Neywa zsebrádió
(lemondtam róla)

A mai boncalanyom ez a Neywa fantázianevű szovjet zsebrádió.
Hogy honnan szedtem?

Már egy jó ideje oda volt készítve a polcra.
(épp a kép közepén ül)

Mielőtt feltettem volna a polcra, ebben a pincei fiókban lakott. Vagy a háromszor
ilyen magas dobozban? Ki tudja már ezt... Amúgy ha már itt voltam, alaposan
áttúrtam az egész készletet, vagy legalábbis az említett két dobozt, néhány
polcot, még dobozt, fiókot, szekrényt, mely botor cselekedetemnek az
lett a következménye, hogy elszomorodtam. Ha akkor lett volna ennyi
rádióm, mikor szerettem volna, hogy ennyi legyen... Persze szó se róla,
most is szeretem őket. Miután mindet alaposan megvizslattam, eldöntöttem,
hogy a Sangean rádióroncs lesz a következő alany. Aztán ahogy ott toporogtam
a pincében, céltalanul bóklászva a polcok között, megéreztem, hogy valamiről már
megint megfelejtkeztem. Benéztem mindenféle rejtélyes zugokba, aztán egyszer
csak beugrott, hogy teljesen megfeledkeztem a csöves rádióimról! Kicsit más
szemmel nézve a polcokra (nem apróságokat keresve), egyből meg is lett
a néprádió, meg a bakelitházas, a kicsi daxli, az Orion AG-604-es, meg
a Dédi rádiója. Ha minden hónapban szétszedek egy rádiót (amúgy ez
nagyjából így is van), akkor néhány év múlva azért már csak meg fog
mutatkozni az eredmény a készlet fogyásában. Érdekes, de már évekkel
ezelőtt is pontosan így vélekedtem erről a dologról. Sőt! Így is cselekedtem!
Az eredmény viszont mondhatni siralmas... Pláne úgy, ha még azt is figyelembe
vesszük, hogy úgy szoktam, hogy nekiugrok, majd szétszedek egy egész évre való
rádiót, de még ekkora, vagyis tucatnyi példány feldolgozása sem igazán látszik
meg a készletemen! Bármi rádiót szétszedek? Azonnal előkerül mögüle két
újabb példány! Vagy ha elő nem is kerül, de a minimum az, hogy eszembe
jut a létezése. Most, hogy a fenti sorokat leírtam, például az jutott eszembe,
hogy van a pincében egy szovjet tunerem. Egy hiányos Siemens Club 722-es
rádiósmagnóm. Meg egy modern, amolyan tojásforma nagydarab rádió is el
van dugva valahova. Aztán van egy URH tuner, konzervdobozbádogban,
amit apukám épített. Meg egy Select 722-es, amit valószínűleg le fogok
darálni. Na jó... Ezt hagyom abba, de rögtön! Adtam ki magamnak
morcosan, a megfellebbezhetetlen fantáziafékező utasítást.

A teleptartó fedele hiányzik, a telepcsatlakozó papucsa
is hiányzik, ellenben az, hogy a szobámban szóródjon
szét a bordákból a kosz, az valahogy nem hiányzik.

A "minek egy zsebrádióra antennacsatlakozó" kérdésre a választ, a szovjetunió
földrajzi mérete adja meg. Egy akkora országban, ahol akár száz kilométerekre
is el tudunk távolodni az összes adótól, bizony már elkelhet egy külső antenna
a normális vételhez. Hogy ebbe a lyukba semmiféle szabványosnak mondható
dugó sem illeszkedik? Most mondd már! Mondta valaki, hogy tőlünk keletre
minden tökéletes? Na jó. Mondták, de mi ettől azért még nem hittük el.

A szovjet rádiókról szinte elmaradhatatlan a középhullám / hosszúhullám átkapcsoló.

Kicsit már csálén állnak benne a gombok, de mint az a doboz
állagából sejthető, ez nem egy vitrinben tartott készülék.

Már majdnem azt írtam, hogy a csuklószíj hiányzik, mikor
beugrott, hogy a füles csatlakozója lakott a lyukban.

Ez egy a szocializmusra iparára annyira jellemző részlet...
Összeraktunk - a mindenféle nehezítő körülmények ellenére -
valami egészen normálisnak nevezhető dolgot, aztán jött valaki,
és a teljesen egyenes, vonalas, merőleges készülékre ráütött
egy hatalmasat a srégen tartott MEO feliratú bélyegzővel.
Itt mondjuk a felirat van lecsúszva a helyéről, de
ez a lényeget tekintve mindegy...

Mivel a feliratok nem cirill betűkkel íródtak, illetve a hullámsávok betűjelei
az angol rövidítések (medium wave, long wave) szerintiek, ezért ez
a készülék igen nagy valószínűséggel exportra készült.

Valaha a rádiók (egyik) mérőszáma, az általuk
tartalmazott tranzisztorok mennyisége volt.

