Székmagasító

Még a múltkor mikor újrakárpitoztam a széket tettem némi utalást a magasságára.
Már úgy értem arra, hogy kissé meg kéne magasítani. Akkor elvetettem az ötletet.
Aztán megint elővettem, elvetettem, újragondoltam, átértékeltem s így tovább.
Mit tagadjam? Fiatal koromban második helyezett lettem a megyei halogató
bajnokság ifi szekciójában, pedig olyan határozatlan voltam, hogy el sem
mentem a versenyre! Mondjuk az első helyezett meg be sem nevezett...

Egyszer persze mindennek be kell következnie. Na erre apellálva halogattam a székemelős projectet, mondván egyszer csak megemelődik magától! Na most nagyon úgy néz ki, hogy magától sajnos nem. Vagyis marad a szokásos megoldás, azaz én.
Amúgy ennél a részénél fogva lehet kettészedni a széket az aljára és a tetejére. Vagyis itt van lehetőség egyszerűen beletoldani a magasságába. Persze az egyszerű az egy igencsak relatív fogalom. Mert ugye kinek mi az? Ha túlzottan nem is, de azért egész jól el vagyok eresztve szerszámokkal. Szóval szerintem menni fog. Bízom el magam újra a tőlem elvárható rutinnal...

Kell valami olyan ami 14 centi hosszú, plusz a kötések az anyag két végén.
Leveszem a pontos méretet, majd lemegyek és feltúrom a pincét.

Méret levéve, csigafúrók kikészítve. Persze ez nem ment ilyen gyorsan mint ahogy
ezt te most olvasod. Az egyes munkafázisok között igencsak sokat nézegettem
a szépséges halogatós bajnoki serlegem. Egy dögös csiga van rárajzolva...

Ha bicepszre ugyan nem is, de halogatásra annál többet gyúrok. Most például azt találtam ki munkám gátolandó, hogy mi lesz, ha mégsem tetszik a magasított szék. Próbaképp feldobáltam a székemre ezt meg azt, majd büszkén felültem a kupac tetejére. Persze, hogy billeg! Még szerencse, hogy nem vagyok ijedős. Csak ugye nagyon határozatlan. Doktor úr! Ma olyan határozatlan vagyok... Vagy nem?

Úgyis le kell menni a pincébe rendet rakni, mert hétfőn hozzák a tüzelőt.
Gondoltam ha már úgyis ott vagyok, ránézek kicsinyt a széktoldós feladatra.

Összefutottam egy földszinti lakóval. Ő is épp a pincét teszi rendbe, mert neki is
hétfőn hozzák a tüzelőt. Épp az útban lévő kacatokat szórja ki. (pont mint én
is fogom mindjárt) Pár perces beszélgetésünk eredményeképp porszívó is
lesz a szétszedtemben. Már úgyis régóta szerettem volna egyet. Tényleg!
Persze nem kár érte, mert bekapcsoláskor háromból kétszer leveri az óránál
a megszakítót. Majd azt is jól szétszedem. Már úgy értem, hogy a megszakítót.

Hogy porszívót szeretnék boncolni - mint azt az előbb említettem -
már régóta tudtam, de hogy szeretnék egy ilyen nagyfejű
lámpát, arra csak most az előbb döbbentem rá.

Forgattam a szemem erősen, miből adódna ki a székmagasításhoz szükséges
két toldó. Erre nem meglett a csőgörény? De! Ezt mit kerestem a múltkor...

Mivel mikor kellett nem találtam, helyette szegény behúzó-szalaggal (villanyszerelő
szerszám) pucoltam ki a lefolyócsövet. Mivel nem találtam a keresett
célszerszámot, ezért vettem egyet. Most már kettő is van.

Bezzeg abból a vastag vasanyagból amit hátul látunk, abból sajnos csak egy.
A szögvasak meg ugyan ketten vannak, csak nem elég szélesek.
Vagy ha elég szélesek is, hosszában kéne őket vágni.
Vagy ha nem, akkor meg egészen hülye fejű
csavarok kellenének a rögzítésükhöz.

Játszott még az óriás asztalos szorítóm szára is. De hogy miért kell egy óriásira nőtt
asztalost szorongatni, azt sosem fogom megérteni! Valamint találtam egy vastag
textilbakelit csíkot. A szorító szára túl keskeny, a pink bakelit pedig egyke.

