Mobiltelefon akkuja
(púpos volt, én meg kíváncsi)

Már annyiszor ígértem meg magamnak, hogy nem lehet itt semmi...

 

 

Itt meg mondjuk lehet, mert ezt a helyet direkt erre a célra hoztam össze, illetve
szabadítottam fel. A különhallgatót már láttuk, szóval most már tényleg
a CB24-es telefonnak kellene következnie, csak ugye mégsem.

 

 

Mégpedig azért nem, mert ha hagyom, hogy az ilyen apróságok a fejemre nőjenek,
akkor abból nagyon nehéz lesz kilábalni. Én csak tudom, mert ugye nem először
fordulna elő. Ez a Li-Ion akku úgy került képbe, hogy anyám panaszkodott
a mobiljára, szerinte ugyanis túl hamar lemerül az akkuja. Hogy kilenc
napja töltötte, azt persze nem vette figyelembe. Mindegy... Nem
vitatkoztam, hanem vettem inkább helyette egy új akkut.

 

 

Nagyon rendes dolog a gyártótól, hogy megjelölte a polaritást.
No nem mintha fordítva is bele lehetne tenni a telefonba...

 

 

Hogy miért állok neki szétszedni? Nos azért, mert kíváncsi vagyok rá,
hogy mitől púposodott fel. Bár a képen nem látszik, de igenis púpos!

 

 

A szélénél 7,48 millimétert mértem.

 

 

Míg a közepén 9,13-at.

 

 

A szétszedés időpontjában már majdnem hat éves volt, ami
egy ilyen akkumulátor esetében szép kornak mondható.

 

 

Bár első ránézésre háromnak tűnik, de ettől még igenis, hogy négy lába van.

 

 

Előkaptam a kínzószerszámokat, gondolván valamelyik majdcsak beválik.

 

 

Ennél a saroknál kezdtem meg a rombolást.

 

 

Mivel a ruhája rá is volt ragasztva, így nem láttam más módot a kicsomagolására.

 

 

Nemhogy négy, de egyenesen öt lába van, csak az ötödik le volt ragasztva.
Így, hogy már ki van csomagolva, így azért már látszik rajta a púposság.

 

 

Ez nem szándékos volt, hanem csak beleakadt az ujjamba.

 

 

Íme az érintkezőül szolgáló apró panel másik oldala.

 

 

Ennek az IC-nek nem sikerült megfejtenem a típusát, de attól
még valószínűleg a túltöltés megakadályozásáért felel.

 

 

Ezen meg bár látszik a felirat, de nem érdekel, hogy mit keres itt!

 

 

Az akku feszültsége amúgy rendben van. Azt kell mondjam, hogy az árama is. Mikor
egészen véletlenül szándékosan rövidre zártam, könnyedén felizzította a saját lábát.

 

 

Nem tartom valószínűnek, hogy ez lenne egy akkumulátor kinyitásának
helyes módja. Már ha létezik egyáltalán ilyesmire helyes módszer...

 

 

Bár magam is meglepődtem rajta, de tényleg úgy volt,
hogy az éles részek tömege sehol sem vágott el.

 

 

Ez egy ilyen kis összetekert lapocska, ami felépítésileg
tisztára úgy néz ki, mint mondjuk egy kondenzátor.

 

 

Vagyis össze van benne tekercselve a tartalom.

 

 

A vékony fólia, meg az a fekete izé, az csak úgy egyszerűen lejött az oldaláról.

 

 

Elkezdtem széttekercselni.

 

 

Majd haladtam tovább a megkezdett úton.

 

 

Mire fel egyszer csak kigyulladt az akkumulátor. Megjegyzem már a kinyitásakor
gyanús volt, hogy mintha szalmiákszesz szagot éreznék. Ebben mondjuk
egy kissé fura, hogy fogalmam sincs mi az a szalmiákszesz,
illetve hol találkoztam valaha a szagával.

 

 

Mire a nagyja abbahagyta az égést, az apraja, vagyis a papír kezdte rá. Mivel nálunk
cserépkályha van (telente azzal fűtünk), így épp eleget láttam már tüzet, ezért szó
sem volt róla, hogy megijedtem volna az amúgy igencsak meglepő látványtól.
Egyszerűen csak felkaptam az égő papírt, majd elsétáltam vele a kályháig.

 

 

Mert ugye a tűznek inkább itt, mint az asztalomon van a helye.

 

 

Aztán csak ültem itt előtte szomorúan. No nem az akkut sajnáltam, hanem az A3-as
(csak kettéhajtott) franciakockás papírlapjaimat, amit valamiért (mert jól fókuszál
a vonalakra a kamera) szerettem háttérnek használni. Mondjuk még mindig
ez volt a kisebb veszteség, mintha a tűzben a lakás lett volna oda...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.