Ahhoz, hogy egy rádió normálisan működjön, ahhoz éppen hét darab tranzisztor
szükségeltetik! A rádiófrekvenciás erősítőbe azért kell legalább három tranzisztor,
mert az első a modulátor (kombinálva az oszcillátorral), amit ha nem követ legalább
két másik (konkrétan KF erősítő tranzisztor), akkor egészen egyszerűen nem lesz
erősítés, amiből az AGC (automatikus erősítésszabályzás) visszavegyen. Ettől
van az, hogy a bóvli (értsd hat, vagy csak öt tranyós) kisrádiókban a helyi
adók ugyan szólnak, de a távoliak már csak halkan. A hangfrekvenciás
erősítőbe meg azért kell legalább négy tranzisztor, mert kettő a push-pull
végfok, egy a fázisfordító trafó meghajtója, és ha nincs egy negyedik tranyó,
ami a tulajdonképpeni feszültségerősítés zömét produkálja, akkor sajnos nincs
erősítéstartalék, minek kárára hatásos lehetne a negatív visszacsatolás. Már persze
ha egyáltalán van negatív visszacsatolás. Mert ha nincs? Akkor ugyan megfelelő
mértékű lehet az erősítés három tranzisztorral is, cserébe viszont felszökik az
egekbe a torzítás! Innentől gondolom már nem is kell magyaráznom, hogy
mitől volt a fül számára annyira fárasztó a bóvli kisrádiók hallgatása.

Ez a rádió kapcsolástechnikáját tekintve (koncentrált sávszűrő, aperiodikus KF
erősítő, tranzisztorok száma) megegyezik a Sokol táskarádióval, miközben
fizikai méreteit elnézve, még fele akkora sincs! Vagyis ez egy valóban
zsebrádió. Kicsit ugyan szögletesebb a doboza, mint a távol-keleti
pajtásainak, de határozottan bele lehet dugni az ingünk zsebébe.
Jó... Kicsit szúr a sarka, de aki flancolni akar, az áldozzon érte!

A szükséges méretcsökkenést úgy sikerült elérni, hogy a készülék
alkatrészeinek többsége, mondhatni nyúlánk formát kapott.

Hova lett ebből a készülékből a fázisfordító trafó?

A helye az még megvan, és még mindig rezgett a léc, hogy elmosom a dobozát,
pótolom a hangszóróját, a fázisfordító trafót, telepcsatlakozót, és összerakok
belőle egy szükség esetén bevethető kisrádiót, mikor is kiszúrtam, hogy a
kimenőtrafó is cserés, mert ezt a rádiót valaki csapkodással próbálta
javítani, amitől a kimenőtrafó sajnos erősen meglötyögősödött.
Ez a mondat meg valahogy különösen hosszúra sikeredett!

Mivel a rádióban egészen egyszerűen nincs annyi hely, hogy a szokásos
kalapméretű tranzisztorok beleférjenek, ezért ebbe a készülékbe
kisebb kalapú tranzisztorok kerültek. A világ minden táján
ezen (vagy valami hasonló) okból áttértek a csőszerű
tranzisztortokozásra, kivéve persze a szovjetuniót.

Az a lemezlábú ellenállás az előtérben, azért egy elátkozott stílusú alkatrész, mert ha
beforrasztás után megpróbáljuk odébb tolni, szinte egészen biztosan lepattan róla
valamelyik lába. Mert míg egy átlagos drótdarabot (az összes többi alkatrész
lába) bármilyen irányba azonos erővel hajlítgathatunk, addig egy lemezt
oldalirányba már nem. Szóval egy ilyen ellenállást beforrasztás után
már jobb nem piszkálni. Persze minek is piszkálnánk? Ellenben
az oktalan tulajdonos - elemcsere alkalmával - megigazítja,
merthogy úgy látta, hogy a többihez képest ferdén állt.

Hurrá! Ezen rádió panelja végre nem a megszokott színű zöld.
Mondjuk a színét nem tudnám egyértelműen meghatározni.
Létezik egyáltalán olyan szín, hogy márványfoltos barna?

Nem igazán sikerült rá értelmes magyarázatot találnom, hogy mégis mi a csudának
kellett két darabból összeállítani az állomáskereső gombot. Ha csak nem azért,
hogy legyen mire rácsodálkoznom... Amúgy valóban rá is csodálkoztam!
Ilyen kicsi rádióban ugyanis ritkaságszámba megy a skálahúrozás.

Nem azon csodálkozom, hogy a fázisfordító trafó lábainál felvált a panelről
a fólia, hanem azon, hogy a többi helyen hogyan volt képes fennmaradni.

Az oszcillátorok tekercseibe bele lett túrva. Nem fogom én ezt meggyógyítani...
Van az a szint, ami alá menve már egészen egyszerűen nem éri meg a fáradságot.
Mondjuk ha ez lenne itthon az egyetlen rádióm, és még szükségem is lenne rá...
 

A kilenc voltos elem alatti, helyes csatlakozást magyarázó papírlapocska
meglepően jó állapotban vészelte át az elmúlt évtizedeket.
Legalábbis a rádió többi részéhez képest.

Került a rádióra némi porvédő folpack, aztán levittem a pincébe a társai közé.
Ott hever alatta Dyras, az Aristona, meg a Fair kisrádió, amelyeket már
korábban felboncoltam, csak még nem raktam el őket a helyükre.
Beismerem, hogy még nincs helyük, de majd kitalálok valamit!

Ha meg már lent voltam, egy füst alatt előtúrtam a következő boncalanyt.
Ezt már ki sem kell hozzá nyitni, hogy lássam, hogy mennyire hiányos.
Amúgy csakis ellenpontnak túrtam elő a bóvli Sunrise kisrádióhoz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...