Ezt az anyagot meg úgy hívják, hogy zártszelvény. Biztosan azért, mert a másik pincébe volt bezárva. Eddig egyáltalán nem gondolkodtam zártszelvényben. (biztos mert túl nyitott vagyok) Nézegettem, hogy adná ki magát mint toldó. (persze nem mentem fel a székhez) Gondolatban játszottam el (ültem, s csak bambultam magam elé bután, ahogy szoktam), hogy odapróbálom a szék alja és a teteje közé. Vagyis nem halad a munka. Mégpedig azért nem, mert kedvenc szokásomhoz híven nem csinálok semmit, csak totojázok.

Letettem a totojámat, majd tollat és vonalzót ragadtam helyette. Amúgy nemcsak a képen néz ki ferdének a vonal, hanem sajnos a valóságban is. Szerencsére igazándiból nem ferde, csak valamiért úgy néz ki.

Gondoltam majd jól megkínlódok a fűrészeléssel. Erre mire észbe kaptam (hiszen
eddig ész nélkül (honnan is lenne nekem olyan) fűrészeltem),
már le is vágtam a szükséges darabokat.

Ez az óriási reszelő épp belefér a zártszelvénybe. Ennek persze jelen pillanatban semmi értelme sincs, de idővel (mint ahogy nekem is mondták mindig), majdcsak megjön az esze.

Ezt a lábkapcsolót arra találtam ki, hogyha baleset érne, akkor automatikusan leálljon a gép amivel épp dolgozom. Ráadásul kényelmes is, mert ugye addig nem üvölt a gép feleslegesen, míg én nagyban az anyagot pozícionálom.

Még ez a bóvli állvány is mennyivel jobb, ráadásul
kényelmesebb is mint pusztakézből fúrni.

Erre most mit mondjak? Régebben arra fogtam a dolgot, hogy sötét van a pincében,
aztán egy felújítás alkalmával lecserélték a cégnél a fénycsőarmatúrákat.
Ipari szinten nem éri meg háromból összerakni egy működő darabot.
Nekem viszont megérte. Teljesen ingyen lett egy háromcsöves.
Pár évet őrizgettem a pincében, aztán egyszer hazaszaladtam
a Hiltivel. (beton plafonra kellett felfúrni a fénycsőarmatúrát)
Szóval most már úgy be vagyok világítva, hogy ihaj! Most mire
fogjam, hogy nem vagyok képes oda fúrni a lyukat ahová pontozok?

Felfúrtam hatossal, hiszen hármas lyukba csak hármas csavar fér,
az pedig semmiképp sem bírná el a súlyomat.

És ha nem stimmel a rajzhoz? Akkor mégis mi van? A GPS-ben is van menet közbeni
újratervezés. Annyi agyam csak van nekem is (bár vannak ellenvélemények),
hogy menetközben újragondoljam a konstrukciót. Így legalább variálható.

Ez kérem igencsak érdekes lesz. Mondhatni nem néz ki valami bizalom gerjesztően.
Még jó, hogy vissza tudok venni az eredetileg belőtt magasságból a sok lyukkal.

Erős ez a zártszelvény, biztosan nem fog alattam összecsuklani.
Remélem a szék többi része sem...

Gondoltam kipróbálom a legmagasabb fokozatban, bár éreztem, hogy ez túlzás.

Nem is ér le a lábam. Nem kicsit, hanem nagyon nem!
Nyújtózkodva sem. Rémület felülni e trónra...

Ahogy nézegettem a földig nem érő lábam, egyszer csak megénekeltem.
Illetve megénekeltem többször is, csak ez volt a legjobb.
Szóval képzelheted milyen volt a többi strófa.

Teljesen felemelve éppen egy szintben van a szék ülőkéje az íróasztal lapjával.
Ahogyan én ülni szoktam (már ha ezt ülésnek lehet nevezni), így lesz jó.
Kicsit lötyög az egész. Egyrészt azért, mert nem húztam meg rendesen
a csavarokat, másrészt azért, mert ez így nem pont olyan mint volt.

Ráadásul ezek valami egészen ócska csavarok. Másnapra simán elgörbültek!

