Ha azt mondom, hogy a képen láthatók közül az órás rádió jön, akkor mindenki a bal oldali példányra gondol (amúgy az jön), miközben a jobb oldali készülék is az. Mármint Hi-Fi toronyba való időzítős tuner. Hogy mi okból használna bárki is Hi-Fi tornyot ébresztőórának, azt majd a következő rádiós témájú cikkben vesézem ki.

   Ez a viszonylag szokatlan formájú órás rádió valaha a páromat ébresztette, majd miután bedöglött, hosszú évekig nálam nyomta a sarokban a polcot, mondván majd mindjárt kezdek vele valamit. Hát ja. Pont majd mindjárt... Ez kérlek annyira így volt, hogy a rádió idővel lekerült a pincébe, majd odalent hányódott a polcokon, míg csak a múltkor egy gyenge pillanatomban elő nem kaptam, s ki nem tettem az egyik Salgó polc szélére, mondván mikor legközelebb rádiót, vagy órát lesz kedvem boncolni, legyen mihez kapnom. Amúgy a fejemhez kéne, hiszen még idefent a lakásban is akad néhány bemutatatlan rádió. A magnókról már nem is beszélve! Én meg ugye ennek ellenére a pincei készletet fogyasztom. Az mondjuk igaz, hogy míg a szobám (ami amúgy a hall) jelenleg egészen jó állapotban van (értsd élhető szintű benne a kupi), addig a pincében a rendetlenségtől már szó szerint lépni sem lehet!

   Miközben ezen a képen tisztára úgy néz ki, mintha nem működne az óra, az alul középen csak nagyon halványan pirosló pöttyből kiderül, hogy mégiscsak, épp csak a váltás pillanatában sikerült elkapnom a multiplex vezérlést. Amúgy az óra ezzel a hibával érkezett.

   Kicsit furán mutatnak ezek a zongorabillentyűkre emlékeztető gombok. Ami ennél is furább, az a működésük! Mármint általában úgy szokás, hogy az ébresztés és az idő beállításához egyszerre két gombot kell lenyomni (mármint azért, nehogy véletlenül elállítsuk őket), itt viszont egyetlen gombot nyomogatva is változnak a kijelzett számok, illetve jelen esetben az olvashatatlan karakterek. Ez a jelenség persze lehet, hogy összefügg az óra kijelzőjének multiplex vezérlési hibájával.

   A hangerőt szabályzó gomb az ébresztőóra tetejére került, ami szerintem már csak azért sem szerencsés, mert egy éjjeliszekrényre helyezett készülék esetében a rajta áthúzott könyv, vagy akár párnacsücsök is képes a rádiót lehalkítani, aztán persze annyi lesz a tervezett hajnali ébredésnek.

   Mikor a hangszórórácson át benézve nem a hangszóró membránját láttam, akkor egy kissé megijedtem. Mármint azért, mert miközben én nagyban azt terveztem, hogy kipróbálom a rádiót víz alatt, aközben valaki (valószínűleg én) már kiberhelte belőle a hangszórót. Amúgy nem, mert ez itt hátul csak lyuk, nem tartalmaz semmit. Mármint a hangszóró az előlapra van szerelve.
   Hogy mi ez a vizes dolog? Nos valaha terveztem készíteni egy olyan weblapot, ami arról szólt volna, hogy hogyan viselkednek a tárgyak a víz alatt. Mármint elektromos dolgokról van szó. Hogy ebből a tervemből az elmúlt évtizedek alatt nem sok valósult meg, az egyrészt szomorú, másrészt ha fel is adtam a víz alatti kínzásos terveimet, a hozzávalók (mármint az elmeríteni szándékozott tárgyak) azóta is valahol a pince mélyén hevernek.

