokáig nézegettem a tekercselésen látható égésnyomokat, de nem
találtam rájuk okot. Már úgy értem, hogy a látványosan a
tengely közelébe helyezkedő fekete füstösségre.

 

 

   Az ellenállás lábát csak úgy egyszerűen kihúztam a forrasztásból. Akkor ennyit mára a forrasztásról, mint jó elektromos és mechanikai kötésről. Mivel az ellenállás lába lötyögött, ez tuti, hogy kontakthibás volt.
   Egy ugráló mutató, bár idegesítő jelenség, de az öregem nem volt kényes az ilyen apróbb hibákra. Na most az az igazság, hogy még a nagyobbakra sem! Emlékeim szerint háromszor álltam neki megjavítani a családi Wartburgot.
   Az első eset a leszakadt skálahúrozás miatt már évek óta hangolhatatlan Videoton magnós rádió volt. Ezt a hibát úgy orvosoltam, megjegyzem menet közben, hogy kipöcköltem a rádióból a skálaüveget. Másik állomásra hangolni a rádiót innentől közvetlenül a mutató tologatásával lehetett.
   A második esetben az ablaktörlő nem működött, már vagy fél éve! Na most, illetve valaha rég a harmadik eset volt a legdurvább. Az öregemet egyáltalán nem zavarta, hogy olyan fehér füst jött az autóból, hogy hátulról csak egy komoly ködfelhő látszott belőle. Engem viszont zavart a tudat, hogy ettől beállt a motor. (vagy tán inkább az, hogy a nyakamon maradnak az öregeim, mert ugye a döglött kocsi nem viszi ki őket a telekre) Szerencsére nem menet közben történt a beállás, hanem a hengerekbe folyt hűtővíztől itt a ház előtt. Pénteken még ment a kocsi, hétfőre meg már csak kattant egy nagyot az indítómotor.
   Miután ráéreztem, hogy apámnak semmi kedve sincs megjavítani az autót, és még csak megjavíttatni se, kénytelen voltam nekiállni én. Betoltam a kocsit a kertbe, majd lekaptam a motorról a hengerfejet. A hétvége plusz az eltelt idő alatt, mire kiderült, hogy nekem kell megszerelnem, úgy beállt a motor, hogy hengerfej nélkül, sebváltó négyesbe, hiába lökdöstem, meg nem moccant benne semmi.
   Ekkor mérgemben telefújtam a hengereket csavarlazítóval (Srofol), meg ami csak akadt itthon, minden másból is fújtam bele. Kellett a motornak vagy 10 perc, mire a folyamatos lökdöséstől hajlandónak mutatkoztak megindulni az alkatrészei.
   Csak úgy üresen (mármint hengerfej nélkül) kipörgettem a motorból (az indító motorral) a nagyja dzsuvát. Ez nemcsak azt jelentette, amit én öntöttem bele, hanem a korábban belefolyt, majd a rozsdával masszív mocsokká összeállt hűtővizet is. Erre azért volt szükség, hogy ugyan ne azzal indítson már a remélhetőleg mindjárt beinduló motor, hogy beköpi a gyertyákat.
   Felraktam az új hengerfejtömítést, majd arra a hengerfejet, illetve visszatöltöttem a családi lavórba leengedett hűtővizet. (fagyálló) Mivel ekkor már komoly motoros tapasztalatokkal rendelkeztem, még csak meg sem mertem próbálni beindítani az autót. Már úgy értem, hogy emberek közelében, a társasház kertjében. Kitoltam inkább az utcavégi senki földjére, ahol is pikk-pakk beindult a motor. No persze innentől szükség volt hozzá még vagy 10 perc pöfögésre, hogy elmúljon a kocsi mögül a füst...

 

 

A melegen szétnyomott műanyag végektől a jobbról
belógó sniccer segítségével szabadultam meg.

 

 

Hiába tetszel, mert úgyis szétszedlek!

 

 

A vaskupakot mondjuk még lehetne használni valamire.

 

 

Kezdetben még úgy volt, hogy letekerem róla a huzalt, csak aztán az égés
táján úgy össze volt nőve, hogy végül mégiscsak másképp döntöttem.

 

 

A tekercselést átvágva nemcsak sokkal egyszerűbb, de gyorsabb is volt a haladás.

 

 

A keresztirányú belső tekercselés sokkal kevesebb
menetből áll, mint amennyiből a külső.

 

 

A csavarhúzóról lógó (így mutatom, hogy mágneses)
lapocska forgott a tekercsek között.

 

 

Miután a másik műszert is teljesen szétcsaptam, kettéválasztottam a kupacot még
használható, és már használhatatlan alkatrészekre. Mint érdekesség megemlítem,
hogy a bakelitlapocskákból kiálló csavarokat tartó anyákat mindenféle szerszám
nélkül, puszta ujjal megfogva sikerült lepörgetnem. Vagyis ezek egyáltalán nem
voltak meghúzva. Ezeknek a csavaroknak nem pusztán mechanikai összetartó
szerepük volt, hanem egyben ezek voltak a műszerek elektromos kivezetései
is. Azt kell mondjam, hogy ez egy ritka trehányul összeszerelt műszer volt.

 

 

A műszer tokjának belső oldalán látható némi füstnyom. Hogy aztán a tekercselés
összeégése mennyiben volt köszönhető a kontakhibás szerelésnek, az egy jó
kérdés. Az mondjuk biztos, hogy egy ki-be kapcsolgatott tekercsben az
amúgy rákapcsoltnál sokkalta magasabbra ugorhat a feszültség, de
nem hinném, hogy ettől égett volna össze, illetve ütött volna át.

 

 

Legalább nem dobok ki belőle mindent...

 

 

A műszer tokja megy vissza a pincébe, a kitámasztására
alkalmasnak bizonyult hangszórós dobozzal együtt.

 

 

A többi maradékot pedig beszórtam ebbe a vegyes tartalmú dobozba.
Majd ha összegyűlik belőle néhánnyal, akkor újra nekiállok és
szétválogatom belőlük a csavarokat meg az alkatrészeket.

 

 

Zárásképp kiforrasztottam a műszereket hordozó panelből az
ellenállásokat, illetve leónoztam az immáron kimart panelt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.