Mivel alapvetően azért mentem le a pincébe, hogy helyet csináljak a tűzifának, illetve
azért, hogy berakjam, gondoltam leviszem magammal a fényképezőgépet, s majd
jól megörökítem ezt az eseményt. Mondjuk ha a szétszedtem rovatba nem is
fér bele, de a képek szöveggel oldalra épp jó lett volna. Ehhez képest az
egész történetről ez az egy fotó készült. Ilyen fekete lé mosódott ki
a melósruhámból a negyven mázsa akácfa rendberakása után.
Vagyis ebből a farakosgatós dologból már nem lesz cikk.

Ha már egyszer nekiálltam, akkor kipróbáltam így is. Úgy értem úgy, ahogy a normális
emberek szoktak ülni. Szék, asztalon a monitor, előtte a billentyűzet. Az a baj ezzel
a felállással, hogy csak pár percig bírom. Valóban nem tudok normálisan ülni...

Még ha el is lennék ezzel az elrendezéssel valami, variálható székkel,
akkor sem lenne jó, mert így teljesen el van foglalva az asztal.

Vettem egy marék erősebb fajta csavart, alátétet, majd
egy nagy levegőt, és ismét szétszereltem a széket.

Az alsó része (amihez képest a pótlások látványosan elfordultak) kapott két-két plusz lyukat. Biztos vagyok benne, hogy nem jó, hogy pont ott gyengítettem az anyagon ahol, de most már ez van.

Így egyrészt a négy csavar sokkalta masszívabban tart, másrészt az alátétek okozta helyes kihézagolással rendesen összetéptem az anyagokat, ezért már nem tud elferdülni a csavar.

Az asztal lapja épp egy síkba került a szék ülőfelületével. Kicsit persze lentebb megy ha ráülök. Tehettem volna egy fokozattal (2,5 centi) feljebb is, csak akkor ugye lett volna egy kis bibi.

Mégpedig az, hogy leeresztett állapotban sem tudtam volna betolni a széket az asztal
alá. Na így viszont simán befér. Ez ugyan ritkán fontos, de néha azért kell a hely.

Megjött a kritikus aki máris kiszúrta, hogy nem úgy ülök ahogy szoktam.
Miért kell engem piszkálni? Szóltam én amiatt, hogy ő meg hogy áll?

Azért jó így, mert így egyenesen van a lábam. Vagyis nem vagyok hátraborulva mint eddig. Amennyiben mégis sikerülne hátraborulnom, majd egy darabig nem írok. Persze mindeközben a szék hintamechanikája is működik, csak az van, hogy felemelt állapotban már rég nem merem bekapcsolni.

Egy kissé ugyan kényelmetlen annyira előrehajolnom, hogy rá tudjam
dugni az USB drót végére a kártyaolvasót, de azért megoldom.

Természetesen nincs az a szék amin én ne tudnék hülyén ülni. Persze hogy is ülhetnék okosan, ha egyszer nem vagyok az. Amúgy ez egy régi, konkrétan épp egy évvel ezelőtti project volt. Azóta már kiszedtem a székből a magasítókat.
Ugyan nagyon kényelmes volt így ülni, csakhogy nem így ültem rajta, hanem mindig lecsúsztam a székben, amit aztán idővel nem bírt a hátam. A kezdődő porckorongsérv hatására meglepő sebességgel rendeztem a sorokat. Először kiszedtem a székből a magasítókat.

Majd rátettem egy laminált padlócsíkot lábtartónak a fióktartó sínekre,
amitől aztán egyszerűen nem fért be a térdem a középső fiók alá.

Ez így azért jó, mert bárhogy is akarok, sehogy sem tudok lecsúszni a székben.
Ez a furcsa lecsúszott ülésállapot már gyermekkoromban is megvolt.
Mikor a tanárnő azt mondta az órán, csak úgy bele a levegőbe:
Nem látlak kisfiam! Mindig tudtam, hogy rólam van szó.

A billentyűzet épp jó helyen van a combomon. Az üléspozíció szinte tökéletes!
Már csak az egérrel volt egy kis gond, mert nem értem el,
de ezt a problémát is sikerült megoldanom.

Kihúztam a jobb felső fiókot, rádobtam egy darabka laminált padlót, majd rátettem
az egérpadot. Egyből jó is lett volna, ha odaért volna az egér kábele. Másik egér,
USB toldó kábel, és kész! Mivel a fiókot oda húzom ahová akarom (míg persze
ki nem esik), és a parkettadarab is elcsúsztatható rajta, igen tág határok között
egerészhetek. Mindezeknek örömére szétszereltem az ágyamat is,
de arról majd egy későbbi cikkben számolok be...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.