   Hiába volt betervezve, hogy mi következik, én bizony többször is meginogtam, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy hol ezt, hol meg azt a készüléket vettem magam elé, de csinálni persze egyikkel sem csináltam semmit. Amúgy persze valamennyire de, csakhogy a nézegetésem mindössze annyit eredményezett, hogy a Technics tuner idővel elkerült innen (nekitámasztottam az éjjeliszekrényemnek), mire fel néhány nap múlva, mikor egy kiadós alvást követően azt hittem, hogy már nincs idefent több boncolnivaló rádió, hoztam hozzá a pincéből két másikat. Ez persze nem olyan nagy baj, hiszen épp az a lényeg, hogy fogyjanak!

   Ráadásul nemcsak azokat szeretném eltűntetni (mármint szem elől), melyek fedetlenül porosodnak, hanem azokat is, amiket már bedobozoltam. Lásd kiváló példának jobbra lent az NDK asztali rádió maradványait.

   Mivel már tényleg rengeteget meséltem róla (mármint magamban motyogva, csak úgy egyszerűen magamnak, mint nagyszerű terv), most aztán már tényleg fel kellett másznom az ágyra, mégpedig levenni a polcról az egyik üresnek gondolt rádióépítős papírdobozt.

   Amiben valaha KIL jelfogó és elektronikus zümmer lakott. Ezek úgy kerültek hozzám (mármint dobozszámra), hogy mikor megszűnt a rendszer (mármint a KIL, mert mindenki kapott helyette saját telefonvonalat), akkor egy idő után, de tényleg csak azért, hogy ne nyomja tovább a raktárkészletet, ráírtam a maradékot valami bármilyen anyagot elnyelő TMK anyagelszámoló lapra. A dobozok persze részben a kollégáknak kiosztásra, részben az egyik rejtekszekrényem mélyére kerültek.

   Mikor egy korábbi cikkben bemutattam az összegyűjtött rádióalkatrészeket, akkor mintha az adódó nagyszerű alkalmat kihasználva, rájuk eresztettem volna egy rendszerezést, aminek persze most, hogy mindent egy dobozba rakok be, rendesen keresztbe teszek. Ezt a hibát egyébként tervezem kiigazítani, csakhogy ahhoz előbb még nagyon bele kellene állnom a mindenféle kincseim bemutatásába. Mármint annyira, hogy elfogyjanak a polcokról (mármint a hallból), aztán ami anyag csak kellhet a rádióépítéshez, az mind szépen átkerülne az átlátszatlan papírdobozokból átlátszó IKEA dobozokba. Te, ezt ha én megérem...

   Rátérve végre az órás rádió részleteire, annak teleptartója (ami amúgy csak az órához való backup) azért ilyen fura (mármint lyukas az alja), mert mikor a rádiót a gyárban összerakták, akkor a középen látható résen egyszerűen csak át kellett erőltetni azt a villásdugót, melynek kábele fixen bele lett kötve a hálózati trafóba.

   A panelen furcsamód olyan alkatrészek körül láthatók füstnyomok, melyek amúgy nem melegszenek. Mármint az ellenállások még véletlenül sem néznek ki úgy, mint amik megégtek volna.

   Bár az apró hálózati trafót a pont erre a célra kialakított lemezfülek tartják, csakhogy azokat ugye még véletlenül sem így kellett volna használni. Gondolom megspóroltak vele a gyárban (vagy otthon a gyártógyékény szélén) két csavart. Mondjuk így sem esett szét, de attól még ilyen szemetet nem lett volna szabad forgalomba hozni.

   Az óra IC működési, mármint programozási módjának már csak azért sem néztem utána, mert ugye az órarész nem működik. Annyit azért megtettem, hogy rámértem a feszültségekre, azokat azonban rendben lévőnek találtam. Mármint a hálózati trafó mindkét szekunder tekercse ép, miközben az 1N4001 fazonú diódák ilyen csekély terhelés esetén egyáltalán nem hajlamosak az elszállásra.
   Az óra időalapja amúgy a hálózati 50 hertz, ami össze lett kombinálva a LED kijelzők multiplex vezérlésével. Mármint az időalap frekvenciája a kijelzőn keresztül jut be az IC-be.

   Mivel ezekre az alkatrészekre a rádió víz alá történő merítéséhez semmi szükség (mármint ezek az órához tartoznak, illetve már csak tartoztak), valamint zavarnák is a látványt, no meg amúgy is kellett a páka a vezetékek toldásához, kitermeltem őket.

   Most jön az a rész, hogy mind az öt vezetékbe beletoldok. Mármint azért, mert a hangszórót egyrészt nincs értelme tönkretenni, másrészt nem szeretnék olyan vízbe nyúlkálni, melyben egy feszültség alatt álló hálózati trafó is van.

   Egy darabig ugyan jól elvoltam a megfelelő hosszúságú vezetékek utáni turkálással, majd inkább kikaptam egy úgy nagyjából egyforma hosszúságú vezetékeket tartalmazó tekercset.

   A hangszórók forrasztófülein azért van két-két lyuk, mert míg az egyikekbe a hangszóró lengőtekercse irányába tartó nagyon hajlékony vezetékeket kell beforrasztani, addig a másikakba a jelet a hangszórókhoz vezetőket. Ez annyira egyértelmű technológiai szabály, miközben annyira nem tartják be, hogy ez aztán már tényleg elszomorító. Akár úgy van, hogy az ónnal, akár úgy, hogy a gyárban az ésszel (értsd szarért húgyért ember) spóroltak, mindenképp csúnya húzás.

   Ezt a diódát csak azért mutatom, mert miközben a panelről le-fel forrasztgattam a vezetékeket, s a fele váltakozófeszültség rákötésekor a rádió nem szólalt meg, szóval akkor kiderült, hogy ez a dióda egyszerűen megszakadt. Tette ezt ráadásul bármiféle nyom nélkül! Mármint nem pattant szét a műanyag tokja, és még csak a melegedését jelző füstcsík sincs mellette.
   Hogy a készülék órájának hibája akkor derült ki, mikor az már csak komoly nehézségek árán lett volna újra összeállítható (értsd elvágott szalagkábelek), az azért nem ütött szíven, mert ennek szegénykémnek már eleve a halálát terveztem.

   S már szaladtam is a fürdőbe a doboznyi vízért! Vagyis most tényleg az jön, mint amit még ki tudja hány évvel ezelőtt elterveztem. A próbahangszóró pedig úgy került képbe, hogy a készülék eredetije - a doboza nélkül - nagyon gyenge minőséget produkált.

   Ez a panel annyira trágya szerelésű, és még csak nem is különösebben jó rádió, hogy csak akkor van esélye újrahasznosulni, ha tegyük fel rádiót nem lesz kedvem építeni, egy működőt csinosra bedobozolni azonban igen. Hogy ennek mégis mekkora esélye van? Szerintem bátran állíthatom, hogy valami nem sok!

   Mivel a forgókondenzátorban még maradhatott némi víz, hogy legyen esélye onnan kipárologni, a rádió panelját a cserépkályha füstkivezető csövén helyeztem el, ahol aztán a biztos száradás érdekében, vagy egy másik megfejtés szerint egyszerűen csak feledékenységből, néhány napra persze ott is maradt.

   Mikor az átlátszó műanyag dobozt - mint üvegházat - vissza akartam adni a paprikapalántáknak, akkor kiderült, hogy azok már olyan nagyok, hogy a tető már rájuk sem fér! Már csak ebből a tényből is megéreztem, hogy az egyik következő tevékenységem a virágládák pincéből történő felhozása lesz.

   A trafóval kezemben a hall közepén határozatlanul toporogva, viszonylag gyorsan rájöttem, hogy annak helye vagy a pincei társai között van, vagy a már mutatott rádió-alkatrészes dobozban. Mivel egyértelműen a doboz volt közelebb, a trafóval a pincébe már csak a lustaságom okán sem mentem le...